Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetés)
De véleményem szerint egy város szépsége az egyik fontos tényező, a másik meg az élhetősége. Sokkal inkább élnék egy kevésbé szép városban, ha élhetőbb.
Nem kell feltétlenül dicsérni, én se dicsértem, csak megállapítottam, hogy szép város.
Nem is olyan rossz helyezés, főleg azt látva, melyik fővárosok vannak elöttünk. Gondoltam, hogy London lesz az első. Sokat nyom a latban, a Temze és a sok régi épület.
Én nem éltem más nagyvárosban, de szívesen nézegetem bármelyiket. Aztán majd dicsérem.
A 8. helyre sorolják, mint fővárost.
[link]
Meg tudom érteni Bundyt. Nagyon sok évig én se tudtam se megszeretni, se megszokni. Vidékről költöztem ide, mikor házasságot kötöttünk, ráadásul nem is városból. Férjemet ide kötötte a munkája, nekem meg mindegy volt. Aztán később kénytelen voltam megszokni, mert már engem is sok minden kezdett ide kötni. A mai napig nem állítom, hogy nem laknék szívesebben pl. Pécsen, Sopronban, Kőszegen, Veszprémben vagy Egerben, de ez már lehetetlen lenne. Azt viszont továbbra is állítom, hogy Budapest igenis oda sorolható a legszebb fővárosok közé. Nem tudom, hányadik helyre, azt se tudom, egyáltalán dobogós lenne-e, de szép a fekvése, jók a természeti adottságai, sok szép épülete, parkja van. Természetesen vannak elhanyagolt városrészek is, de az máshol is van.
Nem arról volt szó, hogy milyen a munkába járás két gyerekkel Budáról Pestre, hanem magáról a városról, annak a szépségéről. Egyébként a munkába járás meg a reggeli csúcs nemcsak Budapestre vonatkozik. Más nagyvárosban is hasonló a helyzet, és más fővárosokban is. Kicsit eltértél a témától, de nem baj.
... jó ! nem éppen kaktuszra gondoltam :( míg Pesten laktunk előfordult h begurult az ágy alá :) mire kibányásztam onnan , lehet h rajtam több volt a tüske :))))))) de mondjuk néhány páfrányfa elkelne :) :) de a szakállbroméliát se cincálnám le h ne lógjon az orrom elé :) :)
Jó szórakozást, elmegyek a dolgomra.
A levegő a kiállítás növényeinek megfelelő páratartalomra van szabályozva.
A sivatagiban nagyon száraz, van olyan hely ahol sokon fuldokolnak a pára miatt.
Némelyik kaktusz jó nagy.
[link]
... jók-jók , de nekem a kettéharapott fa kislétra a kedvencem :) és éppen a talpam alá való :) / Bundy örökölte egyik vidékre költöző kollégájától :) kiszórt minden felesleges cuccot amiket összegyűjtögetett élete során :) /
Ráadásul ahol kaktusz nő, ott általában meleg is van. Meg sivatag.
Munkahelye válogatja. Lehet ám jókat buszozni Pesten belül is.
Lányok ! az M5-ön Rieu műsora :)))))))))) megy gyönyörű :)))))
Nekem jelenleg elég, ha a fiam itthon van.
Kissámlim is van akkora,hogy fel tudok lépni rá.
Ha a szekrények tetejét akarnám lemosni, arra behozom a létrát. De igazából egy ilyesmi széket szeretnék, mert azt nem kell kivinni:
[link]
... nem is a külföldi a lényeg , hanem a jó kis kézreálló cucc :)
... azért 1 " bérkaszárnya " sem rossz megoldás , amikor még az ember benne van a dolgos hétköznapokban , abban a házban ahol laktunk több családnak volt hétvégi vityillója , ahova kiszabadultak a városból hétvégenként :) nem volt mindegy h gyalog is fél óra alatt odaértünk a munkahelyünkre és haza v egy 10en-órás meló után még esetleg télen gyalogolhat haza a hegyoldalon , mert nem megy fel a busz :( :( Anyum nem véletlenül nem is akart ide visszajönni amíg dolgoznia kellett :) mert volt része ilyen többórás gyaloglásban is :( :(
Ezek az összecsukható kis létrák nagyon ügyesek.
[link]
Meg rozsdamentes acél, meg külföldi, stb....
Háááát kérlek szépen, az örökzöldek sem egyformák.
Most éppen elképzellek az egyik hatalmas kaktusz alatt. Óóóójaa, nagyok azok a tüskék is.
... végülis a strapabíróbb részekre jobb is a fém :) mikor először láttam varrógépbe műanyag alkatrészeket :( dobtam is tőle 1 hátast ! :( azt se az örökkévalóságnak készítették ! :( :(
A Keleti baloldala tényleg értelmesebb a jobb oldalánál.
10 évet ki lehet bírni,csak le ne ragadjon az ember az "átmeneti megoldás"-ban.
... gyönyörűek !!! :) :) egyikbe szívesen becuccolnék valamelyik örökzöld alá :)))))))))
A növények bizony mindenütt impozánsak, főleg, ha kiállítás-szerűen válogatták össze őket.
Lakni nem szeretnék pl. kaktuszos vidéken, pedig kedvelem a kaktuszokat. Sem nagy lapaj levelek árnyékában, mert az jellemzően esőerdő.
Ahogy Budapest is úgy az igazi, ha van hova menni belőle. Ebbe azért beleértem Buda arra érdemesebb részét.
A növényházakból is jó kimenni egy idő után a megszokott klímába.
... köszi ! de ha Bundy lefesti nekem szép setétbarnára a kislétrámat azt majd beszorítom 1 sarokba / pl a spejzba ott se érem el a felső polcot :( / célszerszámként alkalmazva , ráadásul akkor majd színben is passzol :)
10 évig laktam és nem éppen Budapest szebbik részén , a Keleti-pu. baloldala nem éppen Buda , de még mindig jobban tetszett , mint a jobb oldala :( de mivel a 66-ból csak 10-et éltem ott , hát visszacuccoltunk oda , ahonnét elindultunk :))))))) mert Bundy nem tudta megszokni :( megszeretni + pláne nem Pestet :) :) mázlink volt :):)
Magyarországról érkező vendégeimnek mindig nagyon tetszett az itteni üvegházak, amikben megtalálható a világ különböző éghajlatainak a növényei.
Pár kép. [link]
Nem jártál két gyerekkel munkába Budáról Pestre, a reggeli csúcsban.
A város fekvése adott, a Füvészkertet én már kamaszként láttam.
Igen, főleg az utóbbi időben szépült a város, de még szebb lehetne, ha a közhivatalokat kitiltanák a Belvárosból, és elvinnék egy hivatali negyedbe, távolabbra, ahol a köznép valami gyorsvasúttal elérhetné, ha mindenképp személyesen kéne ügyet intéznie.
Éppen el lehetne vinni a Lánchidat is valami távolabbi Duna-ágra, de fejet hajtok a rajongói előtt, akik dekorációként imádják, holott közlekedni kéne tudni rajta.
Ha akarja, van rá ideje. Én már nagyon sok éve élek itt, és mindig felfedezek újabb és újabb szépségeket. Kb. 2 éve jutottam el pl. a Füvészkertbe. Csak ámultam, hogy milyen gyönyörű természeti szépség van benn a városban. Nem is tudtam róla, amíg nem láttam. Rengeteg fa, bokor, üvegházak. Már eleve a város fekvése is nagyon jó. Itt van a Duna, a budai hegyek. Bizony hogy szép ez a város még akkor is, ha vannak elhanyagoltabb részei, de összességében tényleg felveszi a versenyt más fővárosokkal. Aki nem ismeri, nem tudja milyen.
További ajánlott fórumok: