Iskolai mobbing (beszélgetős fórum)

Borzasztó, hogy ilyen megtörténhet.

A kérdéseidre én sem tudom a választ, nekem is csak pörögnek a gondolatok a fejemben.

Lehet, hogy a bántalmazott annyira magába zárkózik valamiféle érthetetlen szégyenérzet miatt, hogy a szülő egyáltalán nem, vagy jobb esetben csak későn vesz tudomást arról, hogy a gyereke min esik át az iskolában. Az, hogy a pedagógusok ne tudnának az iskolai erőszakról, azt erősen kétlem. Ha szőnyeg alá söprik a dolgokat, akkor meg sem történt. Idióta felfogás, de nekik így könnyebb. Az osztálytársak meg nem mernek kiállni a terrorizált társuk mellett. Örülnek, hogy őket békén hagyják a "nagymenők", és csendben meghúzódnak, vagy más esetben csatlóssá válnak, beállnak a terrorizálók csoportjába.

Napirenden vannak az iskolákban ezek az esetek, de csak töredékük kerül nyilvánosságra. Mint ez is, amikor már megtörtént a szörnyűség.

Nem tudom, mi lehet a megoldás, de valamit sürgősen ki kellene találni, mert nagyon elharapóznak ezek az esetek. Egy biztos: nem volna szabad szőnyeg alá söpörni, szemet hunyni ilyen dolgok felett. Mert ha nem történik ilyen szörnyű dolog, mint ebben az esetben - akkor is szenvednek azok a gyerekek, akiket napi szinten akár csak gúnyolnak, aláznak. A verbális alázás is nyomot hagy az elszenvedőben, nem csak a testi bántalmazás.

Nehéz ügy. :(

Ez nagyon szörnyű élmény, de sima erőszak.

A mobbing ennél jóval körmöfontabb, ezért lehet nagyon rossz váge.

Esetünkben nem egy lecsúszott család, hanem jólszituált középosztálybeli gyerekről beszélünk. Nem járt az osztállyal együtt kicsi koruktól, ötödikben vagy hatodikban került a suliba. Amikor bekerült az osztályba és előjüttek a furcsaságai, az osztály még összezárt ellene, erre ő áldozat szerepet vette fel, és az ofő rendszeresen ekézte az osztályt, hogy be kell fogadni. Utána kezdett kialakítani udvartatást magának. Aki beállt, az ellenséges lett a többiekkel és bármilyen incidensnél boldogan tanúskodott a saját bandája mellett. A végén egyre többen hódoltak be, hogy elkerüljék a bajt, aki nem (pl. a fiam), az minden balhét elvitt, mert sok tanú volt mindig ellene. És innen megfordítani a pedagógusok álláspontját az szép szülői kihívás, és gondolom, a gyerekemnek még carabb volt ezt átélni minden nap.

Az én fiamat 4-ik vagy 5-es korában az udvaron egyszer elverte 4-5 rosszul öltözött rossz körülmények között nevelkedett túlkoros romagyerek. A felügyelő tanár és másik két tanárnő az udvaron volt, de nem vették észre.

Nekem nem szólt senki, de az eset után ugy ahogy tisztességgel ellátták a fiamat a tanárok. Később erre hivatkozva kirugták az elkövetőket, az iskolának jól is jött, amugy is zűrös alakok voltak,, nekem meg azzal jöttek, hogy miért nem íratom be a fiam küzdő sportra hogy meg tudja magát védeni- gondolom ez 6 cigánnyal szemben ez hatásos lett volna. Egyébként katolikus iskoláról van szó.

Úgy utálom ezt, amikor felsőbb hatalommal mennek rá másokra. Miért nem lehet megbeszélni nélkülük? Szánalmas és nevetséges. Mondjuk éppen annyira dühítő is. Tök jó, hogy ezt meg merted lépni. Sokan félnek a retorziótól, így ezek az esetek titokban maradnak. Konkrét példa: 97’ ben költöztünk egy kertvárosba. Az egyetlen helyi iskolába írattak, amit amúgy szerettem nagyon. Színvonalas, kedves tanárokkal, zöldövezetben…

Igen ám, de sajnos nagyon szegények voltunk. Legalábbis az osztálytársaimhoz képest. Most ne úgy képzeld el, hogy rongyos cipő, zsíros kenyér…

De azért érezhető volt a társadalmi szakadék, aminek jól meg is ittam a levét. Egy példa a sok közül: Egyszer egy őszi napon a szüleim úgy döntöttek, hogy aznap ne menjek iskolába, mert szükség van még egy kézre gesztenye szedéshez. A gesztenyét leszedve, leadtuk, adtak érte pénzt.

Mit ad isten, pont az egyik osztálytársam nagyszüleinél lehetett leadni és hát ismertek. Hosszú hetekig piszkáltak miatta és gesztenyésnek szólítottak, hecceltek vele. Ma már nem is érdekelne, de akkoriban nagyon bántott. Nem a pénztelenség, nem a pénzkeresés módja, hanem, hogy így viselkedtek velem. Aztán kiközösítettek. Szerencsémre volt pár normális velünk egyszintű (szintén csóró) osztálytársam, akikkel elvoltam. És mondom, ez csak egy példa a sok közül. Csendes, visszahúzódó lettem emiatt, szólni otthon nem mertem. Apám karakán, határozott és védelmező volt velem szemben. Nem akartam másnak rosszat (szerintem simán felgyújtotta volna az egész iskolát :D) ezért inkább mélyen hallgattam róla.

Hogy van most a gyerek a suliban?

Tök jó, hogy elindítottad ezt a topikot. Nekem is kattog az agyam, mióta a rövidke cikket olvastam. Keveset lehet tudni, az érintetteknek nyilván jobb is így, minek már utólag kiteregetni. De nekem is van két kamasz gyerekem, a nagyobbik sajnos elszenvedője is volt egy ilyennek, de szerencsére ő szólt, amikor elszakadt a cérna és az igazgató, az egész tanári kar felsorakozott mögé, hogy megvédjék, bár a bűnös érinthetetlen vot, mert a szülők minden intőre ügyvéddel és rendőrséggel felszerelkezve reagáltak. :-(

De pont azért, mert nálunk megrörtént, látom, milyen könnyű ebbe ma belecsúszni, milyen könnyen elhitetik ezek, hogy hiába szólsz, úgyem fognak neked hinni, vagy ezt vagy azt fogok veled csinálni, ha...

A szülőnek is észnél kell lenni, én láttam, hogy nem stimmel valami, faggattam, de bezárkózott, de nem adtam fel, minden fogadóórn, szülőin ott ültem, ha az ofő őt ekézte, mevédtem, miközben próbáltam együttműködő, inzelligens szülő is lenni és lassan meg tudtam fordítani a róla kreált negatív képet, és amikor az eset kirobbant, előtte én is léptem, írtam egy hosszú e-mailt, és ez így, a kettő összecsengve már más képbe helyezett mindent.

Nagyon nehéz.

Amit a mai napig nem értek, az a másik oldal. Milyen frusztráció vezet ahhoz, hogy vki ebben élje ki magát?

Köszönöm az értelmes, érzelmes hozzászólást. :)

Egyetértek szinte minden soroddal.

Nem tudom, van-e osztályfőnöki óra még? Vagy egyáltalán ott beszélgetnek-e a pedagógusok a diákokkal? Vagy mentálhigiénés szakember (anno az én sulimba havonta jött egy hölgy, aki tartott előadásokat, szituációs feladatokat)

Miért érzem úgy, hogy ma már semmiről (úgy értem rossz dolgokról )nem beszélnek a szülők a gyerekeikkel? Mert igenis vannak rossz dolgok, amikről beszélni kellene, legalább prevenciós célzattal. De annyira kímélve vannak, hogy nincsen józan ítélőképességük. Ez ide (is) vezet.

Ez végtelenül szomorú és megbocsáthatatlan a társadalomnak.

Sajnos a rohanó világnak ez a hozadéka.

Nem akarom felsorolni, de csak 1-2 momentum ami ide vezet. Gyereknek"jogai" vannak. Legyen, de mindenhez. Tanár nem fegyelmezhet, csak figyelmeztet.

A média, informatika és a politika mindent megtesz, hogy rossz irányba haladjon az élet.

A reklámokat "karikázzák" de pl. a híradókat nem. Fő műsoridőben megy a gyilkolás, kirekesztés, bántás stb....soroljam még.

Sajnos a szülők sem tudnak gyereket nevelni...

Arról is beszélhetnénk, hogy van tanár, aki okkal-ok nélkül köt a tanítványában, mert az "más". Heti 2 hittan, vagy etika mit hozott, semmit. Nem jobbak a gyerekek, csak telik vele az idő. Ezt az időt sokkal jobban értelmesebben kellene kihasználni.

Sajnálom a mai fiatalokat, mert egyre nehezebb nekik, segíteni meg minimum jogi és pszichológusi végzettséggel kellene rendelkeznie a szülőknek és a valódi jóakaróknak.

Hasonló volt a gondolatom. Nem is értettem ezt a reakciót. 🤨

A mindent is túlélő generáció az övék. Sajnos ez a probléma nem egyedi eset. Olyan jó lenne megoldást találni rá.

Meg kellett néznem, mi a frász az a mobbing. Ma már senki sem beszél magyarul???

Gúnyolódás, megalázás mindig is volt az iskolákban, sőt valamilyen szinten már az oviban is, amikor csúfolnak valakit, vagy akár munkahelyen is - ez egyáltalán nem új dolog. Max. nem lett belőle öngyilkosság.