Mire képes egy demens beteg? (beszélgetős fórum)

Most már látom, nem vagyok egyedül a problémámmal.

Nálunk is az a probléma, legalábbis számomra, hogy aki nem ismeri a körülményeket, mindent elhisz, mert mint írtam korábban van amikor nem látszik rajta semmi.

Régóta küzdök ezzel a dologgal már nekem is kevesebb a türelmem és időnként számon kérek dolgokat, olyanokat amik gondot okoznak. Természetesen mindent tagad.Gondoltam arra is hogy esetleg nem emlékszik rá hogy mit tett, de ennek az mond ellent, hogy módszeresen csak akkor csinálja, amikor nem látja senki, tehát erre oda tud figyelni.

Igen, mesélt dolgokat. És ő ezt úgy élte meg, mintha megtörtént volna. Természetesen, aki nem tudta, hogy beteg, minden szavát elhitt, de akik tudták, azok mindig mindent fenntartással kezeltek.

Volt olyan, hogy a sógornőm, amikor jöttek hozzánk vendégségbe, bement hozzá, hogy ne érezze egyedül magát, tök jól elbeszélgettek. A vendégség végén pedig, mondta anyósom, hogy milyen aranyos, de azért vissza adhatná a táskáját. Vagy olyanokat mesélt, hogy nem adunk neki enni vagy azt, hogy bezárjuk és nem mehet ki a lakásból.

Nehéz volt, de igyekeztünk nem kiakadni rajta, mert ugye mégis csak beteg.

Ez nem így müködik. Kijössz várnak mondjuk 1 hetet hogy a család eldöntse megfelelsz vagy sem, avagy neked megfelel e. ( Első alkalommal semmi gondom nem volt, ezért maradtam, ám itt a második alkalom, na itt jöttek a gondok és én ezt nem vállalom tovább) Bejelentenek. Onnantról már rajtad vagy a családon múllik meddig maradsz. Amúgy havi váltások vannak.

Ausztriába 2 hetes váltásokban dolgoznak. De ez is érdekes hogy például a lengyelek 2-3 hónapot húznak le egy huzamban itt Németországban persze kevesebbért és trehányabb munkáért.

Ő is mesél dolgokat, amik nem történtek meg, vagy nem úgy, ahogyan Ő adja elő,és vannak akik el is hiszik amit mond.

Nálatok is így volt?

A régi orvosa nagyon rossz volt,nem hitte el amit mondtam, pedig nem lett volna nehéz ellenőrizni, de meg sem próbálta.

Most másik megyébe költöztünk, remélem itt jobb orvoshoz kerül.

Köszönöm!

Most rémültem meg igazán.Már 3 éve vannak nagyobb bajok és most szembesültem azzal, hogy ez még csak az eleje lehet a dolognak.Másoknál sokkal több a probléma.

67 éves.

Azt gondolom, hogy valami mentális probléma lehetett korábban is, csak aki nem szakember, az nem vette észre, hanem azt gondoltuk, hogy nem túl szerencsés természetű ember.

Ameddig dolgozott, a rossz tulajdonságok itthon csak minimálisan jöttek elő, a munkahelyén "kiélte" ezeket a dolgokat. A közvetlen munkatársai nem is tartják vele a kapcsolatot.

Amióta nyugdíjas, nagyjából azóta jönnek elő a gondok.

Nyílt agresszivitás itt sincs, csak mindig az a dolog romlik el, ami annak fontos, akire haragszik.Felerősödtek a régi rossz tulajdonságok: pl. akaratosság, irígység, sértődöttség.

Múltkor "elromlott" valami, ami előtte bizonyíthatóan nála volt,Ő tagadta hogy köze lenne hozzá. Erre látványosan bedobtam a szemetes kosárba és közöltem hogy most vehetünk újjat több ezer Ft-ért. Kb 10 perc múlva hozta oda hozzám, hogy nézzem meg, már ismét jól működik.

Tehát, nincs teljesen leépülve, mert sokszor meg tud javítani dolgokat, de az igaz, hogy már csak töredékét annak, amit korábban.

Jaj.

Mivel anyósom volt ilyen beteg és a férjem lehet ugyan ilyen beteg lesz. Én megígértem a férjemnek, hogy ha már nem bírom, akkor berakom egy klassz otthonba, ahol sokat fogom látogatni:)

Tudom, hogy akkor már nem vicces, amikor az ember benne van, de amikor ezt elmondtam neki, még jót nevettünk:)

Az anyósom alzheimer kóros volt. Az utolsó éveiben már elég komoly problémákat okozott.

Amikor megismertem, már akkor feledékeny volt, de az még semmi volt. Elfelejtette, hogy hova tette a kulcsot, a táskáját, stb. Aztán fokozatosan leépült.

Félni nem kell tőlük, mert nem bántanak senkit, legalábbis anyósom nem. Voltak tiszta napjai, de sajnos egyre kevesebb. Minden napra kitalált dolgokat. Valamit mindig elvett tőle valaki, vagy elfelejtette, hogy már evett és kb. 2 óra alatt megevett egy lábos kelkáposzta főzeléket.

Fizikailag szuper volt annak ellenére, hogy a betegsége miatt volt két komoly törése (combnyak törés és egy kéztörés). Igaz, a combnyak törésére azt mondta, hogy a fia lökte el, a kéztörésénél pedig azt mondogatta, hogy de jó, hogy nem volt itt a fiam, mert ezt is ráfogtam volna. Állandóan leveleket irkált nekünk, amelyekben különböző dolgait követelt vissza tőlünk. Ha elment templomba, akkor volt, hogy nem talált haza, de a buszsofőr segített neki, mert arra emlékezett anyósom, hogy tettem egy cetlit a személyibe, hogy hol lakik.

Ők szeretet betegek, így nagyon kell szeretni őket és nagyon türelmesnek kell lenni velük.

Az utolsó két évét otthonba töltötte, mert már nem mertük otthon hagyni és nem tudtuk megoldani a 24 órás felügyeletet, de azt hiszem ez volt neki a legjobb, mert azt hitte, hogy a szobatársa az anyukája, így boldog volt. Innentől haza sem tudtuk vinni, mert otthon sírdogált, hogy vigyük haza az anyukájához.

Ne félj tőle! Bántani nem fog, max. nem tudja majd, hogy ki vagy. Meg oda kell figyelni, hogy mit csinál, mert anyósom is tudott alkotni. Pl. vasalót bedugta letette a szőnyegre és ott hagyta vagy a nem biztonsági záras gázmelegítőt bekapcsolta, de nem gyújtotta be, mert eszébe jutott, hogy le kell törölgetni a polcokat, majd a törölgetés közbe bevillant neki, hogy kinyitotta a gázt és égő gyufával belépett a fürdőbe. Baleset nem lett, de volt nagy bumm. Ezután költözött hozzánk.

Ahol most vagyok itt Németországba családnál férjnél és feleségnél tapasztalhatóak a leépülés jeleni. A bácsi ráadásul még iszik is, nem is keveset és 2x olyan dühroham jött rá, rendesen megijedtem hogy megakar ütni. Csak azért mert nem emlékezett hogy mit rendelt ételt az étteremből és az övé másképp néz ki mint a feleségéé..nem nézett ki másképp ugyan az volt és ugyan annyi. Ennek ellenére majdnem leszedte a fejemet. Minden nap megkérdem mit és mennyit fözzek. A második alkalommal is a kaja miatt volt a nagy csetepaté, akkor össze vissza magyarázott hogy kevés, sok, nem elég forró stb akkor kapta el olyan mértékü dühroham hogy csak néztem. Rendesen feltépte utánam az ajtót. Persze másnap már nem emlékszik semmire, az alapvetö dolgokat már alig birja megcsinálni legyen szó egy aláirásról vagy bármiröl. Össze vissza beszél mert nem találja a szavakat és mire kinyögné hogy mit akar elfelejti. Mondtam a fiúknak aki itt él velük hogy köszönöm de én ezt nem csinálom és nem vagyok hajlandó türni (ha mondta volna a munkáltatóm el se vállaltam volna alapból) erre a bácsi azt mondja hogy hazudok és semmi ilyen nem volt.

A felesége 5 éve teljesen ágyhoz kötött cukor beteg. Most kezdödik nála hogy "haza akar menni" mikor itthon van, vagy ő most kimegy a konyhába vagy akárhova mikor nyaktól lefelé szinte béna, nemismeri fel a fiait. Elég nehéz, és csak rosszabb lesz igy itt is hagyom a családot.

jaj Istenem, szegénykém :(

De most utánanéztem annak ami a diagnózis és az még nem igazán dementia, inkább depresszió, ha jól olvastam, de minden oldalon mást ír :S

Menyi idős?

Igen! Én sem tapasztaltam agressziót, pedig 12 évig csináltam a dolgokat.

Bár az én Apám az "igazi" életében sem volt agresszív.

Nem azért volt ön és közveszélyes, mert Tőle kellett félni, hanem attól, hogy mivel nem látta át a cselekedetei súlyát, veszélybe sodorta magát és minket.

Az idősek otthonában, ahol dolgoztam voltak demensek, egy különálló szinten. Semmiféle agresszivitást nem tapasztaltam náluk. Az tény, hogy nagyon "menősek" voltak, a folyosó ajtaját csukni kellett, az ő parkrészük is elkerített, zárható. Sőt, a szobák ajtajához is gyermek biztonsági rácsok vannak felszerelve, mert mennek egyik szobából a másikba, belefekszenek egymás ágyába, kiesznek a hűtőből mindent.

Volt, aki egész délelőtt mozdulatlanul ült a folyosón egy padon, "várta a buszt". :(

Nem a legszebb időskor sajnos, de ki tudja, kire mi vár.