Olyan szülőkkel beszélgetnék, akinek a gyereke magántanuló (beszélgetés)

Szeretném elmondani, hogy hogyan érzek, mi a véleményem, de SENKIT SEM AKAROK MEGGYŐZNI!

Megszületünk. Miért is? Mire is törekszünk? Hogy boldogok legyünk. Mitől vagyok boldog?

Én pl. akkor vagyok boldog, amikor a gyerek rám mosolyog, ha tanítottam neki valamit, ha sikerélménye van, és még sorolhatnám.

Akkor vagyok boldog, amikor együtt vagyok azokkal akiket szeretek, ha beszélgetünk, ha segítjük egymást.

Akkor vagyok boldog, amikor lovagolok, vagy autót vezetek. Hogy miért? Mert SZABADNAK érzem magam. Nem akkor vagyok boldog, ha veszek egy drága pulóvert, vagy egy csodapalotát, az csak időleges, 3 napig tartó csoda.

Szerinted melyik állat a boldogabb? Egy tigris az állatkertben rácsok mögött, vagy egy tigris a szabadban? Képeket látok magam előtt, és egyértelmű a válasz számomra. Nézzük az embereket. Látom magam előtt a gyereket az iskolában, majd a felnőttet a munkahelyen, és rácsokat az iskola és a munkahely ablakán. Rabszolgák vagyunk 3 éves korunktól kezdve! Az Ember az egyetlen élőlény, aki fizet azért, hogy élhessen!

Vannak állatvédők, akik többek között az állatok szabadságáért harcolnak. Az ember magát tartja a legrangosabbnak ezen a Földön. Akkor miért vagyunk rabok? Akkor hol vannak az "embervédők" akik az emberek szabadságáért harcolnak? Akkor most kinek az élete "ér többet"?

Melyik a kreatívabb gyerek? Akinek készen kapott műanyag játékai vannak, és vidáman nyomkodja az elektromos gitáron a gombokat, vagy akivel a szülei egy kis sámlin ülve a teraszon kukoricacsuhé babát készítenek?

Szociális kapcsolatokról az a véleményem, ha körülnézek az ismeretségi körömben, hogy minden barátság érdekbarátság. Sajnos. Voltak gyerekkoromban nekem is igaz barátaim, akikről szentül hittem, hogy ősz hajjal is a padon fogunk pletyizni, de sajnos egyik sincs már. Bezabál bennünket a rendszer. Nincs idő rá. Reggel elviszed a gyereked, majd dolgozol, hazahozod, alig tudsz vele lenni, mert a saját dolgodat nem tudtad ellátni, hiszen dolgoztál. Ezért csak annyi időd van, hogy talán fél órát beszélgetsz vele, aminek nagy része arról szól, hogy kész van e a lecke, aztán lefekvés, mókuskerék. Sokakon azt látom, hogy csak hozzájuk hasonlókkal állnak szóba, itt az anyagiakra is gondolok, mert egyszerűen nincs idő már arra, hogy ember csak azért érdekeljen, hogy meg tudd, mik a vágyai, miről hogyan gondolkodik. Ezt a nagy átlagra értem, és ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek tiszta barátságok, hanem azt, hogy egyre kevesebb. De erről még rengeteget tudnék beszélni, mert kimeríthetetlen a téma.

Mi lenne ha megpróbálnátok inkább eg Waldorf iskolát?

szerintem nagyon fontos a gyerekeknek, hogy a társakkal legyen

Figyelem a fórumot!

Én nem szeretném alapból, hogy magántanuló legyen a gyerek, de minden infó fontos lehet, és még ez a megoldás sincs kizárva..

Nekem nincs bajom alapvetően az oktatással (illetve van, csak nincs módom vele sokat törődni) egészen addig, amíg egy nagyjából egészséges lelkületű gyerekről van szó, mert ők egy kis szülői odafigyeléssel azért jó eredményt érhetnek el..

Csak abban a pillanatban, hogy valaki nem kocka, egyre jobban kijön a rendszer hátulütője. Egyrészt a tanár eszköztelensége révén, másrészt a "kedves" szülőtársak miatt..

Nekem meg négyből egy rombuszt is dobott a gép. Legalább egyet..

Kíváncsi voltam, így megnéztem a holnapjukat.

Jól hangzik, DE én ilyen kis gyerekeknél biztos, hogy nem választanám a távoktatást. Persze, néha találkoznak kis csoportokban a gyerekek, de szerintem szükségük van a mindennapos közösségre, barátokra, beszélgetésekre... Nekem 17-18 éves korában volt a gyerekem magántanuló. Akkor csak dolgozatokra és vizsgákra járt be. Szerintem azért tanár nélkül felkészülni a tantárgyakból elég nehéz. Mi szülők nem tudom, mennyire vagyunk képesek úgy tanítani a gyereket minden tantárgyból, hogy az megfelelő legyen. Azon kívül nálunk pl. (magamnál és a gyerekemnél is) meghatározó volt, hogy a barátok a lakhelyhez közel legyenek, és több emberből lehessen kiválasztani azt az Igazi Barátot, akivel évekkel később is tartja az ember a kapcsolatot.