Hogy lehet túlélni? (beszélgetős fórum)

Igazad volt,senkit nem akarok megbántani,de félig igazad volt.Mert ha valaki elmegy,ő megszabadul minden szenvedéstől,és valóban egy jobb állapotban van,mint az emberi lét! Tehát nem érdemes az illetőt sajnálni.

De az emberben megvan a másik hiánya,hogy nincs ott fizikailag,hogy hiányzik-és ez is egy nagy fájdalom.

Mindkét megközelítés igaz-hogy önsajnálat is,meg nem is.

Én még szerencsére nem vesztettem el a szüleimet,de az az igazság,hogy attól hogy valaki fizikailag meghal,nem szűnik meg létezni.

Biztos vagyok benne,hogy melletted van,nem csak pszichés oka van,hogy vele álmodsz-ne hidd magad hülyének,ha úgy érzed,álmaidban beszél veled.

Csak ennyit akartam,hogy ezt tudd.

Ez nagyon tetszett és elgondolkodtató..

Két magzat beszélget: - Mondd, te hiszel a születés utáni életben ? - Persze. A ...születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. - Lárifári ! A születés után nincs semmi ! Onnan még senki nem tért vissza ! És különben is, hogy nézne az ki ? - Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak… Talán a saját lábunkon fogunk ...járni, és a saját szánkkal eszünk. - Ez már végképp ostobaság ! Járni nem lehet ! Még, hogy szájjal enni Nevetséges ! Hát nem látod a köldökzsinórt ? És ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit : azért sem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid . - Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk. – Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész. - Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk… - A Mama ? Te hiszel a Mamában ? ! - Igen. - Ne nevettesd ki magad ! Láttad már valahol ? Egyáltalán látta már valaki ? - Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk. - Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó ? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom. - Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét...

...ha válaszolsz magadban 1 tal fura kérdésre segíthet...

Ha elveszítjük szerettünket valyon miért sírunk...,kit sajnálunk Őt vagy magunkat?

Nem kell vissza-válaszolnod,de! magunknak ue sohasem hazudunk?

Nagyon nehezen. Nekem édesapám halt meg tíz éve, de még mindig nagyon hiányzik. Sokáig tart, míg az ember elfogadja, és az is, hogy magához térjen.

Fogadd részvétem.

Még nagyon friss a sebed.Ezt a veszteséget fel kell dolgozni.Gyászmunkának hívják ezt a folyamatot.A kritikus fázisnál tartasz amiben teljesen normális a düh és a harag.Én már 1 éve küzdök ezzel.

Várom a "megszokás" fázisát.

Nekem sokat segített az hogy sokat olvasgattam túlvilági témákról,stb.Tudom hogy egyszer még találkozunk,és várnak egy jobb helyen.(apu is elment 2 éve)

1 hónapja veszítettem el Édesanyámat! Mindig féltem, hogy ez bekövetkezik. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire fáj fizikailag! Amikor még élt és kinéztem az ablakon reggel olyan boldog voltam, amikor égett a lámpa nála és halkan súgtam minden alkalommal, hogy hál’ isten él! Az utolsó napig hittem, amikor már mindenki rázott, hogy térj, már észhez vedd észre, hogy nincs tovább:-(aznap este elment és az óta megállt a világ, nem hallok és nem érzékelek semmit. Iszonyat düh van, bennem! Minden éjjel róla álmodom, és nem hiszem el! Hetek óta nem alszom, és amikor felriadok, hajnalba azt hiszem, álmodok, és nem tudom mi a valóság, hogy él vagy, hogy meghalt.

Tudom, hogy mindenki másképp dolgozza fel, mert attól függ, hogy milyen volt a kapcsolat! Tudom, de te hogy élted túl?