Mit gondolsz arról a nőről, aki elhagyja a gyerekeit? (beszélgetős fórum)

Az ilyet nemhogy anyának nem, de embernek se nevezném....és mi az hogy ezer oka lehetett rá??

Csak egyet említs az ezer közül..

Mert más dolog pl nehéz anyagi helyzet miatt állami gondozásba adni, és más dolog elhagyni. Arra nincs mentség.

Az nem anya.....

Engem is elhagyott él és virul összejött egy pasasal szült neki 4 gyereket tavaly őket is elhagyta szerintem erre nincs is szo.........

Sziasztok,

beleolvastam a fórumba, mert érdekel a téma és leginkább Akinda hozzászólása maradt meg bennem ... a pasikról, akik elhagyják gyermeküket és arról, h söprögessen mindenki a saját házatáján.

Nos az Anyasághoz szerintem főleg a mai világban mindenképp kell egy bizonyos fokú érettség. Fel kell tudni fogni, hogy a gyermek nem egy eszköz (valaki itt jól említette) a mártírságra, a kifogásokra, a megjátszásra és arra, hogy megfogja vele az Anyuka(?) az Apukát. A gyermekvállalás egy életreszóló elkötelezettség, lemondás, felelősség, csoda és öröm, amit ideális esetben Apukával együtt, egyébként meg nélküle kell vállalnia egy Anyának. És szerintem innentől kezdve nincs kifogás, ha valaki érzi magát annyira nőnek, hogy szüljön egy gyermeket, akkor érezze magát annyira Anyának is, hogy felnevelje akár így, akár úgy. Szerintem, ha bárki visszagondol a gyermekkorára, a legtöbben legtöbbször Anyura számíthattunk, nem Apura, akit szeret(t)ünk ugyan, de másképp, hiszen ő dolgozott és szigorúbb/engedékenyebb/elérhetetetlenebb, vagyis egy szóval más volt...

Mert egy Anya megért mindent, megvéd mindentől, ott van, ha könnybe lábad gyermekének a szeme, és még ha nem is tud mindent megadni gyermekének, amit szeretne, de megadja neki a jobb élet reményét és a boldog gyermekkort, azzal hogy ő VAN és létezik.

Párom előző kapcsolatából született fiát közösen neveljük immár 7 éve. Egyébként 11 éves lesz. A gyermek születése után fél évvel az "anyja" bedobta az anyásotthonba. Egy darabig ott volt az anyja is majd lelépett onnan is. A gyereket otthagyva. Párom egy darabig még látogatni sem látogathatta a saját fiát, mert a gyerkőc anyja azt találta ki, hogy azért menekült oda mert a párom megverte őket. Persze ebből egy szó sem volt igaz. Rendőrségi ügy is lett belőle, mire a végén kiderült, hogy ő pofozta és karmolta össze saját magát és bántalmazta a gyereket is. Ennek ellenére mégis beengedték a gyerekhez. Persze a látogatást sosem vitte túlzásba. Mi bíróságra adtuk az ügyet, hogy magunkhoz vehessük a gyermeket. A végén nagy szerencsére nekünk ítélte a bíróság de addigra már 3 éves lett a gyerkőcke. Sokat jártunk bíróságra, gyámügyre hogy egy ilyen anya ne láthassa többet a gyermeket, de mindig az anyának adtak igazat. Pedig aóta is előfordul, hogy van amikor 1 évig a gyerek felé sem néz, majd úgy gondolja eljön. Egyébként a láthatás két hetente szombaton történik délután 1-től délután 5-ig. Ezt a gyámügy határozta így meg. És voltak, vannak olyan időszakok amikor is látható, hogy a gyerkőc meg van zavarodva amikor néha napján idelátogat az anyja. Gyermektartást is hébe-hóba fizet csak, és az összeget sem viszi túlzásba. Most megint 3 hónapja nem fizet, és 3 hónapja megint leszarja a fia fejét. Amúgy engem hív anyának és nem a vér szerinti anyját. Pedig sosem mondtuk neki, hogy így szólítson engem. És én ugyanúgy szeretem őt mint a saját közös gyermekünket a párommal.

Lehet nem pont ilyen témára gondolt a témaindító, de szerintem ez hasonló.

Attól függ , mi miatt. Sajnos vannak olyan helyzetek, amiket nem lehet megoldani. Ha csak kényelemből, akkor az nem anya.

Én viszont nem tudnám megtenni a sajátommal.

Aki elhagyja? Nagyon elítélem!

Viszont huszonévvel ezelött szültem a nagyfiamat, és a szülészeten volt egy velem egy idős lány, aki zokogva lemondott a kicsiről, mert egyedülálló fiatal (tanuló) volt, rossz szülői és anyagi háttérrel. Nem merte, nem tudta vállalni a kicsit, viszont későn vette észre, hogy állapotos. Megszülte a babát, és örökbe adta. Pár napig egy szobában voltunk, szoptatta, dajkálta a bébit, és végig zokogta a nappalt, éjszakát. Ki tudja, hogy helyesen döntött-e alig tizenkilenc évesen, de az én szememben ő egy nagyon bátor nő volt! Ha a döntés megszületett, és nem tudja, nem akarja felnevelni a babát, akkor adja örökbe, ne hagyja csak úgy ott a kórházban, vagy ne adj Isten az utcán! Viszont mint anya, személy szerint roppant mód fáj, hogy ezeket a nőket is anyának hívják!

Hát nem igazán tudom én sem megérteni, de nem is ítálem el felfétlenül, főleg ,ha nem tudom, hogy miért is tett...lehet, hogy tényleg megvolt rá az oka, és nagyon megviseli őt is, csak nem volt más lehetősége...érdekes, azért,hogy egy férfit nem ítélnek el....az emberek...

Én ugyan nem tennék ilyet, de soha nem lehet tudni,hogy mit hoz az élet, a jövő...és hát mások felett könnyebb itélkezni...nem minden esetben haggyjá el könnyed szívvel azok az anyák, akik elhagyják gyermeküket...szerintem.

Amikor egy anya elhagyja a gyerekét bennem felmerül a kérdés, neki milyen anyja volt/van, milyen a viszonyuk, mert bizony sokszor itt a bibi.

Nem mentség, csak magyarázat lehet, de úgy tapasztaltam, többek között 3 féle esemény is lehet a háttérben, ami úgy kifordít a sarkából valakit, hogy egyszer csak ilyet lép:

1.Elutasító anyja van.

2.Ellenkezőleg, az anyja iszonyúan, ellentmondást nem tűrően rátelepszik az életére, még akkor is, amikor már van gyereke, nem veszi észre, lánya már felnőtt.(remélem, érthető voltam)

3.Gyerekkorában molesztálták.Olyan sérülés érte,hogy egy életre egy bizonyos szinten rekedt.

Tudom, olyan is elhagyhatja a gyerekét, akivel sem egyik sem másik dolog nem történt meg...de az biztos, mindennek oka van.

És, hangsúlyozom, nem mentegetni akarok egy ilyen anyát.

Nekem a ferjemet es testvereit hagyta el annakidejen az "Anyukajuk?" es tudom,h borzalmakat eltek at gyerekkent....

Akkor ragaszkodik mar a gyerekekhez mikor mar felnottek...mikor mar nincs veluk gond es keresokepesek...

Ez lenne egy Anya...???

Az,hogy valakinek nincs munkája a legkevésbé elfogadtható indok arra,hogy elhagyja a gyerekeit.

Mi négyen vagyunk testvérek,anyám egyedül nevelt fel minket,mert kedves édesapám meggondolta magát és már nem akart családot.

Nem volt saját lakásunk,gyerektartást apám nem fizetett,albérletben laktunk.Sokat nélkülöztünk,mégsem fordult meg édesanyám fejében soha,hogy elhagyjon minket.