Szerintetek mi a helyes részemről ebben a helyzetben? Ti mit tennétek? (beszélgetés)

Magamon tudom, hogy csak én segíthetek, mivel már 18 évesen le akartam lépni, csak akkor is gyáva és túl kényelmes voltam, azért gyűjtögettem a pénzt, hátha egyszer... de most meg a barátom mondja azt 2,5 év után, hogy ő nem akarja a munkahelyét csak úgy otthagyni, nemrég kezdett ott dolgozni. :( A pénz meg egy jó része kelleni fog egy közös vállalkozáshoz, amit 1 éven belül szeretnénk elindítani. Abban reménykedtem, hogy abból lesz pénzünk és akkor leléphetünk - de az még minimum 1 év. Ezt a bolondok házát addig nem bírom ki.

Egyébként anyámat is sajnálom, bár tudom, hogy az ő hibája egy csomó minden - rosszul választott férjet, rossz anya volt - de már volt 3 agyinfarktusa, egyre gyakrabban jönnek nála elő a rosszullétek, pedig még 50 közelében sincs. Szerintem a húgom és apám tehetnek a rosszulléteiről.

Sajnos,eleg gyakori az ilyen. Amint tudsz,lepj le. Nem kell feltetlenul kulfoldre,de pl.egy alberlet,nyugalomban osszehasonlithatatlan egy ilyen otthoni kornyezettel.

A hugoddal sem tudsz sok mindent kezdeni, O mar -a leirtak alapjan-levalasztota magat rolad es a szuleitekrol is.

Anyud meg a legjbban tenne,ha elvalna. A legtobbszor ilyen szituban mar nem akarnak valtoztatni,mert "oregek" hozza,de ha ne adj Isten,par eve lenne hatra,meg akkor is megerne,mintsem egy ilyen emberrel maradni. Apud meg majd "boldog" lesz az uj macajaval (ideig-oraig)

Egy ilyen csaladi hatter se akadalyozzn meg abban,hgy neked majd boldog csaladod legyen!-ezt kivanom.

Az egész világ sorsát nem veheted a nyakadba. Egy teljes családot se. Szerintem sokat tettél már azért, hogy rendezzétek, nem sikerült. Ha a nevedben lévő szám a születési éved, elég idős vagy, hogy ne szólhassanak bele, ha el akarsz menni.

Elsőre tedd ezt, utána foglalkozz bármi mással, ami a családodat érinti...

Kezd önálló életet.

Mi mást tehetnél?

Te egyet tehetsz. Elhúzol a francba.

Ha anyád ilyen ostoba, hogy ennyi éve tűr, akkor már bocsánat, de valahol megérdemli. A húgodért pedig nem te vagy a felelős.

Családi gondokról lenne szó, amelyek már tönkre teszik teljesen az életünket.

A dolog ott kezdődött, hogy apám mindig is lenézte anyámat, gyerekkorunk óta úgy beszélt vele, mint más a kutyájával sem. Hozzátenném, velünk is gyakran ilyen volt, különösen engem nem szívlelt. Emlékszem, gyerekként többször rákérdeztem, nem-e vagyok örökbefogadott gyerek, hátha azért nem szeretnek úgy, mint más szülők a gyerekeiket. De csak le lettem hülyézve...

Aztán teltek-múltak az évek ebben a boldogtalanságban, a családdal együtt töltött idő évről évre csökkent, ma már nulla. A húgomnak már gyerekkora óta viselkedési gondjai vannak, amit nem is csodálok, inkább az a csoda, hogy ilyen közegben én normális maradtam (persze nekem is komoly lelki sebeket okoztak a szüleim, pl félek az emberektől, mindig azt érzem, hogy sehova, senkinek nem vagyok elég jó - a szüleimnek sosem feleltem meg, úgyhogy ez sem csoda). Szó mi szó, a húgom 13 évesen már detoxban, 16 évesen pedig a rendőrségen járt drogkereskedelem miatt. Azóta is lop pénzt, aranyat, amit talál itthon, a pénz meg ki tudja, hova tűnik. Úgyhogy abszolút nem mondanám, hogy megjavult, inkább csak okosabban csinálja, hogy többé ne bukjon le. Amikor kiharcoltam, hogy menjen a család együtt pszichológushoz, az sem ért semmit, csak jobban összeugrasztotta a családot.

De a legdurvább csak néhány hónapja jött. Apám munkahelyére odajött egy fiatal nő, aki a lánya lehetne korban. "Összebarátkoztak" (egyébként apám a főnöke), olyannyira, hogy apám állandóan vele van, sokszor kettesben is, a nőt már kivágta a pasija emiatt, de anyám még mindig csak tűr. A nő folyamatosan írogat apámnak, hívogatja, bár állítólag csak "barátok", de ezt már az ismerősök sem hiszik. Amikor elmagyaráztam apámnak, hogy nem kéne egy ilyen szégyentelen nővel barátkoznia (mivel ez a nő már több családot is szétszedett már), képes volt engem elmondani mindenféle k*rvának, hogy én csak ne szidjam azt a nőt, mert sokkal tisztességesebb, mint anyám. Ekkor derült ki, hogy anyám többször is megcsalta apámat régen és nem is tudni biztosra, ki az apám, aki felnevelt 21 éve kételkedik, anyám csak tagad mindent. Néha egyébként örülnék, ha kiderülne, hogy más az apám, hátha ő szeretne engem és büszke lenne rám, nem mint a mostani!

Visszatérve az állandó veszekedésekhez, már nem bírom elviselni, minden héten megy az ajtócsapkodás, az üvöltözés, a k*rvázás, ráadásul ami a legrosszabb, állandóan engem használnak döntőbírónak. Én anyám mellett állok - pontosabban leginkább a válás mellett - de tényleg nem normális, amit apám csinál, lejáratja az egész családot (a környéken már pletykálnak is róla meg a nőről), soha nincs itthon, mindannyiunkkal agresszív, bunkó (még jobban, mint régen), anyámnak meg más téma nem létezik, mint ő meg a "nője". Tegnap már annyira elfajult a vita köztük, hogy apám betörte a szigetelt, 3-4 cm vastag bejárati ajtónkat és én állítottam le, hogy meg ne verje anyámat! Legszívesebben összecsomagolnék és elköltöznék innen, de ettől még a húgom ide van kötve, nekem pedig itt az egyetem, a barátomnak meg a munkahelye. Hozzátenném, a húgom nyáron le akart lépni Angliába, ő sem kiváncsi már a szüleinkre, ő még jobban ki nem állhatja őket, mint én (ráadásul ő ugyanolyan agresszív, bunkó lett, mint apám), de anyám nem engedi ki, mindenáron magához akar láncolni mindkettőnket, hogy együtt éljük meg ezt a poklot, nehogy mi boldogok lehessünk.

Szerintetek mit lehet tenni ezzel a helyzettel?

És bocsánat, hogy ilyen hosszú lett.