Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Norbika jönni akart cikk

Norbika jönni akart


Most, hogy a második babánkat várjuk, sokszor eszembe jut, milyen is volt az első terhességem. Norbika nem éppen tervezett baba volt, mert nagyon rövid ideje ismertem csak a párom, ezért vegyes érzelmekkel fogadtam a pozitív teszt eredményét.
Norbika jönni akart

Mindig pontos 28 napos ciklusom lévén, a késés miatt azonnal izgulni kezdtem. A tesztet hiába csináltam meg, negatív volt, még napok múltán is. Így mindig nyugtatgattam magam, hogy biztos csak a nagy szerelem miatt borultak fel a hormonok, meg különben is mi védekeztünk, stb. Kivéve egyszer, amikor már majdnem meg kellett volna jönnie. Ez volt az a nap, amikor a mi kis drágánk úgy gondolta: akkor kicselezem a Mamit, és egy rendkívüli peteérés következtében megjelenek.

A párom minden reggel reménykedett, hogy pozitív lesz a teszt. Ő valamiért egyáltalán nem izgult. Mikor megjelentem az ágy mellett hajnalban, annyira boldog volt, hogy babánk lesz, hogy Nekem is elmúlt minden kételyem.

A terhességem 8. hetében aztán franciaországi nyaralásunk közben bevéreztem. Annyira sírtam, mert azt gondoltam, mivel én nem is akartam igazán, most valami baj fog történni. Szerencsére mindent rendben találtak, csak éppen nem dolgozhattam. A korom miatt jött a következő megpróbáltatás: az amniocentézis. Mivel nem tudtam igazán, mivel jár belementem. Sajnos a 22. héten kinyílt a méhszájam, és azonnali befekvésre ítéltek, ami három hétig tartott infúzió, és görcsoldókkal tarkítva.

A 36. hétig feküdnöm kellett, így 27 kg-ot szedtem fel. Amikor túlhaladtam a kritikus időt a doki bácsi azt mondta, most már nyugodtan mászkálhatok. Bele is lendültünk egy bécsi nagy karácsonyi bevásárlás keretében. Semmi nem történt, még a kiírt időben sem, ami február 7.-e volt, pedig már tényleg nem kíméltem magam.

Mikor már a 41. héten is túl voltunk, befektettek, mondván ennek így nem lesz jó vége. Február 13.-án kaptam egy oxitocinos indítást, de semmit nem reagált. 14.-én újra, és mikor erre sem történt semmi, "megfenyegetett” a dokim, hogy ha törik, ha szakad itt holnap baba lesz, úgy készüljek. 15.-én reggel jött is a választott szülésznőm, aki felkísért a vajúdóba, majd bekötötték az infúziót, és csak folyt-folyt...11.-kor burkot repesztettek. Na akkor már kezdtem érezni, hogy ennek fele sem tréfa, ma tényleg baba lesz.

A drága férjem (közben már az lett) végig ott lehetett. 13 órakor lett szabad szülőszoba, így nyugalomban, zenehallgatás közben telt 3 óra. A fájások közben igaz, nem lehetett megszólalni, ez volt a szabály (mármint az enyém). Nagyon lassan tágultam, 16 órára még csak három ujjnyira voltam nyitva. Kérte a szülésznő, hogy próbáljak meg járkálni, mert nagy a baba, és segíteni kell, hogy le tudjon csúszni.

Hát nem ment. A legjobban a zuhanyzó alatt éreztem magam egy széken ülve, de ott nem lehetett hallgatni a szívhangot, így sajnos gyorsan visszatereltek az ágyra. 18 órakor bejött az orvos, és azt mondta most már igenis szülnöm kell. Jobb oldalt öt fájást kellett megvárni, majd a baloldalt is, hogy be tudjon ékelődni a pici. Ekkorra már annyira fájt, hogy mondtam ez volt az első, és utolsó, hogy én szüljek, ha a férjem akar még babát, akkor Neki kell. Persze azonnal rávágta, hogy "Jó Drágám:".

Nálam valamiért nem két-három kitolás volt. Amikor megéreztem az ingert, amit már mindenki nagyon várt, azt mondták, na most aztán minden erőt bele, és nyomjak. Én próbáltam, de a torkomba sikerült leginkább. Kérdeztem szegény dokit, hogy még hány nyomás, de Ő csak annyit mondott már nem sok. Nekem úgy tűnt, már napok óta csak nyomok. Mivel már annyira legyengültem, hogy levegőt is alig kaptam a férjem oxigént tartott az orrom elé. Utólag mesélte el, hogy már készítették a vákuumot, mert ki-be csúszkált a babókám feje teteje, de valahogy nem akart kifordulni.

Erre már nem emlékszem. Azt hallottam valahonnan a messzeségből, hogy most minden erőmet szedjem össze, mert meglesz. Szót fogadtam, és egy elementáris ordítással kicsusszant a Drágám. Azt kiabáltam csak "Itt a baba.. itt a baba). Ezt a videóról visszanézve döbbenten konstatáltam.

Rögtön a mellkasomra tették, és a gyönyörű nagy barna szemeivel rám nézett. Leírhatatlan boldogság anyának lenni. Hármasban két órán keresztül voltunk még a szülőszobán. 4300 kg-mal, és 60 cm-rel született. Gátvédelemben történt a szülés, így nem vágtak, és nem is repedtem.

Most így másfél év távlatából azt mondom, már nagyon várom a következő szülésemet.

A férjem azóta minden barátját arra buzdítja, ne hagyják ki, mert az élete legnagyobb, és legcsodálatosabb élménye volt, hogy láthatta a fia születését.




Írta: Arnika01, 2008. október 27. 11:03
Fórumozz a témáról: Norbika jönni akart fórum (eddig 8 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook