Jókedvü gyereket akarok! (beszélgetős fórum)
Hát nálunk néha lenne mit parodizálni!
Olyan megoldást is hallottam, hogy amikor stresszhelyzet van, el kell képzelni, hogy az adott probléma mennyire lesz hatással az életünkre egy hét, egy hónap, egy év, tíz év múlva, és ennek függvényében kell rajta idegeskedni. Tehát általában egyáltalán nem érdemes.
Úgyhogy nagyjából ilyen irányba fogok elindulni. Parodista + gondolkodás a hatásokon. :)))
A türelmet meg lehet tanulni.
Bár én is gyakran vagyok zizis, az emberek akik ismernek azt mondják, nagyon türelmes vagyok. ( Vagy csak bika jegyű...)
A gyerekek 10 éves koruk alatt ami történik velük, nagyrészt el is felejtik.
Innen kiszámolhatod mennyi időd van. Először is magaddal szemben legyél türelmes. Menni fog! Már ma kezdd el! Ha sikerül, veregesd magadat vállon, megérdemled. Mert a helyzetek csőstül jönnek naponta, biztosan lesz min "gyakorolni."
Nekem az a trükköm, hogy elképzelem, milyen műsort csinálna az adott helyzetből egy parodista. Ezen jót kacagok, s már nem is vagyok türelmetlen.
Bár ha hosszú ideig kell türelmesnek lennem, még én is feladom.:((
Sziasztok! Most találtam rá erre a fórumra, eddig ugyanis el voltam foglalva a mellplasztikával :))) Na jó, nem...
Hát, ez a türelmetlenség-dolog engem is nagyon foglalkoztat. Több türelem kéne, főleg nekem, akkor aztán a gyerek is helyrejönne, biztos. Az a baj, hogy elég hangulatember vagyok. Ha aggaszt valami, ideges vagyok, akkor nem tudok türelmes lenni a gyerekemhez. És sajnos apuci sem. Mindig megfogadom, hogy csak nyugi: türelem és következetesség.
Tényleg olyan a gyerek, ahogy tőlünk tanulja, elsősorban nekünk kellene megváltozni, de hogyan? Amúgy az én gyerekem jól elvan a társaival, csak itthon csinálja a műsort. Ő nem tol el, inkább követeli, hogy őt símogassuk, ővele foglalkozzunk mindig, a kistesó várhat. Pedig arra tényleg ügyeltünk, ügyelünk, hogy ő is ugyanannyi törődést kapjon, sőt még szerintem többet is kap, szegény "kistesó" rovására.
:DDDDDDD
Örülök:)
Hát nem hittem el amit az óvónénitől hallottam. Rákérdeztem, hogy hogyan viszonyul a fiam a többiekhez. Azt mondta, szinte a legpopulárisabb a csoportban, mivel nagyon fantáziadús és olyan játékokat kitalál, ami a társainak nagyon tetszik és szivesen játszanak vele. Vannak rossz napjai, amikor kötekedősebb egy-két emberkével, de hosszútávon nézve szeretik a gyerekek. Akkora kő esett le a szivemről, hogy csak!!!
Egyébként nagyon figyelek az otthoni hangulatra, próbálom máshol adni le az indulataimat és mintha kicsit jobb kedve lenne neki is. Sokkal mosolygósabb!
A gyereknevelésben nincs "szent grál",ahogy érzed,ahogy adódik a helyzetből.
Azt tudnod kell,tökéletes szülő,nem létezik!:))
Add önmagad,nem is igazán tehet mást az ember.
Nálunk apa önkéntesen-vagy önkéntelenül is mumus lett, pedig sokkal kevesebbet kiabál a kicsikkel, mint én. Mégis, néha elég ha csak kifejezőbben rájuk néz és máris kisangyalokká válnak. Én meg ordibálhatok naphosszat oda, meg vissza.
A "ha-akkor" féle következetesség bizonyos esetekben beválik, de ezt most a rosszviselkedést megelőzendő kell alkalmazni, vagy inkább utána büntiként?
Én sem vagyok következetes:(((
Amikor látom a kis arcukat ,a meghökkenést,aztán látom ,hogy az van a szemükben "ááá,anya ilyet nem fog tenni",aztán jön a huncut vigyor és kész vagyok!:)))Oda a komolyság ,a szigorú anya szerep és röhögök saját magamon velük együtt:)))
másrészt ami nem mindíg megy nekünk,szülőknek,az a következetesség.Ha azt mondom hogy amiért nem tettétek ezt vagy azt akkor én se fogok....akármi....
egyszer a nagy,nem is túl rég,vagy két hete,közölte velem hogy anya,úgyis tudjuk hogy csak viccelsz.kérdezem én,hogy miért és mikor vicceltem.Erre felsorolt egy halom régi és új dolgot amit már el is felejtettem,hogy azt mondtad nem nézhetjük a minimaxot,vagy nem veszünk hambirgert,vagy bármi.....
Most már igyekszek,hogy csak olyan "negativumot" igérjek ami hatásos és azt be is tartsam....
Ez nagyon ismerős!:)))
Amíg csak kérem őket ,addig tesznek rá egy nagyot.
Aztán jött a kiabálás.Most már mielőtt kiabálok,azt is elmondom ,hogy "azt akarjátok ,hogy kiabáljak,mert megteszem ,ha nem értetek szép szóból!"
Legtöbbször pedig manapság elég ,ha csak annyit mondok,"jól van,akkor szólok apátoknak":DDDDD
Úgy ugranak ,mint a kisangyal:)
Az a helyzet,hogy sajna a gyerekek zsigerükben érzik,hogy nem beszélsz komolyan és még ki is nevetnek és akkor te is velük nevetsz,mert nem tudsz fapofát vágni,vagy mérgeskedni tovább(legalábbis én),szóval be kell iktatni a "jó zsaru,rossz zsaru "efektet náluk is,mert csak így működik.
Mindenképp jó lenne:)
De a legfontosabb,hogy egy gyerek azt a mintát veszi le amit a szüleitől lát.
Csak az a gyerek verekszik,akit ütnek,csak az a gyerek kiabál,akivel kiabálnak,csak az a gyerek.....stb stb.
Ez nem ítélkezés,én is csak azt kapom vissza a srácoktól,amit adok,vagy amit tőlem látnak.
Rengeteg hibám van,nem vagyok az a "szuper anyuka".De néha sikerül javítanom a hibáimon és bizony bocsánatot is kell kérnem tőlük olykor.
Ez igaz, sajnos ilyen vagyok, de próbálok tudatosan figyelni, hogy nagyobb türelemmel legyek legalább irántuk.
Ma lesz szülői az oviban, megpróbálom kikérdezni az óvónénit a viselkedéséről kicsit részletesebben. Szerintetek az segítene, ha ovin kívül is összejárna a kis társaival játszogatni?
Milyen jó tudni hogy senkit nem érdekel a problémám. Persze, úgyis nekem kelle megoldani.
Na megyek is.
Az utóbbi időben elég sok gond összejött a családban minden téren, emiatt rendszeresek lettek/voltak a veszekedések, viták. Gondolom, ez lehet az oka annak, hogy a fiamra egyre több panasz érkezik az óviból, ezt otthon is észrevettem: durva, parancsolgatós, morgós, hirtelen és agressziv lett. Igaz soha nem volt egy mosolygós, bújós, aktív társasági egyén, már kisbabaként is komoly, visszafogott volt, és úgy otthon, mint az ovodában, szeret magában játszogatni, rajzol, épitőkockáz, mostmár ír is, de legszivesebben egyedül. A kishúga születése után hosszu ideig nagyon figyeltünk, hogy vele is ugyanannyit foglalkozzunk, mint a babával. A baba viszont egy hízelkedős, csupamosoly, nagyon aktiv kislány, és mindenkinek a figyelmét magára vonja ezzel a bátyjáról.
Az otthoni hangulat végett csupa ideg lett mindenki, néha saját magamon észrevettem, hogy túl sokat kiabálok a gyerekekre. A piciről még lepereg, de a fiam nagyon érzékeny lett. Próbálom őt is szeretgetni, ölelni, de eltol magától, visszabeszél, ha szépen kérek valamit tőle vagy kiabál, meg morog velem, vagy meg sem hallja amit mondok. Ha ötödszörre már kiabálok, akkor meg én vagyok a rossz szerinte.
Mennyi türelem kell ehhez? És csak türelem kell?Vagy csak én hiszem, hogy ez egyéni dolog, másnál is hasonló helyzet van? Annyira szeretném, ha ő is a többiek közt játszana, nevetve, viháncolva és le tudnám szoktatni erről a morgós, csúnyán rámnézős, kiabálós viselkedésről.