Hogyan tegyem magam túl ezen a csalódáson? Lehet, jobb egyedül, álbarátok nélkül. Hogyan álljak ki jobban a magam dolgaiért? (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Javaslom hogy keressétek meg a Femina oldalon Forrai Ildikó szakértőt ,lehet neki írni bármilyen témában.Én is ott olvastam remek válaszokat az ilyen élethelyzetekre.Másoknak írt válaszaiból is sokat lehet tanulni.Voltam hasonló barátokkal körülvéve mint amit írtál és sokkal jobban kezelem az élet dolgait mióta Ildikó tanácsait olvasom! Hajrá! csak ajánlani tudom!

Pont azon vagyok, hogy leépítem azokat akik nem az igazi barátaim.

Viszont szerencse a bajban, hogy kiderült egy ismerősömről, hogy nem csak ismerős, hanem inkább barát. :)

Én is sajnálom, mert 27-éves barátságnak hitt dologról van szó, 5-percre dolgozik tőlem, és arra sem volt ideje, hogy eljöjjön 10-percre (egyre se jött) pedig 10-hetesen elvetéltem, és rámfért volna egy kis beszélgetés.

Egyetértek ezzel a hozzászólással. Van egy "közmondás", ami szerint "istenem, ments meg a barátaimtól, az ellenségeimmel elbánok magam is". Szóval voltam hasonló szituációban, és néhány enyhébb szemrehányás után a "barátok" rádöbbentek, hogy nekem ez így nincs rendben. Persze eszem ágában nem volt utána őket barátoknak hívni.

Szerintem mondd el nekik, hogy mit érzel, azt, hogy nagyon csalódott vagy és hogy másra számítottál tőlük, mert itt és itt te voltál az aki segítettél nekik. Nem vitáról beszélek, nem is kell belemenj a részletekbe. Csak egyszerűen informáld őket a helyzetről. A legközelebbiekben pedig tudnod kell sajnos, hogy ők nem azok az emberek, akikre számítani lehet. Igen, mapaság ez ritka, kb mint fekete bálnával találkozni az autópályán, aki manókalapot hord, de néha azért lehet találni... Fel a fejjel és állj kicsit a sarkadra velük szemben:)

Szia!

Én is így kellett hogy rájöjjek, nincsenek is igai barátaim. A gimiben kialakult népes baráti társaság szétszéledt, akik maradtak a közelben, azok pedig megváltoztak. Évekig csináltam ezt, amit Te is, hogy bármikor számíthattak rám, meghallgattam őket, segítettem nekik, de amikor nekem lett volna szükségem segítségre, akkor úgymond "szemen köptek".

Az én barátnőm, aki az egyetlen volt számomra, még a munkahelyemről is kirúgatott az ő előrehaladása érdekében. Nem tudtam, hogy ő volt, neki sírtam.

Aztán rájöttem, és rohadtul fájt.

És ő van megsértődve még 6 év után is...

El kell tudni felejteni őket. Csak hátráltatnak a saját fejlődésedben!

Bajban derül ki, hogy a barátaink nem is nevezhetők annak.

Őket csak az érdekli, hogy nekik jó legyen, de visszafelé nem működik sajnos.

Megpróbálom érthetően felvázolni a helyzetemet, remélem sikerül.

Zárkózott típus vagyok, és így nincs sok haverom sem. Barátnak is csak három, max. négy embert neveznék. Legalábbis, akikről azt hittem eddig, én is számíthatok legalább egyikükre, amikor nekem van komolyabb problémám, amit szeretnék elmondani, és annak is örülnék, már az is segítene, ha csak meghallgatna valaki.

Én magam az a típus vagyok, hogy aki hozzám fordul, nem küldöm el. A három-négy emberért pedig akár tűzbe is mentem volna mindeddig. Nekik elég volt egyetlen egyszer megcsörgetni, és én legalább azt megkérdeztem, hogy miért csörgetett meg?

Ma viszont nekem lett volna igazán fontos, hogy egy valaki meghallgasson. Kerestem többször mind a négy, közelebbi barátnak hitt személyt. Egész délután hívtam őket, és tudom, hogy nem dolgoznak akkor stb. tehát furcsa, hogy ennyire éppen ekkorra ennyi ideig elfoglaltak...

Hárman még csak meg sem csörgettek, hogy hívhatom őket...

Az egyik pedig pattintott, hogy nem tudunk beszélni. Pedig tudja, hogy baj nélkül nem hívnám 10x egymás után, szünetekkel. (Ha nem fontos, akkor egyszer hívjuk a másikat és várunk....)

Amikor végül este méltóztatott megcsörgetni ez utóbbi, elkezdte mondani, hogy elrontottam az estéjét, meg nincs ideje a dolgaimmal foglalkozni (de persze nekem előtte volt időm őt meghallgatni, amikor neki volt fontos), ne húzzam le, stb.

Most besokalltam ettől a megtapasztalástól, hogy én eddig mindig segítettem, legalább csak meghallgattam (még ha számomra is lehúzó volt a hangulata, és semmi érdekem nem fűződött hozzá...) bármelyiküket, amikor ők megtaláltak a problémáikkal. Viszont most ők, simán hátat fordítanak nekem, mondva, hogy megvan a maguk baja, stb.

Nagyon fáj, hogy ezt kellett megtapasztalnom ismét.

Ugyanis ez már a harmadik alkalom, hogy éppen olyan helyzetben hagynak magamra, amikor nekem van problémám (és csak meghallgatásra volna szükségem), és nekik nem érdekük, ha segítenek.

Úgy érzem, ezek után, hogy én is csak a saját időmet pazarolom rájuk, amikor bezzeg megtalálnak.

Lelki szemetesládának érzem magam, mintha arra használnának csak.

Úgy érzem, jobb akkor ha magamra maradok, így a saját dolgaimmal foglalkozom kizárólag, és nem kapom a pofont, hogy én szánok rájuk időt, ők pedig érdek nélkül nem.