Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Emil születése :) cikk

Emil születése :)


Második Babánkat, Emilt, már az első kisfiúnk születése előtt tervbe vettük. A terhességi pozitív tesztet egy boldog megnyugvással teli mosollyal nyugtáztuk! Hiszen ez így volt eltervezve! :)


2014. június 17.-én teszteltem pozitívat. Ekkor már több mint két hete késett. Igazából már tudtam, hogy terhes vagyok, de azért teszt nélkül nem mertem volna csak úgy besétálni a dokihoz. :)

A Dokinő egyből meg is erősítette a terhességet (6+1 hét), és visszarendelt két hét múlva.

Emil születése :)

Második Babánkat, Emilt, már az első kisfiúnk születése előtt tervbe vettük. A terhességi pozitív tesztet egy boldog megnyugvással teli mosollyal nyugtáztuk! Hiszen ez így volt eltervezve! :)


2014. június 17.-én teszteltem pozitívat. Ekkor már több mint két hete késett. Igazából már tudtam, hogy terhes vagyok, de azért teszt nélkül nem mertem volna csak úgy besétálni a dokihoz. :)

A Dokinő egyből meg is erősítette a terhességet (6+1 hét), és visszarendelt két hét múlva.

Számítása szerint 2015. február 6.-a lett volna a szülés időpontja, amit az utolsó mensiből (május 2.) számolt ki. Igenám, de az ultrahang szerint jóval kisebbnek tűnt az embryo, ezért módosította 2015. február 22.-re.

Teltek a hetek, szerencsére panaszmentesen. Még egy kis hányinger sem volt, tényleg szerencsésnek éreztem magam. A 13 hetes ultrahangon, amit Neusiedl-ben csináltak, elmondták, hogy nagy valószínűséggel ismét fiúnk lesz. Nagy volt a döbbenet, hogy ÚRISTEN két kisfiús szülők leszünk! Nagyon örültünk neki, de ez egyúttal azt is jelentette, hogy mindenképp lesz 3. baba is, hátha lesz kislány is, hiszen olyan szép kislányruhák is vannak, és nem akarunk lemaradni róluk! :)


A terhesség még a vége fele is panaszmentes volt, még a 9. hónapban sem fájt semmim. Erről jut eszembe, hogy viszont a dokik mindenféle hülyeséget kitaláltak:

1. Addig csinálták a cukortesztet, amíg csak sikerült egy magas értéket produkálnom, tehát a szemükben cukros lettem.

2. Mindig akkor mértek vérnyomást, amikor éppen betoppantam lihegve, és miután Kevint emelgettem. Naná hogy beírták a magas vérnyomást.

Naponta mérni kellet (volna) a vércukrot 4-5x és a vérnyomást 2x. Amikor mértem, akkor természetesen mintaértékek voltak, de az kit érdekelt...


Amikor eljutottunk a 36. heti CTG-hez, közölte a dokinő, hogy szerinte 2 héttel nagyobb a baba, és hogy elvileg már szülnöm kéne lassan, ez volt január 26.-án. De nem baj, jöjjek 2 hét múlva, akkor újra megmérik.

A 38. heti CTG-n és ultrahangon Dr. Sticker fogadott, és közölte, hogy szerinte nem túl nagy a baba, jó a kiszámolt dátum, jöjjek vissza február 23.-án, ha addig nem szülnék.

Február 23.-án ismét egy női orvos fogadott, és szerinte már nagyon nagy a baba, mindenképpen indítsuk be a szülést 2 nap múlva, tehát szerdán, a cukorbetegségem miatt. Könyörögtem neki, hogy még várjunk pár napot, hátha beindul magától, mert én nagyon szerettem volna sima úton szülni, és az indításnál nagyobb az esély a császárra. Megegyeztünk szombatban, saját felelősségre.


Szerda este és csütörtökön is voltak nem fogadott hívásaim, és amikor visszahívtam, meglepődtem, hogy a kórházból kerestek, hogy tudnék-e szombat helyett már pénteken bemenni a kórházba. Nem örültem neki, mert 1 nappal rövidültek az esélyeim a megindulásra, de természetesen bementünk péntek reggel.

A nővérek mindenáron szúrni akartak egy tűt nekem, hiába könyörögtem a halasztásért. Növér 1-nek volt 6 sikertelen próbálkozása, aki beküldte Növér 2-őt. Neki volt 8 sikertelen próbálkozása, amikor mint a megváltó, megjelent az ajtóban egy ORVOSnő. Neki elsőre sikerült tűt szúrnia, ami nem is fájt volna, ha nem a növérek szúrta lukakon kellet volna keresztűlszúrnia.

Pechünkre a Főorvosnő egész nap annyira el volt foglalva, hogy aznap mégsem történt semmi, és csak szombat reggel indították meg a szülést. Pontosabban egész szombat délelőtt a szülőszobában voltunk, ahol még az oxitocin beadása előtt produkáltam kettő 127-es fájást, és már 3,5 centire kitágultam. Az oxitocin-infúziótól is lettek még fájásaim, de a táguláson nem változtattak, ezért délután 3 körül abba is hagyták az egészet, és a fájások ritkultak.


Estére felhelyeztek egy tágító ballont. Hát az valami RETTENETESEN fájt, senkinek sem kívánom, de a lényeg az, hogy ettől nagy tágulást és erősödő fájásokat reméltek. Egész éjjel kínzó fájásaim voltak, először 6 percesek, majd 7, 8, 9 és 10 percesek. Reggelre már több mint 10 percesek jöttek és kezdtek szabálytalanná válni. 9-kor eltávolították a ballont és visszamentem a szobába.

Ekkor kitárult az ajtó, és megláttam SZTÁLINT!


Nem viccelek, komolyan! Na mármost nem az igazi Sztálint, de egy orvost, aki pont úgy néz ki, és még a keresztneve is Josef! Pont előző nap meséltem a férjemnek, hogy milyen főorvosok vannak az osztályon, és hogy egy kivételével mindegyiket kedvelem, illetve hogy ezenkívül még van egy, aki PONT ÚGY néz ki, mint Sztálin. Egyébként ez a Sztálin doki nagyon kedves és aranyos volt (és dohányos), csak úgy penderült a bajsza neki. :)


Szóval bejött, egyenesen nekem szegezve a tekintetét, és megkérdezte: - Frau Kotsis, emlékszik arra, hogy hogyan zajlott az előző szülése, és hogy miért lett császár?(Természetesen németül kérdezte)

És akkor elkezdtem mondani, hogy 3x lett indítva, Zäpfchen, Strähnchen, megint Zäpfchen, aztán oxitocin-infúzió és végül pathologisches CTG miatt lett császár.

Erre ő: - Jójó, de nem csak emiatt lett ám császár, hanem azért is, mert nem fért ki a baba az ön csípőjén!

Mire én: - Tényleg? Hát nekem ezt akkor nem mondták!


Ekkor kezdtem kétségbe esni, és legördültek a könnyek is. Szóval ez azt jelenti, hogy nincs esélyem simán szülni?

- Nem mondom, hogy nincs, de nem sok.

Aztán megint megvizsgáltak, és a ballon segítségével 5,5 cm-re tágultam, ami nem rossz, de azért egy baba még nem fér ki rajta sajnos.

Már fél 12 körül járt az idő, amikor újra megjelent Dr. Sztálin, és kérte, hogy menjek vele. Mondta, hogy ugyan újra megpróbálhatjuk az oxitocinnal, de mivel először sem tágultam tőle semmit, most sem lenne másképp, és hogy tekintettel az előző császárra, más szert nem adhat. Már rég tudtam, hogy mi lesz a vége, de nagyon nehezemre esett elfogadni, ezért elkezdtem faggatni az orvost, hogy mindent megtettem-e, hogy van-e még más lehetőség, hogy nem hagytunk-e ki valamit. Kérdeztem, hogy a súlyommal van-e a baj, hogyha nádszálvékony lennék, akkor sikerült volna-e. Mondta, hogy nem, egyáltalán nem vagyok túlsúlyos, hogy a hasamon egy deka zsír nincs, és hogy ha 45 kiló lennék, akkor sem lenne tágasabb a csípőm, ez sajnos a genetika.

Szóval nagy nehezen elfogadtam, hogy ismét császárom lesz. Mondtam az orvosnak viszont, hogy akkor MINDENKÉPPEN ma legyen a műtét, mert én még egy napot nem bírok ki arra várva, hogy a hasamba fognak vágni.


Az orvos megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, és hogy mivel reggeliztem, ezért csak délután 3-kor tudják elkezdeni a műtétet. 3 kínkeserves órát sírtam Krisz vállán, hogy úristen, élve felboncolnak, és hasonló szövegekkel. Közben bejött az orvos, hogy döntsem el, gerinc-érzéstelenítést vagy altatást kérek-e. Egy másik orvosnő is bejött közben, hogy elmagyarázza a rizikókat. Végül az altatóorvos is bejött, aki amúgy magyar volt, hogy melyik érzéstelenítést választottam. Nagyon azt akarták, hogy a gerinc-érzéstelenítést válasszam, mert akkor a baba nem lesz elaltatva, és akkor kisebb a rizikó arra, hogy esetleg szülés után lélegeztetni kelljen. Viszont én ettől rettegtem. Nem elég, hogy felmetszik a hasamat, még előtte jól hátba is szúrnak. Ráadásul rengeteg rémtörténetet hallottam, meg olyat is, hogy örökre fájdalmas marad a helye, stb. Szóval megkérdeztem az orvost, és mi a rizikója annak, ha netán megmozdulnék szúrás közben?

Eltorzult az arca, nagy levegőt vett, sóhajtott, és elkezdte VOLNA mondani, mire én rettegve közbevágtam, AKKOR inkább a MÁSIKAT!!!

Kifújva a levegőt ő is megnyugodott egy picit, és beírta, hogy VOLLNARKOSE.


3 körül jártunk már, kisírt arccal vártunk, vártunk és csak vártunk, mikor gyorsan benyitott a Doki, hogy közölje, kicsit csúszik a dolog, csak 4 után kezdhetjük.

Mikor már 4 is elmúlt, akkor utána nem sokkal jöttek is értem a nővérek, bekötöttek ezt azt, lekellett vetkőznöm, felvenni a kötős kórházi lebenyt, és ágyastúl irány a műtő felé.

Akkor még várt rám a katéter. Ismét pánikoltam, és arra gondoltam, hogyan lehetne megszökni ebből a helyzetből, nem tudtam.

Krisztől elbúcsúztam, és akkor betoltak a műtőbe, ahol még rengeteget szöszmötöltek velem.


Mindent lekellet venni, cserébe letakartak. Átmászni a műtőságyra. Lassan betoltak a fények alá, mindenki tett-vett, balra döntötték az ágyat, tuszkoltak alám valamit, aztán jobbra döntötték, oda is tuszkoltak. Aztán csússzak lejjebb, jobb karomat lekötik, csússzak még lejjebb, bal karomat oldalra kötik, aztán csúzsakk feljebb, fejem alá csúsztatják a kicsúszott fejtartót. :D Kész káosz, aztán jaj, jön az altatóorvos, olyan tippelve 36-38 éves szakállas fickó, jópofa volt. Azt mondja, jaj szúrnom kell még pár tűt, dejó ezt hallani. Be is feszítem a karom, mire mondja, hogy csak lazítsam el... (Fura mert eddig mindenki megfeszített karba szúrt) Természetesen neki is csak második nekifutásra sikerült, de végülis 3-ból kettő tű maradt. :)

Közben megjelent Dr. Sztálin is, integetett, aranyos volt. :) Még dumcsiztak is velem, hogy szerintük tök jól viselem az egészet, nem is izgulok. Hááát de…azért is remegtem, de mindegy. Aztán mondja az altatóorvos, hogy „Josef, most várok, most nézd meg, várok!” Mondom, mire vársz? Hát arra várt, hogy a Főorvos úr előkészüljön, hogy gyorsan kitudja venni a babát, ha már elaltattak.

És mondom, mennyi ideig tart, amíg altatnak?

„Hát az olyan 1-2 óra…”

- „Nem az, hanem most, mikor altatnak el?”

„Figyeljél, (és ekkor három injekciós tűt nyomott gyorsan egymás után a karomba) 1, 2, 3, csukd be a szemed!” PUFFF … aludtam is.


Emil megszületett! 2015.03.01 16:59, 4415gramm, 53 cm, 9-es majd utána 10-es APGAR


18:00 óra van az ébredezőben. Szerencsére most nem volt száraz a torkom, és egyből szóltam is, hogy mennék már a kisbabámhoz. Odajön egy férfi, megkérdi, mennyi 3x3? „Őőőőő,… KILENC.KILENC.KILENC!!!” Na, akkor mehetek? Gondoltam kicsit lassan, de átmentem az éberségi teszten.

Hát hogy oké oké, de igazából 19:15 előtt nem megyek sehová… :)

Persze a babáról se tudtak mondani semmit, ezért bosszúból negyed óránként megkérdeztem, hogy mikor mehetek már. 19:15kor újra megkérdeztem, hogy most már mehetek-e, és mivel 200-as volt a vérnyomásom, nem igazán akartak elengedni, de erősködtem, szóval végül csak elkezdtek letolni az osztályra.


Még csak a folyosón voltunk a szoba előtt, amikor megjelent Krisz a Babával! EMIL babával!

Egyből mellre tettem és nagyon ügyesen szopizott! Sajnos már csak fél órát tudott Krisz maradni, de nagyon szuper volt, hogy minden jól ment!

Ez a császár valamiért sokkal kevésbé fájt, és egy picit jobban is sikerült lelkileg átvészelnem, talán a harmadiknál már nem lesz ekkora trauma.


Emil a következő 4 napban folyamatosan szopizott, csak 5-10 perces szüneteket hagyott, mert csak így lakott jól az előtejből. Pontosan 4 kg volt, amikor hazajöttünk a 4. napon, és csak aznap este indult be a tejem. 2 nappal később a háziorvosnál már nőtt a súlya egy keveset (4060 gramm), és március 12.-én már 4305 gramm volt.

Nagyon angyali teremtmény, nem zavartatja magát akkor sem, ha hangoskodik a bátyja, és az éjszakákat is átalussza. Semmi panasz nem lehet rá, pont, mint a terhesség alatt.


Nagyon köszönöm a férjemnek a lelki és testi támaszát, nélküle nem bírtam volna végigcsinálni, és örülök, hogy ilyen szuper kis család lettünk, immár négyen! (Krisz, Klára, Kevin, Emil) :)




Írta: Claire1990, 2015. március 15. 09:07
Fórumozz a témáról: Emil születése :) fórum (eddig 13 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook