Megasztár - Tóth Lüszi rajongók (beszélgetés)
Ide is leírom, mert úgy gondolom ez az igazség!
Szerintem úgy működik ez a dolog, hogy megvették a műsor jogát, és benne van, hogy X. részben ez a korosztály is képviselve legyen. Így választottak egyet. Nálunk a Lüszit. Ezért lehet más nemzet megasztárjában is látni gyerekeket.
Rossz döntés nekem mint néző, jó döntés abbol a szempontból, hogy új réteget találtak, akik nyomják az sms-t.
Szerintem tehetséges a kislány a korosztályában, de nincs érett hangja, elfogult vele a zsűri, bár úgy tesznek, mintha nem így lenne.
Szépen énekel, de néha van az az erőltetett "visítás", amit soha ki nem hagy egy számból sem, pedig ha nem akarna mindig olyan nagyot énekelni, természetesebben jönne le, szebb lenne. Drukkoltam neki a múlt szombaton, egész jól indult a szám amit előadott, de megint csak beletette azt a nagyon magasat. Nem kellett volna.
Mindegy, már megszoktam, hogy a nézők sosem a tehetséget, hanem a magánéleti dolgokat helyezik előtérbe, és aszerint ítélnek.
Hát én is kétlem!!!
Hogy miért szavaznak rá ennyien? Talán a saját korosztálya a ludas a dologban. Nekik biztos tetszik Lüszike produkciója.
Szerintem mindenki azt nézi,hogyan énekel,ezért van a sok negatív vélemény.
Nem a felnőttek közé való,mert a hangja még éretlen,és az egyénisége is.
Mint kislány,nagyon megállná a helyét egy gyermek műsorban,ott kimagasló lenne,és nem venné el a helyet azok elől,akik valóban erre a versenyre teremtek,és jól énekelnek.
A lányról nem mondtam véleményt... csak a megasztárról... :o))
Amúgy tudom miről beszélgettek, mert kiolvastam a topikot... de abban a beszélgetésben nem óhajtok részt venni.:o))
Offolok egy kicsit, tudom ez egy Lüszi topi, csak megint mindenki idejött.
A youtube-n olvasom a hozzászólásokat is, és állítólag Hiennek nincs félnivalója, mert az itt élő ázsiaiak (is!) nagyon nyomják rá a szavazatokat. Gyorsan le is kopogom.
Véleményt akkor mondj ,ha tudod miről is beszélünk:)
Bocsi:D
... hááááát elég gáz lenne kis hazánknak, ha egy 13 éves, majd egyszer talán igen jól éneklő kisleány (mert tehetséges), lenne Magyarország legjobb hangja 2008-ban. :o( Jókat röhögnének rajtunk azok az országok, ahol már futott a verseny.... SZEEEEERINTEM. :o)
Amúgy nem nézem a Megasztárt, tehát nem tudok véleményt mondani a lányka énektudásáról, csak bele-beleolvasgatok a topikba, mert idevalósi a leány. ;)
Azért én nem mondanék ilyent.
Nem kedvencem Lüszi,mert nem fogott meg ,nem énekel jól ...még nem:D.....DE,azért mert te nem tennél ilyent ,ne mondj már ilyent ,hogy nem igazi anya???Milyen az IGAZI anya?
Szerintem Ő a legjobbat akarja a lányának,nem hinném ,hogy rosszat akarna,legalábbis tudatosan nem.
Nehéz dolog egy tehetségnek,vagy egy okos gyereknek,vagy egy zseninek az anyjának lenni és sokan nem is tudják ,mit tegyenek.
Azt hiszitek,hogy Lüszi beleegyezése nélkül küldték a megasztárba?Szerintem Lüszi akarta,a szülei beleegyeztek és elindúlt a sztárcsinálás.Nem hinném ,hogy erre számítottak,mikor elindították.
Nem arra ,hogy kikezdik a családjukat,nem arra,hogy az anyának kikezdik az anyai voltát,,NEM ARRA ?HOGY NEM IS A HANGJÁRA FIGYELNEK,hanem hogy kislány,hogy 13 éves,hogy ...stb stb.
Ha az emberek arra figyelnének ,hogy jó,vagy nem jó,akkor már régen kiesett volna és nem lenne körülötte ekkora lárma,meg mellébeszélés,meg bármi mással foglalkozás,mint a hangjával,az éneklésével.
Egy kemény felnőttet is kikezdene,az emberek véleménye,amit a neten a bulvárban és itt -ott olvashatna,pláne egy kislányt,mert az!!
Magyarul az emberek nem is Lüszivel,a hangjával foglalkozna,TI SEM!!!,csak avval hogy én nem küldeném,meg én nem lennék ilyen szar anya,meg lüszi már az öngyilkosság szélén áll,mert a blikk vagy tudja fene melyik újság már megírta.....ehhhhj!!!!
Mi lenne ,ha mindenki azt nézné,hogy HOGYAN ÉNEKEL?
Ez alapján pedig ,már rég nem ott a helye!
DE NEM AZÉRT MERT 13 éves ,nem azért mert hülyén viselkedik,nem azért mert az anyja olyan amilyen .....sorolhatnám....
Szóval,szerintem LÜSZIT kell nézni,a többi cullang túlgenerált médiaszarságot mikor felejtitek már el??
Igen Tóth Nyüszi "rajongók" vagyunk,és értelmezni is tudunk.
Ha különbséget akartok tenni Nyüszike szombat esti éneke,és az alábbi kislány éneke között (azonos a dal),akkor nézzétek meg az alábbit:
Nézd meg a You Tube-on
Connie Talbot over The Rainbow c. videóját.
Annyira édes és gyönyörű a hangja.
Teljess mértékben igazad van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
További szép napot
Olvasgatva itt sorjában a hozzászólásokat,én csak egyet mondanék: azon imádkozom minden szombat este,hogy Nyüszike essen ki,és ne vegye el a helyet az arra érdemesektől.
Nem tudom,ki menedzseli ennyire,és a szombati éneklése szerintem csapnivaló volt.
Anyuci pedig minden,csak nem egy igazi anya.
Én biztos nem tenném ezt a gyerekemmel.
Uzsgyi át a Megás topicba, hiszen mi nem vagyunk Lüszi rajongók, hanem inkább szapulók (állítólag).
Anyuka lelkes Dallas rajongó is volt, mert abba hívták azt a törpe csajt, Luciennek, így volt a beceneve Lucy. Agyilag tehát biztos hogy hibádzik nála valami. Mármint a mamánál.
Hátha a héten hazazavarják őket, de ennek minimális az esélye. Reménykedjünk a csodába, mint Lüszike énektanára....
blogbejegyzés, hogy ne csak önmagunkat ismételjük...
Kész! Nálam betelt a pohár! Gyenge jelző lenne érzéseim kifejtéséhez, ha annyit mondanék: haragszom Lüszi anyukájára. Hiszen én most nem haragszom, hanem tombolok, amiért egy állítólagos anya képes feláldozni gyermeke jövőjét, sőt - igenis mondjuk ki – rosszabb esetben az életét is, csakhogy saját elveszett álmait, vagy éppen jelenleg már keserűre izzadt életét feljavítsa. És most nem, mint Megasztár-néző ítélkezem, hanem mint egy anya, aki egyébként minden rezdülésével arra törekszik, hogy a Fia boldog legyen! Persze, lehet nem egyetérteni velem!
Hiszen, Lüszi anyukája olyan bájosan – nekem inkább kényszeredetten – hangoztatja, hogy ő csak a lánya érdekeit nézte és nézi, amikor Lüszit beneveztette a Megasztárba. Hát nálam már itt kivert a biztosíték. Ugyanis szerintem akad egy-két dolog, ami miatt egy józan gondolkodású, és valóban szerető anya inkább harakirit hajt végre magán, mintsem hogy 13!!! éves kislányát beengedje – mondhatnám azt is, hogy belökje - az oroszlán barlangjába.
1. Hiába a fene nagy önbizalmuk drága kamaszainknak, nekünk felnőtteknek tudnunk kell, ők akkor is GYEREKEK. Mi felelősségünk, hogy ezt a korszakukat szépen és igenis fokozatosan tudják megélni.
2. Ma már nincs ember – Lüszi anyukáján kívül – aki ne tudná, milyen az élet a popszakma berkeiben. No persze tisztelet a kivételnek, de azért folyik ott minden! És most nem csak az alkoholról, kábítószerről beszélek. A kemény könyöklés, csúnya áskálódás még csak hagyján, de az ott van még az idegőrlő fellépéshadjárat, az állandó éjszakázás is…. Tóth Lüszi anyukája arra hivatkozik, hogy a szervezők vitték le a jelentkezési korhatárt. De hát könyörgöm, ha a törvény nem büntetné a gyerekpornózást, anyuka oda is elengedné?????? És most nem mondja senki, hogy a kettő nem ugyanaz! Egy normálisan gondolkodó anya, ebben a kicsit lüke és rohanó világban, inkább „lassítani” próbálja a gyermeke körül zajló ezer meg ezer nem mindig jó hatású eseményt. Ráadásul a kedves édesanya, nem elég, hogy egy olyan útra vezette kislányát, amely rengeteg veszéllyel lehet kikövezve, még meg is próbálja magyarázni tetteit. Lüszi anyukája kiakadt, mert szerinte a megaházban nem biztosították kicsiny gyermekének a megfelelő bébicsőszt! Meg hogy nem figyeltek arra, hogy Lüszike időben lefeküdjön. De hát könyörgöm, erről beszélek!!
Kedves Tóth anyuka! Én akkor is azt állítom, hogy ön most a lánya életét tette kockára. Hiszen Lüszi még képtelen eldönteni, hogy neki mi az igazán jó! Lüszi még nem látja át, hogy Ön rajta keresztül szeretné kipróbálni a csillogást! Lüszi még nem tudhatja, de Önnek már kötelessége lenne tudni, hogy ez a csillogás egy ilyen kislánynak sokkal többet árthat, mint amennyit használ.
Kedves Tóth anyuka! Tényleg fontos volt Lüszit kitenni ennyi támadásnak, és egy derült égből a villámcsapás-szerű életmódváltozásnak? Hiszen ha kislánya tényleg olyan tehetséges, találhatott volna egy másfajta módot is arra, hogy Lüszi zsenialitását megvillantsa egy ország előtt...
További ajánlott fórumok:
- Beindult a gépezet! X-faktor vagy Megasztár 2010?
- A Megasztáros Király Viktorról (alias Király Linda öccse), vélemény?
- Szerintetek ki nyeri meg a megasztárt?:)
- Ki a kedvenced az idei Megasztárosok közül?
- Ki esett ki a Megasztárból?Lemaradtam róla.
- Ki az előadója a No miss c.számnak?(este énekelták a megasztárban)