Nyugdíjas élet - ügyek-bajok, tapasztalatok, praktikák (beszélgetés)
Kedden érkezik a gyerekkori cimborám. Felnőtt életünkben 2X találkoztunk - 20 évente... Pár hónapja váltottunk üzeneteket. Vannak közös ismerőseink, ugyanaz a világnézetünk (nagyvonalakban), ő is egyedülálló. Szállást foglalt, hogy kényelmesen legyünk..., mert éppen nálam lesz az egyik gyerekem is. Izgatottan várom, hogy mire megyünk itt az út végefelé...
A napi menüket kigondoltam, a hozzávalókat beszereztem.
"Túristáskodni" és üldögélve beszélgetni fogunk az élet kis és nagy dolgairól - így képzelem.
Húúú, le a kalappal előtted!
Nekem csak egy hűtőm van, s abban tárolom holnapig, mert én meg látogatóba megyek.
Gondolom, hogy nagy családnak főként nagy fazék levessel és kondér pörkölttel lehet előre készülni (ami adag persze befér a hűtőbe). A pepecs munka hálátlan - órákig gályázik vele az ember és egy óra alatt behabzsolják...😅
Van ismerősöm, akik amikor a szüleikhez mennek, maguk között beosztják, hogy ki mit készít és azt viszik a "közösbe".
Nagyon sokszor főztem és most is raklapnyi mennyiséget.
A gyerekeim sok éven át tanultak, most meg ha családostól hazalátogatnak napokig főzök előre, hogy velük tölthessem az időt.
Azért is sokat főzök, hogy felpakolhassam őket, ha hazamennek.
Akkor is raklapnyit, ha mi megyünk látogatóba.
Ki ne hagyjam a disznóvágást, ami azt jelenti, hogy a 160-180 kg-os hasított disznót ketten dolgozzuk fel a férjemmel 2-3 nap alatt.
Befőzés, tarhonya és egyéb tészták készítése. Stb...
Egyre nehezebben megy, egyre jobban tiltakozik minden porcikám ellene, de azért olyan jó, hogy van mit adni és biztonságos, hogy tele a kamra.
8-15 óráig a konyhában szaunáztam. Kis pihenőkkel.
Másoknak is, több napra is, többféle ételt készítettem. Nemtom meddig tudok ilyesmit még bevállalni..., de kinyiffantam... A jól megszokott serpenyős "összedobálások" most hátra kerültek.
Sütemény; kirántott karfiol, jércemell, far-hátak, szárnyak; sült hal. Annyit paníroztam, hogy egy büfésnek is dicsőségére válna.
Régen ezt max. 3 óra alatt megcsináltam - a nagy halom edény elmosogatásával, feltakarítással együtt.
Nektek vannak-e még nagy adagokra sütés-főzéseitek?
Nnna, ugye, hogy ezért is érdemes túljutni a 65. életéven!
😅😅😅
Az akciós termékekkel némi pénzt lehet megtakarítani. Én már hétfőnként átbogarászom az újságok "Hipermarket" oldalait itt:
Kiírom magamnak a szükséges dolgokat és csütörtökön pedig startolok!
Mától 47 ft/db-ért lehet a 30 db-os kiszerelésű tojást venni a Penny-ben. (Persze nem a megszokott helyen volt található... :/ , de nem adtam fel!)
Sajnos újabban egyre kevesebb a kínálat... :( Kutya-macskakaja, alkoholos italok lapokon keresztül... :(
Egyáltalán nem. Teljesen jó húzni, simán gördül. Nem kell semmiféle súlymegtartás. Nem is egészen értem a kérdést. Éppen az a lényeg, hogy nincs súlya, csak gurul. Nem tekeredik ki semmim. Váltogatni szoktam, hogy melyik kezemmel húzom. Persze, ha nagyon sok mindent pakolok bele, akkor érezni lehet a súlyát is, nehezebb húzni, de még mindig százszor könnyebb, mintha a vállamat, karomat húznák a szatyrok. Mikor a lépcsőn húzom fel, ott nehezebb, érezni a súlyt is, de nekem csak pár lépcső vezet a liftig.
Lehet, hogy elöbb ki kellene próbálnod, ha esetleg van valamelyik ismerősödnek. Csak akkor vegyél, ha úgy gondolod, jó lesz.
Amilyen távolságra biciklivel el tudok menni, azt elhozom.
Ahová nem, arra nincs is szükség :)
Nekem nagyon bevált a banyatank. Simán húzom lépcsőn is. A piacon a legjobb, de tágasabb boltokban sem akadály. Van kettő, egy normál méretű, vagyis inkább kisebbnek mondható, és egy nagy, aminek lépcsőn járó kerekei vannak.
Ha éppen van segítségem, akkor ő cipekedik.
Nektek ki/mi segít a bolti cuccok hazavitelében?
Kétszer fordultam gyalogosan a bevásárlással. Persze nem cipekedtem, mert a jó csomagtartós bringámat tolva jöttem-mentem.
A bevásárló kiskocsik ("banyatank") húzása -úgy sejtem- nem nagyon tehermentesíti az embert vagy rosszul látom?
Újabban csak szénsavas vizet tudok jóízűen inni, ezért IS különösen IS szükségem van valamilyen alkalmatosságra. Minden nap nem pazarolnám az időmet, erőmet, pénzemet bolti programmal... :D
Évekig nekem is rókás volt, aztán felrakta fiam a Chrome-ot is, nem is szerettem, ragaszkodtam a rókáshoz. Amikor tönkrement a gépem, fiam az újra csak a Chrome-ot tette fel, így kénytelen voltam használni. Meglepő módon gyorsan megszoktam.
Szerdán műtét előtti konzultációra megyek a szemészetre. Nagyon félek, hogy nem lesz jó a lencse amit nekem készítenek.
Akkor nem ugyanarról beszélünk 🙂 Chrome is lehetne, próbáltam, de nem tudtam megkedvelni. Valahogy más az ablakok, fülek, még az oldalak betöltése is. Megszoktam a rókást sok év alatt.
Mindenkinek van valami bogara 🙂
Nálam Chrome van. Ennél másmilyen a könyvjelző mint a Firefoxon. Könnyen megtalálok bármit benne. Ha nyers desszertet keresek van olyan mappa, a cukkininek, a karfiolos kajának, édes süti, sós, szóval rögtön megvan minden.
nekem csak buta telóm van, én az okoson semmit nem látok. Úh. minek?😀
Ó, hogy ez nem jutott eszembe! Köszönöm! Kipróbáltam, műkszik.😀
Ezen próbáltam ki: [link] Egy főzelékhez jó lehet.😀
További ajánlott fórumok:
- Szerintetek jogos, hogy a közeljövőben felülvizsgálják a rokkant nyugdíjasokat?
- Miért szombaton vásárolnak a bevásárlókocsis nyugdíjasok?
- Mennyire segítenek be a nyugdíjas (vagy nem nyugdíjas), de még aktív szüleitek a gyermeke(i)tek mellett elvégzendő háztartási munkákba?
- Ki milyen praktikák alapján tudja beosztani úgy a konyhapénzt, hogy ne érezze hóvégén azt, hogy megfullad a nadrágszíj szorításától?
- Holnap lesz életem legfontosabb randija! Praktikákra, tanácsokra lenne szükségem, hogy laposabb legyen a hasam.
- Tudna valaki egy olyan biztosítót ajánlani, ahol rokkant nyugdíjasokkal is kötnek életbiztosítást, ami nem túl drága?