Nőnek lenni! (beszélgetős fórum)

Gyorsan még neked is válaszolok,mert nagyon nyomja a lelkemet.Nem a szó szoros értelmében kémkedek,csak jobban figyelek mit mikor miért csinál.Ennyi!Aki egy hosszú kapcsolatban az első perctől az utolsóig bízik,az nagyot koppanhat!Változunk!

Köszönöm!

Messzemenőleg egyetértek.

Én nemrég ébredtem, ha úgy tetszik, a csipkerózsika-álomból és próbálok érvényt szerezni ezirányú emberi kívánságaimnak.

Tehát akármilyen felelősségteljes, komoly beosztása van a férjemnek, kutya kötelessége (lenne) lehetővé tenni nekem legalább annyi időt, mint magának a heti 2 foci, ami akárhogy is számoljuk, 8 óra összesen, oda-vissza úttal és a haveri trécseléssel.

Most próbálkozik helyretenni dolgokat. Majd meglátjuk... Én már nem adom be a derekam 2 napi jófiúságért.

Szia!

Ez is egy megközelítés, de nem rossz. Köszi

Én is megérzem általában, ha a kedves (vagy akárki más) "mellébeszél". De mit értesz azon, hogy utánajársz? Kémkedsz?

Én ilyenkor csak azt gondolom "hazudjál csak hülye, én úgy is átlátok rajtad"...

Nagy igazság.

Legyen társ és persze igényes.

Valszeg én is mellényúltam kicsit a párválasztáskor.

Nőnek lenni nagyon nehéz. Csak ismételni tudom az előttem szólókat: borzasztóan nagy a nyomás rajtunk.

Nekem 3 gyermekem van, akik mellett anyuka, házvezetőnő, szakács, sofőr, programszervező, ügyintéző vagyok. Természetesen a páromnak szüksége van rám ezek felett, mint barát, szexpartner, kolléga.

Néha úgy érzem magam, mint egy biorobot.

De mindezek ellenére

NŐNEK LENNI CSODÁLATOS!

Először is köszönöm!

Hogy hogyan lehet rájönni a hazugságra?Igen már hazudtak nekem is és csak ezt tudom megosztani veled.Egyszerűen úgy éreztem valami nincs rendben!Azt nem tudtam hogy mi,csak ott legbelül éreztem.Most már bizalmatlanabb vagyok és ha ilyet érzek utánajárok a dolgoknak ez az igazság.Azt is próbáltam hogy beszéljük meg,de sajnos nem működik,mert a legtöbben azt gondolják nem akarják a másikat megbántani.Most már azonban tudom a legfontosabb az őszinteség egy kapcsolatban.Joga van tudni a másiknak ha nem vagyok őszinte,joga van tudni hogy ennek mi az oka.Tudnia kell ha mérges lesz is,ha gyerekek vannak is ha nehéz is,hogy ő dönthessen mit akar.Egyébként mikor szokunk már le arról a maszlagról hogy a gyerekek miatt meg ilyesmi.A gyerekek többet tudnak mint amit mi valaha is gondolnánk.Úgyhogy nekik is az őszinteség a legfontosabb,mert akkor ők is ezt viszik tovább!Tehát nézz mélyen belülre és meg fogod érezni,ha igazán szereted,hogy őszinte-e vagy sem.Sok sikert!Mert nem egyszerű az biztos!

Szia Kriszta! Előre leszögezem, nem vagyunk egyformák, így nehéz egymásnak tanácsot adni és főleg egyetérteni a másik véleményével. Azért leírnám a gondolataimat a hozzászólásoddal kapcsolatban. Engem a kritika szó fogott meg a te problémáid közül. Szerintem minden egészséges férj, aki tényleg férjnek gondolja magát, az él a kritika lehetőségével. A kritika, mint eszköz hozzájárul ahhoz, hogy magához formáljon minket, feleségeket. Nem szabad elfelejteni, ő vett el minket, nem mi őt! Én speciel igénylem is a kritikát, hogy valóban megfeleljek a férjemnek. Az mellékes, hogy én apa nélkül nőltem fel, úgyhogy a női viselkedés szabályait nem volt alkalmam tapasztalni a családon belül. Gyerekünk sincs még. Szóval a kritika továbbra is. Én ha kritikát kapok a férjemtől, először is elgondolkodok rajta. Valamikor annyira egyértelmű hogy igaza van, hogy gondolkodni sem kell. Aztán van olyan helyzet, amikor úgy érzem, megspórolhatta volna a kritikát, mert megérthetné és látthatná, milyen zűrösek a napok és örülök, hogy élek. Ilyenkor nagyot hallgatok, mert végülis igaza van. Aztán a 3. eset, amikor aztán tényleg nevetséges a kritikája, ilyenkor tudomására hozom, hogy ha én ilyen rossz feleség vagyok és kibírhatatlan, akkor mit keres még mindig velem. Már rég leleéphetett volna, nincs megkötve, az ajtó mindig nyitva áll, ha ő ki akar lépni rajta. És menjen oda, ahol olyan kedvesek vele és ahol minden fenékig tejfel. Na, mintha ezek varázsszavak lennének, füle, farka behúzva, meg sem szólal. Egy idő után, mint egy kisangyal lopakszik a nyomomban. Érthető vagyok eddig? Leírok egyetlen egy példát, amit sosem fogok elfelejteni. Még a kapcsolatunk első éveiben voltunk és egy csodálatosan sétáltunk a Váci utcában és a Duna-parton. Nagy örömömben és a fagyis láttán, azt találtam mondani, hogy én ennék egyfagyit, kér e ő is. Erre hihetetlen választ kaptam, méghozzá hogy minek nekem fagyi erre a nagy seggemre, hát nem elég nagy már így is! Hozzá teszem, sosem volt olyan hú de nagy, na néha kisebb, néha nagyobb. Na ezzel be is fejeződött a jókedvű séta, de végülis igaza volt, mert akkor az a bizonyos segg pont a nagyobbik méretét kezdte felvenni. Egyszer, sokkal-sokkal később rákérdezte, hogy tényleg nem tetszik neki a seggem, mire azt válaszolta, hogy ugyanarról a seggről van szó amelyikbe anno beleszeretett, úgyhogy nem sok értelmét látja a kérdésemnek.

Na így is el lehet lenni egy férjjel. De mint írtam az elején, nem vagyunk egyformák.

SZiasztok!

Igen, ha a párod melletted áll, akkor tényleg könnyű. Én mindent egyedül csinálok, még a villanykörtét sőt a megszerelni valókat is én csinálom meg + ott a két gyerek a háztartás, magamra szinte alig van időm. Sajnos mostanában minden nap kiakadok, férjem hiába itthon dolgozik alig van ideje ránk és ez elég rosszul esik, ráadásul még piszkál is, ha vmit nem úgy sikerül megcsinálnom ahogy ő gondolja + ott a szex ami a fáradtság és a sok kritizálás miatt már nem nagyon érdekel. Pedig nekem mivel én vagyok a nő változnom kell, hogy nem essen szét a családom. Engem nem tanított anyám a háztartásra, a családról való gondoskodásra, lelki dolgaik megoldásában. Sajnos a mi családunk nem egy összetartó család, és nem tudtam mit másolni, van, hogy fogalmam sincs milyennek is kell lennie egy nőnek, amit gondolok, hogy jól csinálok, az a férjem szemében tuti nem jó, és akkor megkapom, hogy nem vagyok jó feleség, jó anya. Nagyon fontos, hogy mit hozol otthonról, mit ad át anyád. Ezek miatt nagyon elkeseredek, sokszor vagyok letört kedvetlen, és hát kinek kell egy ilyen nő. Mit tegyek, segítsetek?!

Sajnos nem születik az emberrel együtt a gondoskodás. Ezt mind tanulni kell, vagy tudatosan kialakítani.

Vagy eltanulja a lány az anyjától a jó példát, vagy rosszat látva és felismerve kijelenteni, hogy márpedig én nem leszek olyan, mint az anyám. Sokan vannak, akik nem ismerik fel sem önmagukat, sem az anyjukat...

Minden tiszteletem a gondos anyáké, jó szeretőké, és kitartó háziasszonyoké!

Ebben tényleg igazad van nagyon is nehéz,mindig és minden körülmények között NŐ maradni.

De én ugy gondolom egy igazi NŐ legtöbbször tudja mit is kell tennie.

Benne van az ösztöneiben...vele született tulajdonsága.

IGy gondolom:-)))

Kedves Vörös Oroszlán,

azt gongolom, sok nő gondolatait foglaltad itt össze igen szépen.

Nekem nincsenek még gyerekeim, csak a FÉRJEM, és időnként az fordul meg a fejemben, vajon hogy fogom bírni, ha Isten megajándékoz minket gyerekkel és azért legalább 2 gyereket szeretnék. És ezembe jut, hogyan bírják azok a nők akik netán műszakba járnak dolgozni, 2 gyerek, a férj, esetleg pici gyerek, netán idő szülők. Szinte egy percük sincs lazítani. A férjeket pedig annyira becsben kell ugye tartani, hogy elégedettek legyenek a család melegében.

Néha megijedek, hogy hiába teszek meg mindent, lehet nem elég.

Ami nekem eddig igazán erőt ad, ha néha a férjem kinyilatkozik, hogy mi lenne vele nélkülem. Ilyenkor úgy érzem, talán a helyes úton járok és megéri ellátni a női feladatot.

Minden nőnek kívánok erőt és mégtöbb kitartást e feladat teljesítésére, hogy igazi nőnek mondhassák magukat!