Szeretők egymás közt, beszéljük meg problémáinkat! (csak olyanoknak, akik nem ítélik el a szeretőket!) (beszélgetés)

Tudjátok, amikor nem tudtam dönteni hasonló helyzetben, ezt kérdezték tőlem:

- Meg tudod bocsátani magadnak, ha lemondasz a saját boldogságodról?

Ez olyan volt, mintha akkora ütést kaptam volna, hogy kétrét görnyedek. Nem... nem tudok...

Ha a férjünk mellett egyáltalán szóba jöhet bárki, már rég nem vagyunk belé szerelmesek. Mi lesz 50 év múlva? Vagy 10 év múlva?

Húh, de nem vagy könnyű helyzetben!

És ha lesz testi kapcsolat köztetek,még nehezebb lesz.

Szereted a párodat? Úgy igazán? Akkor hogy fért be az új kedves? Ezeken gondolkodtál már?

Én nem tudom,hogy döntenék.

Emlékszem,amíg házasságban éltem,harcoltam sokáig,történjen otthon valami fejlődés. Egy új konyhabútort szerettem volna,és a gyerekekne bútort.

Nálunk azért nem történt ezen a téren előrelépés,,mert a férjem nem engedte.

Aztán,amikor egyszer megkérdezte,mennyi pénz kellene rá, elkezdtem gondolkodni: mit érdekel engem a konyhabútor,jó a régi is. Én már gondolatban máshol járok.

Minden esetre, el kell döntened. Beleöltök egy csomó pénzt,energiát,időt,és majd mégsem leszel boldog az űj falak között.

Igaz,az is rázós, ha most bejelented,hogy elmész.

Mi lesz az eddig elkészült házzal,pénzzel,idővel...?

Nincs jó döntés.

Megőrülök magamtól!

Este jött tőle egy levél,aztán hívott, de már nem tudtam visszahívni. Most tiszta ideg vagyok,mi történhetett,mért kellett kikapcsolnia a telefont?

Remélem,csak egyzserűen nem tudott beszélni.

Mellesleg,bár már leszokóban vagyok róla, de írtam neki kicsit az érzéseimről, kétségeimről.

Nem csúnyán, nem számonkérően.

Ő olyan pasi volt,aki mindíg kimutatta,kinyilvánította mennyire szeret,vár,mennyire fontos neki,hogy velem legyen..mostanában nem nagyon hangoztatja,lehiggadt.

Tudom,attól még szeret(het),nem ég évekig az ember.Érzem is. De mégis, hiányzik a visszacsatolás.

És most épp jól esne egy ölelés.

Pedig tegnap előtt megvolt,és tegnap is beszaladt,csak nem volt rá időm.(munkahely).

Ezt ő akarta így,hogy elsőzör majd bejön vmi ürüggyel,aztán már megiszik egy üdítőt... tudod mióta beszéltük ezt?

Kb, egy éve.És most jutott el odáig,hogy magától mondta,hogy jön. Amikor elment, még a lányomnak is beköszönt,hogy indul.Kicsit muris volt, vártam is,majd elköszön-e tőle, de jól csinálta.

igen apró lépések. Ha tudnám,hogy vezet valahová és előre mutat, nem is bánnám..

Nem is tudom mikor írtam, hogy annyira szeretném már hazahozni.Hogy meló után ne kocsival lépjünk le valahová fél órára tök fáradtan,hanem hazamehessünk.

Ezt is megéltem.,és ez tök jó !

Nem mindenkinek mennek a dolgok olyan könnyedén, mint ahogy elképzeljük. Sőt. Általában a másiknak könnyebb elgondolni, hogy hát miért nem megy flottul. Bármennyire is vagy érintett a dologban, mégis valahol kívülálló vagy. Ez egy elég nehéz szituáció.

De szerintem ezek a dolgok, amiket felsoroltál, mind mind apró lépések afelé, hogy előbb vagy utóbb, minden úgy legyen, ahogy Te azt már a kis kobakodban réges-rég megkoreografáltad :)

De aranyos ,hogy ezt írod!

Én is úgy éreztem végig,hogy próbál leszakadni otthonról. Nagyon akarta ezt a kapcsolatot,és azt éreztem ,tudom,hogy a "szerelmesnek lenni" az ment neki, nem volt lelkiismeret furdalása sem... de még kötődött oda valamilyen szinten.Szerinte kötődés velem van,ott a megszokás,ami azért még működött rendesen.

Eddig azt is mondta, nincs még itt az ideje...ő még erre nem érett meg, idő kell neki...

aztán egyzser csak már nem bánta,ha a munkahelyemen kiderül, aztán egyet értett vele,hogy elmondom a gyerekeknek,hogy vele megyek el.Lassan ,apránként.

Aztán,hogy mi alakul majd belőle,ki tudja?Tényleg idő,idő idő!

Helloka!

Írok én is pár sort.Most úgy érzem, átmentem némi változáson.Pozitív -e vagy sem,az később derül ki.Valami olyasmi,hogy azt már meg tudom tenni,hogy nem cseszegetem az otthoni dolgai miatt.Már annyit szenvedtem a negatív gondolatok miatt,annyit sírtam, annyira fájt sokminden, talán valami védekező reakció ez részemről, már rá sem kérdezek.

És talán ill. talán nélkül ő is változott pozitívan.

Ő döntése volt,hogy megpróbál beilleszkedni közénk,most ez van soron.

Tegnap nem bírtam ki,szépen megkérdeztem, van-e ezzel valami célja?

Azt mondta,persze,van,nem szeretné,hogy idegen legyen a gyerekeknek.

Aztán azt kérdeztem még,hogy van-e terve kettőnkkel?

Erre az volt a válasz,hogy így mindneképpen szeretné tovább csinálni, és meglátjuk a gyerekek mennyire fogadják el.? Másrészt munkahelyre lenne szüksége., de igen,szeretne velem lenni.

Kértem,mondja meg,ha csak így akarja tovább csinálni, de ennyi,nincs terve velem, nincs belőle semmi baj... azt mondta,nem mondja,mert nem így van.

Kicsit most jobb így.

Nálunk igen, jó vége lett, de azért sok sok erő kellett hozzá. Nem ment könnyen. Egyszerűen nem értem hogyan tudtam annyira szerelmes és vak lenni.

Persze most jó a gyerekemnek, de sokszor eszembe jut hogy milyen lesz majd, amikor kérdezi... Bár úgy érzem problémák nem lesznek,de akkor is. És egy gyereknek csak a saját apuja a legjobb. Azaz az lenne. Vagy legalább érdekelné, érdeklődne

Hát komolyan lehet, hogy nem érdekli más, de azért a nők sem fából vannak..

ÉS lehet, hogy valaki azt hiszi, hogy boldog, aztán történik vele valami, vagy jön valaki, aki eszébe juttat valamit, amiről hirtelen kiderül számára, hogy hiányzik az életéből..

Mivel eddig nem tudta, hogy mi az, vagy már "elfelejtette", ezért nem is hiányzott neki...

De ha felnyílik a szeme, akkor már semmi sem lesz ugyanolyan.. persze az esze vissza tarthatja attól, hogy valami "őrültséget" tegyen, amit később megbán... :-)

Örülök, hogy jó vége lett... :-)

Lehet, hogy a kisfiad jobban is járt az új "apukájával", mint a vér szerintivel!!!

És Te is... bár ha nem lett volna neked az a férfi, a kisfiad sem lenne..

Néha tényleg csak 5-10-15-20 év múlva "értjük" meg, mi miért "kellett" az életünkben.. már ha sikerül megérteni.. :-P

"azóta 5 éve boldog párkapcsolatom van"

Ez biztos? Mert szerintem, ha a nő boldog a társával nem érdekli más..

Sziasztok Lányok!

Nagyon-nagy bajban vagyok. Röviden a törénetem:

Kb. 6-7 éve találkoztam egy férfival. Szerelem volt első látásra, de a sors úgy hozta, hogy csak 3-szor találkoztunk. A harmadik találkánkon hosszasan csókolóztunk, majd elváltak útjaink. Megijedtem a szerelemtől, hisz előtte sokat csalódtam. Elmenekültem szó szerint. Hívogatott, de nem vettem fel. Most el telt 6 év azóta, és mit ad isten egy munkahelyre kerültünk. Amikor megláttam az első napon majdnem összeestem. A problémám itt az első sorban, hogy azóta 5 éve boldog párkapcsolatom van, és neki is 1 éve. Nem bírom már, de egész nap rá gondolok, és a munkahelyen is egymás közelségét keressük, bár azóta nem beszéltünk sem a múltról, sem kettőnkről. Szigorúan, csak a munkahelyi dolgokról. Én úgy érzem tudnék két férfit szeretni. Nem hagynám ott semmi pénzért a régebbi kapcsolatomat, de egy újba is beleugranék. Nem tudom mit tegyek, de nem bírok így dolgozni. Ráadásul az a tudat, hogy van neki egy elég friss kapcsolata, kikészít, állandóan arra gondolok, hogy mi van akkor ha már nem is "kellek" neki. Szerintetek? LEhet kicsit bonyolultan írom le, de máshogy nem sikerült. Segítség!

Baranyi Ferenc - Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk

vezekelünk a rég megérdemelt nász

visszaeső kis bűnözőiként

akié vagy, elvesz naponta tőlem

s ha néha visszakaplak egy napig:

megint sután, csak félig-ismerősen

puhatolom felejtett titkaid.

Heteken át, míg várom folytatását

egy-két lopott órának, meglopok

minden varázst, mit új találkozás ád

mert úgy kezdjük mi egyre újra,

hogy már messze vagy, mikor megérkezel.

Karomba kaplak s mégsem érlek el.

Igen , jól alakult. De ehhez kellett az hogy el tudjam hagyni!!!!

És utána rengeteg idő.......