Mit szólnátok ha a játszótéren más gyerek bántalmazná a ti gyereketeket? (beszélgetős fórum)

Sok esetben még csak nem is beteg gyerekekről van szó, hanem a szülők téves elképzeléseinek következményeiről.

Éppen most olvastam egy gyermekpszichiáter könyvét arról, hogy milyen károkat okoz (ráadásul társadalmi szinten beláthatatlan következményei lehetnek), ha a gyerekeket nem gyerekként, hanem partnerként kezeljük. Gyakorlatilag elraboljuk a gyermekkorát...

Érdemes elovasni Winterhoff könyvét, hogy miért válnak zsarnokká a gyermekeink:

[link]

Kicsit elmentünk a beteg gyerekek felé.

Ez a gyerek tutira nem beteg csak neveletlen.Szó szerint nő mint a gomba,ahogy esik úgy puffan.

Anyuka meg csak nézi,persze panaszkodik hogy milyen az ő fiacskája meg hogy nem bírja meg hogy milyen jó ha a nagyi elviszi meg hogy legyen már ovis majd ott megtanulja.....Kérdem én ez az óvoda dolga?mert szerintem ez a szülő dolga ha meg nem bírja kérjen segítséget.

Tudjátok az a helyzet, hogy én láttam jóval jobbat, eleve más lelkületet. Éltem "kint" is, és még csak nem is igazán nyugaton, csak úgy "fél-nyugaton".

Amikor még nem volt ilyen gyerekem. De ahova jártunk játszóra, ott volt, ezerszer gázosabb, mint az enyém. Én döbbentem meg azon, ahogy azt az anyukát hogy kímélték. Lehozták a gyereket a játszóra, ahol külön hinta volt a kis sérült testnek készítve. A szülők, később én is felváltva vigyáztak rá, hogy az anyukájának legyen egy kis szabadideje. A gyerekek elve tudtak bánni a "mással".

Bizony a magyar lelkemmel kellett egy kis idő, amíg ebbe bele tudtam úgy kapcsolódni.

Lehet, hogy akik elhagyják az országot, valójában nem is csak az akárhányszoros fizetésért teszik, hanem azért is, - amit sokszor hallani, - hogy kint "jobb".. Nem annyira "izék" az emberek.. De ahhoz előbb magunknak változni kéne..

Egyébként olyan szintű gyerekek, pont olyan, vagy hasonló problémával, mint az enyém tucatszámra járkálnak köztetek is. (A fiam csoportjába kb. 5 ilyen gyerek van, csak nem viszik őket a szülők sehova, vagy ha viszik is, nem elég jó helyre) Nagyon sokan nem kapnak diagnózist, fel sem merül a környezetben, hogy van egyéb oka is a viselkedésnek, mint a "rosszaság", meg az anyuka hibás nevelése, esetleg egy "kis hiperaktivitás"..

A gyerek meg szenved. Mert nem érti, hogy mi a baj, mert ugyan szegény szülő hiába nevel jól, következetesen, hiába magyaráz, büntet, a gyerek valójában nem érti, hogy mi a baj.

Csak egy apróság: Egy képet mutattak a gyerekemnek, kérdezték, milyen színek vannak rajta? Mondta, nem tudja. Le is írta a bölcs szakértő, hogy a srác 6 évesen nem ismeri a színeket. De amikor - kicsit félbeszakítva a bölcs szakértőt - azt kérdeztem, hogy a bácsinak a képen milyen színű a pulcsija, akkor rögtön mondta, hogy, hát olyan átmenet a türkiszkék, meg a lila között..

Tehát csak egy pici kell. Lehet, hogy a szülő elmondta százszor, csak rosszul, rossz csatornán..

És most ne valami "fogyatékosra" gondolj, hanem mondjuk a gyereked csoportjának, osztályának "rosszabbik" felére. Akiket mindig szídnak..

Privátban kapott üzeneteimből az tűnik ki, hogy nagyon sokan olvasság ezt a topicot, olyanok, akik nem merik nyilvánosan leírni gondjaikat, csak privátban.

Nekem sincs sok kedvem sokszor itt írogatni, de ezek a levelek azt mutatják, hogy mégis megéri. Mert talán eljut az üzenet azokhoz, akiknek szükségük van rá. A többi meg csak töltelék..

Nem bömbölősek az enyémek sem. A kicsi beteg, többször vettek már tőle vért a 9 éve alatt, mint tőlem egész életemben. Meg se nyikkan. Még amikor csúnyás elesnek sem sírnak nagyon. És a nagyobbik lányom 7 éves kora óta migrénes, rosszul van hány, iszonyatosan fáj a feje, de legfeljebb csendben pityereg. Egyetlen egyszer talákoztam az esetükben óriási hisztivel a kicsinél, de nem foglalkoztam vele. Erre odasétált hozzá a macskánk, és ráfeküdt a fejére. Olyan 2 éves lehetett, a nagyobb meg 3 és fél. Meglátta a nagylány, mit csinál a macska, és felkiáltott: Anya nézd! Hangtompító. :) De amúgy tényleg sosem nem emlékszem más esetre. Ebből az egyből is megtanulták, hogy én tovább bírom, mint ők. A macskán meg rajtaragadt a Hangtompító név.

Amit leírtam, az színtiszta betanult jelenet volt. :) Még gyakorolták is otthon. Szituációs helyzetgyakorlat. :) Nem kellett sokszor bevetni, és nagyon hatásos volt. Engem meg meggyőzött arról, hogy írassam be őket színjátszóra.

Nekem a halálom a visító gyerek, még ha kislány is.

Első számú szabály nálunk, hogy csak akkor lehet ordítani, mint a szamár, ha tényleg fáj nagyon és már részletesen megbeszéltük, hogy hol és mi történt pontosan.

Mindenki máshogy áll ezekhez a dolgokhoz... :)

Nekem ezt a lányaim lerendezték. Mikor ovisak voltak szépen végig vettük a témát. Mondtam nekik, ha megütnek, és nem te kezdted nagyjából három dolgot tehetsz.

1. Üvöltesz, mint a fába szorult féreg, ez majd minden felnőtt figyelmét felkelti, téged sajnálni fognak, a másikra meg neheztelnek, az anyuka kínban lesz.

2. Azonnal szólsz egy felnőttnek, aki esetleg majd intézkedik.

3. Visszaütsz, ettől az anyuka felháborodik, de én majd elrendezem.

Ezt ők okosan átgondolták, megforgatták a fejükben. A visszaütés nem alkalmazzák, mivel egyikük sem verekedős hajlandóságú. Ez alól kivételt képez, ha a kicsit bántja egy nálánál nagyobb gyerek, mert akkor a nagyobbik lányom azt nem hagyja, ezért már kevert le pofont. A másik kettőt viszont sűrűn bevetik. A nagyobbik lányom például nagyon fifikásan a verekedős gyerek anyukájának szólt jó hangosan, hogy a többiek is hallják: - Néni, megütött a gyereked! Miért csinálja? És te miért nem szólsz rá, hogy nem szabad? Vagy nálatok lehet mások gyerekét verni? Az én anyukám nekem bizony nem hagyná!

Ettől általában lángvörösre gyúlik az anyuka képe. Ha esetleg neki állna feljebb, akkor meg ott vagyok én, és közlöm, hogy a lányom semmi sértőt nem mondott, mindössze arról érdeklődött, hogy miért is dívik nálatok büntetlenül az agresszió. Ezt nem sűrűn alkalmazta, mindig nagy hatással.

A bömböléses módszert mindketten szívesen alkalmazzák. Torkuk szakadtából üvöltenek. Ez roppantul kínos az anyukának. Meg is jegyzete az egyikük, hogy nem is fájhatott annyira, mire a kicsi üvöltve közölte, hogy azt te honnan tudod, téged ütöttek meg? A nagy pedig cifrázni is szokta, üvöltve sírás közben kiabál a vétkessel, hogy rossz vagy szégyelld magad, erre tanít az anyukád?

Nem sűrűn kellett előadniuk a nagyjelenetüket, párszor megtették, azóta béke van. Az a pár anyuka, kinek verekedősebb hajlamú gyereke volt, ő meg nem szeretett rájuk szólni, azóta rögtön ugrik, ha történik valami.

A csajoknak meg mondtam, ha nagyok lesznek, legyenek színésznők, ugyanis egyáltalán nem bömbölős típusúak. :)

Párom is mindig azt mondja hogy milyen felnőtt lesz igy belöle?Hát jobb ha bele sem gondolunk.

Ja és az anyukának már olyan beszolása is volt hogy miért mondja mindig a gyerekenek mindenrre hogy nem szabad?mert akkor ő egész nap ezt mondhatná.Kérdem én akkor a gyereke miből fogja tudni mi a jó és a rosz?Érthetetlen számomra....

Hát igen rá-rászól,de ez kevésnek bizonyul hiszen a gyerek utánna is csinálja.

Ő ugy gondolja hogy majd kinövi,hát igen csak nem mindegy mikor.:)

Szerintem itt kis keveredés van, legalábbis véleményem szerint az anyuka viselkedése a gáz, hiszen sokan meg sem próbálnak rászólni mondjuk ilyen esetben a gyerekükre. Nem próbálják megoldani a dolgot.

Így nincs is miben segíteni nekik.

Sajnálatos, hogy beteg a gyereked, és emiatt a többi is problémás lett, de ez nem mások bűne. És amit te állítasz emiatt másokra.... itt úgy tűnik te vetíted a többi anyukára a keservedet (ami érthető is) és eszerint skatulyázol be mindenkit. Csakhogy, itt egészséges gyerekekről van szó, és nem speciális esetekről!

Biztos van alapja annak amit írsz, de én nem kevés paranoiát is látok benned. Az meg, hogy nem mindenki empatikus...hááát, sajnos ilyenek az emberek. Mindettől függetlenül én nem csodálkozom, hogy a legtöbb szülő nem szereti ha püfölik a gyerekét, akár van rá ok, akár nincs.

A lényeg az, hogy úgy látom, hogy a szülők úgy akarnak sokszor magukban megerősítést saját nagyszerűségükről, hogy ha a másé valamiben rosszabb, vagy "rosszat" csinált, az övék meg nem, akkor kész a magas lóról született ítélet. Mert a valódi empátiás készség teljesen nulla manapság, főleg nagyvárosokban.

Sajnos ez talán onnan származik, hogy úgy általában a szülők napi gondjaik során kevés dícséretet kapnak, mert kevés az olyan eset, hogy hazajön apuka, vagy megjelenik anyós, és azt mondja a gyeses anyukának, hogy "figyelj Mancika, de jó, hogy Babuska már ilyen szépen eszik kanállal, és egyre szelídebben símogatja a kistestvérét. Ez nagyon nagy eredmény!!" Na ilyen szinte nincs, és ezért a szülők máshol keresnek némi kielégülést.. Pedig mindeki megérdemelné a dícséretet, és akkor talán nem lenne annyira üres a szeretettank, ami sokszor valós ok nélküli szurkálódásra késztet..

Persze a helyzet nem összekeverendő azzal, amikor tényleges bántásról, vagy szekálásról van szó, mert "horváték" lejöttek a 9 pujával, aztán meneküljön, ki merre lát..

De ez egy másik történet, nem összekeverendő az előbbiekkel..

Utóbbi bekezdésed vita tárgyát nem képezi, ezt én bele is írtam. "Minden helyzetet le kell kezelni, és világossá kell tenni a gyerek számára, hogy ez nem volt helyes."

De azt kell minden szülőnek megérteni, a jó gyerekek szüleinek is, hogy ez nem mindenkinél egyformán megy, és vannak, akik megszakadnak, és mégis lassabban jön az eredmény, néha éveken át tart a rossz állapot.

Én mindig a hülye meg a car szülő voltam, mert nem fogadtak szót a gyerekeim, minamellett, hogy értelmes, okos, szép gyerekek. Mindig mondtam, hogy valami nem stimmel, mert ha vannak is hibáim, azért annyira rosszul nem nevelek. Azátn egy éve derült ki, a fiam 5!! éves korában, hogy autizmussal él. A lányomra ezt nem lehet mondani, de sok vonása, többek között néha fékezhetetlen hisztijei is ilyen géneknek köszönhető. Amikor kiderült a fiamról, engem, meg egy másik anyukát behívott a doktornő. Az volt az első mondata, hogy minden rosszat próbáljunk elfelejteni, amit eddig játszótéren, utcán, oviban kaptunk. Ő köszöni, hogy ilyen jó anyák vagyunk, mert a gyerekek nagyon jó állapotban vannak, és nem lennének ilyenek, ha nem lettünk volna szuperek...

Aztán ott van a legkisebbem. Ő már eleve a sérült bátyaja mellé született. (Akkor még nem tudtuk, hogy sérült, amikor megfogant az öccse)

Ő is hajlamos az ütésre. Mivel a bátyja eleve nehezen kommunikál, fejezi ki az érzelmeit, gyakran csúcsosodnak ki a rosszullétei csapkodásban. A kicsi ezt látja. Ezt nagyon megakadályozni nem lehet, hogy lássa. Mindemellett a kortársainál fizikailag fejlettebb, de még nem beszél. Látszik rajta, hogy a kommunikációs eszközök hiánya, és a "rossz példa" együttesen nagyon nehéz helyzetbe hozza az amúgy birkaszelídségű, segítőkész, szeretettel teli gyereket.

Bár pont nemrég volt egy gáz jelenet, ami után bizony hazavittem őket, de a szívem szakad meg, amikor a nagyobbat azért közösítik ki, és szekálják, mert kicsit más, a kicsit meg már eleve megbélyegzik, "hogy ne játsz vele, mert biztos bántani fog".. Holott az egyik beteg, a másik meg még nem az, de ha számára világos "ok" nélkül mindig ezt kapja, előbb utóbb az lesz.. Volt olyan, hogy az egyik homokozóban a nagyobbal próbáltam leküzdeni a rosszullétét, a másikban meg a kicsi éppen ütni készült. A szülők meg nem fogták volna a kis kezét, vagy valami, inkább megvárták, míg üt, majd odajöttek, miközben a másik a kezemben vonaglott, és nagy bölcsen "szóltak", hogy csinljak valamit a kicsivel, mert üt.. Kösz, én is látom... És ebben a helyzetben az volt a gáz, hogy ők azt élvezték, hogy amiután elmentünk, mint a vert hadak, annyira jól ki lehetett beszélni minket, hogy "lám, a rossz nevelés".. Bezzeg ŐŐŐŐK.. (Bezzeg ők valószínűleg negyed ennyitől az idegosztályon lettek volna)

Azt senki sem kérdezte meg, hogy figyelj SEGÍTHETEK VALAMIT??

5 ÉVEN ÁT, SZINTE SENKI.

Ezen gondolkozzon el mindenki, mielőtt annyira jólesően ítélkezik, egybemosva tényleges, és vélt hibákat.

Abban nagyon igazad van, hogy máshogy látja ugyanazt a kérdést az ember gyerek nélkül, egy kisbabával, mint nagyobb gyerekkel, főleg több gyerekkel.

Azt viszont én szorgalmaznám, hogy a gyerekeket ne parnterként, hanem gyerekként kezeljük és ne hárítsuk rájuk a szabályok kialakításának felelősségét, mert az a felnőtteké. Persze, nem kell minden apróságért ugrani, de igenis meg kell értetni velük, hogy hol a határ.

Nem mindig annyira könnyű megakadályozni ezt, és sokkal inkább természetes, mint ahogy ma azt gondolnánk.

Én úgy vagyok ezzel, hogy ma nekem, holnap neked. Nemigen nő úgy föl egy gyerek, hogy ne legyenek valamilyen "gáz" korszakai. Persze a komoly sérülést ha lehet, el kell kerülni, és nyilván minden ilyet le kell kommunikálni a gyerekkel, nem lehet szó nélkül hagyni.

De ami az egyik szülőnek nem is okoz gondot, mert az ő gyereke nem csinálja, az a másiknak napi gyomorgörcs, mert az övé meg csinálja. Az okok általában annál összetettebbek, hogy le lehessen annyival kezelni, hogy "biztos rosszul neveli".. Meg ami késik, nem múlik.. Talán pont az ovi, suli fogja valakinél kihozni a "rosszabbik ént", ami addig a "szupernevelés" miatt nem tudott kijönni.

Én nem tudok haragudni igazán, ha bántják a gyerekemet más gyerekek, mert rögtön az jut eszembe, hogy mit tennék én, milyen kellemetlen helyzetben lennék, ha az enyém csinálta volna. (Persze leszámítva a szemét, szándékos, bunkó kötekedéseket, megnyilvánulásokat.) Egyszer a lányom barátnője az oviban úgy ellökte, hogy szirénázó mentő vitte be a kórházba, a feje egy merő vér volt... A mai napig látszik, és élete végéig látszani is fog egy vágás a fején. Valami hüleségen összeszólakoztak. Viszont pontosan tudom, hogy csak a jószerencsén múlott, hogy nem fordítva történt a dolog.. A kislány meg, aki okozta a bajt, három napig lázasan feküdt otthon a lelkifurdalástól..

Általában az első gyerekek nemigen ütnek kicsinek, mert - ha nem bölcsisek - nincs okuk rá, hogy naponta megvédjék területüket, játékaikat.. A többediknél szinte elkerülhetetlenek ilyen korszakok, amik viszont néhány rossz tekintet, konfliktus, és náhány hónap után elmúlnak..

Viszont pont az elsőgyerekes anyukák szoktak a játszótéren nagyon kiakadni. Tehát pont azok, akiknek még nincs nagyobb 5-6-8 éves gyerekük, és nem látják a szakaszokat folyamatában..

Én részemről nem bánnám, ha kevésbé kéne görcsölni a homokozó szélén a "szuperneveléssel", és beleférne egy-egy adott, meg egy-egy kapott pofon is.. A "régi" játszótereken a mi időnkben ezek valahogy szabadabban lezajlottak, csak a nagyon durva eseteknél avatkoztak be a szülők. Iskolás korra mégis kevesebb volt az erőszak, mint ma...

Persze, egyszer-kétszer haza lehet menni a játszóról, én is csináltam ilyet. De ez azért nem napi megoldás, már csak azért is, mert ezzel a többi gyerekemet is büntetem.

Húú. Ha az én gyerekem ütne/rúgna/harapna, vagy hasonló, akkor azonnal rászólnék, megkérném, hogy kérjen bocsánatot, és ha épp olyanja lenne, hogy ez nem használ, akkor elköszönnénk és hazamennénk, előtte én kérnék bocsánatot a gyerektől és a szülőtől is a gyerkőc viselkedése maitt. persze ez nem gondoszság jele a piciknél, de nem lesz bajuk attól, ha nagyon határozottan megtanítjuk nekik, hogy az ilyesmi nem elfogadható viselkedés.

Viszont sajnos, ha az én gyerekemet bántaná egy másik, és a szülő ezt egy bocsikával elintézi, akkor szerintem a második, max. harmadik alaklom után nem engedném együtt játszani őket, vagy máshová kezdenénk járni. Mert egy anyuka sem veszi jónéven, ha "kioktatom" arról, mit kéne ilyen helyzetben tennie. Magától meg ezek szerint nem tudja. Az sem biztos, hogy járható út, ha én kezdem el mondani az idegen gyereknek, hogy ilyet nem szabad csinálni, hiszen azt se hagyja nyiéván a szülő, hoyg helyette neveljem a gyerekét.

Hat egyedul en is 5x meggondolom, mikor nyissam ki a szam, de ha szakad a cerna, kinyitom es nem urinokent.

Nem 2 meter, de meggyozobb nalam.

Volt mar, hogy a fiam is le kellett allitanunk (konkretan o nem verekszik vagy bant mast, csak elofordult, hogy a homokozoban a homokot masra dobalta), akkor raszoltunk, ha nem hagyta abba, kivettuk a homokozobol.

Akkor nem elegge!

Lanyom karmolos volt, nagyon nehezen hagyta levagni is, az apja arcan mindig voltak karmolasok egy idoben, majd elkezdtem nagyon rovidre vagni, elmaradt a karmolas is. Ez egy rossz szokas, hogy automatikusan a kormeit hasznalja, de ha eleg rovid, akkor elmarad.