Ovis versek (beszélgetős fórum)

Gazdag Erzsi - Mesebolt

Volt egyszer egy mesebolt,

abban minden mese volt,

fiókjában törpék ültek,

vizilányok hegedültek.

Öreg anyók szőttek-fontak,

apró manók táncot roptak.

Lidérc ugrált az udvarban,

kaszás pók varrt az ablakban.

A lámpában ecet égett,

az egylábú kettőt lépett,

cégére egy tündér volt,

ilyen volt a mesebolt.

Fésűs Éva: Évszakok

Gyorsan jött és ment a nyár;

virágpapucsban szaladt,

telerakta gazdagon

a gyümölcsöskosarat.

Szélcipőben jött az ősz,

fázós fák alatt osont,

míg a gazda szüretelt,

lepergett a sárga lomb.

Hócsizmában jött a tél,

nagy pehelybatyut cipelt;

megcsúszott a tó jegén,

fehér lett a rét, a kert.

Mezítláb jött a tavasz,

s akkora csodát csinált,

hogy kinyílt a gólyahír,

s kikeltek a kislibák!

Lementem a pincébe

Vajat csipegetni,

Utánam jött édesenyám

Hátba veregetni.

Nád közé bújtam,

Nád sípot fújtam,

Az én sípom így szólt:

Dí, dá, dú ...

Te vagy az a nagyszájú.

Békakirály papucsának

elveszett a párja,

nézi erre, nézi arra,

seholse találja.

Kereste a

gyereke,

ebihalak

serege,

egy se lelte,

úgy elnyelte

fekete tó

feneke!

Szalajtották a kis gyíkot,

nézze meg az árkot,

keresték a náderdőben

szitakötő lányok.

Kereste a

gyereke,

ebihalak

serege,

egy se lelte,

úgy elnyelte

fekete tó

feneke!

Nem találják a papucsot

sehol a világon,

ezért ugrál békakirály

ma is mezítlábon!

Kereste a

gyereke,

ebihalak

serege,

egy se lelte,

úgy elnyelte

fekete tó

feneke!

Brekeke!...

Egyesztendős voltam,

épphogy elindultam.

Aztán kettő lettem,

épp, hogy megszülettem.

Hároméves lettem,

én voltam? Nem értem.

Négyesztendős múltam,

s nem volt semmi múltam.

Évem száma öt lett,

nem volt bennem ötlet.

De most, hatéves vagyok,

és okos vagyok nagyon, nagyon,

így azt hiszem, ezt a kort már

soha-soha el nem hagyom!

A.A. Milne: Hatévesek lettünk

Egyesztendős voltam,

épphogy elindultam.

Aztán kettő lettem,

épp, hogy megszülettem.

Hároméves lettem,

én voltam? Nem értem.

Négyesztendős múltam,

s nem volt semmi múltam.

Évem száma öt lett,

nem volt bennem ötlet.

De most, hatéves vagyok,

és okos vagyok nagyon, nagyon,

így azt hiszem, ezt a kort már

soha-soha el nem hagyom!

Erdőszélen, erdőszéli

tölgy tövében volt egy ház.

Abban lakott hét süntestvér:

Sün Aladár,

Sün Piroska,

Sün Adorján,

Sün Dorottya,

Sün Demeter,

Sün Tihamér

s a legkisebb:

Sün Balázs.

Hogyha jól bevacsoráztak

Szűk lett nékik az a ház,

S előfordult ilyenkor,

Hogy kívül rekedt Sün Balázs.

Furakodott, nyomakodott

Morgott, perelt dühöngve

Semmit se ért, mit tehetett,

Lefeküdt a küszöbre

Telt az idő, múlt az idő

Éjre éj és napra nap

Egyre többször fordult elő,

hogy a házból a legkisebb kimaradt.

„Ebből elég! Torkig vagyok!”

kiáltott fel Sün Balázs

„Sokan vagyunk,

s kicsi nékünk ez a ház”

„Éppen ezért én elmegyek

Szerbusz néktek hat testvér

Sün Aladár,

Sün Piroska,

Sün Adorján,

Sün Dorottya,

Demeter és Tihamér!”

Miután így elbúcsúzott

Fogta magát, elindult

Lába nyomán

Porzott a vén gyalogút.

Így baktatott, így poroszkált

Szomszéd tölgyig meg sem állt

Ottan aztán sürgött, forgott,

Árkot ásott, falat emelt,

Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,

És mire a nap leszállt,

Épített egy kalyibát.

„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok!

Nem tolnak ki

a küszöbre a nagyok!”

Falevélből ágyat vetett

Kényelmeset,

belé feküdt s hortyogott

hogy csörögtek

s remegtek az ablakok.

Éjféltájban vihar támadt

Hajlítgatta a vén fákat

Fújt a szél nagy zajjal ám

S arra ébredt, hogy zörögnek

A kalyiba ajtaján.

„Ki az? – szólt ki fogvacogva -

Ki kopogtat éjnek idején?”

„Mi vagyunk az – szóltak kintről

Mi vagyunk a hat testvér

Sün Aladár,

Sün Piroska,

Sün Adorján,

Sün Dorottya,

Demeter és Tihamér!”

„Elvitte a szél a házunk,

engedjél be,

ázunk-fázunk idekinn,

csurom víz a kabát rajtunk

és az ing!”

„Jól van, jól van

- szólt Sün Balázs –

Jövök már”

S fordult a kulcs, nyílt a zár.

Betódultak mind a hatan

Tele lett a kalyiba

Kérdezte is Sün Tihamér:

„Mondd csak testvér,

nincs csak ez az egy szoba?”

Lefeküdtek, elaludtak

S arra ébredt Sün Balázs:

Újra kicsi lett a ház!

Mert az éjjel ide-oda lökodve

Kiszorult a küszöbre.

„Ejnye! – mondta fejvakarva –

Mit tehetnék? Megnövök!

S akkor talán nem lesz ágyam,

Nem lesz párnám a küszöb!”

Kengurudal

Volt egyszer egy kenguru,

Sosem volt ő szomorú.

Tele volt az erszénye,

Pénzt nem rakott beléje.

A kisfia ott lakott,

Állandóan matatott.

Mégsem bánta mamája,

Büszke volt a fiára.

Néha-néha kinézett,

Az erszényből kilépett.

Enyje-benyje babája..!

Zsörtölődött mamája.

Még megfáznál kis szentem,

Jobb neked a melegben.

Húzd be jól kis fejedet,

Csukd le szépen szemedet.

Majd ha megnősz galambom,

Ugrándozhatsz szabadon.

Álmodj addig szépeket...

Ne hagyd el erszényemet!

Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás!

Gyere már, gyere már, minden gyerek vár!

Krumplicukor, csokoládé, jaj, de jó!

De a virgács jó gyereknek nem való!

Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás!

Gyere már, gyere már, minden gyerek vár!

Érik az alma,

hajlik a gallya,

Fűre hajlik,

mint egy sátor,

A sok piros almától.

Szedjük kapjuk,

habosra harapjuk,

A többivel mi legyen,

Holnapra hagyjuk.

Betemet a nagy hó

erdőt, mezőt, rétet,

mindent, mint a nagyanyó

haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó

bajsza, hófehér lett,

csak a feketerigó

maradt feketének.

Cirmos cica dorombol,

Hallgatja egy komondor.

Azt gondolja magába',

hogy szebb az ő nótája.

Rá is kezdi, vau-vau,

Fut a cica, nyau-nyau.

Álruhás királylány, az én anyukám

Télen nyáron farmerban jár mindig az utcán.

De, ha felvenne egy szép, hosszú szoknyát,

mindenki láthatná királylány mivoltát.

Anyukám, vedd fel a legszebbik szoknyád,

a hajadba tűzzél bele csillogó koronát,

ámuljon mindenki, hogy TE milyen szép vagy,

világgá kiabálom : TE CSAK AZ ENYÉM VAGY

Ha nagy leszek,

És te kicsi, tiéd lesz a

Babakocsi.

Kiviszlek a

Játszótérre,

Lepkét kergetni

A rétre.

Én dolgozom,

Te majd játszol,

Várat építsz,

Fára mászol.

A boltba is én megyek,

Hozok cukrot,

Kenyeret,

Banánt is,

Mert szereted.

Hazajövök,

Ölbe veszlek,

Úgy szeretlek!

Úgy szeretlek!

Nyuszi fülét hegyezi,

a bajuszát pödöri,

sárgarépát ropogtat,

ropp, ropp, ropp,

nagyot ugrik,

hopp, hopp, hopp!

Amikor majd nagy leszek,

Egy szép országot veszek,

én leszek ott a király,

anyukám a királylány.

Hintaszékbe ültetem,

és naphosszat lengetem,

ahogy engem ringatott,

mikor bölcsőbe rakott.

Ha a hintát megunja,

és a szemét behunyja,

elmesélem őneki,

száz királyfi kéreti.

De senkinek ne higgyen,

inkább csak enyém legyen,

neki adom, ha marad,

fele birodalmamat.