Kritikusan vagy elfogadóan tekintesz a világra? (beszélgetés)

Igen.

Nagyon jó a megjegyzésed.

----

Itt élsz - itt élj okosan!

"2) Ha elfogadóan tekintesz a világra, akkor azt gondolod magadban, hogy OK, a világ így van, bár sok minden hülyeség vesz körül, de én ahhoz alkalmazkodva röhögve élem az életem."

Mindenki sütögesse a maga pecsenyéjét! ;)

Ha nem érted a kvantum fizikát, akkor az is egy hülyeség, nem?

---

Amit nem értesz, azt miért véleményezed?

Ha az ember a kis miliőjében kritikus, az okozhat némi feszültséget. A világ dolgai kevésbé érintik meg, esetleg futólag, ami nem oszt, nem szoroz.

A világ dolgaitól még a politikusok sem lesznek feszültek, pedig nekik okuk lenne rá. :D

Ez hülyeség. Semmi sem csak fekete vagy fehér.

Szóval marhaságot kérdezel.

Már volt 75 hozzászólás és még mindig nem ment át az, amire a fórum kiírásakor gondoltam.

----

Akkor még egyszer nekifutok, mert fontosnak tartom.

1) Ha kritikusan tekintesz a világra, akkor az feszültséget okoz benned folyamatosan, mert minden bizonnyal sok-sok olyan dolog van a környezetedben, ami szerinted nem úgy kellene, hogy legyen. És ezeken természetesen nem tudsz változtatni, tehát marad a FESZÜLTSÉG.

2) Ha elfogadóan tekintesz a világra, akkor azt gondolod magadban, hogy OK, a világ így van, bár sok minden hülyeség vesz körül, de én ahhoz alkalmazkodva röhögve élem az életem.

Na, ez az a mondok valamit, de semmit.

Ez is egy hozzászólás.

Ha kritikusan tekintesz a világra, az épp olyan, mintha valakire haragszol.

Mindkettő CSAK NEKED ÁRT...

Érted?

Szívesen olvastam okos hozzászólásodat.

Sok mindenben igazad van, de lehet, hogy nem egyformán értelmezzük a fogalmakat.

Majd folytatom.

Kritikusan ÉS elfogadóan. Azt gondolom, nem lehet csak az egyik, vagy csak a másik. Ha nem lennék kritikus, akkor védtelen lennék minden veszéllyel szemben, ugyanakkor pozitív ítéletet sem mondhatnék az engem körülvevő jó dolgokról. Nem tudnám eldönteni, mi legyen a következő lépés, nem tudnék semmit, nem tanulnék semmit, nem lenne jövőképem. Még egy fél éves csecsemőnek is van kritikai érzéke, amivel védi magát.

Ha viszont nem lennék elfogadó, akkor a leki békémet nem találnám meg, nem tudnék egyetértésben élni az élettel ami gyakran sok gondot okoz nekem, nem csak örömöt; ha nem lennék elfogadó, akkor nem tudnám úgymond karon fogni a kritikámat, azért, hogy a céljaimat elérjem abban a világban ami reális, mert akkor vagy folymaatosan küzdenék, dacolnák, ellen-mennék, vagy pedig egy fantáziavilágot gyártanék magamnak.

Viszont aki kizárólag csak elfogadó, és szemernyit sem kritikus, az élhet ugyan konfliktusmentes és hosszú életet, de értékítélet híján a szellemi képességei hanyatlanak, az élete pedig szürke és sima lesz, hiszen nincsen kritikai érzéke, amivel megítlhetné az elé gördített akadályokat - így - "jobb híján" - csak elfogadná a helyzetet anélkül, hogy kilépne belőle valami újabb, izgalmasabb felé.

Az nem jó.

Tudod miért?

Mert

1) ... tökre senkit nem érdekel, hogy te kritikusan tekintesz a világra.

2) ...semmi sem változik attól, hogy te kritikusan tekintesz a világra.

Te pedig sokat idegeskedsz amiatt, hogy milyen a világ, és ez a nézőpontod csak neked árt a feszültség miatt.

Is-is.

Sajnos (vagy nem), nem tudom kikapcsolni sem az eszemet, sem a szememet, és ez azt jelenti, hogy sokszor minden okom megvan arra, hogy kritikusan lássam a dolgokat.

Mindinkább hajlandó vagyok ugyanakkor elfogadni, amit látok, hallok, tapasztalok; úgy, ahogy vannak, akkor is, ha helyteleníthetőek.

(Valószínű, hogy ez már a korral jár.)

egyre dühösebben, kritikusabban.

A sok vízagyú nem is gondol bele, hogy évtizedek óta csak átverik. Emelnek 28% nyugdíjt, majd bejelentik a benzin és gázolja, a gáz emelését és sok mást. Azt nem teszik hozzá, hogy mindez mindenre kihat. Majd csodálkozik a piacon, hogy az egekben az árak....