Nevelésre szorul a párom! (beszélgetős fórum)

Azt hiszem tisztelet a kivételeknek sokan nevelésre szorulunk, mert a viselkedésünk és a cselekedetünk és a hozzáállásunk sok kívánni valót hagy maga után.

Léteznek olyan dolgok, amik csak két emberre tartozik és azt senkinek nem kell kikürtölni és magatok békésen lerendezitek. Akadnak olyan személyek, akik tényleg tanítani kellene a jómodort és az illemet, mert ezen a téren eléggé hadilábon állunk legyen az bármiről is szó, ha változtatni akar valaki akkor talán először is gyakoroljon önmaga felé kritikát járjon elő példamutatással és utána próbáljon másokon segíteni. Igaz nem vagyunk egyformák, de türelemmel, szeretettel talán többet lehet elérni, mint erőszakkal. Üdv.Ágnes

Ilyen esetben szakítani szokás, amint ez a helyzet fennáll. Csúnyán hangzik, de egy vacak dolognak nem lehetek elrontója. Persze beletörődni is lehet, de marhaság.

Ha lehetne nevelni felnőtt embert, akkor nem nagyon lenne egyetlen párkapcsolatban sem gond. Képzeljük el, csak kiválasztunk egy nagy listáról bármelyik embert aki éppen külsőre tetszik, megneveljük, megnevel minket és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. De ez csak egy szép példa volt, a valóságban ez miatt teljesen labilis, káosz szerű lenne a társadalom.

A cikk írója szándékosan provokatív. Olyan hétköznapi helyzetek olyan kisarkított beállítására törekszik,hogy abból mindenki magára ismerhessen, elgondolkozhasson és tanulhasson.

Én sem gondolom, hogy a párkapcsolat a nevelésről szólna, sokkal inkább szól egymás értékeinek az elfogadásáról, a kölcsönösségről és a harmoniáról.Mindezek alapvető kelléke viszont a változás...

A cikk írója nagyon rosszul látja a dolgokat szerintem. Először is nem lehet "nevelni" felnőtt embereket. Másodszor meg nem is kell. Mi ez a baromság? Mindannyian önálló, szabad emberek vagyunk, a férfiak is. Ha a párom nem azt csinálja amit én akarok, akkor már nem is "szerethető"?!

Nincs is ilyen igazából, hogy mennyire szerethető valaki. Mindenki szerethető. De van akit jobban kedvelünk, elfogadunk, van akit meg nem, mert van aki jobban, más meg kevésbé hasonlít hozzánk.

Egy párnak mindig kölcsönösen alkalmazkodni kell, mindkettőnek engedni időnként. Ha ez nem megy, akkor rosszul választottunk párt. Átalakulni nem fog, ugyanis nem gyurmából van, hanem emberből.

Megváltoztatni egy felnőtt embert valóban nem lehet. Kedvünkre nevelni, mint egy gyereket, valóban érdekes lenne. Ellenben erre van egy megoldás a manipuláció, amit persze senkinek sem javaslok. Másról nem tudok. Változni csak akkor fog egy ember, ha ő akarja.

Ez úgy ahogy van nem elfogadható:

"Mindenki megértésre, szeretetre vágyik, így vagyunk programozva csecsemő korunk óta, vagy még régebben. Hogy ebből kinek mennyi jut, az már a Sors igazságosságán múlik."

:-)

Gratulálok és nagyon sok boldogságot! :-)

Nálunk én vagyok a csendesebb, Ő a hangember, de mióta együtt vagyunk, én is magabiztosabb lettem, Ő pedig talán kicsit nyugodtabb. Mi is nagyjából 2,5 éve boldogítjuk egymást, de én nagyon szeretem, minden hibája ellenére is. Elfogadtam Őt, és Ő is engem. Egy kapcsolat erről szól. Nem az egymást nevelgetésről... :-S

Nagyon egyetertek veled bubo... Egy kapcsolatban a parnak ugymond egymashoz kell csiszolodnia, vannak dolgok, amikor hol az egyiknek, hol a masiknak kell engednie, maskepp nem mukodik az egesz.

Sajat tapasztalatbol kell mondanom, hogy az en paromon is bizony lett volna mit valtoztatni... a mai napig van mit... hozza kell tennem, hogy o nagyon elhanyagolt szuloi nevelest kapott, minden szempontbol allandoan csak a noverere osszpontositott a csalad. Szo szerint o el volt nyomva, minden amit csinalt, rossz volt, allandoan csak kritikat kapott... Mikor megismertem ot, ugy jott le, hogy o egy magabiztos, egyben rideg ember... par talalkozas, beszelgetes utan viszont kiderult, hogy a kemeny kulso mit takar... Neki ez csak egy pancel volt, megvedeni sajat magat az elet, az emberek tovabbi megalaztatasaitol... Kozben egy erzolelku, melegszivu, kedves ember, aki csak szeretetre vagyik es aki teli van a "neveles" adta komplexusokkal... Itt kell azt mondanom, hogy at kellett ot "nevelnem" a sajat enjere... nehez volt... de kitartottam mellette, es segitettem ot, mellette alltam, hogy mikor eppen az anyja megalazoan beszel vele, vissza merjen szolni (es megtette), mert tudta, hogy ott vagyok mellette es en nem hagyom annyiban... Ma mar nem engedi, hogy ok nelkul kritizaljak, csak hogy a lelkebe tapossanak, vagy eppen mert feltekenyek ra. Csak hogy ertsetek, vett pl. egy inget maganak, orult neki, hazament, anyja, novere mindjart foldbe tapostak az oromet a megjegyzeseikkel, csakmert nem ok valasztottak ki neki. Azt szerettek volna, hogy o ugy ugraljon, ahogy ok futyulnek... baratom apjanal elertek, papucs az oreg, de nala, miota mi egy par vagyunk, ez lezarult, nem engedem ot kihasznalni es megalazni, mert nincs miert. Valoban ugy van, hogy a zsak megtalalja a foltjat... mert mig en hangos harcos tipus voltam, o egy csendes, mindent elnyelo ember. Miota egyutt vagyunk... o is hangosabb lett, en csendesebb, megtalaltuk a kozos utat, osszecsiszolodtunk mint 2 ko (ennek most 2,5eve) es most meg nagyobb a szerelem mint talan egy evvel ezelott...:)

Nagyon jó ez a cikk, örülök, hogy elolvastam!! Eddig én is gyakran az utasítani és követelni nem éppen jó módszerét alkalmaztam persze sikertelenül nem kis összezördüléseket és állandó feszültséget okozva köztünk. Most már a másodikon haladok és tényleg működik a többi pozitiv hatásáról nem is szólva!!

KÖszönöm!

Azt gondolod,hogy a férfiakat lehet nevelni?

Nem lehet!

Rá fogsz jönni:) Idő kérdése-:)

Nevelni gyereket és kutyát kell/lehet. Felnőtt embert nem lehet, nem szabad nevelni.

Kompromisszumra rá lehet vezetni, de nevelni soha.

Szerintem.

Kezdjük azzal, hogy elvileg mindenki nevelésre szorul ebben-abban.

De amikor egy olyan emberrel találkozunk, akiről egy idő után úgy gondoljuk, hogy megfelelő pár lenne, azt elfogadjuk olyannak, amilyen. Ha már ekkor nevelni szeretnénk, igazából csak nem akar az illető egyedül maradni, és a választottja nem üti meg a mértéket, viszont úgy gondolja, majd Ő tesz ennek érdekében.

Tehát már eleve nem volt jó választás.

Ekkor lehet arra gondolni, hogy majd ÉN megnevelem.

Ez viszont eleve lehetetlen, kicsit alakítani, óvatosan, szeretettel, azt lehet.

Mást nem.

Ha már az nem tetszik, hogy felszedett négy kilót karácsonykor és csúnya, akkor ott igen nagy baj van, gyorsan le kell ülni beszélgetni, ha az sem megy, talán pszichológushoz kellene fordulni együtt.

Amennyiben a másikban mindig a hibát keressük, hogy mit lehetne átnevelni rajta, ott igen nagy baj, sőt nagyon nagy baj van.

Akkor javaslom az ügyvédet inkább, mint egy életen át huzakodni valamin.

Nevelésre szorul.... Mi ez a badarság????? Vannak szülei, akik nevelték, felnevelték, értékeket adtak át számára. Nevelte a környezete, a pedagógusok a suliban, az oviban. Én már azért szerettem bele, amilyen ember! Vagyis, amilyenné nevelték.

Van olyan, hogy tökéletes ember? Én az vagyok? Dehogy is! Mindannyiónknak vannak hibái. Kissebbek, nagyobbak, de vannak!

Egy párkapcsolatban már nem nevelni kell a párunkat, hanem megtanulni alkalmazkodni egymás hülyeségeihez! Én is tudok olyat mondani, amit nem kedvelek a páromban, ő is tud olyat mondani, amit bennem nem kedvel. És ez így van jól, hisz emberek vagyunk! Nevelés helyett inkább beszélgetni kellene egymással, és közelíteni az érdekeket!

Ha ez nem megy, akkor annak a kapcsolatnak lőttek!

Van egy régi, nagyon találó mondás erre: "zsák a foltját..."

az együttműködő módszer szerintem is legkedvezőbb hosszútávon...a nevelés szerintem nem is a legjobb szó rá inkább motiválásnak nevezném.

Bár a konkrét leírt dolog azaz plusz négy kiló nem éri el sem a párom, sem pedig az én ingerküszöbömet.