Így lettünk Család!

Őrült szélvihar dúl, fent a felhők fölött!

Dobálja testem hajóját parttalan.

Sehol egy kikötő, melynek nyugodt vizén túlélni lehetséges!

Eltörött a kormány, szakadt a vitorla, így nem megy a kormányozás!

Meglátod, meghalsz még ma, ha nem jutsz partra, te Lány!

És akkor egy mentőöv gyanánt, megjelenik a Halál…

Gyere Te szép Leány, ne félj! Kíméletes leszek! Nem bántalak, csak megfogom kezed és vezetlek!

Rövid lesz majd az út, ahova viszlek. Meleg lesz és szép zene, mely jólesik majd ennyi fázós rettegés után!

És hosszúkezű ujjai már a Lány derekán…

Ne vígy még magaddal, Te nagyszerű Vég, mely minden út zárásánál áll! Ne akaszd meg életem!

Van még ki hazavár és örülne nekem!

De ha nem érkezem meg hozzá, szétesik élete, boldogtalan lesz majd – és most született gyermeke!

És a Halál, mely nem szokott tenni ilyet, elgondolkozott…

Mit érek én ezzel a nővel, ha forróságom öleléséből mindig csak elvágyik? Megtehetném talán, hogy adok még időt! Hisz az élet végtelen, mindig visszafordítja tengelyét. Úgyis visszatalál…

És elereszti a derekat, messze száll…

Örül ott lent Apuka és éppen csak megszületett Kisfia!

Így lettünk Család!