Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Méregtelenítésben szeretnék segítséget kérni! fórum

Méregtelenítésben szeretnék segítséget kérni! (beszélgetős fórum)


21. life14 (válaszként erre: 20. - 41fdab80c1)
2012. okt. 6. 21:37

Szia!

Az egyik forumban olvastam,hogy termeszetgyogyasz segitsegevel meregtelenitetted a szervezeted.

Megkerdezhetem,hogy kinel voltal,es hogyan zajlott a kura pontosan?

2011. jún. 6. 16:05

Természetgyógyásszal csináltam végig méregtelenítést és neked is ezt ajánlom. Nem szabad erre, meg arra hallgatni, minden leírt sort tutinak venni. Annyit mondhatok, hogy először csak a májat méregtelenítettük, majd következett a vese és ezután a nyirokrendszer. Amíg az egyikkel nem végeztünk, addig a másikkal nem foglalkoztunk. Ő adott cseppeket hozzá, amiknek a nevét nem tudom. A dohányzásról én is leszoktam már 3 éve, amikor a rendelőjében először megfordultam. Egyből megmondta csupán ránézésre, hogy hosszú évek után nem régen szoktam le. Azt kérte, hogy boróka bogyót rágjak, mint egy rágógumit. Ne nyeljem le, csak a rágás során képződött levet szívjam ki belőle és azt nyeljem le. Ezt addig kellett így rágni, míg volt valami íze.

Nagyon hamar éreztem hatását, mert megindult a váladék, köhögéssel. És megéreztem, amikor kitisztult a tüdőm. Egyébként 5 év kellett volna hozzá.

Szóval az a tanácsom, hogy szakember nélkül ne kezdj hozzá.

19. Gubóka (válaszként erre: 18. - 53dfddad18)
2011. jún. 6. 16:05

ugy ertettem amit irtam, h én oskkal inkább és sokkal szivesebben iszom hagymateat pl kohogesre mintsem h nyaljam be a kanalast.


nem feletétlenul jo ami novenyi igen. lasd pl naturlandos fogkrém..nagy "termeszetes ceg", nezd meg az osszetetelet hat nem semmi ami benne van. landolt is a kuakaban.. en szeretem elkesziteni sajat magam amit tudok, igy abba biztos az van amit beleteszek.

18. 53dfddad18 (válaszként erre: 17. - Gubóka)
2011. jún. 6. 16:01

És mi az ami nem természetes alapú?

Ami nem növényi?

17. Gubóka (válaszként erre: 16. - 53dfddad18)
2011. jún. 6. 15:57

és a kákán is lehet csomót keresni..


komoylan mintha az ember nem tudná h van mérgező növány a természetben... a fejem fogom most..:)

16. 53dfddad18 (válaszként erre: 14. - Gubóka)
2011. jún. 6. 15:55

Önmagában attól hogy valami a természet vegykonyhájában készül, még nem lesz sem jó, sem rossz.

Rengeteg mérgező növény is található a természetben.

2011. jún. 6. 15:53
Én 3-4 havonta szoktam alapos méregtelenítést végezni. Abból áll, hogy az azt megelőző nap gyenge ételeket eszem (pl. főtt krumpli, párolt csirkehús, húsleves, ilyesmi). Másnap hashajtás Hunyadi vízzel vagy keserűsóval. Rengeteg ásványvizet és zöldteát kell inni ilyenkor(!), alapos bőrradírozás, néha szaunázás. Ja és csak fokozatosan áttérni a normál étrendre. Kissé kellemetlen, de nagyon hasznos, 1-1 ilyen alkalom után újjászületik az ember, teljesen kivirul.
14. Gubóka (válaszként erre: 13. - 53dfddad18)
2011. jún. 6. 15:50

végig ragtam magam, erdekes.


az biztos h az sem jo ha minden ki van söpörve az emberből, mert hat immunitas oda


de ahhoz h valaki huylesegnek tartsa azt h az ember meregtelenitsen, azt elég erdekesnek tartom :)


nem oylan meregtelenistesre gondolok, h bekapok két szem pirulat es ihajj csuhajj akkor na de jo nekem. csak növenyi termeszetes alapu dolgokra gondoltam.


gyogyszereket se szedek nagyon, igyekszem gyogynovenyekkel odlani a dolgokat. a cikk iro szerint ez is a marhasag kategoria lehet... sztem meg nem :)

13. 53dfddad18 (válaszként erre: 11. - Gubóka)
2011. jún. 6. 15:29
12. Gubóka (válaszként erre: 10. - Lilibeth59)
2011. jún. 6. 15:24
köszönöm
11. Gubóka (válaszként erre: 9. - Várhegyi Márton)
2011. jún. 6. 15:23

persze nem minden jó tanács jótanács.


én szerencsére az a tipus avgyok aki inkább 10X utanna nez.


de te is rihatsz meregtelenito tippet!!:))

10. Lilibeth59 (válaszként erre: 1. - Gubóka)
2011. jún. 6. 15:20

Ezekkel próbálkozz:

Himalájai étkezési só, sófürdő,sószappan és Goji bogyó

Étkezési só:

A természetes kristálysó nem gyógyszer, hanem a szó igazi értelmében élelmiszer. Különleges képességein keresztül energiaadó, kiegyenlítő, semlegesítő, salaktalanító és méregtelenítő hatású.


Sófürdő:

Salaktalanításra, méregtelenítésre. Egy 30 perces sófürdő megfelel egy 3 napos tisztítókúra hatásának.


A sószappan 100 %-os kristálysó, kémiai adalékanyagot nem tartalmaz.

A kristálysó kiegyenlítő hatású, beállítja sav-lúg háztartást és az egyénnek megfelelő pH - értéket.

A sószappan mindenféle bőrtípusra egyaránt használható.

Száraz bőr esetén a só lezárja a bőr felületét, nem engedi kipárologni a nedvességet. A só használatával nem tömítjük el a bőrt, így az továbbra is lélegzik.

Zsíros bőrnél a kiegyenlítő hatása miatt harmonizálja a túlzott faggyútermelődést.

Pattanásos bőr esetén segíti a hormonháztartást egyensúlyba hozni, valamint gyulladáscsökkentő hatású.


Egyél Goji bogyót:

Amellett, hogy valódi tárháza az egészséges anyagcseréért és idegrendszerért felelős B-vitaminnak és az antioxidáns E-vitaminnak, a világ egyik leggazdagabb C-vitamin-forrásának számít - többszörösét tartalmazza, mint például egy narancs. 18-féle aminosav és 21-féle ásványi anyag - többek közt kalcium, kálium, vas, cink és szelén - található benne, továbbá több béta-karotin, mint a sárgarépában vagy bármelyik más ételben a világon. Mindennek köszönhetően az egyik legsokoldalúbb tápanyagforrás, továbbá vitamin- és ásványi anyag-összetétel szempontjából sincs párja. Pozitív hatással van a szellemi teljesítményre, segít megőrizni az idegrendszer egészségét, hozzájárul a stressz tüneteinek enyhítéséhez.

Karcsúsít és méregtelenít. Gazdag rostokban, mely hozzájárul az éhségérzet csökkentéséhez, nem utolsósorban pedig a méreg- és salakanyagok kiürítésében is segít szervezetednek. A méregtelenítés szempontjából nem elhanyagolható az a tény sem, hogy olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek segítenek megóvni a máj, illetve a vesék egészségét.

9. Várhegyi Márton (válaszként erre: 8. - Gubóka)
2011. jún. 6. 15:19

Csakhogy a hasznos (vagy nem káros) tanácsok között bújnak meg a károsak.

Azért ha van kedved, nézz be hozzánk is!;-)

8. Gubóka (válaszként erre: 7. - Várhegyi Márton)
2011. jún. 6. 15:17

nem mindennel ertek egyet amit ir. de nagyon sok jo receptet szedtem innen, mind étel mind kozmetikai receptet


nekem inkabb az oldal azon resze tetszik ahol betegsegekre nepigyogyodot ajanlanak kohogsz akkor igyal hagyma teat iylesmik. a termeszetes dolgok :)

7. Várhegyi Márton (válaszként erre: 6. - Gubóka)
2011. jún. 6. 15:13

Antal Valiről és a honlapján tevékenykedő szakértőkről a következő fórumban találsz érdekességeket:


[link]

6. Gubóka (válaszként erre: 5. - Aranyeso)
2011. jún. 6. 15:11

nagy antal valis olvaso vagyok, ott olvasgatok most :)


a tanacsadomnal kitoltottem az allapot felemro tesztet, de nem kudlte el a meregtelenitest, pedig reg irtam mar :(


maria tovis magolajrol hallottam mar de utanna nezek koszonom!


de ez a mate tea is egyszre szimpatikusabb. :))

5. aranyeso (válaszként erre: 4. - Gubóka)
2011. jún. 6. 15:07

Egy citromos fokhagymakura? :) vagy mariatovis magolaj? 3 hetes kura, de megeri!

(a fokhagymakura nem csak ertisztitasra jo!) Keresoben keress ra es ajanlom meg az AntalVali oldalt, sok-sok hasznos infoval.

4. Gubóka (válaszként erre: 3. - 53dfddad18)
2011. jún. 6. 14:53

nem tudom :D


gondolom a kozel 24 ev alat tfelgyulelemlett bennem jo sok minden. két hete hagytam abba a dohányzást, gondom ez is rakott le jó sok mindent.


a böröm jobban zsirosodik par hete, az se jó jel.. a gyomrom is vacakol.


lehet csak stressz, de szeretnem magam kipucolni :) ha mar elkezdtem egeszsegesebben elni egy ideje, akkor ez is kéne, nem?

2011. jún. 6. 14:50
Milyen mérgek vannak benned, amiktől meg szeretnél szabadulni?
2011. jún. 6. 14:47

zöld teara vagy mate teara gondoltam, mind kettö segiti az emesztest, és elenikti az agyat, amire vizsgaidoszakban nagy szükségem van, és utalom a kavet, az energia ital meg nagyon káros..


de mivel meregtelenitsek meg?

2011. jún. 6. 14:43

Szaisztok!


Még sosem méregtelenítettem, azt hiszem itt az ideje. Hetente többször mozgok, altalában 5-6 alkalommal (bar az utobbi két hetben osszesen ha voltg ennyi..) , 3szor szaunazom és rengeteg ásványvizet iszom. Nem iszom cukros uditoket, szerencse nem vagyok oda értük :)


Dohányzást is abbahagytam, egyedül fogamzasgatlót szedek, de azt szeretnék is.


annyi mindent olvastam a méregtelenítésről, mit ajánotok? hogy kezdjek hozzá? szeretném ha a bőröm hajam rendbe jönne- kicsit zsiros mostanában.


meg vizsgaidőszakban az emésztésem se müködik ugy mint egy ket hete...


gondoltam valami salaktalanito teara is, hogy hat ha az segit a meregtelenitesben meg az emesztesem helyre rakasaban..



Köszönöüm mindnekinek aki ír előre is!

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook