Mi bosszantott fel ma? (beszélgetős fórum)
Pontatlanul fogalmaztam - már megint. :( Nem egy órás beszélgetés volt, hanem részemről 1 órás hallgatás, mert ő csak mondta, mondta a magáét. Néha hümmögtem, ill. igazat adtam neki; kimentem a konyhába egy pohár vízért, észre se vette. Egyébként ő az, akit a cikkeimben
és elég sok naplóbejegyzésemben említek.
Végül is magamnak köszönhetem, mert én neveztem ki 8 évesen a barátnőmnek úgy, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy ő is akarja-e, hogy barátnők legyünk. Amikor 12 év múlva leesett a tantusz, rákérdeztem, s kerek-perec azt mondta, hogy ha nem beszélnénk többet, neki úgy is jó lenne. Jó is volt vagy 10 évig, amikor szarba került, és felhívott. Abból is kivakartam, eltartott jó pár évig. Aztán a mór megtette kötelességét...
Az, hogy nem tudom túlpakolni magamat azon, hogy tegnapelőtt (bő 4 ÉV óta először) felhívott az energiavámpír „barátnőm”. Ezeréves történettel kapcsolatban kérte a segítségemet. Megadtam. A több mint egy órás beszélgetés alatt egyetlen dologra volt kíváncsi velem kapcsolatban, melyre egy szóval válaszoltam. Hallottam lezuhanni a követ: „na, ezzel se kell foglalkoznom”. Remélem, eltelik ismét legalább 4 év, mire megint megkeres az aktuális „nyomor”ával!
(Vigaszdíj: MINDENT megtudtam vele kapcsolatban, amire kíváncsi voltam. :D)
További ajánlott fórumok:
- Ma mi vagy ki bosszantott fel?
- Vannak bosszantó élményeid az iwiw használatával?
- Nevetségesen bosszantó probléma
- Nálunk nem jön be a TV2 és az RTL Klub és nagyon bosszantó! Mitől lehet?
- Ha hanyagol a pasi... bosszantó, de milyen női praktikákkal nyerhetjük vissza a figyelmét?
- Kinek milyen idegesítő, bosszantó szomszédja van és mit tesz ellene?