Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Annabella születése

Annabella születése


Ez a történet augusztus 2.-án kezdődött. Én nagyon féltem, mert ez az első babám. Terhességem végéig kisfiút mondtak, hogy az lesz, de kislányom lett, Annabella Csenge. Most már öt hónapos, és nagyon kövér, 6700 gramm. Már három hónapos korában kinn volt két foga és most jön a harmadik fogacskája.
Annabella születése

Azon a napon 2008. augusztus másodika volt.

Délelőtt nekiálltam meszelni a szobát a kicsinek, akkor voltam 37 hetes terhes, valahogy megéreztem, hogy már nincs sok hátra, egy-két napnál nem több.

Kimeszeltem, végeztem mindennel együtt 3-4 óra alatt, már esteledett, mikor megfürödtem és egy kicsit lepihentem és néztem a tévét. Egyszer csak éreztem valami furcsát a hasam aljánál, mintha kettétörtek volna egy csontot, ez olyan este 9-fél tíz között volt, felálltam az ágyból és elfolyt a magzatvíz.

Megijedtem és szóltam a páromnak, hogy itt az idő, hívja a mentőt. Nagyon féltem, mert nekem ez az első babám. Tíz óra húsz perckor benn voltam a kórházban, szülőszobára tettek, de padon kellet ülnöm olyan éjfélig, mert nem volt fájásom.

Na aztán eljött az is, egy óra volt, mikor voltak már fájásaim, erősödőek, pedig hajnal ötkor kezdődött, de nem tágultam. Egy ujjnyira voltam még akkor is kitágulva. 12 órát vajúdtam, mire megszületett a kislányom. Délután fél egykor lett meg. 3400 gramm és 52 cm lett a kislányom Annabella Csenge.


De nem ez volt a legnagyobb baj, lement a vérnyomásom nyolcvanra, kaptam két csomag vért. Este vittek a szobába, de a kicsim nem lehetett velem.

Másnap nem tudtam mozdulni sem, mert szülés közben kialakult a symphysis, és vagy három napig nem tudtam felállni az ágyból, fürdeni is segítséggel mentem ki.

Nagyon rossz volt, mert épphogy megszültem elvitték a kislányom és öt napon keresztül nem láthattam. A nővérek még szoptatni sem hozták fel. Nekem kellett volna lemenni, de nem tudtam. A negyedik nap sikerült megtenni egy-egy lépést, és kértem az orvost engedjen haza saját felelősségre, nagy könyörgésre engedtek haza, de úgy, hogy ha itthon nem javulok, vagy lett volna valami nagyobb bajom, nem fogadtak volna vissza a kórházba. Végül úgy ahogy helyre jöttem itthon három hét alatt, de még most is, ha oldalra fordulok, nagyon fáj.

De hála Istennek, a lányomnak semmi baja…




Írta: 3591550f19, 2009. március 16. 11:03
Fórumozz a témáról: Annabella születése fórum (eddig 22 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook