Hogy váljunk el úgy, hogy a közös gyerekünk a lehető legkevésbé sérüljön? (beszélgetés)

Nekem az első házasságom ugyan, amiben élek, de a az első kisfiam apukája nem a férjem. Az ő apukája elment külföldre dolgozni, amikor még terhes voltam. "Értünk". Közben megházasodott kint. :D Akkor nem nevettem, de ma már köszönöm a Sorsnak. A kisfiam 1.5 éves volt, amikor a férjemet megismertük. Apjának tekinti, így is szólítja és mindketten így is éreznek egymás iránt. Mármint igazi apa-fia viszony. Van közös gyerekünk is, csak azon nincs mit magyarázni. :)))

Azt hiszem, feladom+! :D Igen, lehet, hogy néha válni kell. Én azért ellenzem, mert az életemben a "válást" megtapasztaltam gyerekként is, meg úgy is, hogy a kisfiam apja épp beszerelmesedett a nagy külföldi magányában (hála Istennek, mert különben soha nem találkoztam volna a férjemmel, akit imádok és boldogok vagyunk együtt). Szóval OK, néha lehet válni, de azért ha nem muszáj, inkább ne. ;)

Hááááát... :) Igazad is van és közben picit cáfolnék ezt-azt. :) A múlt század OK, nem élünk előre elrendezett házasságokban. Azonban az érzéseken a századok nem változtatnak. Nekem pl. nem gyerekkoromban okozta a törést a szüleim válása, mert akkor, hogy lényegre törően fogalmazzak: l....rtam. :S Aztán amikor kezdtem felnőni, láttam meg, mi minden maradt ki az életemből, ami egy ép családban meglehetett volna. Ott sem biztos, de nagyobb eséllyel mégis. Amikor láttam, hogy más lányok akár húszévesen is még néha odabújnak az apjukhoz, akiknek ők a kicsi lányai... amikor valami elromlott és apa megcsinálta másnak, én szerelőt hívtam, amikor más költözött, én erre is kereshettem embereket, amikor egy szar kapcsolatban tipródtam én hülye évekig, nem volt egy apám, aki azt mondja, kislányom, többet érdemelsz, stb. A válásukkor ennek még nyoma nem volt, de az idő elkoptatta a régi szorosnak hitt kapcsolatunkat. Nem okolok senkit, nem vagyok lelki nyomorék, élem az életem és a magamét úgy alakítottam (próbálom), hogy kerek legyen, de attól még tudom, hogy lehetett volna másképp is. Pl. hogy ami másoknak természetes volt (mire való egy apa), azt én úgy kukáztam össze az évek során, azaz ésszel már rájöttem, de ösztönből, belülről nem tudtam.

A szép válás... Az én szüleim soha nem ordítottak, ajtót sem csapkodtak. Nekem ez a feszes néma gyilkos rosszabb volt talán, mint egy kiadós balhé, ami után jöhetett volna a csend. Ja, és ezt azért, mert apám szerelmes lett... Pfff... Közben anyám dolgozott 3 helyen, építkeztek, meg mellé ott voltunk a 2 gyerek. Apám meg szegény olyan szar sora volt, hogy másban kellett a romantikát keresni. Persze anyámnak marha sok ideje volt romantikázni, mikor azt sem tudta estére, hol a feje és nem volt hétvége, semmi, csak hogy a ház elkészüljön és legyen is miből. Az ilyen romantikát és beszerelmesedést bunkóságnak érzem. Ez olyan, mint hogy nálunk most a pénzhozó munkát a férjem végzi, én a "háttérsegéd" vagyok, meg hát a "housekeeping manager" itthon, erre föl én kitalálnám, hogy a férjem keveset van itthon (dolgozik), micsoda szemét, hát nekem megjár egy kis dugi-bugi, keresek egy szerelmet magamnak...

Mielőtt balul ütnének ki a soraim, értem, hogy minden helyzet más, de épp a fentiek miatt írom, hogy érdemes azért ezerszer is átgondolni, mert több bőrt is vásárra viszünk.

Elvált szülők gyerekeként azt mondom, ezerszer és még százszor gondolt át, hogy mi lenne jó. Fontosak az érzések és a szerelem, de amikor családunk van, már nincs a tinilányos ÉN, hanem a CSALÁD van, azt kell nézni elsősorban szerintem.

Az én szüleim úgy váltak el, hogy anyuval maradtunk, soha nem szidta aput, stb. Ennek ellenére egy nagy szakadék alakult ki köztünk és soha nem jött helyre a dolog. Pedig imádtam az apámat, ő volt a minden számomra. Ő is hibázott, mert nem úgy keresett, ahogy kellett volna, de a lényeg, hogy ha a szüleim felnőttként viselkedtek volna és igenis átgondolták volna amit csinálnak és nem ösztönlények módján oldották volna meg a dolgot, együtt is maradhattak volna. Vagy össze sem kellett volna házasodni és akkor az egész nem lett volna. Mondjuk ez veszteség lett volna, mert nem lennék sem én, sem a tesóm. :D

A prédikációm lényege az, hogy akármennyire érzelmekről beszélünk, mivel több főt érint kőkeményen a kérdés, igenis értelmet is kell belevinni. Néha kell áldozatokat hozni, azt hiszem. Ilyen helyzetben sosem voltam, mert én az utolsókig a váramat védem és nem kukucskálok onnan kifelé, de mindenki élete más és egyéni, nem ítélkezhetek.

A kisfiatokat nézd elsősorban, én azt mondom. A férjed még szeret, fontos vagy neki, tehát nem esélytelen akár kitörölni ezt a kis időt és folytatni, ahol megtört minden. Esetleg a férjeddel rendezni azt, ami miatt te kívülről kerestél megoldást a mindennapjaidra.

Talán okoskodásnak hangzik, amit írok, de nagyon a házasságot és a családot pártolom minden esetben, elsődlegesen. Akkor érdemes szerintem válásról beszélni, ha már semmi sem menthető. Arra is készülj, hogy a kisfiaddal neked kell elszámolnod, ha nagy lesz és megkérdezi, mi volt. Apa azt fogja mondani, hogy ő szeretett titeket, de te leléptél egy fickóval... A fiúk az anyákat félig nőként kezelik, félig anyaként. Úgy fog erre reagálni, ahogy egy elhagyott, megcsalt férj tenné, azaz nemtetszést fog kiváltani benne. Csalódik élete első "nőjében", az anyjában...

Kemény szavak, de én átgondolnám ezerszer is a helyedben, hogy mit tegyek. Nem csak rólad van szó... Bocsánat, ha megsértelek esetleg a véleményemmel.

Ja es az utolso par sorodon nagyon megakadt a szemem.Attol,hogy elvaltok,meg nem veszed el tole az apjat!Az meg hogy nem tudtal neki testvert szulni..hat sajnos ilyen az elet!Nem lehet minden tokeletes.

Ne vadold magad!Ez van!Es oromteli dolog mar az is,hogy 38 evesen egyaltalan egy gyereket is tudtal szulni,de ez nem jelenti azt,hogy ha ez a kapcsolat nem mukodik,akkor is maradni kell.Mert hosszu tavon ez nem lesz jo.En se rabeszelni,se lebeszelni nem akarlak a valasrol!

De merlegelni kell!Minden szempontbol.A gyerek boldog lehet ugyis ha egy jo kapcsolatban vagy,boldogan kiegyensulyozottan elsz,uj apukaval,es az edesapjat is lathatja.Hetkoznap,hetvegen,ahogy ossze tudjatok egyeztetni.Az elejen biztos meg fogja viselni a valtozas,de lehet a kesobbiekben tobb orommel fog jarni,mint nehezseggel.Ez csak rajtatok mulik,harmotokon.Rajtad,az exen,meg az uj parodon.Hogy ki hogy viszonyul a dologhoz.

Ha az uj apuka/parod,mindegy hogy irom,eleg inteligens es jol fogja tudni kezelni a helyzetet,akkor jol is elsulhet.akkor van baj,ha nem fogadjak el egymast.Erre irtam korabban,hogy talalkozzanak surun.Ne legyen hirtelene valtozas.Ne az legyen,hogy egyik nap meg apuval alszik,masnap meg koltoztok egy szamara vadidegenhez.Ugy biztos,hogy sokkolo lenne.Ha a parod mar tudja a dolgot,akkor probald ugy megoldani,hogy az elejen csak talalkozgattok harmasban a gyerekkel meg az uj ember,kesobb aludj nala gyerekestol.Igy lassan de biztosan at lehet szokatni.Persze ehhez az is kell,hogy a mostani parod ebbe belemenjen...

Mashogy nem lehet megoldani keves serulessel.Ha dontottel,akkor meg ertesd meg a mostani paroddal,hogy ez a gyerek erdeke,es fogadja el.Vagy adj meg idot magadnak,es gondold at,hogy igazan valni akarsz e,vagy csak fellangolas?!

Egyelore nem irok tobbet:)Mert az csak talagatas/otletelgetes lenne vaktaban.

En szandekosan mas szemszogbol fogom leirni a velemenyem.Eloszor is,az ilyen szeretoi kapcsolatbol,amig nem eltetek meg egyutt nem lehet tudni,hogy mi fog hosszu tavon kisulni.Felre ne erts!Nem itelkezem,es nagyon is ertem milyen helyzetben vagy.Most csak a tenyeket irom,amit ennyi infobol le lehet szurni.Ami ugyancsak keves...Sok fugg attol,hogy a rozsaszin-kemias dolgon tul vajon mint ket felnott ember hogy fogtok egyutt mukodni az uj szerelemmel/szerelemben/parkapcsolatban?Mert az oke,hogy neha talalkoztatok,es jujj de szep volt minden,de ha ossze is koltoztok vajon meddig marad meg ez a varazs,es mennyit bir el az a kapcsolat?Erted mire gondolok?

Mert ha a mostani kapcsolatodat felrugod,akkor jon a hozza-viszi a gyereket az ex,es egyeb hetkoznapi problemak:bagatel,de szamlak,orvos,egyutt alvas-eles egesz nap,egesz heten a nap x orajaban.Latni egymast mindenfele elethelyzetben stb.Tudom,hogy nem vagy hulye,meg tudod hogy ertem,mert most is egyutt elsz vkivel,tudod mivel jar.Na de eleg eros ez az uj kapocs ahhoz,hogy mindezt elbirja?A sok valtozast,a koltozest,a gyerekkel jaro dolgokat?

Nekem nem kell megvalaszolnod ezeket a kerdeseket,csak magadnak,es akkor mar nagyjabol meg is van a valasz.

Ezek mind nagy rizikofaktorok.Mert a kesobbiekben veletek fog elni a most 5 eves gyereked,akinek az uj parod csak a neveloapja lesz,nem az edesapja.Ezekbol nagyon sok veszekedes lehet a kesobbiekben.Anyagi,feltekenyseg ezer fele,attol fugg mennyire erett ember,es mennyire komoly a szerelem koztetek....

Meg attol is fugg,hogy neki van e sajat verszerinti gyereke,vagy akar e meg...?

En azt tanacsolom,hogy higgadtan gondolj at mindent!Mit nyerhetsz,mit veszithetsz!Es persze a gyerek szempontjabol is.Attol,hogy elvaltok azt meg lehet szepen embersegesen,es lathatasi idovel,hetvegere elviszi egyebek...Nem kell,hogy elszakadjanak egymastol.Az biztos,hogy tores lesz neki,de ha ugyesen csinaljatok,akkor a leheto legkevesbe fog serulni.Meg persze,hogy az uj "apukajat" el fogja e fogadni.Ez is nagy veszekedesi/feszultseg forras lehet.

Nehez ugy.De az is biztos,hogy egy gyereknek attol nem lesz jobb ha a szulei boldogtalanok.

Irj meg egy kicsit a korulmenyekrol,ugy konnyebb tanacsot adni!

Ja es nem szabad semmit se elkapkodni!Olvastam,hogy 1,5 eve tart,de akkor is.Inkabb gondold at jol a dolgot,mintsem utolag megband!Meg eloszor en bemutatnam a gyereket az uj potapajeloltnek.Nem ugy hogy "o az" csak ugy,hogy ismeros,es abbol mar sokat le lehet szurni,hogy hogy viszonyulnak egymashoz...

Egyenlore tobb otletem nincs,ha majd irsz meg akkor talan...

A lenyeg,hogy csak ugyesen!Es fel a fejjel!

Ne haragudj, de olyat kérdezel, amire kívülálló nem adhat választ, csak TE! Nem ismerünk, pár mondatból a szituációt sem ismerhetjük meg teljes egészében, hogyan adhatnánk bármiféle tanácsot is? A Te életedet, Neked kell döntést hoznod, és Neked kell vállalni a döntésed következményeit is.

Mindamellett sajnállak, mert nehéz helyzetbe hoztad magadat. Igaza van cat.e.rinának, a gyermeked valószínű, már régóta érzi, hogy valami nincsen rendben a szülei között. (A gyerekeknek szuper radarjaik vannak, egyből leveszik a lényeget.)

Ja, és úgy írsz, mintha csak rajtad állna a dolog: elváltok-e vagy sem. Az urad mindent tud - írod. és nagyon szeret még... - ez azt jelenti, hogy megbocsátott?

Az uram 54 éves,én 43,a gyermekünk 5 éves. Későn ismertük meg egymást,de jó volt minden....8 év együttélés után beleszerettem egy fiatalabb elvált férfiba. Küzdöttem ellene,tiltakoztam az érzés ellen,de hiába....Majdnem másfél éve egyszerre 2 vasat tartok a tűzbe,nem megy tovább... Az uram már mindent tud....Nem tudok tovább hazudni!! A gyermekünk semmit nem érez.Még.

Próbáljuk kiabálások nélkül,intelligens emberek módjára élni az életünket...Ami a gondom: Nem tudom elszakítani a gyermekemet az apjától!!Hogy jövök én ahhoz?? Nagyon szeretik egymást!! Az uram is nagyon szeret még engem,de én már nem szeretem őt....sajnos már nem...A másik férfi megkérte a kezem,velem akar élni!! Én azért nem lépek másfél éve,mert nem tudok!! Inkább legyen a gyerekem boldog,én meg boldogtalan...Így is lelkiismeretfurdalásom van,hogy nem tudtam neki testvért szülni,még az apját is vegyem el tőle??