Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Kisfiam születése cikk

Kisfiam születése


A férjemmel bár nem terveztük Balázst, Ő mégis jönni akart. A terhességem könnyű volt, 5 kg-ot híztam a 9 hónap alatt összesen, a vércukor vizsgálatokon a cukrom nemhogy felment volna, hanem a normál érték alá esett, így sokan a csodámra jártak, hogy ezt mégis hogyan csináltam. Elméletileg 2009. május 8-ra voltam kiírva Balázzsal a szülésre, ehelyett 2009. április 29-én indult a "nagyvilág" felé.
Kisfiam születése

Április 29-én reggel hétre mentem vérvételre. Vérvétel után összefutottam az orvosommal és annyiban maradtunk, hogy másnapra lesz meg az eredményem, majd beszaladok érte. A hazaérésem után (fél 9-kor) elkezdett fájni a hasam. Nem nagyon, csak úgy, mint mikor meg akar jönni a havim, így ügyet sem vetettem rá. Délután 5-kor végül csak felhívtam az orvosom, mert a hasam ugyanúgy "jelzett", hogy szerinte most mi van? Vaklárma vagy sem? Mondta menjek be, megvizsgál, épp aznap ügyelt. Este 7-re értem be, rögtön vitt a szülőszobára, megállapította, hogy egy ujjnyira tág vagyok, közölte, maradnom kell bent.

Én persze nem akartam, így behívta a főorvost, aki közölte velem, hogy nincs apelláta, maradnom kell és kész.

Az egyik ápolónő bekísért a kórterembe, de mivel semmi sem változott, így várakoztunk. A férjemet este 10-kor "hazazavarták", mondván, tuti nem lesz baba, egy ujjnyi tágulással akár egy hétig is kihúzhatom még a szülésig. 11-kor lefeküdtem, de amint az oldalamra fordultam jött egy hatalmas görcs, amolyan "levegőt sem kapsz hirtelen" forma. Miután elmúlt felültem, rá 5 percre újabb görcs, majd újabb és újabb 5 percenként. Csimpaszkodtam az ágyam rácsába, és próbáltam mélyeket lélegezni, hozzáteszem nem igazán sikerült. Kb. 8-10 fájás után megébredt az egyik szobatársam, és célba vette a mosdót.

Közben beszólt a nővérkének, hogy én nem vagyok jól. Jött is a nővérke azonnal, kérdezte fájásaim vannak-e, én meg magam sem tudom, miért, rávágtam, hogy: "Á, ugyan, csak vaklármázom…" Nem igazán akartam elhinni, hogy szülni fogok, nem voltam még rá felkészülve lelkileg. A nővérke rögtön átkísért a szülőszobába, ahol megvizsgált a szülésznőm, közölte, hogy bizony már kétujjnyira tág vagyok, szülni fogok. Bekísért a szülőágyhoz, CTG-re kötött, addigra már kétperces fájásaim voltak, amit nemcsak a CTG érzékelt, hanem én is.

A szülésznőm telefonon odaszólt az orvosomnak az ügyeletes szobába, hogy szülök. Az orvosom kiadta az utasítást, hogy csináljuk meg a beöntést meg a borotválást, utána jön és megvizsgál. Jött is, de bárcsak ne jött volna. A tágítástól (majd az összes többitől is) majdnem sírva fakadtam. Szerencsére nem "kötöztek" le, sétáltam, vajúdó labdáztam, próbáltam túlélni a görcsöket. Hajnali fél 3-kor háromujjnyira tágultam, mondták hívhatom a férjemet, ha bent szeretne lenni a szülésnél. Elméletileg úgy volt, hogy bejön, de aztán meggondolta magát, aminek én örültem a legjobban. Nem szerettem volna, ha bejön, bár az élményt sem tagadtam volna meg tőle. Rábíztam a döntést, és örültem, hogy végül mégsem jött be.

Három órakor burkot repesztettek nálam, akkor azt hittem, hogy meghalok, nem kaptam levegőt a fájdalomtól, be is könnyeztem. Onnantól kezdve olyan erős fájásaim voltak, hogy mozdulni sem bírtam. Epidurálért könyörögtem, de nem kaptam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve az orvosom kitalálta, hogy álljak fel, és jobbra-balra ringatózzak, mert a gravitáció segít a babának. Néztem rá furcsán, hogy megőrült-e, vagy csak szórakozik velem, hisz levegőt is alig bírtam venni.

Miután elmúlt az épp aktuális fájásom erőt vettem magamon, és felálltam, na ez erős túlzás, mondjuk úgy, hogy felhúztak az ágyról, bár nem volt könnyű feladat. Kb. 1 órát álltam perces fájásokkal, csimpaszkodtam a szülőszoba asztalként használt pultjába, majd éreztem, hogy valami folyik a lábam között, szóltam a szülésznőmnek, aki mondta, hogy azonnal feküdjek le, mert Balázs beilleszkedett a szülőcsatornába. Rá fél órára közölték, hogy négyujjnyira tágultam, mindjárt nyomhatok.

Elindult a pánik nálam, elképzelésem sem volt, hogyan fogom én kinyomni a gyerekem. Annyira fáradt voltam, hogy azt sem tudom hogyan, de három nyomásra hajnali 5:50-kor meglett Balázs. Éreztem, ahogyan "kirepült" belőlem, fantasztikus volt. Balázs egyből felsírt, mi az, hogy sírt, ordított, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy végre kint van, és hogy makkegészséges. 3600 gramm és 57 cm, gyönyörű baba. 9/10-es Apgarral.

Az orvosom folyamatosan dicsért, mondta, hogy nagyon ügyes voltam, hősnek titulált. Én is "hősnek" éreztem magam, mert a gátvarrás maga volt a pokol, mégsem sírtam el magamat. Túléltem, bár nagyon féltem a szüléstől, és bizton állíthatom, hogy megérte, nagyon is megérte a fájdalmat. A fájdalom elmúlt, és van egy imádni való kisfiunk.

Kicsi fiam azóta már közel 6 hónapos, és bearanyozza a mindennapjainkat. Nagyon szeretjük Őt, mindennél jobban.




Írta: 59d8fb2d3c, 2009. december 3. 10:03
Fórumozz a témáról: Kisfiam születése fórum (eddig 9 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook