Nem akar beköltözni a pocaklakó, késik a gólya! (beszélgetés)
Köszönöm a kedves szavakat, az együttérzést!
Ezt csak az érzi, aki benne él.
Hiába ment keresztül ezen az ember, miután megszületett a várva várt baba, már könnyebben beszél az ember.Ez olyan, mint amikor egy vizsga előtt leizzadsz, napokig nem alszol, nem eszel, bemész, sikerült, aztán vissza gondolsz, és már nem is volt olyan nehéz, biztatsz másokat, hogy sikerülni fog!
Egy biztos, minden agyban dől el, hiába vagyok elkeseredett, igyekszem a kapcsolatomra vigyázni, óvni, hisz együtt szeretnénk valamit, ez nem mehet a mi rovásunkra.
Szerencsés vagyok ebben, párom mellettem van, szinte folyamatosan úgy beszél, mintha már ott lenne valaki, és semennyire nincs kétségbe esve, tudja, hogy sikerülni fog és kész.
Fél év nem idő, itt vagytok ti, nagyon jó példa, még mindig tudsz bízni, hinni, nem adod fel, dicséretes.
Sajnos én megszoktam, hogy mindent megkapok, minden sikerül, és ezt most nagyon nagy kudarcként élem meg.
Fiatal korom ellenére hamar felnőttem, tudom, hogy már kész vagyok az anyaságra, sok mindent átéltem és tapasztaltam, tudom, hogy jó példát tudnánk mutatni a kis jövevénynek, hatalmas szeretet, kedvesség, és minden földi jó vár rá.
De ehhez az kell, hogy ne adjuk fel, se én, se te, se más, érezze, hogy az akaratot, bízzon bennünk, ahogy mi is benne!
Ebben a rohanó, pénzéhes világban a legfontosabb a szeretet, a türelem, és hogy hinni tudsz valamiben.
Tudom, hogy lesz babám, gondolatban már el is neveztem, csak még várat magára.
Tudom, hogy boldog kismama leszek, ragyogni fogok és a föld felett járni.
Sok mindenen átmentem már, de mindig talpon maradtam, ezért tartok itt ahol tartok.
Ennek egyetlen titka van, hogy soha nem adtam fel.
Nem fog egy negatív teszt eltántorítani a legnagyobb vágyamtól...
Minden kitartást kívánok, lányok meg fogjuk csinálni, és időben fog jönni a kis lurkó, a maga idejében, már fent kiszemelt minket, és csak mosoly magában, hogy milyen türelmetlenek vagyunk, már most leckét ad nekünk, már most sok mindenre megtanít, többet között arra, hogy türelmesnek, kitartónak kell lenni!
Sokat kaptam tőletek, még mindig köszönöm, hogy itt vagytok, és a leghisztisebb időszakban is kitartotok!
Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül ezen a hatalmas bolygón:)
Szia!
Nagyon együttérzek veled,mi is legalább annyira vágyunk egy baba után mint ti.Reménykedek mindig mikor elmulik a mensim ,hogy most sikerülni fog.Annyi tesztet megcsináltam már és mind negativ,olyan igazságtalan az élet! Van aki meg a wc-be dobja szegény csecsemőt mi meg bármit megadnánk csakhogy kezünkbe foghassuk a mi kis drágánkat.Hát sok sikert nektek,remélem hozzánk is minnél előbb bekopogtat a gólya!!!!!!!!!!!!
Kedves Zoé00!!
Szomorúan és együttérezve olvastam soraidat, melyben a baba utáni vágyadról írsz.
A férjemmel 2,5 éve szeretnénk kisbabát ezidáig mindhiába.
2,5 évvel ezelőtt nagy dilemmában voltunk mi legyen. Feltettem a kérdést a férjemnek hogy szeretnék kisbabát és mi lenne ha abbahagynám a fogamzásgátlót. Több óra múlva mondta, hogy rendben hagyd abba és majd látjuk. Nagyon boldog voltam. Azt hittem naívan, hogy azonnal terhes maradok! Figyeltem a peteérésem, volt szeretkezés. Aztán megdöbbentem amikor megjött. Nem baj elsőre nem kell sikerülni gondoltam. Majd megint pé figyelés és szex, reménykedés és csalódás. Hónapról-hónapra ez ment. Kezdtem elkeseredni, sírtam és önmagamat vádoltam a sikertelenség miatt. Megútáltam a kismamákat, nem bírtam a kisbabákra nézni sem. Mindenféle gyógynövényeket szedtem és hőmérőztem. A gyermekáldás azonban elmaradt. Urrá lett rajtam a szomorúság, a kétségbeesés és a tehetetlenség. Borzalmas érzés amikor jobban vágysz valamire mint az életedre és azt nem tudod elérni. A baba tényleg nem egy cipő amire ha vágysz elmész és megveszed. Sokat kell érte tenni és sok mindennek kell egyidőben teljesülnie. Sokszor tényleg a lelki dolgok a döntőek. A férjemmel sokat veszekedtünk, és mindig szomorú voltam. A tévében meg mindig a tökéletes családot sugalták: apa anya és gyerekek. Meghíztam és elhanyagoltam magam mondván nincs értelme semminek. Szóval 2,5 év azaz 30 hónap minden fájdalma és keserűsége, hiábavalósága egyszer csak kitört belőlem. A hétvégén kitört belőlem a sok fájdalom és rájöttem a férjem is ugyanezt érzi, csak miattam hogy erős maradjak nem mutatja. Ő így akart segíteni nekem.
Rájöttem, hogy attól, hogy mindig a babára gondolok és vádolom magam még nem lesz kisbabám. Komolyan tenni kell érte valamit. Ezért most elkezdtem fogyókúrázni, bejelentkeztünk meddőségi központba a férjem megy andrológiára. Tornázom, sok gyümit eszem, C+ Zink és E vitamint szedek és persze felhőtlenül szeretjük egymást a férjemmel. Mert bármi történik ő velem marad. Szeret engem és nem szabad elveszítenünk egymást.Együtt egy komoly orvosi segítséggel igenis lesz kisbabánk! A szeretet csodákra képes.
Ezért azt kívánom neked és minden babára vágyó nőnek: szeressétek a férjeiteket, bízzatok bennük, osszátok meg érzéseiteket és gondolataitokat. A legfontosabb, hogy engedjétek hogy szeressenek benneteket és legyetek nyitottak.
Használjátok ezt a fórumot a barátság, a segítőkészség és a pozitív gondolatok közvetítő csatornájának.
A szeretet és a pozitív gondolat csodákra képes!!!
Ez kibírhatatlan!Csak strand:)
Olyan jó lenne ha júniusban már elmondhatnám magamról, hogy kismama vagyok, élvezném minden percét, a párom örök aggódását, még több figyelmét!
Néha olyan igazságtalan az élet!
Bár tudnék ne görcsösen hozzá állni a témához, adjatok már tippet, hogy azt hogyan is kell!
Tudom, foglaljam le magam....sajnos én most nem dolgozok, sokat vagyok egyedül, otthon, van időm nyalogatni a sebeim!
Nekem elég kellemes 25 fokos az iroda:P
De mindjár ki kell mennem a melegbe bkv-ni:S:S
Húúú Vercsy engem is érdekelne a doki elérhetősége mindenképpen! Azt esetleg tudod, hogy menyi "türelmi idpő" után vizsgál meg? mert az enyém 1 évet adott és az csak aug.ban fog lejárni, de úgy mennék már vizsgáltatni:P
Köszike
Ne hagyjuk meghalni a fórumot!Tessék látogatni, bíztassuk egymást, legyünk együtt terhesek, osszuk meg egymással a pozitív tesztjeink:)
ISZONYATOSAN MELEG VAN!
Vercsy légyszi küldd már el az orvos elérhetőségeit?
Meg voltál elégedve vele?Ő konkrétan ilyen eseteket vizsgál?
Félek, hogy nekem is hasonló gondom van.
Bár mi még csak fél éve próbálkozunk, de szeretnék elmenni uh-ra, meg hasonló vizsgálatokra, és megnyugodni, hogy minden rendben!
Szia Vercsy,
Akkor szerencsés vagy. Nekem is volt decemberben HSG-m, de átjárhatónak bizonyult mindkét vezeték. Szóval nem ez a baj. Bár tudnám mi a baj... Ez a legrosszab, hogy nem tudjuk - mert azt mondják midkettőnkkel minden rendben.
Sziasztok,
Mi is lassan 3 éve szeretnénk babát. Januárban volt egy sikerteleen inszemünk, azután néhány hónapot kihagytunk, és most visszamentünk a Kaáliba, 1 hete volt a 2. inszem.
Ott találkoztam egy nagyon régi ismerősömmel, aki Angliában él. 5 éve próbálkoznak (32 éves), Oxfordban a világhíres intézetben volt neki 5 lombik, utána itthon a Dévaiban 2, majd megelégelte a dolgokat, és körülnézett milyen vizsgálatokat lehetne még csinálni. Kiderült, hogy az inzulinrezisztencia is okozhat meddősséget, ezért csináltatott egy labort erre, és kiderült inz.rezisztens. Most A Kaáliban kezelik és már folyamatban van a következő lombik. Egyelőre úgy néz ki ez a betegség állt nála a meddőség hátterében.
Szóval érdemes elmenni a házidokihoz, aki ad beutalót és egy "egyszerű" vérvétellel kiderül mi a helyzet. (vesznek vért, utána meg kell inni 1 nagy pohár tömény cukorszirupot - baaaaaaa - és ismét vért vesznek).
Azért írtam ezt le, mert tanulságos, és hátha valakinek pont csak ez az akadály.
Egyébként a kezelése is egyszerű. Egy metformin (ha jól csal az emlékezetem) nevű gyogyit kell szedni, ami nem is drága.
Múlt hónapban tüneteim nekem is volta, sőt, még hánytam is, kék csíkos volt a mellem, minden meg volt, de sajnos megjött, ezzel csak akarom mondani, hogy a tested bármire képes, nálam ezt többször bebizonyította.Soha többet nem fogok neki hinni, az első mosoly az arcomon majd csak a pozitív tesztnél lesz, ha egyáltalán lesz nálam olyan....
Jövő héten elakarok menni nődokihoz rákszűrés stb és fel fogom hozni neki ezt a baba témát is, mit javasol, mit mond....
Nekem szombaton van pé, szóval rágyúrunk, de lehet most kipróbáljuk ezt a 2 naponta vagyunk csak együtt című fejezetet....
Tudom, tudom.De én most nem vagyok mensi küözelben.Ápr.7én spontán elvetéltem, de még picurka volt a babó 5-6hetes, és kitisztult a vérzéssel, nem kelett műszeres befejezés.Azóta május 8-án volt 1 napi vérzése, a többi 2-3 nap csupán pecsételgetett.Vszont olyan terhes tüneteket produkálok,mint a fene.És nekem terhességnél is mesi idején pecsételgett.
Ez a cicifájás más mint mensikor, olyankor inkább felül oldalt fáj, most meg bimó környékén, mint terhesség alatt.Teszteltem, de negatív!
Már álterhességre gyanakszom, ugyani 4 éve vágyubk a babóra, volt 2 vetélésem, tehát már nagyon nagyon várjuk a picurt!Ezért fordul meg a fejemben, nem e ilyen gond lehet!
Cicifájás lehet a mensitől is,meg ha jól tudom hormonváltozástól(magasabb ösztrogén).
Egyébként nekem is volt már cicifájós tünetem,nem is egyszer:-) nem értem,ezt nem beszélhetjük be magunknak.
Sziasztok!Én is jópár napja, sőt talán már egy hete tipikus tüneteket produkálok, a tesztem mégis negatív!
Nem hiszem el!És most is úgy feszül a mellem, mint terhesség esetén.
Nem tudom mi okohatja ezeket a dolgokat, talán már csak bképzelem magamnak.De cicifájást is?
Szia!
Szerintem még van esélyed,a tüneteid is megvannak.(bár én sokszor produkáltam már terhességi tüneteket,mégse volt semmi).
Pár nap múlva próbálj egy újabb tesztet,és az a biztos,ha elmész dokihoz.Az biztató,hogy sokat jársz pisilni:-)
Egyébként ahogy mondani szokták:hamis negatív teszt előfordulhat,de hamis pozitív már nem.
Én mindenesetre drukkolok neked,és hajrá,pocakosodni tessék!:-)
Sziasztok!
Kérlek titeket, mondjátok el, hogy mit gondoltok a következőről, sokat számít a véleményetek!
A párommal már 2 éve szeretnénk babát, bár eddig nem tettünk érte igazán semmit, csak nem védekeztünk.
Most legutóbb viszont a legtermékenyebb napokban próbálkoztunk, még párnát is tettem a csípőm alá.
Már 10. napja késik, a melleim nem feszülnek, a hasamat puffadtnak érzem, de nincsenek menstruációs görcseim, sokat fáj a fejem, állandóan pisilni járok. Ma reggel csináltam egy tesztet, de negatív lett.
Szerintetek ezek szerint biztos, hogy nem várok babát? Már nagyon várjuk, hogy megérkezzen a bébi. . . :( Annyira csalódott vagyok. . . ;(
Vagy akarok valamit, vagy nem, és egy baba nem olyan, mint egy új telefon, vagy felső, őt sokkal de sokkal jobban akarod.
Nekem mindig eszembe jut, nem tudok nem gondolni rá, főleg, hogy mindenhol kismamát, kisbabát látni.
Azt szokták mondani, hogy az sem jó ha minden nap, 2 naponta ajánlott.Nekünk ez sem megy, napi kétszer együtt vagyunk, de már ez is baj?:)
Sziasztok!
Ne legyél elkeseredve! Mióta próbálkoztok? Kivizsgálásokon voltatok már?
Én teljesen elvagyok keseredve, párom egész nap a babáról beszél,így az életnek nincs értelme.
Miért pont mi?
Más elvetetni megy, mert mindig teherbe esik.
Az élet igazságtalan.
Nekünk csak egy baba hiányzik, egy nap 3 ember is felteszi a kérdést, hogy mikor lesz gyerekünk...
Ilyenkor a szívem leszakad, válaszom: majd 2-3 év múlva...közbe meg belehalok.
Elmondani rajtatok kívül senkinek sem tudom, nem akarom, nem merem!
Hiába megint új hónap, tudom, hogy felesleges, úgysem fog történni semmi!
Max előtte pár nappal bezsongok, elhiszem, hogy most sikerült, de semmi, és egy nagy kopp!
Most ez van!
Sziasztok!
Csatlakozhatok?:-)
Mi a férjemmel 22hónapja várunk a babára,eddig sikertelenül.A probléma nálam van,kiderült másfél éve,hogy PCO-s vagyok(ciszták vannak a petefészkeimbe),nincs ezért peteérésem,és most februárban kiderült,hogy diffúz strummám is van.Mindent kezelünk gyógyszerrel,de nem sok eredménnyel.
Hamarosan szeretnénk felkeresni egy természetgyógyászt,hátha ő tudna nekem segíteni.
Ha addig sem történik semmi,nyár végére beterveztük,hogy ellátogatunk a győri Kaáli intézetbe.Sok jót hallottam rólunk,és ami még jobb,hogy itt van helyben,nem kell utazgatnunk.
Röviden ennyi a történetünk.
Remélem hamarosan mindannyian babásodni fogunk!:-)
Szia Lyana!
Megertelek,ateltem en is ezt.
A kerdeseket a Babara vonatkozolag en sajnos nem tudtam sehogy kikerülni.
Raadasul volt olyan akivel,amikor mi elveszettük a mi Kisbabankat,2004-ben,mondta,hogy hallotta,hogy mi törtent velünk es kar,hogy most nincs nala az unokaja,aki akkor született,mert megmutatna nekem.
Mit nem mondjak,majdnem sirva fakadtam,hogy nekem Ö meg Babat akar mutogatni.