Nálad vagyok otthon (beszélgetős fórum)

Továbbiakban már nem foglak kritizálni, a Te életed, Te döntéseid. Egy jó tanács búcsúzóul: Én úgy gondolom A SZERELEMMEL ne tervezz közös jövőt, (nem vagytok egymásjoz valók!) de használj ki minden jó percet, amit nyújt az élet ebben a kapcsolatban.

Az OTTHONHAGYOTTAL pedig számold fel kulturáltan az életet. Nem tudom hány éves vagy, de hacsak nem 82, akkor egy kiüresedett kapcsolatban kár húzni az időt. Hozhat még az élet olyan valakit az utadba, akiben megtalász mindent egyben és nem kell kompromisszumokat kötnöd. Ezt kívánom Neked tiszta szívvel!

Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha beszélgetnétek az érzéseitekről? Lehet egy csomó kérdésre válasz születne :) és kisülne valami jó? vagy túl naiv vagyok???

Vagy eleve úgy indult a dolog, hogy nem az érzelmi dolgokra fektetitek a hangsúlyt? És akarva akaratlanul is vannak előre lefektetett "szabályok"?

Nem lehet mindig egyből kilépni egy kapcsolatból. Nincs mindig eszköz és kész megoldás, hogy pakoljak a bőröndömbe. Én lennék a legboldogabb, ha így lehetne. Aki "otthon van", mint embert szeretem (szerettem), de mint férfit.... képtelen voltam, pedig próbáltam.

A másik A SZERELEM! Amik nem mindig teljesülnek be, nem mindig érnek boldog véget. De azért remélem és azt is, hogy lesz erőm és alkalmam lépni.

Tiszteletben tartom a véleményed. Én magát az Érzést akartam leírni amire nagyon nagyon sokat vártam.

Kedves Beatrix!

Ebből a fórumból is látszik, hogy a világ milyen sokszínű. Érdekes, hogy én ebből az írásból egészen mást vettem le mint Te, de ezzel nincs semmi baj.:)

Számomra inkább az önzés, mint az önzetlenség volt az érezhető. Azért járkál oda abba a leszólt lakásba, MERT NEKI JÓ!!!

...és mi van azzal a szegény fickóval otthon? Idézek: "Jó emberek vesznek körül, akik nem csapnak be. És?"

...és mi van a "nagy szerelemmel" Karácsonykor?

Mindenkinek pocsék miatta, de ez nem nagyon érdekli.

Bár az írásban a sokszor használt múlt időből arra lehet következtetni, hogy ennek a románcnak vége.

Tetszett az írás...

Rég éltem át hasonló érzéseket. Tényleg érdekes, hogy amíg szeretünk, nem foglalkozunk a külső mázzal, elvarázsol az a másik. Semmi nem számít, sem tér, sem idő.

Amikor azonban elmúlik a szerelem, eloszlik a "lila köd", észreveszed, hogy jé, ennek a Bélának mekkora orra van, és milyen szőrös a háta... hol voltak ezek az "undorító szörnyűségek", amikor szerettem...?

ÖNZETLEN ?

"Hiszen én oly érzéketlen vagyok úgy tudok bántani valakit. Igen megbántottam azt az embert akivel élek. Megbántom pedig nem akarom hisz közömbös. "Haragszom" rá, mert nem szeretem, mert nem vágyom utána, mert nem szerettem meg... Haragszom rá, mert nem hozza ki belőlem a szerelmet a szeretetet amit át akarok ÉLNI ami nélkül nem tudok létezni!! De nem tehet róla, így inkább magamra haragszom, hogy gyáván MÉGIS VELE MARADOK!"

Miért is ?????

Ezt szépen írtad, csak ez már sajnos a mai embereknek kivitelezhetetlen. Túlságosan függnek a fogyasztó szemléletű társadalomtól.

Pl. én sem találok egyetlenegy lakatlan szigetet sem, ahol békésen nevelgethetném a csirkéimet:)

Szerelem??? Az csak kémia, ami valóban csak néhány évig tart és utána maradnak a "nem túl tiszta, régi bútorok."

Meg: "Egy kis ágy amin oda van vetve az ágynemű, egy kis párna és egy pléd, olyan, mint egy priccs."

Ha elmúlik a rózsaszínű mámor, akkor fapados lesz az egész, főleg ha a testi vonzalmon túl semmi egyéb nem tartja össze a kapcsolatot.

Bár, ha ennyire szereted, akkor hagyd ott a jelenlegi kapcsolatod és irány a szerelem...

Ennek őszintén örülök!!!!!

Megtalálni a másik felünket, felér egy ötös lottóval!...és ezt hidd el nekem !:)

Gratulálok a cikkhez! Szép sorok, jó volt olvasni.

A többi a cikkíró dolga, remélem jól alakul az élete.