Kedvenc versetek (beszélgetős fórum)

És van még egy egy ismeretlen szerzőtől,dédnagymamám halálakor sokat olvasgattam:

"Ne állj zokogva síromnál;

Nem vagyok ott.

Nem alszom.

De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.

Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.

Én vagyok a napfény az érett gabonán.

Én vagyok a szelíd őszi eső.

Amikor felébreszt a reggeli zsivaj;

Ott vagyok minden hangban veled,

A csendesen köröző madár szavában, de én

vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.

Ne állj hát zokogva síromnál;

Nem vagyok ott.

Nem haltam meg."

József Attila: Köntösök

Ady Endre az én menyasszonyom

Ady és József Attila versei!

Pl: Emlékezés egy nyár éjszakára

Kései sirató

Kunfalvy Ákos

Válassz magadnak cisllagot

Válasszál csillagot magadnak,

nagytollú szárnyat a madaraknak,

zöldülő szívednek virágot,

titok védelmére kegyes hazugságot.

Válassz magadnak Istent,

ki általad teremt meg mindent.

Válassz ki magadnak magadat,

válassz hozzá illő szavakat,

válassz hozzá illő testet,

mely általad cipeli a terhet.

Válassz magadnak mosolyt, jókorát,

használd sűrűn, de nézd a test korát.

Válassz magadnak válaszokat...

és ne engedd el immár sose,

mindenki vigyázz rád és egyben senki se.

NEM TUDHATOM...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944. január 17.

Radnóti Miklós