Mit tehet egy anya? (beszélgetős fórum)

Én egy lány vagyok, akit anno figyelmeztettek a szülei egy ilyen rossz fiú miatt.Rám sem lehetett semmivel sem hatni, sőt, ha rosszat mondtak róla még nekem esett rosszul.

Így évekkel később jöttem rá, milyen igazuk is volt, de már nem tudom visszacsinálni a dolgokat, rá ment 10 évem és van tőle egy tündéri gyerekem, akit imádok.De a kapcsolat a mai napig nem jó, nem tudok kiszálni.

Erre sajnos nincs megoldás, amíg nem lát a rózsaszín felhőtől,nincs mit tenni.Erre neki kell rájönni, és talán mondani hogy gondolkodjon el, neki jó e ebben a kapcsolatban, mert ha nem ne hagyjon maga mögött mindent.Egy új életet kezdeni külföldön elég nehéz, nemhogy egy rossz kapcsolatban.Szerintem hagyd elmenni, ha tényleg rossz a pasi, a honvágya fog segíteni neki,hogy megszabaduljon tőle.Sajnos neki is meg kell élni a hibáit...

A lányomék gyakorlatilag együtt élnek már három éve, de csak úgy, hogy a fiú szüleinek a házában, ahol igazából nem kell semmire sem költeniük, házimunkát is csak akkor csinálnak, ha kedvük van. Ez persze nem ugyanolyan, mintha majd nekik saját maguknak kell megállni a lábukon. Még tanulnak mind a ketten, egyetemisták.

Egyébként úgy gondolom, hogy én nem voltam ellenséges a fiúval, sőt. Nagyon sok mindent elnéztem, megengedtem a srácnak, hogy nálunk aludjon, mert úgyis tudtam, mi a dörgés, hát akkor már inkább rendes körülmények között legyenek. Meg 16 éves korában én magam mentem el a lányommal felíratni a fogamzásgátlót, gondolván, inkább az, mint egy abortusz. A mai napig hazajárnak hozzám enni, sokszor főzöm a srác kedvenceit. És mit kaptam cserébe? Lekezelést, hazudozást...

Igen, néha elmondom a véleményemet a fiúnak, nem durván, csak mégis. Ő is mondja az övét, akkor én miért ne? Nem veszekedések ezek, de olyan messze esik az ő világa az enyémtől és attól, ahogy én neveltem (vagy szerettem volna nevelni) a gyerekeimet, mint Makó Jeruzsálemtől. És sajnos, már a lányom is sokat változott a fiú hatására, pl. önzőbb lett, és neki is első a pénz és pénz és pénz. Én nem tudom a fiú körülményeivel felvenni a versenyt, ők kimondottan jómódúak. De pl. dolgozni már nem annyira szeret a srác... Meg, ha beteg is a lányom, ha bármi más gondja van, akkor is menni kell a sráccal szórakozni, bulizni, mert különben félő, hogy becsajozik. A világért otthon nem maradna a lányommal ilyenkor, mert neki a buli az jár, mint ahogy minden egyéb születési jogon. Hát ezért féltem. És attól is félek, hogy a lányom túl büszke lesz ahhoz, hogy beismerje: tévedett. Inkább szenved.

Teljes mértékben megértelek. Az elmúlt 10 év folyamán nagyon sokat kellett nekem is nyelnem a leányom kapcsolata miatt. A párjával mint a kutya-macska a viszonyuk. Gyakran fajul még tettlegességbe is a vita. A dolgot nehezíti, hogy ott már van egy 3 éves unokám is. Évente átlag 2-3 alakalommal költözött haza a lányom, de sehogy se tud elszakadni a párjától. Sőt mindig mikor visszaköltözött, akkor minket kezelt ellenségként, mert szerinte mi akarjuk elszakítani a szerelmétől. Pedig az eszével tudja, hogy semmi jóra nem fog vezetni ez a kapcsolat, s tisztában van azzal is, hogy a gyerekének sem tesz jót, ha ilyen körülmények között nő fel.

Mára amit megtanultam: az a fontos, hogy tudja, hozzánk bármikor jöhet, segítek amiben csak tudok. Persze ide már nem költözhet többé. Ameddig ő saját magában nem dönti el, hogy szeretné alakítani az ő és gyermeke életét, amíg nem hoz végleges döntést, addig mi hiába is mondunk bármit, nem fog számítani.

Kedves Sunny59!

Mint anya én egyetértek veled én nekem is van két felnőtt lányom mindkettőjüknek van barátja eddig el ne kiabáljam rendeseket fogtak ki. Természetes mindnyájan aggódunk és a legjobbakat akarjuk nekik az életben, hogy jobban tudjanak boldogulni és egyenesbe jussanak. Tudom én is néha így vagyok ezzel szeretném, ha mellettem lennének, de egyszer mikor eljön az idő el kell engedni a kezüket bármennyire is fáj neked. Reméljük majd magától rájön és megtapasztal dolgokat és tudja önmagát írányítani. Üdv.Ágnes

Biztatni szeretnélek :) Nem lesz könnyű,de engedd el!Az egyik barátnőm ment így el a barátjával 20 évesen,már 3 éve együtt voltak.Sem a szülei,sem mi,barátnők nem tudtunk rá hatni.1 hónap múlva hazament,lakva ismerni meg a másikat:)

Azóta férjhez ment (máshoz),van 2 szép gyereke.

Hmm, igen...valóban nem tehetek semmit. Csak sajnálom, ha elcseszi az életét, mint én is elcsesztem annó, mert nem hallgattam az anyámra...Később, amikor elváltam, már azt mondtam, inkább zártak volna be egy cellába az esküvőm napján, hogy ne tudjak kijönni...

De persze, tudom, hogy neki a saját útját kell járnia, csak olyan szívesen megkímélném a rossztól.

sajnos nem győzheted meg sehogy!!!

hagyni kell.....az a lényeg, ha szüksége lesz rád...OTT legyél....saját kárán tanul az ember....

Ha pedig azzal próbálod rávenni a lányod, hogy maradjon, hogy a kishúga "összezuhan"... hát az zsarolás. Neked az lenne a feladatod egy ilyen helyzetben, hogy támogasd, segítsd a lányodat, és ne kötelezd olyan dolgokra, amiket magától nem tenne meg. (Pl. hogy marad.)

Mit szeretnél, Te választasz Neki egy srácot, akivel majd leéli az életét???

Ha Anyukám/szüleim így viselkednének velem,(mint amilyen gondolatokat most leírtál nekem) én is menekülnék otthonról.

Nem tudom, hogyan győzhetném meg a lányomat, hogy az út, amit választott, nem a helyes irány? Már évek óta van egy barátja, akit soha nem kedveltem, de ne higgyétek, hogy én vagyok valami hárpia, hanem ő állt úgy a dolgokhoz. ( A menyem-jelöltet, a fiam választottját szeretem pl.)Mindig is fensőbbségesen, félvállról kezelt, de sajnos a lányommal is ilyen: beképzelt és önző. Egy dolog érdekli: a könnyű élet és a szórakozás. A lányom nem lát a rózsaszín ködtől, én hiába beszélek neki, csak még rosszabb, mert engem tart ellenségének. Jó, mondhatja bárki, hogy biztos öreg és begyepesedett vagyok, de az a helyzet, hogy a lányom barátnői is ugyanazt gondolják a srácról amit én, csak nem mondják el a lányomnak a véleményüket, mert nem akarnak konfliktust. Meg végül is nekik mindegy.

A lányom most külföldre készül ezzel a sráccal: a fiú mindenképpen külföldön akar élni. Egyrészt féltem a lányomat, mi lesz vele ott, ahol egymásra lesznek utalva és senki barát vagy rokon nincs a közelben, akihez adott esetben elmehet legalább kisírni magát (ilyenre volt már példa...). Ez a srác vajmi keveset foglalkozik az ő lelkével, sőt nem áll tőle távol az sem, hogy megcsalja (ilyenre is volt már példa...)

A másik meg az, hogy van egy húga, aki imádja őt (mármint a lányomat a kisebb tesója), és tuti összezuhan, ha a nővére itthagyja. Volt már rövidebb időszakokra távol a lányom, és a kisebb csak siratja olyankor naphosszat, meg engem nyaggat, hogy ne hagyjam elmenni. De mégis, mi a fészkes fenét csináljak? Van valakinek valami jó ötlete?