Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetés)
Ebben reménykedem én is, hogy még alig volt -2 vagy -3 fok. Az annyira nem lehet gond. Majd meglátjuk. Lényeg, hogy valamennyi maradjon épen a nemes részből, aztán majd újrahajt, mint a többi rózsa. Azok is szinte tövig vannak metszve tavasszal.
Most azon agyalok, hogy milyen "kabátot" adjak rá. Azt hiszem, hogy egy papír bevásárló szatyor lesz kívül, az erősebb, de még átengedi a levegőt és valami újságfélét teszek még bele. Vastag csomagoló papír kellene, de nem nagyon jut most eszebe, hogy bárhová félreraktam volna ilyet.
Az a baj, hogy mindent nem raktározhat el az ember, hogy majd jó lesz valamire, mert akkor egy nap kupi az egész ház. De ilyenkor meg pont jól jönne, ha mégse dobnám ki, ami éppen nem kell.
Mondtam már, hogy a ridegtartáson lévő gardéniám milyen jól bírja a hó ellenére is. Legalábbis tegnap még bírta.
Lehet,hogy le kellene takarnom valamivel? Megkísérelni a lehetetlent, hátha átvészeli a telet.
Viszont jól elfelejtettem a csüngő rózsafámat. Mára eléggé fagyott, az a szerencsétlen meg nincs betakarva, mert halogattam... :(
Remélem túl éli. Mondjuk nagyon akciósan szereztem, de úgy elterveztem, hogy jövőre milyen szépen fognak ott a levegőben csüngeni az apró rózsák. Sajnálnám, ha kipusztulna.
:DDD
Jól tetted!!! Nem kell állandóan eltűnni a tűzhely-sütő-hűtő Bermuda-háromszögében...
Jó, hogy mondod. El is felejtettem.
Hm, mivel is ünneplem? Most kóstoltam meg egy gyömbéres-citromos étcsokit. Ha ez annak számít :D
Nagyon ügyes vagy, ami a költekezés részét illeti.
A cigi pedig tényleg luxus kiadás, de nem most, hanem amikor jönnek az átkozott következményei.
Nem tudjátok letenni?
Ma jól ki bosszankodtam magam...elővettem az ablakba való olyan fél kör alaku égő nagyon jól néz ki még ilyen téli jelenet is van rajta...na szóval de mivel támasszam meg az ablakba lévő virággal. igen de a zsinor rövid volt meghúztam leborult minden takarithattam... jól indul a karácsony...:(
Ma somlóival ünneplem az advent első vasátnapját. És ti?
Nekem öt, időnként 6 felnőttre kell főznöm. Bizony, én is nagyon sokat költök a háztartásra. Nem tudom, hogy csak kajára mennyit, mert együtt szoktam számolni a tisztasági, higiénés dolgokat meg a konyhára vett cuccokat. Úgy számolom, hogy 70-80 ezer biztosan elmegy ilyesmire, pedig nagyon takarékosak vagyunk. Először is fizetéskor elmegyek egy nagy bevásárlásra, az nekem kb. 30 ezer szokott lenni, aztán már nagyrészt csak tejet, kenyeret veszek (meg cigit :( ).
Nálunk a luxuskiadás a cigi, én azt is a konyhapénzbe számolom, és már azt is nagy haladásnak érzem, hogy napi 3 dobozról sikerült kb. egy-másfél dobozra redukálni az adagunkat (mármint a kettőnkét).
Csak egy zsebkendőnyi kis parcellám van, ahol kis zellert, petrezselymet, pár szem paprikát, paradicsomot, karalábét, némi céklát tudok termelni, és az idén az se sikerült valami fényesen.
Itt a többiek biztosan ügyesebbek nálam, tudom, hogy lenne még mit lefaragni, de már alig dobok ki ételt, mindent megpróbálok újrahasznosítani, átlényegíteni, lefagyasztani. Kenyeret nem sütök (ami késik, nem múlik), viszont a túrót magam készítem.
Én azért egy kicsikét felhúztam magam ezen a hozzáálláson.
Meg azon is, hogy szóltam, nem jól mosogat a Jolán, erre az volt a válasz, hogy valami hódara esik odakinn :)))
Dehogy!
Te vagy az, aki ilyen bravúrokkal elkényeztetted a családot és természetes számukra, hogy egy ilyen ebéd pikkpakk előáll. Biztos vagyok benne, hogy elő is áll :-)
Nagyon jó cikk!!
Nálunk sláger a nyers cékla...Rákbetegeknek is nagyon ajánlott,orvosilag.
Szia. Pizza rendelés nélkül is lehet élni, az biztos, de ma biztos rendeltem volna, ha lehet. Életem párja viszont kijelentette, miután fél tizenkettőkor végzett a hűtő szereléssel, hogy ne hülyéskedjek már, 10 perces munka csak kipucolni a hűtőt, visszapakolni, felmosni, rendet rakni (merthogy reggel óta nem lehetett a konyhába beférni), valamint csirkét sütni franciasalátával és rizzsel.
Ennyire becsülik a férfiak a házimunkát.
Most kaptam
CÉKLA a magyar aloe vera
A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság
ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax
tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs
zavarokra, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra --
mint például a szemfáradás vagy szürkehályog --, szív-, és vérnyomás
rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A
várandósság ideje alatt is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a
vérképzésben.
Nyersen, reszelve vagy szeletekben
A cékla gyökere és levele egyaránt fogyasztható, sőt, mindkettő szinte
ugyanannyi hasznos tápanyagot tartalmaz. A céklalevél nem csak
egészséges, de rendkívül jól mutat a salátákban: a legtrendibb
éttermek ma előszeretettel használják a lila erezetű, élénkzöld
leveleket.
A mézédes céklagumót legjobb, ha nyersen salátaként, vagy reszelve
fogyasztod. Ha fokozni szeretnéd az ízhatást, reszelj hozzá almát vagy
körtét is, így igazán ízletes vitaminpürét kaphatsz! Ha nassolnál
valamit, rágcsálj szeletekre vágott céklát: segíti a vérképzést és
kiváló antioxidáns.
Mindegy hogyan, de fogyaszd!
Hiszen nagyon egészséges, és láthatod, hogy az elkészítésének
számtalan módja van. Használd ki a természet gyógyító ajándékait, hogy
minél kevesebb időt kelljen a betegséggel foglalkoznod!
Kedvcsináló: egy ízletes és gyorsan elkészíthető céklasaláta recept
Hozzávalók: 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál
citromlé, 1 evőkanálnyi méz, 2 evőkanálnyi olívaolaj és egy kis só.
Így készítsd a salátát: Az alaposan megmosott céklát hámozd meg,
öblítsd le, reszeld vékonyra és tedd be egy tálba. Ezután a megmosott
és meghámozott almát és vöröshagymát is reszeld hozzá, sózd meg, add
hozzá a citromlevet, olíva olajat és a mézet. Forgasd össze alaposan
az alapanyagokat, majd hagy hűlni néhány órát. Önmagában is
fogyaszthatod, de ízletes köret lehet frissen elkészített sült mellé
is.
Bolondítsd meg egy kis sajttal: sült cékla és kecskesajt saláta
A Cékla a Magyar Aloe Vera! Fogyassz belőle minél többet! *Olcsóbb
és finomabb, mint bármelyik Patikai vitamin, vagy étrend kiegészítő!!!**
Kedves lányok, asszonyok!
Mindig csodálkozva olvasom soraitokat, hogy mennyire ügyesek és leleményesek vagytok!
Nálam ismét beköszöntött a téli időszak, amikor a fizetésem kb fele a nyárinak... Maradt egy kis tartalék, de azt nem szeretném felélni, kell tavaszra az autó rendbetételére.
Számolgatok, számolgatok mire mennyi kell, de nekem meglepő módon az jött ki, hogy ételre és italra rengeteget költök. :( Nektek mennyi a havi élelmiszerre szánt összeg kb? Csak hogy meggyőzzem magam, pizza rendelés nélkül is lehet élni...
Mai ebéd
Rozsdás hús (DunaTV-n tanultam az Ízőrzőkben)
Karajszeleteket megveregetni, szélét bevagdosni kissé, só, lisztbe mártom a két oldalát, forró zsírban megsütöm hirtelen a két oldalát.Kiszedem a szeleteket, a sütőzsírba bors, pirospaprika, pici víz, beletenni a húsokat, 1-2 gerezd fokit, karika zöldpaprikát és lassan forralni fél órát.Hozzá krumpliegérkét süssünk.Van céklasalátám azt adok mellé.
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)