Megcsaltak, megaláztak...mit tegyek? (beszélgetős fórum)

Egyet értek, előfordulhat, de Efike esete sajnos nem ilyen. Őt porig alázták a szerelem nevében. Ezt nem lehet megbocsátani. Semmibe vették, mint NŐT!

Sajnos ez a történet véget ért! Gondolom Efike nem lenne képes annyira meghasonulni, hogy visszafogadjon egy olyan embert, aki ennyire megalázta őt. De vegye észre az intő jeleket legközelebb.

Persze vannak helyzetek, amiket meg lehet beszélni és megbocsátani. Ahogyan azt írtad. De ez nem ilyen.

Gondolom nem ez kell neki, mert akkor miért írta volna le. Tudom milyen rossz lehet, ha az ember el van keseredve és sajnálja magát, és másoktól is várja, hogy igen, Te szegény tényleg, te aztán tényleg nem tehettél róla semmit. És biztos rossz azt olvasni, hogy hohó. Dehogy is nem. Ha az ember megy az utcán, sétál és a fejére esik egy tégla akkor arról tényleg nem tehet. De a párkapcsolat az más. Szerintem hasznos lenne, ha Efike átgondolná, hol rontotta el ő, hol a párja. Mert sajnos, ha nem teszi, szinte biztos, hogy újra pórul fog járni. Mert ilyen az élet. Ha már beleléptem egy gödörbe, kerüljem el legközelebb, nehogy újra belelépjek, mint oly sokan. És kérlek Efike, ne sértődj meg, inkább olvass a sorok között. Hidd el nincsen igazad. Csak lehet, hogy még rajtad van a rózsaszín napszemüveg. Azt vedd le gyorsan. Én és még sokan itt, csk jót akarunk Neked. Szomorú a történeted, de megtörtént. Ahhoz túl rövid az élet, hogy megint így járj, mert boldogtalanul fogsz meghalni. Légy boldog! (majd) Fogadd el, ami történt. De tudd meg miért történt. Derítsed ki bárhogyan. Mert az életed (a jövőbeli) fog rajta múlni. Mármint az érzelmi életed. Kérlek segíts magadon picit. Próbáld meg a naplót.

Üdv

Balázs

Szerintem illúzió azt gondolni, hogy létezik olyan kapcsolat, ahol minden mindig tökéletes. Egy friss kapcsolatban, ahogy többen írták, természetes, hogy észre sem veszünk mást, viszont az idő múlásával egyre nehezebb mindig izgalmassá tenni a kapcsolatot. Viszont van, hogy elég egy kisebb hullámvölgy, amikor az egyik fél kikacsint, pedig azt a hullámvölgyet át lehetne hidalni könnyűszerrel, csak éppen akkor ő nem elég megértő, nem elég toleráns, vagy épp csak megérintette az újdonság varázsa. Ilyen még a legjobban működő kapcsolatban is előfordulhat. És lehet, hogy a félrelépő fél megbánja és visszamegy a régihez, mert rájön, hogy hibázott.

Kérdés, hogy ezt meg tudja-e bocsátani a másik.

Szia!

Szerintem valamit nem látsz. Én lehetetlennek tartom, hogy egy boldog kapcsolatban ilyen történjen.

Valaki írt itt egy jó ötletet. Írj naplót a kapcsolatotokról. Hátha közben kiderül. szerintem igen.

Szerintem nem lehet mindig feketén-fehéren okokat találni. Egyrészt vannak csapodár alkatok, másrészt minden kapcsolatban lehetnek laposabb időszakok, mélypontok, és ekkor is történhet hasonló. Lehet, épp akkor egy erősebb feromonfelhőbe kerül valaki :)

És akkor a volt párod most azzal a lánnyal él? :(

Kedves Balázs és gsilver!

Köszönöm a hozzászólásokat. Nos, igen. A mai napig keressük mind a ketten az okot, hogy miért léphetett be a harmadik, de nem találjuk a magyarázatot. Bármilyen szituációra visszagondolunk, ahogy átbeszéljük az életünket, tényleg nem találtunk benne hibát. Annyira összecsiszolódtunk 10 év alatt, hogy egymás gondolatait is tudtuk, feltétel nélkül megbíztunk a másikban, mozgalmas, színes életet éltünk, gyönyörű otthonunk volt.... Minden este, mikor találkoztunk, úgy éreztük, hogy mi vagyunk egymásnak a nap fénypontja, amiért/akiért érdemes élni. Egyszerűen meglátta azt a lányt és első látásra megzakkant. Nincs magyarázat. Elteszem magamba ezt a 10 évet, mint életem legszebb ajándékát, és próbálok találni valakit, akitől legalább annyi törődést és szeretet kapok, mint amennyit tőle, és akinek én is megadhatom azt, amit eddig neki adtam...

Nagyon jól látod a dolgokat. Úgy beszélsz, olyan dolgokat írsz, mintha egy idős, tapasztalt ember lennél.

Amit a hozzászólásomban írtam, azt általánosságban írtam.

Amikről már itt többen beszéltünk - azt foglaltam össze röviden. Nem személyeskedésnek szántam senkinek.

Engem is megcsaltak, nehezen vészeltem át, de csak addig, míg meg nem írtam a naplót a kapcsolatunkról. Néhány bejegyzés után már tudtam, hogy mikor romlott el, miért. De míg együtt éltünk, addig én vakon szerettem. Ha valaki szerelmes, a párjától is folyamatosan bizonyosságokat kap, azt érzi hogy viszont szeretik, akkor nehéz észrevenni, hogy a másik nem őszinte.

Tényleg nem lehet elfelejteni! Nem is szabad! De, hogy mihez kezdesz az emlékkel, azon nagyon sok múlik! Ha feltártam a saját szerepemet a történetben, ha megbeszéltük, ha tanultam az esetből és TÉNYLEG megbocsátottom, akkor az emléket már nem élem meg fájdalmasan, csak egy örök figyelmeztetésként megmarad. Ha nem csak a megcsalásra magára, hanem az odavezető útra, az okokra is emlékszem, akkor nem jutunk el egy hasonló szituációhoz, amiből már veszekedés fakad. Mert akkor már hamarabb megszólal a vészcsengő, hogy egy percre sem szabad eltávolodni, figyelmetlennek, öszintétlennek, közömbösnek lenni.

Leonito77 bölcsessége engem egyenesen lenyűgöz!

Kedves Zulu!

Ha valaki cipeli a terhet, annak megfájdul a háta, fáradt lesz, nem lesz egész ember. Nyomni fogja a lelkét a teher. Marhára nehéz. Ha normálisan akarunk élni, le kell tenni a terhet. És hidd el, csaptak be már engem is. De a seb begyógyult.(ez egy régebbi kapcsolatomban volt) És nem jut eszembe, hogy máskor is megtörténhet. Azért, mert beláttam, én is kellettem ehhez. Megláttam hibáimat, amik közvetve és nem feltétlenül, de ide vezettek. És nyugodt vagyok, mert tudom, hogy többé nem követem el. Azért, mert tanultam belőle. Már nem cipelem a terhet. Nem kell cipelni. Le lehet tenni, elengedni. Mondjuk félrelépett a férjed. Mondjuk megbocsátottál neki. De mit is jelent ez? Azt, hogy ő sírt, rítt, hogy szánja bánja, többé soha, te meg oké, akkor mehet tovább? Mert ez nem megbocsátás, hanem önbecsapás.

Miért csalt meg? Megkérdezted? Ő válaszolt? Őszintén? És Te miben hibáztál( olyan nincsen, hogy semmiben). Megbeszéltétek? Kiöntöttétek egymásnak a lelketeket? Így lett megbocsátás? Kisírtátok magatokat egymás karjaiban, nem félve minden érzést kimutatni? Gondolom nem, mert akkor nem jutna eszedbe újra. Bízol benne? Tehát, ha elmegy valahová, amit sehogy sem tudsz ellenőrizni elhiszed neki? Vagy kételkedsz? És ha kételkedsz, mesélsz neki róla? Ő elmeséli Neked, mi bántja őt? Vagy netán másnak mondja el? Vagy lehet, hogy Ő is magában örlődik, mint Te?

Szerintem az orvosság: Őszinteség, a szó szoros értelmében mind a kettőtök részéről is. És itt leginkább az érzelmekről van szó. No és persze arról, hogy társak, szerelmesek vagytok? Nagyon bonyolult és nehéz ügy ezzel szembe nézni. Ha a szerelem megvan, akkor már csak őszintének kell lenni. És mindenképpen meg kell keresni az okokat, mert különben soha nem lesz béke a lelkedben. (szerintem)

Ha pedig már nem vagytok szerelmesek...

Szerintem sem felejti el senki. Gondoljunk csak az első nagy szerelmekre, aki megcsalt, átvert. Ezeket egy életen át magában hordozza az ember. Hogy nem beszél róla, az azért van, mert valószínű, hogy az az illető már rég elkerült a látóteréből, és nem szakadnak fel ezáltal naponta a sebek. Nem úgy, mint egy feleségnél, akinek a férje félrelépése naponta eszébe jut. Ne tagadja senki! Igenis eszébe jut. Aki mást állít, az még saját magának is hazudik.

Hogy nem beszél róla, az más dolog, de ott van a fejében ÁLLANDÓAN. Aztán már csak egy hasonló szituáció kell, ami "akkor" volt, és kész a veszekedés, a mosolyszünet...esetleg a válás.

Szia!

Igyekszem objektiv lenni, és, mert nem ismerem az érintetteket, nem is nehéz. De csak egy vélemény a sok közül az enyém is.

Ha rég jártál itt, akkor üdv, kedves nzs2001. :)

Balázs

Sziasztok!

Elég rég jártam a fórumon, sokat kellett visszaolvasnom. Leonitó üdítő színfoltként jelent meg. Nagyon jól látod a dolgokat, (vagy legalábbis úgy, mint én és ezért jónak ítélem) nagyon örülök, hogy valaki leírta ezeket a gondolatokat.

Lehet, hogy azért volt annyira féltékeny, mert nem ez volt az első ballépése, és ugye jön a mondás, hogy mindenki magából indul ki.

A gyereket meg talán azért erőltette a Te akaratod ellenére, mert ezzel is csak magához akart láncolni?

Nem hiszem, hogy jó úton jársz a bosszú gondolatával, de valahol megértem. Én is érzek így néha, mert amikor eszembe jut, hogy megalázott, akkor mindig az van bennem, hogy elhagyom, akár a történtek után egy évvel is. És mindig úgy érzem, hogy nem tudom megbocsátani, sőt már a szex sem jó vele, pont amiatt, hogy közben is állandóan eszembe jut az egész.

Sokan mondják, hogy ha az ember visszafogadja, akkor nem szabad felhánytorgatni a múltat, meg kell bocsátani, de annyira nehéz.

Szió!

Mindenkivel egyetértek, és sajnálom ami veled történt. :(

Jó éjt!