Neked mi ad erőt? (beszélgetős fórum)

"egy jó szót de egy érintést egy ölelést nem kapnak"

Lehet, hogy előbb adni kellene egy jó szót, egy érintést, egy ölelést. Sokan nem tehetnek róla, hogy magányosak, de sokan igen, mert csak elvárják, hogy kapjanak, de adni nem hajlandóak.

Erőt meg az ad hogy ezt is megcsináltam.

Az élet monoton,és az utolsó pillanatban hiába vannak az ember körül,távozni egyedül kell!

Sziasztok!

Ez a típus azért ilyen mert csak játszik a gondolattal,hátha....

Azért valljuk be 50en túl nem engedünk a 48ból!

Én anno döntöttem a gyerekemnek nem lesz"mostoha"apja.

Én nagyon szeretek egyedül élni.

A vérmérséklete sem egyforma mindenkinek.

Én is azt gondolom, amit itt már Demediná is említett, hogy aki évtizedek óta egyedül van annak oka van. Sajnálom őket, de megérteni nem tudom őket, mert azt gondolom, hogy ha nem ilyen életre vágyik valaki, akkor tegyen annak érdekébe, hogy valaki legyen mellette...

Egyébként egy normál ember teszi a dolgát, mint a robotok, akkor is, ha társa/családja van, azaz reggel elmegy dolgozni és teszi a dolgát a munkaidő végéig, hazamegy teszi otthon is a dolgát, majd alszik és reggel kezdődik minden elölről....

Én is megözvegyültem. És szeretem ezt az egyedüllétet.

Próbáltam társat, azaz inkább tartós partnert keresni, mert együtt élni senkivel nem akarok. Nem a gyász miatt, hanem mert ez az életszakasz lezárult. A gyerekek felnőttek, szülni semmiképp nem tudnék ha akarnék se, anyagilag nem szorulok senkire. Megvannak a rég kialakult szokásaim, megszoktam, mit hol találok, ebbe már senki ne szóljon bele.

Volt egy rövidebb kapcsolatom, aludtunk együtt... egyetlenegyszer. A hideg is kirázott attól, hogy ott vackolódott, meg a hátamba szuszogott.

Társaságom, ha akarom, van. Most is örömmel készülök egy találkozóra régi barátokkal, jövő hónap közepén.

A családom a két féltestvér húgomból áll. Ritkán találkozunk a távolságok miatt, de nem is igényelnék ennél gyakoribb összefutást.

Egyáltalán nem vagyok boldogtalan, sőt! Szépen kialakult az életem, a fiam itt lakik velem, de leginkább a saját szobájában. Az én szobám már nem közös nappali. Az egyedüllét évei alatt tanultam is, onnan is van társaság, hívnak is. Néha megyek, néha nem. Senkire nem kell tekintettel lennem, ez a legjobb az egészben. Az itthon végzett munkám is leköt, azt is örömmel végzem.

Nem mindenki boldogtalan meg magányos, aki egyedül él. És az sem biztos, hogy úgy dolgozik, mint a robot.

Lehet, hogy éppenséggel imádja a munkáját, és örömmel végzi, mosolyog, kedves mindenkihez.

Nem kell folyton általánosítgatni. Ismerek olyat is, aki évek óta egyedül él, gyerekek felnőttek, unokák sem kicsik, párja meghalt. Mégis élvezi az életet, sok barátja van, sok programja van, jár mindenhová, kirándulni, tornázni, wellneselni, színházba, stb. szóval mozgalmasabb és tartalmasabb életet él, mint sok családos.

A magányos embereket én is sajnálom.

Aki családban él annak nyilván könnyebb.

Azért azt gondolom, hogy aki évtizedek óta egyedül van, annak oka van, mindenki tehetne róla, hogy legyen néha egy kis társasága.