Induljon a babaprojekt 2018 (beszélgetés)
Még tényleg korai. Kedden legyél dühös, vagy, ha megjön.
Én most néztm meg, hogy hogy volt anno a kisfiamnál. 2015 nov.24-én volt az utolsó mensim. Kb. 30 napos ciklusaim voltak akkor is. dec. 17-én még totál negatívat teszteltem. Ráadásul karácsony jött, úgyhogy csak dec. 27-én tudtam tesztet venni (nem gondolkodtam előre), akkor viszont már pozi volt. Sajnos pontos adatokat nem tudok, hogy mikor lehetett ovum, mert az alkalmazásból etűntek az adatok, pedig most jól jött volna.
Én is onnan rendeltem, 20-as érzékenységűt.
Hcg tesztet viszont rossmannba vettem 10-eset.
Szerintem igen, még időben kell lenniük.
Mi mindkét babánál 1.5 napokkal voltunk együtt.
(Egyik este, masik hajnal...)
Mindkétszer 1.5 napokkal meg a doki tanácsára 3-szori lh teszttel 2.hónapban sikerültek.
Ja meg nem tudom mekkora szerepe volt, de a Mio-Inositolt (Inofolic) ittam, e-vitamint szedtem
Lh tesztelést mikor próbáltad.
Nekem 3 hónapig hiába tűnt pozinak mégse volt jó.
Aztán dokim mo dta h 2 v 3-szor is teszteljek egy nap. A pozinak tűnő után is erdemes tesztelni h erősödik e meg.
Nálam pl szombati nap halványabb volt este. Vasárnap reggel erősebb de még nem pozi, vasárnap este egyforma csík tehát pozi, ekkor éjjel ahogy együtt voltunk utána éjjel 1-kor csináltam megint lh, ekkor már alsó erősebb mint a felső. Utána még azon a napon d.u ereztem 3-7 között h szúrt fájt alhasam, így akkor volt ovu dokim szerint.
Erre rá 11 nappal mondta dokim h hcg teszteljek, ami már pozi is lett.
Mivel nem reggeli pisibol teszteltel meg minden lehet. Ne dobd ki a penzed felesleges tesztekre 🙂. 12-13 dpo-n mar mutathat vmit a teszt de csak reggeli vizeletbol.
Drukkolok 🍀
Ha jól gondolom a peteérést akkor ma van 12dpo,de pontokra nem sikerült még az Lh tesztel elcsípnem a csúcsot szóval lehet hogy már 13dpo.
Jövő héten megyek kineziologushoz,már tényleg mindent megpróbálok
Számomra se akart sehogy se telni az idő a 12.hétig. Bezzeg azóta...vasárnap 19-et töltjük, belépünk a 20.-ba, így jön a félidő.
Mondjuk egy kétéves mellett nincs időm unatkozni, telnek a napok.
Én is irigykedtem korábban másokra. Most már úgy vagyok vele h.nem irigylem akik most kezdték még el.
Nekem 2015 végén volt egy kémiai, 1.5 hét késéssel megjött.
2016 marciusban aztán megi t pozit teszteltem, s kislányom nov.legelején született meg.
Most október elején pozit teszteltem nemvárt előtt 4 nappal, nemvárt napján barnázás pici vérzés, ami mint utóbb kiderült beágyazódás vége miatt lehetett. 15.hétig progeszteront szedtem. Ma már 18+4 vagyunk s szintén kislány van a pocakban.
(legelőször az orvos sem hitt benne, csak annyit mondott h majd meglátjuk hogy erősödik a hcg 1 het alatt, 3 vérvételem volt. De én tudtam h ott van a drágánk s szépen fog növekedni)
Negy nappal a mensid elott nem reggeli pisibol nem sok esely van ra, hogy pozitiv legyen🙂.
Tudod mikor volt peteeresed? Korabban sok helyen olvastam, hogy ha 12 dpo-n negativ a 10-es erzekenyesegu teszttel, akkor valoszinuleg mar negativ is marad (bar vannak akik erre is racafoltak).
Allitolag max 10 nap a beagyazodas+ 2 nap mire a hcg kimutathato, igy jon ki a 12dpo.
Most én is úgy érzem hogy megjön de elég ideges is vagyok a munkahelyemen,tényleg úgy érzem hogy a stressz miatt nem jön.de nem is a munkahelyem stresszes hamema én csinálok mindenből világ végét.
Most abból hogy elküldtek képzésre és egy héten két napot Pestre kell menni(ez nekem vidéki lánynak félelmetes)Ne haragudjon meg aki Pesti,de ott sok félelmetes,iszákos,ember van még a buszmegállóban is.
A férjem háromnegyed 5-kor ment el dolgozni én meg úgy ugrottam ki az ágyból, mint a rugó :D
Lehet, hogy korai, de mivel semmit nem érzek azon kívül, hogy meg fog jönni, ami aztán elmúlik, aztán megint vissza jön. Alhasi hasszurkák vannak, de már elég sok hasszurkára hittem, hogy valami, aztán semmi.