Lehet szerelem nélkül házasodni? (beszélgetős fórum)
Igazad van! Valóban röghöz kötött a magyar.
De elgondolkodtál azon is, hogy miért?
A hozzászólásodból az jön le, hogy rajtunk kívül mindenki okos, csak mi magyarok vagyunk annyira ostobák, hogy: "Kell a jó? NEM!! Kell a rossz? IGEEEEN!"
Ha kíváncsi vagy, miért is alakult ki ez a röghöz kötöttség (ami elárulhatom, hogy nem tipikusan magyar unikum, vagy mentalitás) szívesen kifejtem bővebben.
És elárulhatom, hogy köze nincsen a SZÉGYENHEZ!!!
Egy picit talán szélsőségesen látod a dolgokat.
De ez nem baj. Nem kell, hogy mindenkinek, mindenben egyezzen a véleménye.
A mostani állapot nem tekinthető mértékadónak. Bízzunk benne és bízunk is benne, hogy helyére kerülnek a dolgok.
A világért se szeretnék politizálni, de nem lehet senkinek a célja, hogy mindent elvegyen az emberektől és minden az övé legyen. A bankároknak se jó az, ha minden erőforrás az ő kezükben van. Az csak további gondokkal járna. Egyszerűbb nekik, ha valaki működteti helyettük, ők meg beszedik a haszon egy tetemes részét kamat formájában.
Az albérlettel kapcsolatban, MOST valóban igazad lehet, de ez csak átmeneti állapot.
Megnyugodnak a kedélyek és pár év alatt helyükre kerülnek a dolgok.
Aztán ismét érvényes lesz az, hogy ha valakinek sikerül így, vagy úgy összespórolni pár millió forintot, akkor inkább azt felhasználva kölcsönt vesz fel rá, és azzal az összeggel törleszti a hitelét, amit esetleg albérletre fordítana. Így előbb-utóbb tényleg az ő tulajdonába kerül a lakás.
Ha nyugdíjas korára lefogy a hitel, akkor a nyugdíjából (ha lesz valamennyi) már nem kell albérleti díjat fizetnie.
Most valóban "keményebbek" a hitelek, de ezek is megpuhulnak majd, meglátod. A bankrendszernek lételeme a hitelkihelyezés. Anélkül nem működhet!
Abból egyetlen bank se élne meg, hogy őrizgeti a pénzed és vigyáz rá (nem kis költséggel) és a végén még kamatot is fizet érte neked!
Óhatatlanul meg kell, hogy változzanak a körülmények.
Szó nincsen vágyálomról, csupán reális célokról.
S vajon miért kerül sokszor egy kalap alá az egyén boldogsága a társadalmi elvárással?
Mert ők mást akarnak mint én, ilyenegyszerű. Ha bejövök külsőleg, nem egyeznek a terveink. Ha hasonlóan gondolkodik (nagy ritkán), akkor nem tetszik (szubjektív).
A lakáshitellel kapcsolatban. Most vonjuk ki hogy nálunk van szolgálati lakás. Ha kitesznek az albiból, keresel másikat. Ha bedől a hiteled kitesznek a lakásból, s még mindig milliókkal lógsz a banknak. Persze jön az érv hogy az a tiéd lesz. Aha, ha megéred 25-35 év múlva. Nem beszélve hogy egy keményebb hitelnél gyerekkel kombinálva gyakorlatilag megszűnsz élni. Hacsak nem kaszálsz extra pénzt semmire sem marad ezeken kívül, örülsz ha tudsz enni.
Ez lenne akkora vágyálom a következő évekre?
Igen így van! Mi már nem gondolkozunk ezen, hanem éljük az életünket. Elég nekünk a CHF-hitelből adódó rabság is!
Egyébként érdekes, hogy a kialakult szerepek szinte soha nem cserélődnek fel. Azaz hiába is kísérelné meg a domináns fél, hogy az előjogairól lemondjon. Nem tehetné meg, mert nem venné át tőle senki.
Ez amolyan "falkavezér" szerep, vagy a baromfiudvarban a "csípésrend"
Ezek soha és semmivel nem változtathatók meg!
Megint csak azt mondom, hogy ha ez áldozat, akkor inább neee. Akkor éljen egyedül és sóvárogjon annyi szinglivel együtt a családért, amennyien azt teszik.
Minden kapcsolatban van domináns fél, nyilvánvaló. De ha az egyik felül tud/képes kerekedni a másikon, akkor nyilván az úgy harmónikus, mert a másikból hiányzik a dominancia képessége, kvázi tökéletes az összhang...
Tudod vannak, akik a szabadságukat szívesen áldozzák fel a biztonságért, vagy annak érzetéért.
Soha nem éreztem (talán a nejem se) hogy rabok lennénk.
Viszont, ha abból indulunk ki, hogy minden házasságban van egy domináns fél, egy vezető, aki dönt a legtöbb dologban, akkor mégis csak el kell, fogadjam azt, hogy bizonyos korlátozások a másik félre igazak.
Azt mondom otthon, hogy szeretném, ha a legtöbb dologban döntenének helyettem, de ezt senki nem akarja átvállalni tőlem. Pedig nekem nap, mint nap éppen elég az, hogy a munkahelyemen a döntések sorozatát kell meghoznom.
Cserébe még a szabadság érzéséről is képes lennék lemondani... :)
Ludwig, gondolkozz már el, hogy vajon miért nem téged akarnak a nem gáz nők... Nem kell válaszolnod erre, csak magadban gondolkozz el!
Amúgy meg nem értem, hogy lehet egy lapon emlegetni a külsőségeket (esküvő, felhajtás, ruha, dínomdánom) a gyerekkel??? Két nagyon más téma... A külsőségek engem pl sosem vonzottak, de a gyerek - hát, az nem csak egy sima "szokás"... Ne vedd már egy kalap alá ezt mind. A lakáshitel meg olyan, hogy valahol lakni kell ugye... Lehet kp-ból is venni, de nem mindenki tudja megtenni. Amúgy a net teli van olyan cikkekkel, ami megmagyarázza, hogy a felnőni nem akaró, felelősséget vállalni nem akaró embereknek miért rosszak az esélyeik a boldogságra. Ha egyszer kínodban majd el találsz töprengeni e kérdésen úgy is, hogy kész vagy tükörbe nézni (és nem csak a nőket szidni), akkor majd keress rá ezekre. Persze nem muszáj. Csak érdemes.
Tegnap hallgattam egy előadást (yout...-on bárki megteheti)
A házasságról is beszélt az előadó. (Igaz a címe a Gyermekvállalás, nevelés volt)
Kb. a 57. perc környékén fejtette ki, egyébként nagyon logikusan, hogy az emberek nagyrésze (rájöttem, hogy köztük én is) abba a hibába esünk, hogy megházasodunk.
Hogy miért hiba ez?
Egyszerű. Elvesszük egy embertársunktól a legnagyobb kincsét a SZABADSÁGÁT! Ráadásul attól, akit úgy érezzük, hogy legeslegjobban szeretünk.
Amint valakivel összekötjük az életünket, attól a pillanattól kezdve - akaratunkon kívül is - rabságban tartjuk. Jó esetben megkérdezzük tőle, rosszabb esetben megszabjuk számára, hogy hova megy, kivel megy, mit csinál, mit vesz meg, mit néz meg, mit vesz fel, stb.
Tudom jól, hogy ezt magunkban megkíséreljük védeni, hogy csupán aggódunk érte, jót akarunk számára.
De!
Ahogy tudjuk: "A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!"
Már írtam. A karrierista nagy lábon élők nem a magamfajta társaságát keresik. De egy 105 kg-os "hölgyel" sem tudok mit kezdeni.
A másik verzió 45-50 között elvált, s már nem akar gyereket. Hát kösz de nem.
Nézd, én ismertem olyan nőt, aki csak a férje kedvéért szült gyereket. Igazán szerette a férjét, úgy gondolta, nincs joga megfosztani az apaságtól.
Aztán meg bíztatták is, hogy majd megjönnek az anyai ösztönök is. Mit mondjak? nem jöttek meg. Ő volt a legjobban kiakadva miatta.
Nem haragszom. Lányokról volt szó, az nálam 25 vagy alatta. Onnantól nő. (Jó esetben.)
Az említett korosztályoknál meg csak az nem látja mi folyik aki stuccot játszik.