Hogyan, miből lehet ma egy-kettő gyereket vállalni? (beszélgetős fórum)

Még valami szurikáta gondolataihoz. Tök jó dolgokat írsz :)

Egy dolgozó, gyereket vállaló nőnek a mai világban 4 szerepet kell betölteni.

A sorrend végülis mindegy:

anya, feleség, dolgozó nő, házvezető

Ez pokolian nehéz. És nem lehet minden szerepben maximálisan megfelelni. Mert ha az ember ezt akarja, egyszer csak összecsapnak a feje fölött a hullámok.

(Nekem ezt a pszichológusom mondta, mert sajnos nálam is ez történt. A túlságos maximalizmusom vezetett ahhoz, hogy nem bírtam a nyomást, ami rám nehezedett. Azóta tisztáztuk otthon a szerepeket, a férjem is jobban besegít a házimunkába, és igenis átveszi a gyerekeket, ha menni akarok pl aerobikra. Mert nekem is jár a kikapcsolódás :))

Én az ELTE-n voltam harmadéves mikor terhes lettem. A következő évet halasztottam, de a maradék kettőt befejeztem nappalin.

Gyerek nélkül közepes tanuló voltam. Mikor megszületett a fiam, megtanultam hasznosabban beosztani az időmet. És négyesre diplomáztam, a csoportban szinte a legjobb jegyeket szereztem a zh-kon, vizsgákon.

Hogy hogyan? Magam se értem. Egyszerűen olyan erőt adott a gyerek, ami addig nem volt.

Minden addiginál nagyobb erőt ahhoz, hogy el kell végeznem a sulit, hogy jó állásom legyen, hogy pénzt kereshessek, hogy őt felnevelhessem.

És igen, sikerült!

:)

És még valami: azért az a gyerek csak nagyobb lesz, és bár később is igényel nem kevés törődést, de azért hamar megnő, és utána lehet menni dolgozni, szóval azért jó esetben a 10-16 éves kori nagy kiadások idején már két kereső szülő van. Szóval azért nem kell feltétlenül azon aggódni, hogy mi lesz 10-20 év múlva. Ha tudunk, takarékoskodjunk, az persze alap.

Sajnos aki most "fönt" van, azzal is megtörténhet, hogy később nem úgy alakulnak a dolgok...

Anyósomék pl. nagyon nagy lábon éltek, nagy ház, építész-cég, anyósom vezető állami cégnél. De spórolni nem is tanultak meg... A gyerekeknek nem tett jót, mindig a nagyképűség és a kishitűség között ingadoztak. Aztán meg egyszercsak jött egy nagy betegség, apósom betegeskedett, majd meghalt, anyósom belefáradt, nyugdíjba jött, építőipar kifingott, legkisebb fiú, aki a céget vitte volna tovább, 10 éve jár az egyetemre, és még mindig nem végzett... és mindezt nem kevés pénzért..

Ugyan anyósomnak még mindig majd annyi a nyugdíja, mint apám meg anyám keresete együtt, de ő csak sírni tud, hogy milyen szegény, a gyerekeknek egy csokit se vesz ezen duma alatt... Amyámék meg a kevesebből is tudnak segíteni minket, pedig 10 éve még anyósomék szóba is alig akartak velünk állni, mert nem voltunk olyan kivagyiak...

Bár nyilván van bennem egy kis: "úgy kell nekik", de azért ők is a családom, és igazából tragédia ezt látni, mert törekvő, tehetséges, dolgos emberek voltak... De nagy tanulság is.

Ezért nehéz nekünk nőknek. Két-három életet élünk egyszerre... Tök jók vagyunk. És kész. Ki ebben erősebb, ki abban, de mindenkinek meg kell minden területen küzdenie. Persze, több gyerekkel, meg eleve gyerekkel az ember sokkal jobban kiszolgáltatott, -nem csak a saját képességein döntésein múlnak a dolgok- de pont ez visz az emberi lét lényegéhez közelebb. Én ponthogy nagyon is ambíciózus voltam, mindenki utált, mert én voltam "a legjobb". A gyerekeim segítettek abban, hogy ezek a dolgok a helyére kerüljenek, úgyhogy mostmár "csak" ambíciózus vagyok, de azzal, hogy lejjebb adtam, kaptam sok barátot, kapcsolatokat... Erre mondom azt, hogy néha kicsit másként is kell nézni a dolgokat...

Én nem vagyok fodrászhoz, meg ilyenekhez járós, de azt tapasztaltam, hogy aki olyan, az a gyerek után méginkább fordít erre gondot. Hogy anyagilag hogy, azt nem tudom, de nyilván kell ehhez egy családi konszenzus is... Ha meg a párod is így látja jónak, ő fog elküldeni a szalonba... Szóval ezen ne aggódj..

Nem hiszek a horoszkópban, de én is rák vagyok, három gyerekkel, és a Műegyetemet két gyerek mellett végeztem el négyessel... Lehet, hogy mégis van ebben valami???

(Ja, és akik azt mondják valamire, hogy lehetetlen, azok általában csak irigyek ránk..)

Én próbáltam műkörmöt rakatni, mikor a nagyobbik fiam volt 2,5 éves. De 2 nap után leszedettem, mert akadályozott. Nem tudtam fürdetni, popsiját kitörölni, mert karmoltam, megszúrtam őt.

Később, mikor 4 éves lett, akkor tudtam újra rakatni a műkörmöt.

De persze mindenkinek más. De a babáknak, gyerekeknek olyan puha, lágy, selymes a bőrük, a simogatáshoz, érintéshez nem feltétlenül jó a hosszú köröm.

Sok anyukát láttam, aki szülés után a pici babáját alig tudja tartani, mert akkora hatalmas körmei vannak. Igazából nem értem, ahhoz, hogy az ember szoptasson meg pelenkázzon (főleg az első hónapokban) mi a tökömnek a műköröm?! (elnézést a kifejezésért, de ezen mindig kiakadok)

Erre mondják azt, hogy: magasról lehet nagyot esni.

A milliók se tartanak örökké, aki meg a pénzszóráshoz és a nagy lábon éléshez szokott, soha nem fog megtanulni takarékoskodni.

Köszönöm a megnyugtató szavakat:)

Igen család centrikus vagyok,van 3 kisebb testvérem,anyáéknak még annyi pénzünk se volt,van,mint nekem a párommal,és mi csak ketten vagyunk.De mégis tele vagyok kétellyel.A családomra mindig mindenbe számíthatok,anyagilag is az utolsójukat is odaadnák,de érzelmekben,lelkiekben is sokat segít anya.Rák vagyok érzékeny,családközpontú,de tökéletességre törekvő.Fel lesz robbantva a megálmodott harmonikus,tökéletes életem,de hozzászokok majd,és úgy lesz tökéletes 3asban,akkor is ha nem mindig lesz minden a helyén:)

Kedves Ami

Ezek a félelmeid teljesen természetesek, úgyhogy nyugodj meg.Anno én is izgultam, mi lesz velünk, ráadásul elég hamar kiderült, hogy ikreket várok, mivel nekünk orvosi segítséggel lett babánk.Szóval paráztam, hogy egyből kettő baba jön, mi lesz így velünk, ugyanakkor iszonyúan örültem, hisz végre ANYA lehetek.Úgy gondoltam, meg fogok őrűlni, hisz fingani sem lesz időm.Igen, kezdetekben így volt,aztán szép lassan beindulnak a dolgok...Anyagiak?Rendeződnek azok is, és amint újra munkába tudsz állni, hisz nem örökre vagy otthon, nos utána minden újra a régi lesz.Persze, lesz egy babád, akiért minden téren felelős leszel, de menni fog, hidd el.Ez természetes para.A lemondásokról annyit, hogy én csak arról mondtam le, amiről ÉN akartam.Ezek is kialakulnak benned, ez biztos.Ha tényleg fontos a család neked, ez nem lehet gond.

Igen,nyilván minél több mindent szeretnénk megadni a gyerekünknek.Én attól félek,hogy ez egy fizetésből kivitelezhetetlen.Persze,mi a minden?Mindenkinek más.Szeretnék kiegyensúlyozott,harmonikus egészséges életet élni.Ehhez pénz kell,a minőségibb ételekhez,a sporthoz.Szeretnék nyaralni is eljárni,nem tartom ezt luxusnak,egy évben egyszer mindenkinek járna.

Nekem az a félelmem,hogy ha én kiesek 2 évre a munkából,a férjem 100ezres fizetése mire lesz elég.A gyesem a legminimálisabb lesz,ami kapható,ugyh ezzel nem megyünk sokra.A kiadásokat mindenki ismeri,rezsi,számlák,bevásárlások.Ezek nélkülözhetetlen dolgok.Persze babaúszásra nem kötelező járni,de szeretném ha tudnánk menni,igen nekem sem szükséges majd konditerembe menni,de ha nem érzem jól magam a plussz kilókkal,le kell dolgozni valahol,erre majd írják páran,h otthon is lehet.Nekem otthon nehezebben megy,nincs késztetés,hajlamos vagyok közben más csinálni,és abbahagyni,és az az 1 óra amit kiszakadok a napi ritmusból pont kell ahhoz,hogy ne váljak savanyodott depis anyukává.A ruhatáramról megint csak nem szeretnék megválni,hisz ez egyben a hobbim is,örömöt okoz,ha ruhákat vehetek,akár magamnak,akár a családtagjaimnak.Boltkóros vagyok,ez a kedvenc könyvem is.Megszoktam,hogy csinos vagy,műkörmöm van,és félek hogy ezekről le kell mondanom,mert 1 fizetésből nem tudunk mindenre költeni.Igazából ezt szerettem volna megtudni,h másoknak is vannak e ilyen aggályaik,és hogy kivitelezik hogy mindenre jusson 1 fizetésből.Persze lemondások,de mindenről csak nem mondhatunk le,hisz akkor feladnánk önmagunkat.És egy boldogtalan anya mellett egy baba se boldog.

Szerintem onnan indul a dolog, hogy az ember eleve fontosnak tartja a gyerek fejlődését. Ehhez kell a külső segítség, nem is vitás, sőt az sem, hogy ez akár anyagi áldozatot is jelent. Viszont sokan abba a hibába esnek, hogy eljáratják 30000-ért tanfolyamra a gyereket, pedig ha megtanulná azt, amit az órán vettek, majdnem ugyanott tartana..

Volt olyan évfolyamtársam egyetemen, akinek az apja megkérdezte, hogy miért is jó neki, ha az ő lánya fél évre külföldre megy tanulni. Csajszi elnyert egy ösztöndíjat, de egy kis segítség kellett volna a kiutazáshoz. Egyébként volt pénzük a szüleinek... No az ilyen a gáz...

Honnan veszed, hogy én nem tudom kamatoztatni a képességeimet?

Ambíció nélkül nemigen értem volna el a megszerzett dolgaimat. Hogy ez kinek sok, és kinek kevés, az asszem egyénfüggő.

Amit meg én szeretnék átadni, az meg a szemlélet, illetve az, hogy több felől is lehet nézni a dolgokat. És örülök, hogy az egyes gyerekeim már másképpen nézik a világot. A lányom pl. sokkal anyagiasabb lény, mint én.

Amit meg én tanítok nekik itthon, az mindig az iskolai anyagra épül, vagy valamilyen "tanár" által tanított anyagra... Azért még elég sok dolog van "ingyenesen", vagy nagyon kevés pénzért a suliban... Csak foglalkozunk vele. Ennyi.

Mi itt a gond?

Én zenéltem, sportoltam, tanultam, egyetemre jártam, és kettőnk között az a különbség, hogy ennek kamatoztatását is megtanultam. És azt is, hogy aki nem tanár, annak a tanítása nem feltétlenül helyes, még akkor sem, ha családi programnak megfelel.

Sőt, még egy fontos dolog van, amit szintén át akarok adni a leendő gyerekeimnek: az ambíció. Az fontos.

Ez is tök jó.Főleg ha valaki ilyen sokrétű.

Én pl nem tudok zenélni,se hangom,se fülem nincs hozzá.Sportból megint csak nem tudom olyanra tanítani,amit én nem űztem.Nyelv úgyszintén...

Nekünk nincs sok pénzünk.

Többek között azért, mert más értékekre is fordítottam eddig időt, mint a pénzhajhászás. Zenéltem, sportoltam, gyereket szültem, egyetemre jártam. Igaz most nincs sok a bankban, viszont nem is kell a gyerekeknek feltétlenül eljárni, mert tanítom őket én zenére, nyelvre, sportolunk együtt...

Szerintem se mindenkinek való.Környezetembe 2 rossz példát is látok.Egyik éli világát,napokig részegen fekszik a bulik után,mindent az anyukája csinál,csapnivaló anya,a 2 éves gyereke is a mamát tekinti annak,a csajt a nevén szólítja,és sír ha kettesbe kell maradniuk.

A másik ahol a gépek nevelik a gyereket,hazaér az oviból,bevágják a szobájába,és laptop!4 éves gyereknek,ps,meg tv.Soha nem játszottak közösen,sose voltak játszótéren.

Szóval nem mindenkiből válik csodálatos anya.

Nem kéne ráerőltetni a társadalomnak és a környezetnek minden nőre,mert az ö gyerekeik olyanok is lesznek.Aki érez vágyat,késztetést,elhívatást az szüljön,aki meg nem,ne hagyja,hogy nyomást gyakoroljanak rá.Nem kel minden nőnek szülni,valaki gyerek nélkül is boldog.

Egyetértek azzal,aki azt írta,hogy nem akar lemondani egy nyaralásról a gyerek miatt,hanem vele együtt akarja.Én is ugyanígy szeretném élni az életem,ha lesz gyerekem akkor is.Persze h le kell mondani sok mindenről,és átalakul az életem.De nem csak anya akarok lenni,hanem feleség,szexi nő,jó barát stb.Sokan itt rontják el,mindent alárendelnek az anyaságnak,persze h az a legfontosabb,de úgy is tudsz elég szeretet adni a gyerekednek,ha nem mindig őt helyezed előtérbe.Pl az ilyen anyák nem tudnak mit kezdeni magukkal,ha 15éves gyereknek már nincs szüksége rá minden pillanatba,vagy ha kirepül.Ott marad magányosan,nincs hobbija,nincsenek barátai,nem találja fel magát gyerek nélkül.Én mindent a gyerekemmel szeretnék csinálni,utazni,nyaralni,de mellette feleség is vagyok,a férjemet sem szabad elfelejteni,ugyh 1-2 babamentes hétvége jót tesz.

És barátaim is vannak,nem fog belehalni a gyerek,ha egy éjszakát kimaradok,és bulizok velük,vagy havi pár órát elmegyek programozni.Az életnek nem kell fenekestül megváltoznia,és macinacis anyukának lennem,akinek egyetlen programja,hogy elviszi sétálni a gyereket.Sztem ettől lesznek depisek az anyukák.

Nem, nem ugyanúgy, csak nem úgy, hogy a lemondás legyen a fő jelzője a dolognak. Én közelebb vagyok a 40-hez, mint a harminchoz, sok éve vagyunk házasok, gyerekünk nincs. Azt viszont tudom, hogy ne lennék boldog, ha megszorulnánk anyagilag-nem lennék maradéktalanul boldog, ha idegesnek kellene lenem a számláim miatt.

Hanem ideges lennék és feszült. A munkámra sem tudnék úgy koncentrálni és a férjemre sem. Aki az életem, de attól rettegni, hogy mi lesz, ha elromlik egy háztartási gép vagy hulla fáradtan sem elmenni pihenni, mert nem futja rá, az nekem nem perspektíva. Azért nem, mert a férjem iránt érzett határtalan szerelmemért sem kapok kenyeret a boltban és azért sem, mert nem azért dolgoztam ennyit, hogy hátralépjek, visszafelé fejlődjek, akár csak anyagilag is.

Én itt nem a pénzhajhászatról van szó, mielőtt jönne egy okos és elkezdene ezen lovagolni. Hanem arról, hogy egy megszokott színvonalat, legyen az akármilyen is, nem adnék fel őszinte mosollyal. Mert vannak dolgok, amiért nem kárpótol a szeretet, pl. a stresszbetegségekért sem, amit okozhat a túlhajszoltság esetleg.

Remélem, érthető, amit mondani akarok.

Nem is kell a munkáról lemondani, én is dolgozom :) És járok fodrászhoz is, és aerobikra, és kozmetikushoz, és bulizni a férjemmel.

De olyan nincs, hogy gyerek mellett ugyanúgy éljen egy nő, mint előtte, gyerek nélkül.