Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hogyan, milyen módon mondtad el párodnak, illetve rokonoknak hogy babát vársz? fórum

Hogyan, milyen módon mondtad el párodnak, illetve rokonoknak hogy babát vársz? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5
2009. jan. 6. 18:46

Az elsőt a meddőségi központban tudtuk meg vérből. A doki és az assziszetnsnő ott örvendezett, hogy gratulálnak, mi meg ültünk ott, mint két dinnye, akiket leöntöttek egy-egy vödör vizzel. Annyira hihetetlen volt 4 év után.


A második tesztet a férjem 33. születésnapján csináltam. Majd hajnalban /szombaton/ berohantam hozzá, hogy boldog születésnapot Apa és mutogattam a tesztet.

2009. jan. 6. 18:35
Nálunk a párom ott volt mikor teszteltem, anyósnál laktunk, úgyhogy ő meg már sejtette, mert előtte is voltak rosszulléteim, a szüleimmel meg közöltük, hogy készüljenek fel, mert nagyszülők lesznek. Sőt a párom már úgy köszönt anyukámnak mikor bementünk, hogy csók kedves mama:)
2009. jan. 6. 18:28

Mivel nagyon terveztük a babát ezért apa tudta hogy tesztelni fogok, de mivel addigra ő már dolgozni ment, lefényképeztem a két csíkos tesztet és elkültem neki üziként.


A szülőknek meg úgy hogy ismét nagyszülők lesznek.

Ismerősöknek meg sehogy csak észrevették pár hónap múlva!

7. corinna (válaszként erre: 6. - Benvik)
2009. jan. 6. 18:01
Ne foglalkozzatok mással, csak magatokkal! Ti örültök, és ez a lényeg! Nem nekik kell eltartani, felnevelni, kakás pelust cserélni....éjjel felkelni... :)
2009. jan. 6. 17:56
A párommal mindkét esetben együtt csináltuk a tesztet. Anyukámnak az elsőnél még nem akartam mondani, de találkoztunk az utcán egy ismerőssel, aki babaát várt, és mondta anyum, hogy milyen jó neki. Erre mondtam, hogy nekünk is jó:-)))) Anyóséknak Apa gratulált, hogy gartulál ahhoz, hogy nagyszülők lesznek. Most 6 hetes vagyok, így még a családi bejelentés hátra van. De félek tőle, mert az én családom szerint elég egy gyerek. Így nem lesz nagy öröm:-((( Mindig is le akartak beszélni minket a másodikról. Nem sikerült:-))))
2009. jan. 6. 17:56
Én megvettem a lehető legkisebb zoknit, beletettem egy kis táskába és mellé tettem a pozitív tesztet. Otthon átadtam a páromnak, mondtam neki, hogy egy kis ajándékkal készültem, csak úgy... először nem értette, de összerakta a képet, nagyon boldog volt.
2009. jan. 6. 17:53
Már van ilyen fórum.
2009. jan. 6. 17:50

Én a tesco wc-jében tudtam meg, ott is mondtam a páromnak,ez nem túl romantikus nem ajánlom:))))

Módszerekre vagy kiváncsi? Örülnének a babának?

2. dus
2009. jan. 6. 17:50
A páromat reggel a pozitív terhességi teszttel ébresztettem! Nagyon boldog volt! A másodiknál már együtt vártuk a teszt eredményét! A családdal csak betöltött 12 hét után közöltük közösen.
2009. jan. 6. 17:47
Hogyan, milyen módon mondtad el párodnak, illetve rokonoknak hogy babát vársz?
1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook