Szerinted mi az élet értelme? (beszélgetés)

Amiben szerintem ott lehet azért igazság, hogy vannak szituk, amikkel és amiknek a negatív energiájával valóban nem tudnának otthon mit kezdeni.

Szóval, ahogy írtad. Mértékkel :)

Szerintem nem jó kizárni és egyáltalán nem beszélni róla otthon,mert akkor nincsen feldolgozva.

Viszont ha az otthoni légkört csak a munka teszi ki,az megint gáz.

A félre tétel nem elfojtás.

(de lehet ilyen értelme,de nem erre gondoltam)

Azt azt jelenti,hogy nem a problémával foglalkozol folyamatosan és nem húzod le vele a környezetet.Ezt valahogy úgy értsed,hogy ott van benne a fájdalom,és tök normális,hogy benne van,de mégsem viszi túlzásba a megélését,de nem is játssza meg a jókedvet.

Másképp nem tudom elmagyarázni,amire gondolok.

Aztán nézzük fordítva. Munkahelyi problémára ugye az a közhely ugrik be, hogy ne vidd haza a problémádat.

Na akkor mikor is dolgozod fel? És hol?

Hát ez már szitu függő.

Nekem volt olyan helyzetem amikor már csak a felmondás segített.

De akkor konkrétan a munkahellyel volt problémám.

Sőt továbbmegyek. Ha a szabadság sem segített, akkor lehet, hogy a felmondás a megoldás.

:)

"Szerintem ha valaki beleragad, akkor érdemes szabadságot kivenni és úgy megpróbálni megoldani. "

És hányan csinálják ezt?

Én azt látom,hogy nagyon kevesen.

Inkább beragadnak és nyomják rá a környezetre a saját problémájukat,vagy úgy csinálnak,mintha minden rendben lenne.

vagy sajnáltatja magát,vagy erősnek mutatja...

bocs,most látom,hogy eltévesztettem.

Szerintem az,mert nem azzal vagyok elfoglalva hogy de rossz nekem,hanem azzal,hogy meg fogom oldani és nem lesz baj.

Mellette persze ott van,hogy még gáz van,de úgy gondolkozom róla,hogy meg fogom oldani.

Persze nem ez az első lépcső.

Oké, csaképpen azt írod félretenni. Az mitől lenne megoldási folyamat? Azt írod, hogy az keresési folyamat. Mitől? A félretétel mitől keresés?

Szerintem ha valaki beleragad, akkor érdemes szabadságot kivenni és úgy megpróbálni megoldani.

Voltam ilyen helyzetben egyébként és ha mindennap félre akarod tenni, akkor az bizony elfojtás.

Mert munkálkodik benned. Akár akarod, akár nem.

Erősnek tűnik, de csak tűnik, aztán egyszer csak összeroppan a kártyavár.

Szerintem az emberek többsége nem tudja a helyén kezelni,és vagy sajnáltatja magát,vagy megjátssza a mártírt.

Szerintem a kettő között van a megoldás.

Nem arra gondolok,hogy ne mutasd ki ami bent van.

Hanem hogy ne nyomd rá a környezetre folyamatosan.

Ha valami történik,akkor eleinte úgyis meglátják rajtunk.Ekkor ki lehet mutatni,elmondani,hogy mi a gáz.Meg is lehet élni a fájdalmat.

Aztán visszafogottabb lesz az ember egy darabig, amíg fájnak a sérelmek.És tök jó ha a környezet empatikus ilyenkor.Jól esik.

Aztán meg kell próbálni kifelé jönni belőle,és már nem nagyon kimutatni.De nem lenyomni,hanem félre tenni.Én ebben érzem az erőt.Mert itt már keresi a megoldást.

Aztán már őszintén is tud mosolyogni az ember...

Egyik szintem sem jó beragadni én úgy érzem.

Ez egy folyamat...

Azt elhiszed, hogy mindenki azt gondolja, hogy ő a helyén kezeli? :)))

Ezek az érdekes dolgok. Azt mondjuk, hogy mindeki másképp csinálja, de közben meg pont emiatt vannak a betegségek nagy része, mert sokan mégsem jól csinálják. Kérdés, hogy hol a jó. Mit jelent a helyén kezelni.

Mondjuk szerintem ezt be lehet vállalni.

Szerintem tagadni nem kell.

Főleg azt amit úgy szenvedsz el,hogy nem tehetsz róla.Pl.egy gyerekkori sérelem.

Mondjuk nekem van ilyen amit nem szívesen osztok meg.

De tulképp más miatt szégyenkezem,nem is magam miatt.Na ez nem helyes.

Azért necces ám ez, mert a pánikbetegség pont ezért marad meg sok embernél, vagy generálódik tovább, mert félnek, hogy mások mit szólnak hozzá, hogy ők gyengék is tudnak lenni, így folyamatosan erősnek próbálják magukat mutatni. Ez pedig kemény stressz forrás.

Szerintem sosem kell erősnek lenni, ha éppen nem vagyunk azok.

Ha meg azok vagyunk, akkor úgyis azt tudjuk mutatni, ami van.

Ez alól kivétel a hirtelen krízis helyzet. Olyankor előfordulhat, hogy bár mi is be vagyunk tojva, de ezzel csak a pánikot növelnénk másban :)

Nem kell letagadni,vagy félni attól,ami bent van.

Csak a helyén kell kezelni.

Viszont állandóan kimutatni sem.

Szerintem meg van a helye,amikor kijöhet,de van,hogy nem jó amikor kijön.

Szerintem ebben meg lehet találni az egyensúlyt.

És tudod miért nem fél ettől?

Mert már tudja, hogy akinek ez gyengeségként hat, az nem számít.

Hosszú időszakra gondoltam,mert így tetted fel a kérdést.

És arra,hogy megpróbálok normális lenni,és magamat hozni,még úgy is hogy van valami problémám.

Mert ha én ezt látnám másnál,az jutna eszembe,hogy nahát mennyi gondja van és tök erős,mert félre tudja tenni.

De nem jelenti ez azt,hogy nem vállalja.

Vállalja,amikor ott a helye.

Szerintem nem azon van a hangsúly, hogy el kell-e mindent mondani, hanem hogy másnak mutatom magam, mint ahogyan érzem, mert félek, hogy az kevés lenne.

Egy magabiztos belső nem fél attól, hogy mi lesz, ha rájönnek, hogy mi van belül.

Erre gondolok.

Azon gondolkozom, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem is kell vállalnia az embernek. Amik kellemetlenül érintik, amiket esetleg szégyell. Olyan sérelmek, amiket vétlenül is elszenved. Ezeket miért kellene bárki előtt is vállalnia? Ha nem érzi szükségét, akkor miért ne tarthatná magában, miért ne dolgozhatná fel egyedül? Valószínűleg ezek a fel nem vállalt dolgok is alakítják az ember általános hangulatát, de ez még nem ok a teljes kitárulkozásra.

Akkor már nem is őszinte valaki, ha így gondolja? Akkor már megjátsza magát?

Így is gondolom.Megpróbálja félre tenni,és feldolgozni.

Ha éjjel nappal a problémájával van elfoglalva,az benne is tartja.

Jó, csak azt írtad, hogy erősnek hat, ha normálisan viselkedik, miközben gondja van. Erre írtam.

:)