Mi életed legrosszabb élménye? (beszélgetős fórum)
Kár,hogy eltűntél,pedig kérdeztem volna Tőled!!
Ha úgy érzed akkor biztos, hogy melletted van. A lelkeknek előszőr fel kell menniük a Mindenhatóhoz, elszámolni életük feladataival. Ha fel tudnak menni, akkor bármikor visszajöhetnek hozzánk korlátok nélkül. Ezért lényeges, hogy el tudjuk engedni őket. Segítsük őket elmenni, nem jó ha a földön rekednek, mert egy idő után bezárul előttük a kapu, és nincs lehetőségük felszállni. Azzal, hogy felszállnak az égbe nem hagynak el örökre minket, inkább segítenek magukon és rajtunk is. Bármikor onnan visszajöhetnek. Akik ebben nem hisznek vegyék figyelmen kívül, amit írtam.
Édesanyám elvesztése,amit még mindig nem fogtam fel,és úgy érzem,hogy még most is itt van velünk.
Nagyon sajnálom, hogy meghalt a testvéred. Biztos, hogy közel állt nagyon hozzád.Szeretteink halála életünk legmegrázóbb eseménye. Az öngyilkosság ezen belül is a legborzasztóbb. Mindig ott marad a kérdés: miért, és én mit tehettem volna érte. Hiszem hogy a lelkük már régen megbánta, hogy ezt tette. Ha tudta volna, hogy fájdalmat okoz nekünk nem tette volna. Biztosan nem akarja, hogy emiatt bármi féle lelkiismeretfurdalásod legyen. Tanuljunk mindnyájan belőle, hogy figyeljünk egymásra, érezzük meg, ha szükség van ránk. Segítsünk mindenkin. Legtöbbször elég ha csak meghallgatjuk őket.
Ilyenkor mit tudsz tenni, hogyan vészeled át?
Nekem kisebb nagyobb rendszrességgel pánikrohamaim vannak:(
Nagyon fontos, hogy a fájdalom miatt ne forduljunk befelé, ne legyünk embergyűlölők, emberkerülők. Ha azt vesszük észre, hogy nem tudunk a világgal együttműködni, együtt élni, akkor vigyázzunk arra, hogy ne alakulhasson ki valamilyen pszichés betegségünk. Nem tudom melyikötöknek lett esetleg ebből adódóan valamilyen betegsége, és mit tudtatok ez ellen tenni. De ha ezeket is megbeszéljük együtt, ezzel másokon is tudunk segíteni.
Egyszer azt hittem infarktust kaptam,és halálfélelmem volt,bár valószínűleg egy egyszeri pánikrohamot éltem át a nagy stressz miatt.Szörnyű volt!
először elvesztettem első gyermekemet, édesapám szenvedését látni, majd halálát feldolgozni is borzalmas volt, de a legfájóbb fájdalmam férjem elvesztése volt, aki fiatalon és váratlanul hagyott itt. Azt hiszem sohasem tudom elengedni. Nélküle már nem tudok semminek örülni, mert akkor az az első reakcióm, hogy ha itt lenne Ő, akkor.....
Remélem sikerült ezt a sok rosszat feldolgoznod. Egészséget és boldogságot a picihez.
Szeresd az eltávozottak helyett is azokat, akiket ők is szerettek. Ők is ezt akarnák. Ha szeretettel vagy körülvéve minden könnyebb.
Ez borzasztó lehetett, beteg volt a fiad? Rettenetesen sajnálom!!!
12.szülinapomon meghalt nagyapám(56 éves volt), anyukám 13 éve(42 éves volt), 1 hónapja kiderült, hogy megcsalt a férjem.Azt hiszem, hogy a sors megcsavart, kifeszített. Elég volt!Szörnyű karmát cipelhetek...
Nagyon sok minden:apukám meghalt 4 éves koromban,kiközösítettek az általános iskolában,mert csak anyukám volt,meghalt a nagymamám,meg a nagybátyám egy hónap leforgása alatt,volt egy abortuszom,meg ilyenek.
De örülök a mának ,mert jó dolgok is történtek velem:hamarosan megszületik a kislányunk,szeretem a párom,remélem ő is engem...
És én is örülök Rebekának :)
Isten éltesse Rebekát! Jó hogy kitartottál és nem adtad fel.
Meghalt a nagyfiad? Úristen... :(
Sírás kerülget, ha ilyent hallok.
Egy halva szülés ezután két koraszülés. És ezek után mondták, hogy nem érdemes terhességgel próbálkoznom, mert minden babám meg fog halni.
Szerencsére országot "váltottam", és Rebekám 3 éves lesz szeptemberben, gyönyörű és makkegészséges cserfes kiscsaj.
Először az amikor meghalt az imádott nagymamám, másodszor, mikor három éve megmondták, hogy meghalt a legidősebb fiam. 22 éves volt!
Rettenetesen fáj mindkettő, de ez a fájdalom tartja életben az emlékeket róluk.
Ezt feldolgozni nem lehet, de szerintem nem is kel....élni kell vele és átértékelni általa az életünket. Számomra, a lelkemben és a szívemben még mindig élnek és együtt vannak....
Minden annyira fájdalmas, amennyire mi érezzük. Egy csalódás a barátainkban is fájdalmat okoz. A csalódás, a becsapás, a kiszolgáltatottság, a bizalmunkkal való visszaélés fájdalmát. Ezek is az élet leckéi, amiből tanulnunk kell. És nem azt, hogy többé nem bízok meg senkiben, és nem fogok szeretni senkit, hanem azt, hogy én ne tegyem ezt másokkal. Remélem azóta jól vagy, és a többi dolgod sokkal jobban sikerült.
Ha olyan családba születünk, ahol nem szeretnek, ahol bántalmaznak, ez egy gyermek számára a legborzasztóbb. Ebben az időben alakul ki egyénisége, és sokszor maradandó nyomot hagy a lelkében. De, ha elfogadod, hogy minden a lelkünk fejlődése érdekében történik,akkor más szemmel fogod látni a dolgokat. Ha megtanulsz ebből a helyzetből is pozitív érzelmeket kihozni, nem fogsz szenvedni tőle. Ilyenkor a mi feladatunk, hogy tanuljunk meg megbocsátani. Inkább sajnáld az ilyen embert, hogy az életét alkoholra pazarolta. Nem azt mondom ezzel, hogy menj oda, és öleld meg, de te azzal, hogy felnőttél nem vagy alárendelt szerepben. Éld az életedet, és legyél sokkal jobb, mint ő, és soha ne tedd azt, amit ő. Lelkileg erősödj meg, hogy a te gyerekeid egy boldog, kiegyensúlyozott, mosolygós anyukát lássanak. Ez ne csak kívülről látszódjon, hanem belülről, igazi lelki békével jöjjön. Ezért kaptál ilyen apát, hogy ezt a leckét megtanuld. Nagyon nehéz, de ha ezt elfogadod, menni fog.
A kisbabák elvesztése a mi karmánk. De ezért ne hibáztassuk se magunkat, se másokat. Ezek a fájdalmak a mi leckéink. Tanuljunk belőle, ne érezzük hibásnak vagy szerencsétlennek magunkat, hanem merítsünk erőt és szeretetet belőle. Minél nagyobb fájdalommal súlyt az élet, nekünk annál békésebbnek és türelmesebbnek kell lennünk. Ez a nagy tanulni valónk
Apukád mindig veled lesz,amíg csak te akarod. Én hiszem, hogy a test megszúnése után a lélek tovább él. Azt is hiszem, hogy el kell engednünk, hogy elmehessen az égbe. Ha oda eljut bármikor szabad járása lesz, és bármikor meglátogathat. Biztosan fogod érezni, hogy ott van, amikor szükséged van rá. De ehhez bocsáss meg neki, és engedd, hogy teljesíthesse a feladatait a lelke. És bocsáss meg magadnak is, mindennek úgy kellett történni, ahogy történt. Ebben senki sem hibás. Ha örlődsz a történtek felett magadat betegíted meg. Apukád örök,és egyetlen. Senki nem veheti el tőled.
Amikor egyedül maradtam egy olyan helyzetben,ami a világ legcsodálatosabb élménye!
De végül jóra fordult!:)
Teljesen igazad van, a sírás jót tesz bármilyen nehéz helyzetben, könnyíti a lelket!
Ági! Köszike a sok jó tanácsot amit adtál nekem:-))
Megfogadtam, és minden okés:-)))
Sírjatok, az megnyugtat.
Baromijókedv, ne hibáztasd magad. Az ember ilyen helyzetben nem tud hibátlanul viselkedni. A fiad csak téged féltett, ezért ijedt meg. De te biztos megnyugtattad.
Apukám halála. 18 éve elment, de nemhogy enyhűlne a fájdalom az idő múlásával, inkább erősödik. Lelkileg gyengülök, ha bármi jó vagy rossz történik velem mindig Ő jár az eszemben, hogy nem lehet itt velem.
Most is sírok...
Kedves Ági!
nekem nagyon nyomja a lelkemet egy dolog...amikor apukám meghalt, a fiam 7 éves volt, nagyon szerették egymást, sokat voltak együtt!
Amikor ahúgom jött, hogy nincs tovább, én elkezdtem zokogni, és csak a saját fájdalmammal voltam önző módon elfoglalva. Mikor magamhoz tértem, akkor vettem észre, hogy a 7 éves fiam a sarokba kuporodva csendesen sír a másik szobában. Semmihez nem volt erőm, csak átölelni. Nagyot vétettem akkor, h magammal foglalkoztam. Azóta is gyötör a lelkiismeret..
Mindnyájan egyetértünk abban, hogy a legborzasztóbb élmény, ha valaki a szeretteink közül elmegy. Ez gyermekkorunkban is ugyanúgy fáj, pedig sokszor a felnőttek azt hiszik, hogy a gyermek úgysem érti. Felnőttként jobb esetben mi tudunk segíteni magunkon, de a gyerekeknek segíteni kell, hogy megértsék és vigasztalják.Őket duplán kell szeretni.
Apukám halála után, melyet elsősorban orvosi műhiba okozott, 1 évig sírtam. Azóta 20 év telt el, de még mindig összeszorul a szívem, ha rá gondolok. Soha ne felejtsük el, akit szeretünk, nyugodtan sírjuk ki magunkat, ha jól esik. A sírástól a lelkünk is könnyebb lesz.
További ajánlott fórumok: