Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Létezik olyan szerelem ahol nincs megcsalás? fórum

Létezik olyan szerelem ahol nincs megcsalás? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4
100. 39694c0c70 (válaszként erre: 99. - Laszlozsu)
2012. ápr. 20. 08:36

A leírt esettől függetlenül, léteznek megcsalás nélküli esetek.

Persze ez attól is függ, hogy ki mit tekint megcsalásnak.

Több vallás is, pl. a bűn elkövetésének módjait úgy adja meg, hogy GONDOLATTAL, SZÓVAL, CSELEKEDETTEL ÉS MULASZTÁSSAL.

Vajon miért az első helyen említi a gondolattalt?


Végül pedig nektek sok sikert és boldogságot, hosszú, megcsalás menetes életet kívánok!

2012. ápr. 19. 19:30

Sziasztok!

Én éppen az elmúlt hetekben döbbentem meg pont egy ilyen téma apropóján.

Adott egy kollégám, akiről ezt sohasem feltételeztem volna. Tudni kell róla, hogy az ő családjukat csak úgy emlegették a munkahelyünkön, hogy az idilli család. Isten, haza, család, szeretet és béke. Az illető maga a megtestesült úriember. Udvarias, intelligens, előzékeny. Emellé párosul még egy szerető feleség, 3 gyermek, keresztény életforma, minden vasárnap templomba járnak. A gyerekek kiválóbbnál kiválóbb gimnáziumokban tanulnak csodás eredményekkel. Szóval, maga a mennyei boldogság. Ez látszik kivülről.

Aztán Apuka pedig 1 hónapja összegabalyodott egy kolléganőnkkel, aki már két férj után jelenleg a harmadik élettársát fogyasztja. Már egy kisebb fajta botrány kerekedett ki a dologból a munkahelyen, mert Apuka osztályvezető helyettes, a hölgy pedig közvetlen beosztottja, s éppen szét akarják választani őket, mármint az alá-fölé rendeltségi viszonyt. Összeférhetetlenségről nem beszélhetünk, hiszen nem hivatalos a dolog, de a hölgy jóvoltából már mindenki tudja. Szóval a kolléga lett volna az utolsó, - a férjem után - akiről ezt feltételeztem volna.

A leírtak dacára én azért még remélem, hogy létezik szerelem megcsalás nélkül, sőt bízom benne, hogy a mi házasságunkban ez még így működik, de mint láthatjuk, az élet bizony produkál szituációkat.

98. 2a69f78972 (válaszként erre: 93. - 39694c0c70)
2012. ápr. 19. 19:02
Igazad van!:):):)
97. 39694c0c70 (válaszként erre: 96. - B4ca0947f4)
2012. ápr. 19. 18:53
Minden benn van a lapok között.
96. b4ca0947f4 (válaszként erre: 94. - F718d6b743)
2012. ápr. 19. 18:36
Nekem is tetszik amit írt, de nagyon naív és fogalma sincs, hogy mi lesz húsz év múlva... még akkor lehet megcsalás... Senki nem tudhatja, főleg a nagyon magabiztos nőket éri nagy meglepetés, ha egyszer mégis kiderül, amit már mindenki tud...
95. 39694c0c70 (válaszként erre: 94. - F718d6b743)
2012. ápr. 19. 17:12

A gondolat az egy dolog, míg a cselekedet a egy másik.

"Soha ne mondd, hogy soha!"

Avagy

"Láttam én már karón varjút és éjjeliőrt nappal meghalni!"

94. f718d6b743 (válaszként erre: 88. - 9bbaa658f2)
2012. ápr. 18. 21:36
szia tetszik amit írtál, csak tudod kevés van ilyen, sokan igy gondolják, hogy soha nem csalom meg a párom aztán meg még is , mert csak úgy jön, és mikor már megtörtént akkor van az, hogy mert én "mennyire meg biztam benned ".
93. 39694c0c70 (válaszként erre: 92. - 2a69f78972)
2012. márc. 13. 15:05

Akkor még messze vagy ettől a kortól. :)

Magába a szerelembe egyébként se szokás belehalni! (Szerencsére)

A szerelem elvesztése, vagy a viszonzás hiánya, a reménytelen szerelem, az már sokkal fájdalmasabb tud lenni. És ez kortól független.

92. 2a69f78972 (válaszként erre: 91. - 39694c0c70)
2012. márc. 13. 13:16

"Egy bizonyos koron felül, az új szerelmet se olyan hevesen élik meg az emberek, mint 16-20 évesen. Akkor miért is lenne elvárható, hogy egy 40-50 éves ember ugyanazt a hevességet érezze ennyi idős korában, mint korábban."


Na-na!!!:)

Én fél éve merem csak mondani, hogy talán már nem halok bele egy szerelembe.

Vagy akkor még nem értem el azt a "bizonyos kort"?:))))

91. 39694c0c70 (válaszként erre: 83. - B4ca0947f4)
2012. márc. 13. 08:29

A szerelem nem múlik el!!!

A szerelem egyre mélyebbé, erősebbé válik!

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a korral egyre jobban meghülyülnek az emberek, és se látnak, se hallanak! A férfiakat nem úgy kell elképzelni 20 év házasság után, mint egy "dürrögő fajdkakast!"

Attól még, hogy eltelt 10-20-30 év, még nem törvényszerű, hogy a másikra már csupán úgy lehet tekinteni, mint egy bútordarabra.

A kis izgalom, izgatottság, gyengédség érzése bármeddig megmaradhat a másikkal szemben. Ez nincsen korhoz kötve. A ragaszkodás pedig folyamatosan növekszik.

Egy bizonyos koron felül, az új szerelmet se olyan hevesen élik meg az emberek, mint 16-20 évesen. Akkor miért is lenne elvárható, hogy egy 40-50 éves ember ugyanazt a hevességet érezze ennyi idős korában, mint korábban.

(Egyébként is, amit az ember ifjú korában érez, az legtöbbször nem is szerelem, csak a hormonok játéka, amit legtöbben szívesen öltöztetik a szerelem köntösébe)

90. a31cf0fa6a (válaszként erre: 88. - 9bbaa658f2)
2012. márc. 13. 06:06
Ez szükséges, de nem elégséges ok. Magadban biztos lehetsz, de a másikban...alkalom szüli a tolvajt.
89. féknyom (válaszként erre: 1. - 08267766b2)
2012. márc. 13. 00:52
Nekem csak olyan létezik, Üdv az ismerősödnek.
2012. márc. 12. 21:42
Nos részemről én sosem csalnám meg a párom,és ő se engem...miért ez az önbizalom...mert sokkal többet adunk egymásnak ettől...
2012. márc. 12. 21:23
A szerelem szerintem nem múlik el; legalábbis nálam nem, inkább hullámzik, van egy konstans szeretet, tisztelet és erre ráadásként időnként fellángol a szerelem is
86. timycat (válaszként erre: 36. - 17edc27aec)
2012. márc. 12. 21:14
jaj én nem bántón művelem ezt, pláne nem külsőségekben csak heccből; pl "nézd már még ennyi idősen is félkézzel leszedi a vadászrepcsit"
85. ea010c7029 (válaszként erre: 60. - A0c1361e44)
2012. márc. 12. 19:41
Gyere ki! Játszuk le!!:P
2012. márc. 12. 18:43

A fórumindító kérdésére a válaszom:

majd megtudjuk, ha megöregszünk, vagy sohasem tudjuk meg , mert jól csinálja és nem derül ki:)

83. b4ca0947f4 (válaszként erre: 81. - 39694c0c70)
2012. márc. 12. 18:41
A szerelem elmúlik és ez így van rendjén, nem produkál az ember sok-sok év múlva is akkora izgalmat egy-egy találkozáskor, mint a kapcsolat elején, viszont átalakul. Átalakul egy feltétlen szeretetté, amely sok esetben többet ér egy rövid ideig tartó szerelemnél. A kifelé kacsintgatás a másik lealázása... a kapcsolat leértékelése. Az , aki megteszi, az kell, hogy vállalja is érte a felelősséget. Sok esetben keresik a felek sok évi együttélés után is az első időszak lángoló szerelmét, na ott van baj. El kell fogadni, hogy amikor már egy test és egy lélekké válik a két ember, akkor ott már nem a szerelem dominál csak, hanem a másik tisztelete és szeretete. Aki ebből ki akar lépni, az lépjen, menjen, segíteni kell neki elmenni, visszatartani nem érdemes, az a kapcsolat már soha nem lesz felhőtlen.
82. 1dc16653d6 (válaszként erre: 81. - 39694c0c70)
2012. márc. 12. 18:18
Igen lehet egy jel,ezt én is így godnolom, de nem kizárólagos.
81. 39694c0c70 (válaszként erre: 75. - 1dc16653d6)
2012. márc. 12. 18:03

A szerelem változásában egyetértünk.

A szerelem mindkét irányban módosulhat, erősödhet az összetartozás érzése, de csökkenhet is.

Hogy egy kapcsolatban ez merre tart, kizárólag a kettőjükön múlik.

Részemről a + irányba haladást tudom elképzelni.

Ha a szerelem érzése csökken, akkor el lehet jutni egy olyan állapotba, ami talán már nem is tekinthető szerelemnek.

Ennek bekövetkeztére a legbiztosabb jel, ha valaki kikacsintgat a kapcsolatból.

2012. márc. 12. 17:55
Létezik.
79. 1dc16653d6 (válaszként erre: 78. - 2a69f78972)
2012. márc. 12. 17:26

Igen. Picit félre sikerült kérdés....

:)

78. 2a69f78972 (válaszként erre: 77. - 1dc16653d6)
2012. márc. 12. 17:18

Egyetértek veled !

És abban is, hogy a szerelem helyére lépő szeretett egy nagyon fontos és tartalmas dolog.

Sőt, tovább megyek!

Lehetünk szerelmesek olyanba is, akit egyébként nem szeretünk.


Én a kérdés feltevését kifogásoltam (azaz, a szerelem nem tart évekig) és az arra érkező válaszok egy részét (örök szerelem, nem lehet megcsalás)

77. 1dc16653d6 (válaszként erre: 76. - 2a69f78972)
2012. márc. 12. 17:11

Igen ha lekopaszítjuk a szerelmet erre a megfogalamzásra akkor a szerelem milyen rövid is...és ezekben a vegetatív felfokozott állapotban,általában a tünetetek kiváltó egyént akarjuk és nem mást,hogy csillapítsa felfokozottságunkat....


Ezért írtam azt,hogy a szerelem fejlődik,és változik.Ha ezek a tünetek elmúlnak,még nem biztos,hogy a helyére került érzelem"szerelem" kevésbé tartalmas....sőt talán akkor válik igazivá;)

2012. márc. 12. 15:01

A fórum kezdő kérdése azért van rosszul feltéve, mert a példának felhozott férfi egy többéves kapcsolatból kacsintgat ki, bár a párját szereti.


Feltételezem itt már mindnyájan voltunk szerelmesek, tehát ismerjük az érzést, aminek nem csekély külső jele is van.

Nevezetesen:


Elvörösödünk, eláll a szavunk, „elkerekedik” a szemünk a vágyott személy láttán, lehetőleg megpróbálunk fizikailag közeledni hozzá.…

A vágy hatására viselkedésünk megváltozik.

Az érzelem hormonális reakciót vált ki.

Az acetilkolin nevű, idegi ingerületátvivő anyag leblokkolódása pupillatágulást idéz elő. Egyszerű, ősi reflex ez a potenciális partner finom „tájékoztatására” arról, hogy vonzódunk hozzá, „rendelkezésre állunk”. Az ókori Róma szépei például biztosra akartak menni e téren úgy, hogy belladonna (nadragulya) cseppeket használtak a hatás fokozására…

Már ők is tudták, hogy a pupilla kitágulása a szexuális izgalom egyik megnyilvánulása.

Az arc elpirul…

A dopamin nevű vegyület felszabadulása az agykéregben (mely örömérzést okoz)

Ismételt jelzést adhat. Szexuális izgalom hatására az erek kitágulnak, vér áramlik a bőr felszínére, és pirosság önti el az arcot (még az ajkak is megduzzadhatnak tőle).

A hangszín sokat elmond..

Ha magnóra vennék a beszédünket azokban a pillanatokban, amikor a vonzódás miatt zavarban vagyunk, valószínűleg nem ismernénk rá a saját hangunkra… Hiszen az remeg, ellágyul.

A noradrenalin nevű vegyület felszabadulása ilyenkor játszik szerepet. A gége könnyen „elszorulhat”, alig jön ki hang a torkunkon.


Na már most!

Én nem hiszem, hogy vannak akik ezeket a tüneteket produkálják - ugyanazzal a személlyel - egy életen át. (és ezek csak a külső jegyek!!!)


Ha viszont nem, akkor a szerelem elmúlt!

...és jön - esetleg - a megcsalás valakivel, aki ezt váltja ki belőlünk.

75. 1dc16653d6 (válaszként erre: 72. - 39694c0c70)
2012. márc. 12. 14:17
Ha megállapodunk abban,hogy a szerelem nem stagnál és folyamatosan fejlődik,változik...akkor abban is megállapodhatunk,hogy akár ide tartozhatnak témában a hosszútávú,akár élet végéig tartó"szerelmek"....és inenn nézve akár olyan szerelem is van,ahol bizony előfordul...
74. 63ec257121 (válaszként erre: 73. - 39694c0c70)
2012. márc. 12. 12:53
a köszönöm puszi lemaradt kedved .....bocs:!
73. 39694c0c70 (válaszként erre: 71. - 63ec257121)
2012. márc. 12. 12:48
Szívesen! :))
72. 39694c0c70 (válaszként erre: 70. - 1dc16653d6)
2012. márc. 12. 12:48

Sőt, sajnos néha el is múlik. :(

Ott viszont, ahol belefér a megcsalás, szerintem már nem igazán nevezhetjük szerelemnek.

Legalábbis az, aki kifelé kacsintgat, már nem igazán szerelmes.

A szerelmes ember számára nem létezhet olyan, aki szebb, jobb, izgalmasabb, stb. lenne, mint a kedvese! :))

71. 63ec257121 (válaszként erre: 66. - 39694c0c70)
2012. márc. 12. 12:09
o kedves figyelmes emberke vagy koszi a figyelmeztetést nagyon köszönöm majd máskor is szólj neha nem tudom miket is irkalok elore is kosz!!
1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook