Írjátok le a szüléstörténeteket! (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Gondoltam pár sorban én is leírom a szülésem, ami egy horror volt. Gondolok itt a nővérek, orvosok "segítségére" is.

A Bajcsyban szültem 2013.év végén, 8 perces fájásokkal mentünk be este 6-kor. Volt fogadott orvosom, de épp beteg volt, mint később kiderült...1 órát kellett várnunk az üres szülészet előtt mire bárki is hajlandó volt megnézni mennyire tágultam, mondván, hogy műszakváltás van. Első szülésem révén nagyon igzultam, azt hittem már nagyon közel vagyok. A szülésznő rátett a szívhangvizsgáló gépre, majd legyintett, hogy ezek még csak gyenge összehúzódások, meg hogy egy vajúdó nő nem így néz ki....befektettek az egyik szülőszobába, lassan tágultam, így 3 óra múlva átküldtek a kórterembe (hozzáteszem, hogy volt bőven hely a szülőszobán)...az összes csomaggal, férjjel, tokkal, vonóval - ami kb.100 méter sétát jelentett, ezt kb. 10 perc alatt tettem meg végig a falat támasztva. Majd 1 óra múlva visszasétáltam, hogy én már nem bírom tovább a fájásokat, nézzük meg hol járok a tágulásban és szüljünk (én és férjem :) ) mihamarabb.

Aztán hamarosan megkaptam a beöntést-nem olyan szörnyű mint elképzeltem, utána zuhi.

kb.10 óra szenvedés után (fitball labdán-ez jó volt) kaptam némi tágítót vénásan, de nagyon lassan csepegett..végül könyörgésemre 13 óra vajúdás után megindult a burokrepesztés, aztán vártunk, vártunk, férjemmel egymásnak nekidőlve bóbiskoltunk a fájások között.

A szülésznő nagy ritkán benézett, közben már vagy 5-en megszültem pikk-pakk...aztán mikor jöttek a tolófájások azt hittem meghalok, ilyen fájdalmat átélni, hihetetlen, ekkor anya jutott eszembe, 3-an vagyunk testvérek....De én megfogadtam, hogy biztos hogy nem lesz második :S Aztán elindult a pici, már látták a haját, szép fekete - volt is savam rendesen, azt mondják összefügg, s ezt én sem tudom megcáfolni.

A szülésznő éppen akkor szeretett volna megkatéterezni (mivel akkor már 15 órája nem volt vizelet) mikor úton volt...hát persze hogy nem sikerült.

A szülésznő szólt az ügyeletes orvosnak, hogy úton van. A szülésznő csinált/nem csinált mindent, az orvos csak összevarrt. Nem vágtak gátat, pikk-pakk szétrepedtem (a vér spriccel, az orvos arcán döbbentet), ekkor már nem törődtem a fájdalommal, részint azért, mert már alig volt erőm (enni abszolút nem, inni nagyon keveset, csak szőlőcukor), részint azért, mert nem akartam, hogy a kislányom 30 percet töltsön el a szülőjáratban levegő nélkül. Így összeszedtem magam, csináltam ami mondtak, a férjem tartotta a fejem, és 5-10 perc alatt kinnt volt.Egy pillanatra a mellkasomra tették, ideje sem volt cicit keresni, elvitték rögtön, a férjem vágta el a köldökzsinórt.

Nagy kő esett le a szívemről hogy túl vagyunk a nehezén és ő is jól van, 16 óra vajúdás sikeresen véget ért.

Az orvos összevart, mindenhol...nem volt kellemes, de egy szülés után semmi....Sok vért vesztettem, ezért tovább kellett bennt maradni a szülőszobán, majd áttoltak a kórterembe, halálsápadtan, kimerülten. A nővér mondta, hogy nem sokára jön a kolleganő, s megnézi rendben vagyok-e a sok vérvesztés miatt. Erre az történt, hogy 24 órán át SENKI ki sem nyitotta rám az ajtót (3 ágyas szoba), az ételt is csak rá a hűtőre, hadd sétáljon mindenki egy kicsit...a szobatársaim hozták oda, mert felkelni sem bírtam - aranyér, varrat, szédülés....még egy vérnyomást sem mértek, vas tablettát sem kaptam, semmit az ég világon. 24 óra múlva a nővér valóban bejött hajnal 5-6kor, hogy egy hőmérőt dugjon a hónom alá, persze, az nagyon fontos van-e hőemelkedésem, de az, hogy nem tudok lábra állni a szédüléstől, légszomjtól az mellékes.

Az egyik csecsemős mondta, hogy pihenjek inkább, hoyg legyen tejem...a gyerekre majd vigyáznak ők este. Aztán a másik "kedves" nővértől meg megkaptam másnap reggel, hogy a gyerek egész éjszaka sírt, mert hiányzott neki az anyja....Észrevettem, hogy nem szopizik annyiszor, mint a többi baba, sokat aludt, fáradékony volt. Ekkor szóltam a csecsemősöknek. Válasz: ébresztgesse anyuka, csipdesse, meg dörzsölgesse itt-ott....szerintem meg nem az anyának kellene keltegetni a csecsemőt, hanem fordítva....tudtam hogy baj van....és mikor már 2x sétáltam - végig görnyedve, falat támasztva- oda hozzájuk, hogy már 10 órája nem evett (2.nap) akkor sem csináltak semmit. A 3.napon reggel 9-kor megmérték és több, mint fél kilót!!! vesztett születési súlyából és eszméletlenül besárgult, 3 havi sárgasági rekordot döntöttünk meg (elmondásuk alapján) a 3. napra. Rögtön futkározás, infúzió 72 órán át, kék fény, részemről zokogás....Mégis miért kellett megvárni mindezt? Felhalmozódott az epefesték, ez aluszékonyságot okozott, az pedig fogyást....miért nem lehetett ezt nekik látni, számíthatnak ilyenekre, hiszen ez a szakmájuk, és mégsem tűnt fel nekik semmi???...ilyen fokú súlyvesztés?pedig állítólag minden nap mérik őket....

7 keserves nap után jöttünk haza...a büfében vettem épp valamit, és a kiszolgáló megkérdezte, hogy ma szültem-e...ennyire voltam jól....Úgy jöttünk ki, hogy sem szoptatani, sem fejni nem tanított meg senki....Egyszerűen hihetetlen volt mindez, soha többet Bajcsy....

Sajnos csak 3hónapos korában jutott eszembe, hogy hívjak egy szoptatási tanácsadónőt, hamarabb kellett volna...nagyon sokat segített.

De még sokszor eszembe jut, hogy min mentünk keresztül, főleg Ő....Mára jól vagyunk :)

Gondoltam, leírom én is, hogy lássátok nem olyan vészes mint amilyennek sokan elképzelik.

Két kislányom van, és itt a születésük története:

Bogi: 2006.10.04.

Másodikán reggel elmentem vécére, és vért találtam. Nagyon megijedtem, és azonnal bementünk a kórházba.

Ott megvizsgáltak, nst-re tettek, majd hazaengedtek. Diagnózis: Távozott a nyákdugó, összehúzódások nincsenek.

Negyedikén (szerda) mentem megint nst-re, utána megvizsgált az orvosom, minden rendben, kicsit nyitva van a méhszáj kb. 1-2 nap múlva baba lesz, most még hazamehetek. Hazaérve párom (akkori) lement a boltba, Én pedig összedobtam egy rántottát, és kiporszívóztam. Vártam, hogy hazaérjen a boltból és együnk. Ledőltem az ülőgarnitúrára, majd olyasmit éreztem, mintha egy lufi durrant volna ki bennem, és elkezdett folyni a magzatvíz. Ez délben történt. Rohantam a vécére, majd kb. egy perc múlva hazaért Zoli is. Nagyon meglepődött, egy kicsit be is pánikolt. Megnyugtattam, lezuhanyoztam, és irány a kórház. Ekkor már elkezdődtek a fájásaim is.

A kórházba 13 óra körül értünk be, megvizsgáltak és rátettek megint nst-re, itt már a gép is erős fájásokat mutatott (éreztem is). 14:15-re kerültem be szülőszobába (alternatív), és a bordásfal nagyon jó volt. Kaptam egy méhszáj lazítót és 15:30 körül beleültem a kádba, ahol a meleg víz hatására a fájásaim elviselhetőbbek

lettek. Közben a szülésznő és az orvos is folyamatosan nézték, hogy mennyire vagyok már kitágulva. 17 óra körül szólt a szülésznő, hogy száljak ki a kádból, mert szülünk. Első gyereknél nem nagyon szokták engedni a vízben szülést, mert nagyobb az esély a komplikációra. Kiszállni nagyon nehezemre ment, mert már toló fájásaim voltak. Zoli leült az ágyra, Én pedig a lábai közé feküdtem. Amikor jött a tolófájás és nyomni kellett, Ő tolta előre a hátamat, így próbált segíteni (ez nagyon jó is volt). 17:15-kor megszületett Bogi 3190 grammal és 56 centivel, makk egészségesen . Hihetetlen érzés volt amikor rám tették! Úgy éreztem, nincs nálam boldogabb a világon! Én pedig megúsztam hámsérülésekkel . Bogi fél éves korára egyedülálló anyuka lettem. 2,5 évig egyedül neveltem, majd jött ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!........................

Zoé: 2011.11.02. (érdekesség képen, visszafelé olvasva is ugyan az a dátum)

Másodikán (szerda) felkeltünk, Apa elvitte Bogit oviba, majd hazajött. Megreggeliztünk, minden ugyan olyan volt mint máskor. 10:30 körül Apa bement a munkahelyére, hogy ellenőrizze rendben megy e minden, mivel már akkor szabin volt a közeledő szülés miatt (ötödikére voltam kiírva). Öcsémmel beszéltem telefonon, amikor észrevettem, hogy szivárog a magzatvíz. Letettük, és felhívtam a szülésznőmet. Mondta, hogy ha a fájásaim öt percesek lesznek akkor hívjam, és induljunk el a kórházba. 10 perc múlva (délben) teljesen elfolyt a magzatvizem. Megint hívtam Magdikát, és közölte, hogy azonnal induljunk befele, Ő is hamarosan ott lesz. Ezek után telefonáltam Apának, mert persze pont a munkahelyén volt. Ha megfigyelitek, kísértetiesen hasonló idáig minden a két szülés között (szerda, magzatvíz délben folyt el, Apa pont nincs otthon). Férjecském (azóta) hazaért, és kérdezte mi tévő legyen. Addigra már lezuhanyoztam, Apát pedig leküldtem, hogy még sétáltassa meg a kutyát, én pedig felhívtam a barátnőmet, mert Ők voltak a párjával az ügyeletes bébicsőszök, hogy majd vigyék haza Bogit az oviból, mert nem tudni Apa mikor fog hazaérni. Ezután már más a két történet, mert a fájások nem jöttek. Kb. 13:15-re értünk be a kórházba, Magdika már ott várt, az orvosom pedig úton volt.Megvizsgáltak, majd nst, de fájásaim még mindig nem voltak. Megkaptam a beöntést is, és mondták, hogy sétálgassunk, hátha beindulnak a fájások. 18:00-ig sétálgattunk, de már nagyon untuk. Ekkor szólt a doktornőm, hogy menjek be szülőszobába, mert kapok antibiotikumot, meg oxit is, az majd beindítja a fájásokat. 19:00-kor még mindig semmi. Az oxi adagolását egyre jobban emelték, és már a vízben ültem. Közben néztük a híradót, de még azon sem tudtam annyira felidegesíteni magam, hogy beinduljon végre valami. 20:30 lehetett amikor kijöttem a vízből, egy kicsit mozogni. Na, valami elkezdődött! 22:40-kor már igen-igen erősek voltak a fájásaim, de a belső méhszájam meg sem akart mozdulni. Ekkor a doktornő a császár mellett döntött, mert nem merte tovább húzni az időt.

Nagy nehezen átsétáltam a másik szülőszobába, ahol műteni is lehet. Bejött az ügyeletes orvos , aki szintén megvizsgált, és Ő is a császárt javasolta, mivel a méhszájam még akkor sem mozdult. Mindenki kiment előkészülni és bemosakodni. Az aneszteziológusra várni kellett még tíz percet, mert műtéten volt. Apával még mindig kettesben voltunk. Nagyon büszke voltam (vagyok) rá, végig el sem mozdult mellőlem, nagyon-nagyon sokat jelentett nekem, és neki is . Egyszer csak éreztem, hogy nyomnom kell! Apa biztatott, hogy már nincs sok, mindjárt itt van az altató orvos is és hamarosan láthatjuk Zoét. De nekem akkor is nyomnom kell! (mondtam neki) A doktornőm berohant, megvizsgált, és kikerekedett szemmel megkérdezte, hogy hova lett a méhszájam? Ekkor már Magdika is ott volt!

Na akkor (mondta Magdika) a következő tolófájásnál nyomjak, mert szülünk! (még most is belekönnyezek) A harmadik nyomásra meg is lett! 3200 gramm és 50 cm. Rögtön felsírt, és rám rakták (sikerült is egyből lepisilnie ), Apa is meg Én is elérzékenyültünk és megkönnyebbültünk, hogy minden rendben van vele. Apa elvágta a köldökzsinórt (kicsit nehezen, annyira remegett a keze). Mindenki boldog volt, mert végül természetes úton jött a baby. Olyannyira, hogy nem tudunk pontos születési időt, mivel a nagy örömben azt senki sem nézte meg. Így a hivatalos 23:30 lett. A gond, pedig amiért a picur nehezen lett meg, az a köldökzsinór volt. Beékelődött Zoé és a szülőcsatorna közé, valamikor pedig tehettem egy olyan hirtelen mozdulatot amikor mindenki bemosakodni volt, hogy a zsinór elmozdult, szabaddá téve minimanónak az utat . És nem csak a császárt úsztam meg, de ismét csak hámsérüléseim lettek. Összefoglalva: Jókat nevettünk, tévéztünk, fürödtünk, majd egy kis izgalom, és utána szültünk. Magdika azóta is emlegeti, mert ilyen "vicces" és fordulatokkal teli szülése eddig még nem volt .

Ezek után már nagyon kíváncsi leszek 2014-ben a harmadikra ..............

Szisztaok, két csodás fiam van akik extragyorsan világra jöttek!

Rettentően féltem a szüléstől, 2006 okt 7 én kisfiam megszületett, otthon voltunk előző éjjel fájások voltak, de annyir akihúztuk az időt, h 7 cm rrel mentem be, szülésznőm orvosom is beért 8.45kor kerültem szülőszobára s 10.05 kor megszületetett Milánunk 3 héttel előbb, 3300gr mal, 51cm-rel!hatalmas boldogság.

2010.01.17 érkezett második kisfiúnk Zsombor.

Délután aznap éreztem vmit de nem hottem el, 37 hétben voltam, mint Milánnal:)19.00kor hívtam aszülésznőmet h erős fájások vannak s szülni fogunk ma.20.12kor érkeztünk a kórházaba akkor már csillagokat láttam, ügyeletes mondta h eltünt améhszáj szaladjunk szülőszobára...annyira nagyon gyorsan történt minden.

Szülésznőm velem volt, fogadott orvosom éppen beeesett s 20.59 re nagyon gyorsan megszületett Zzombor 3560gr, 55cm rel::)))

Életem legszebb élményei a gyerekeim születése a fájdalmával együtt.Imádom őket s ennél szebbet többet nem is kívánhatok az élettől!

Sziasztok!

Ihletet kaptam én is leírom a szülésem. Nos én 2010.03.01-re voltam kiírva és már az első perctől tudtam nem márciusban fogok szülni, hanem februárban és páros napon :). 2010.02.19-én már óriási hasam volt, 1,5 ujjnyira nyitva voltam 17-én vizsgáltak, nyomattam a csípős kaját, meg az akciót apával, mert már nagyon nem volt jó semmi nekem. Vizesedtem, a zoknim alig tudtam felvenni. 19-én egész nap takarítottam, jött anyósom, telefonált anyukám mindenkinek mondtam nyugi semmi jele, h szülni fogok. Aztán este 21:30kor pisilnem kellett és ahogy felálltam elfolyt a magzatvíz. Izgultam, örültem, féltem egyszerre. Zuhany és irány a kórház. Felvettek a kórházba aztán bejöhetett a férjem is. Éjfél körül jöttek az első fájások 5 percenként, hajnal 4kor már 2 percenként 1 perc hosszan, akkor kaptam EDÁ-t végül 7kor mentünk a szülőszobába és 7:28kor kibújt az én kis mókusom 3640 gr és 52 cm-mel. Csak mosolyogni bírtam és azt mondogatni, ettől rosszabbra számítottam, és örülök, hogy ilyen szép emlék lesz az első szülésem!

én 2009.augusztus 4re voltam kiírva,egy héttel hamarabb befektettek,mert toxemia gyanús voltam,magas vérnyomás,vizesedés.

július végén feküdtem be,szerdán elment a nyákdugó,mensi görcsök voltak pár napig,de semmi nem történt.2-án a helyettes doki nézett magzatvizet,ami zöld volt.Megindította a szülést,mert 12óra alatt meg kellett hogy legyen a baba.Kaptam kúpot,utána fürdés,zselé délben ami tágított,2kor megvizsgált,spontán burokrepedés,2ujjnyi voltam.4kor kaptam oxit,onnantól fájt 3-4percenként aztán folyamatosan jöttek,40en szültek férjem szólt hogy kakilnom kell 7után,megvizsgáltak eltűnt a méhszáj,3szor nyomtam és kinn volt 19.22kor egészségesen Maja kislányom 3450g-al és 51cm-el.

Azon (az azóta csodásnak nevezett) napon elkezdtek fájásaim lenni délelőtt, de simán takarítottam és hasonlók. Annyi, hogy felhívtam a dokimat (mert már 2 ujjnyira nyitva voltam előző hét óta), hogy elkezdtem vérezni is. Azt mondta nem baj, tágulok.

Este 17 körül már nagyon gyanús lett, hogy tudom mérni a fájások közötti időt, ami 5 perc volt. De, egyáltalán nem fájt, még mindig tettem vettem. Azért, szóltam a Zolinak, hogy amint haza ért és levitte a kutyákat (!), vigyen be a kórházba, mert ez már gyanús. Bár, biztos voltam benne, hogy semmi nem lesz. Jövünk egyből haza. Így a nyugalmamat átvéve apa a séta után bevágott egy szendvicset a kényelmes indulás előtt (itt azért egy kissé nyugtalan lettem, mert az elvárásom volt abban a pillanatban, hogy legalább ő izguljon már).

20:35 kor átöltözve, és kissé görnyedten sétálgattam a vajúdóban. Megjött a dokim, és azt mondta 23 h-ra túl leszünk rajta, és hozzá tette "Csöpögtessünk egy adag oxitocint! (fájáserősítő)". Hát, ekkor még nem akartam elhinni. Nem is lett igaza, mert 2010.02.01. 23:03 –kor született meg a kis drágám, laposra nyomott nózival (mert elnyomta a szülőcsatornában) fekete, sűrű hajkoronával. 3280 gr ill. 50 cm.

Annyira hihetetlen még most is. Nekem olyan hatalmas pozitív élményt adott a szülés, mert egyáltalán nem szenvedtem. Fájdalomcsillapítás nélkül pikk pakk meg lett. És, a varrás jobban fájt a végén (amit már viszont érzéstelenített az orvosom). Olyan furi ez az egész. És, én voltam akkor az egyetlen, aki 20:30 tól éjjel egyig a szülészeten volt. Szóval, minden tényleg csak rólunk szólt abban a pár órában, ott a félhomályban.

Néha azt hiszem, hogy álmodtam az egészet. Úgy gondolom, nagyon szerencsés vagyok…