Segítséget szeretnék kérni a fiam miatt (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Igen, az a film címe, hogy Transpotting. Én sajna annak idején használtam drogokat...és cigiztem is.

Cigivel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy nehogy engedd, hogy dohányozzon otthon, vagy előtted, még mindig kevesebbet szív, ha úgy tudja, hogy nem engeded. Füves cigi, háát, az már nehezebb eset, én is és nagyon sok haverom használta, szerintem ez csak a "baráti" társaságán múlik, ha olyanok közé keveredik, akkor ez kikerülhetetlen. Szerintem amit tehetsz ellene, az az, hogy értékrendet adsz neki, hogy mi a fontos az életben, mert a drogok igazán azt borítják fel. Nekem ez ott esett le, amikor minden beszélgetés csak a buliról szólt a haverokkal, meg hogy ki hol mennyi milyen drogot fogyasztott, és egyszer csak úgy éreztem, hogy már unom őket. De ehhez kellett egy fiú, aki tetszett, és nem élt ilyesmivel, onnan már egyszerű volt a dolog.

Ilyen fiatalon kezdik manapság a csemeték ezeket?

Jó éjt! Sajnálom !

Nem tudni azt sem mi lakozik bennük mert nevelhetjük akár hogy tutira agének is beleszolnak. Férjem azt szokta mondani,hogy mikor kibujt a fiam már akkor húzta a száját:)

... egész lazának tűnik így, de azért végigbőgtem ezt az estét is, amíg itt írtam... ezért nem szeretek beszélni se róla.

Lépek is aludni...

... Szerencsés(ebb) gyereknevelést Nektek! :)

Jó éjt! :)

... azért vigyázunk rá... apjával elváltunk, nem sok vizet zavart az életünkbe, de ő tartja vele a kapcsolatot, így... még azt elment megnézni, hol lakik a "pacákkal" ... anyum is tartja vele a kapcsolatot, ő is elment megnézni hol lakik (hja persze medence az udvaron, szauna a lakásban... mindegyikben blabla) ... és persze mindegyik tartja a kapcsolatot velem. Szóval látókörben van, nem engedjük el teljesen. De most hagynom kell... bólogatni nem tudok, helyeselni nem tudok... boldog, utazgat... ennek van az ideje, vagy nem?

Én annak idején 18 évesen albérletbe költöztem, az unokahúgom 18 évesen felült a repülőre elment Németországba, 2 évig azt se tudták hol van... ilyen család vagyunk... Leányom tűnik egyébként még a legnormálisabbnak a leánygyerekek közül. :)

Ez jó nagyon!!

Boztos így is van még ha pont az ellenkezőjét mutatja ki akkor is.

Hát az az igazság hogy én is nagyon össze vagyok nőve a lányommal. jó még pici de azt mondta soha el nem fog költözni nemtudna élni nélkülem:) Jó tudom most ezt mondják de akkor is olyan helyes.

Fiam,hát ő nemigen tudott megmaradni nélkülünk sehol nagyon hozzánk nőt ő is aztán egyszer csak már nem kiváncsi ránk sőt. Jó tudom valahol ez így normális d nehezen engedem el.

csak magadat kinzod vele, és feleslegesen

most békülj amig még boldog mert ha valami miatt elvesziti azt a pacákot és nem tud beléd se kapaszkodni akkor mert nem vagy mellette akkor sokkal nagyobb baj is lehet majd és még rosszabb lesz neked

legyél nagyvonalú, persze nagyon nehéz de szerintem megérné hosszutávon

Szia, talán Segal írta ezt, hogy mit mondana a kamasz gyerek az anyjának:

"Akkor szeress a legjobban, amikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van rá leginkább szükségem."

És igen: ez a legnehezebb...

... majd egyszer...

szeretem... nincs harag... fájdalom van.

persze, de már megtanultam élni nélküle... és újra megtanultam élni.

Az igazság, hogy nagyon össze voltunk nőve, szóval az se volt normális.... valaminek egyszer történni kellett, hogy ne úgy legyen... ez történt.

Ha elém állnak... vagy bármi, akkor nincs gond, akkor választhatok.

Viszont nagyon-nagyon sok kínlódás és fájdalom után derült ki... már nem választhattam, a pasi gondoskodott róla.

Hosszú lenne... és a bizalom ott van, hidd el... tudom, hogy meg kell élnie dolgokat, és nem rossz dolgokat él meg végülis... majd túl leszünk rajt... egyszer... ha meg nem, akkor felneveltem, magabiztos, értelmes ifjú hölgyet hagyok a világra... ennyi.

nem is gondoltam hogy ennyire nehéz dolog ez a gyereknevelés.

Valahogy velünk akkor is más volt. Apu amit mondott annak úgy kellett lennie. nem volt vita. vagyis ellenkezés volt rendesen részemről meg juszt sem tanultam meg hasonlók de nemet még most sem mernék neki mondani pedig igen csak felnőttem már.

És ez akkora bűn??

Ha annyira ismered és megbízol/biztál benne most miért nem előlegezed meg a bizalmat,hogy majd rájön,hogy nem ez kell neki?

Az,ha megbízol a lányodban maximálisan,az sosem gond,sosem nem-egészséges..de ha beleléptek a személyiségébe,akkor pláne,hogy mellette kellett volna állnod..elzárkóztál a saját szavaid szerint,mit vársz egy alig-felnőttől? Ő duplán el fog zárkózni...Nem lenne szabad elfelejtened,hogy te voltál már "gyerek" de ő még nem volt felnőtt...

Az első találkozásnak pedig úgy kellene "elképzelődnie" ,hogy te nyújtod elsőnek az ölelő karokat...Mert ő nem fogja,mert a fiatalok "dafke" módon viselkednek....csakazértis módon...ez esetben csakazértse...Úgy érzem,itt nem csak a lányzó hibázott...Ne vedd sértésnek,kérlek...

Már túlélem...

Leírtam már sokszor... bekerült egy színjátszókörbe, ahol az 50 éves, jó dumás, "rendező" szemet vetett rá... és sokáig nem tudtam mi van.... egyszerűen álmodni nem mertem rá. Egy idő után észrevettem, hogy a pasi sms-eket küldd neki, meg hívogatja, akkor elmentem hozzá többször is, hogy hagyja békén a lányom.... elmagyarázta, hogy én egy beteg hülye vagyok, aki rémeket lát... a gyerekeim is tagadott... aztán én kértem bocsánatot mindig, hogy ilyesmi egyáltalán eszembe jutott... aztán egyszer csak már késő volt... ennyi a történet...

Az igazság, hogy 17,5 éves koráig maximálisan megbízhattam benn... soha nem volt gond vele... tudom, hogy ez sem volt egészséges :o), aztán beleléptek a személyiségébe keményen... és az illetőnek az volt az első dolga, hogy a családja ellen fordítsa... nem volt választásom, amire kiderült, hogy mi az OK, addigra késő volt.

Most már az idő nekem dolgozik... tudom, hogy egyszer majd visszajön... mert jó anya voltam, és ő jó lány... és fogunk még együtt sírni azon, ami i történt... de még nem most. A saját útját mindenkinek be kell járni... nekünk ez jutott.

Mindketten elzárkóztunk... néha azt álmodon, hogy visszajön, és mosolyog, és ragyog.... és nem tudom fogadni... és olyankor nagyon sírok reggel, mert várom minden nap, de nem tudom elképzelni az első találkozást...