Szerinted melyik az igaz vallás? (beszélgetős fórum)

Mindenki a maga módján keresi a választ az élet nagy kérdéseire. Nem tudjuk eldönteni, hogy melyik hit, melyik vallás adja meg az igaz válaszokat ezekre. Ennek a döntésnek a lehetetlenségét példázza a három gyűrű meséje. A tanmesét (parabolát) a bölcs Náthán meséli el a kérdést feltevő Szaladin szultánnak.

A három gyűrű meséje

Szaladin: Egészen más ügyben kívánom én, egészen másban, hogy megokosíts. Ha olyan bölcs vagy, hát mondd meg nekem, melyik hitet, melyik törvényt tudod a legjobbnak, legigazabbnak.

Náthán: Én zsidó vagyok, szultán.

Szaladin: Én meg muzulmán. S köztünk van a keresztény. Ám e három Vallás közül igaz csak egy lehet. A magadfajta nem marad meg ott, hová a születés szeszélye dobta, s ha megmarad, jó okkal-érvvel és megfontolt választás szerint teszi. Tárd fel hát meggyőződésed, nosza! Mondj el miértet és okot, mivel magam nem értem rá töprengeni felőle, indokold meg – persze csak négyszemközt – a választásodat, hogy én is úgy tehessek. Ej, no lám, meghökkensz? Gyanakodva méregetsz? Az első szultán vagyok én bizonnyal, akinek ez a bogara, de mégsem méltatlan egy szultánhoz az ilyesmi, úgy tetszik nékem. Nem igaz? No hát, beszélj! Beszélj hát! Vagy gondolkodol előtte valamelyest? Jó, legyen! (Most meglesem, hogy hallgatózik-e. Megkérdem, jól csináltam-e.) – De gyorsan gondolkozz: tüstént itt vagyok megint.

Náthán: Bizony legszebbik címed ez. Hanem, szultán, előbb, hogysem felelnék, megengednéd, hogy egy történetet elmondjak?

Szaladin: Miért ne? Hisz barátja voltam a jól elmondott kis történeteknek mindig.

Náthán: Az ám! Csakhogy jól elbeszélni nem mesterségem éppen.

Szaladin: Már megint ez a gőgös szerénység! Rajta csak!

Náthán: Élt hajdanán egy ember Keleten, Volt annak egy páratlanul becses, kedves kéz adta ritka gyűrűje. Száz színben tündökölt csodás opálja. A gyűrűnek varázshatalma volt, S ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt. Nem csoda hát, ha sose húzta le az ujjáról, és úgy rendelkezett, hogy mindörökre házában maradjon. Mégpedig így: mind közt legkedvesebb fiára hagyta a csodás gyűrűt, s meghagyta, hogy majd aztán annak is legkedvesebb fiára szálljon át. S a gyűrű jogán, bármilyen korú, mindig csak a legkedvesebb fiú legyen a ház feje és fejedelme. Figyelsz-e, szultán?

Szaladin: Figyelek! Tovább!

Náthán: Így szállt apáról fiúra a gyűrű, s került egy apához végül, kinek egyként kedves volt mindhárom fia, nem tudta hát nem egyformán szeretni mindhármukat. Csak olykor tűnt neki majd ez, majd az, majd megint amaz – ha egyikük volt éppen csak vele, s nem kellett hármuk közt megosztani túláradó szívét – a gyűrűre méltóbbnak, s ő eléggé gyenge volt odaígérni mindnek jámborul. Nem is volt semmi baj. Hanem mikor halála elközelgett, az apa szorult helyzetbe jutott. Megbánthat-e három fia közül kettőt, akik bíznak szavában? Most már mit tegyen? Izen titokban egy aranymívesnek, csinálná meg két mását gyűrűjének, költségét, fáradságot nem kímélve, csakhogy hajszálra éppolyan legyen, mint az a gyűrű. Íme, sikerül a mesternek. Mikor meghozza őket, a mintagyűrűt meg nem ismeri az apa maga sem. Szólítja vígan, örvendve fiait – mindet külön, mindet megáldja, mindnek odaad egy gyűrűt, s meghal. Szultán, hallod-e?

Szaladin (meglepődve elfordul): Hallom, hallom! Fejezd be, nosza hát, a mesédet! Nos?

Náthán: Máris vége van. Mert ami jön még, kitalálhatod. Alighogy meghal apjuk, mindenik jön gyűrűjével, mind a ház feje akarna lenni. Van per, osztozás, vádaskodás – de csak nem tudni, melyik az igazi. – (Szünet, miközben a szultán feleletét várja.) – Éppúgy, ahogy mi sem tudjuk, melyik vallás az igazi.

Szaladin: Hogy? Kérdésemre ez talán a válasz?

Náthán: Bocsáss meg, szultán, hogyha nem merek a három gyűrű közt választani: hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztethessük őket.

Szaladin: A gyűrűket! Ne űzz tréfát velem! Az említett három vallás között, úgy vélem, van különbség, még ruhára, ételre és italra nézve is.

Náthán: Csak épp alapjaikra nézve nincs.

(Részlet Gotthold Ephraim Lessing A bölcs Náthán című drámájából. Fordította: Lator László.)

Hello,

Ritkán szoktam "kategórikusan" kijelenteni valamit, de szerintem EZ EGY NAGYON HÜLYE KÉRDÉS!

Kb. ennyi a véleményem róla.

Egy "átlagosan normális" ember ezt a kérdést fel sem teszi.

Üdvözlettel: Travels

"Hogyan lehet, hogy alig akad olyan nagy vallás, amelyik a tudományra tekintve így szólt volna: „Hiszen ez jobb, mint gondoltuk! Az Univerzum sokkal nagyobb, mint ahogy a prófétáink mondták, nagyszerűbb, kifinomultabb, elegánsabb"? Ehelyett kijelentik: „Nem, nem, nem! Az én istenem egy kis istenke, és azt akarom, hogy az is maradjon." Az a vallás, legyen akár régi, akár új, amelyik olyannak hangsúlyozza az Univerzum fensé-gességét, amilyennek a modem tudomány feltárja, a tisztelet és áhítat olyan tartalékjait mozgatná meg, amilyenről a hagyományos vallások nem is álmodozhatnak."

Carl Sagan

Jó lenne tudni...

Addig meg mindenki higgyen amiben akar, ami jó neki.

Szia,

"Sok szenvedésnek viszont nem az ember az oka." írod, és pont te írod??

Megfogtalak, mint a pici pókot! /Bocsi, de ez egy kedves népszólás, nekem tetszik./

Ne haragudj, de most az m1 TV-n olyan okos emeberek beszélgetnek, hogy azt figyelem.

Üdv

A háborút nem az szenvedi meg aki csinálja. A bűncselekményeket sem. A Mi környezetszennyezésünket az unokáink fogják (meg)szívni. Minket már nem fog zavarni. Vagy úgy gondolod, hogy az emberiség valamiféle nagy kollektív tudattal (felelősségtudattal) rendelkezik?

Sok szenvedésnek viszont nem az ember az oka. Éhínségek, betegségek, járványok ésatöbbi.

Senkit nem ésszerű okolni. Tenni kell a változásért. Kinek kinek a maga területén.

Sok szenvedésért maguk az emberek okolhatók. Háborúznak, bűncselekményeket követnek el, szennyezik a környezetet, gyakran inkább a kapzsiság, mintsem mások érdekeinek figyelembevétele befolyásolja őket üzleti ügyeikben, és néha olyan szokások rabjai, amelyekről maguk is tudják, hogy károsak az egészségükre. Ily módon másoknak is, és önmaguknak is kárt okoznak. Elvárható vajon, hogy ne legyenek hatással az emberekre a viselkedésük következményei?

. Ésszerű-e Istent okolni azokért, amiket az emberek tesznek?

Kétféle felfogásban szemlélhetjük a világot.

"Célsági" felfogás: azt tételezi fel, hogy a természetben a dolgoknak (pl. az anyagnak) célja van. Társadalomban, emberek között felnőve automatikusan ez a gondolkodásmód áll hozzánk közelebb. Pl. gyerekeknél nagyon könnyen meg lehet figyelni, hogy a környezet történéseihez (áramszünet, dilatációs hangok, ...) célokat rendelnek, mintha a környezetnek valamilyen szándéka lenne, és azt igyekezne végrehajtani. Az ezoterikusok megnyilvánulásaiban is meg lehet figyelni ezt az álláspontot, amin való igaz, elég nehéz túllépni. A célsági magyarázatok a középkori tudomány szerves részei voltak (jó példa erre Aquinói Szent Tamás érvelésmódja).

"Oksági" felfogás: a természetben a dolgoknak nincs célja, viszont a történéseknek okai vannak, mely okok megismerhetők, és természeti törvények formájában megfogalmazhatók. A tudománytörténetből úgy tűnik, hogy ez a célravezetőbb felfogás, mint azt az utóbbi néhány évszázad tudományos eredményei mutatják. Elvileg ennek nem kellene így lennie, a világ lehetne olyan is, hogy egyszerűen képtelenség lenne felírni rá törvényszerűségeket. Pl. ha egy kavicsnak (vagy Istennek) az lenne a célja, hogy felfelé essen miután eldobod, akkor felfelé esne és kész. Azonban a törvényszerűségek megfogalmazhatók (néha döbbenetesen egyszerű formában), ami önmagában is döbbenetes tény. Erre vonatkozik Einstein mondása: "A világban az a legérthetetlenebb, hogy megérthető."

Volt egy mára elfeledett (kinyírt) katolikus irányzat, ami azt vallotta, hogy az isten megteremtette a világot, de hagyja, hogy a világ a saját törvnyei-szabályai alapján működjön tovább.

Megvan, azt hiszem ez lesz, rákerestem a wikiben:

A gnosztikus tanokat a hagyományos hitelvek dogmatikus követői tévesen állítják be bonyolult és zavaros fantáziaszüleményeknek. A Gnózis az igazi tudást jelenti. A Gnózis tana egyszerű, mert mielőtt bármit meghatározna, leírna vagy magyarázna, abból a tényből indul ki, hogy létezik igazi tudás. A gnosztikus világnézet alapja az, hogy az igazság előbb létezett, mint minden más. A gnosztikus irányzatok abból indulnak ki, hogy aki abszolút tudásra szomjazik, az belülről megtalálhatja ezt, mert minden emberben eleve benne van ez az igazság. A gnoszticizmus tehát a kereszténységhez hasonló, (korai) eretnek (a történelmi keresztény egyházak által annak tartott, a hagyományok miatt történészek által is eretneknek nevezett) irányzat: a (a hagyományos keresztény felfogás szerinti) Megváltó szükségességét tagadja (illetve csak az önmegváltás hasznát ismeri el). Azt vallja, hogy mindenki magát válthatja meg, azáltal, hogy a világot megismeri, s végül önmagába jut vissza.

Minden jel arra mutat, hogy nem.

Az állatvilágra különösen igaz. Az állatok igen nagy részének más állatok kínzásával és elpusztításával kell tölteni idejét.

"Nem tudom megyőzni magam, hogy egy igazságos és mindenható Isten megtervezte volna a Ichneumonidae-t azzal a kifejezett céllal, hogy egy még élő hernyó testében nevelkedjen, vagy hogy a macskának játszani kell az egérrel"

Charles Darwin