Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Házasságban egyedül fórum

Házasságban egyedül (beszélgetős fórum)


1 2 3
8. Channa* (válaszként erre: 5. - Semleges)
2018. júl. 27. 20:22

Már az első években is kell. Nem lehet sülve-főve együtt lenni.


Én nem értem, hogy mi a baja a fórumindítónak, de lehet, hogy más igen...


Én lassan 30 éve vagyok férjnél, de nem volt még olyan, hogy magányosnak éreztem volna magam. Mi a házasságunk minden percében jól szórakozunk együtt. Nem rég jöttük haza a nyaralásból és már lefoglaltuk a jövő évit. Tervezünk más "utazást" is, illetve bicajozunk is hétvégente együtt, járnak hozzánk barátok, és mi is megyünk a barátokhoz és rokonokhoz is. Én járok tornázni is, illetve a barátnőimmel is eljárunk több helyre.


Tehát, külön program mindig kell, és hobbi is, és barátok is, és társaság is!


Ha más nem jut eszedbe, akkor menj el sétálni, bicajozni, vagy tornázni, ahol tudsz ismerkedni is.


Igaz, mi együtt megyünk a férjemmel, de igazán jók a bicajozásaink is. Jellemzően szombaton és vasárnap megyünk délelőtt, eltekerünk pl. a Margitszigetre, leülünk a szökőkútnál, fecsegünk, tervezgetünk, közben megreggelizünk, én eszek még édességet, kólát iszok, a férjem iszik egy sört, majd haza tekerünk:D

Vagy ugyan ezt megtesszük sétálva is.

Nem nehéz elindulni! Vágj bele valamibe. Hány éves vagy?

Kollégák? Velük is lehet közös program. Barátnők? Ha más nem, akkor átmenni egymáshoz és meginni együtt egy kávét és közben beszélgetni?

Férjeddel közös program?

Mit csináltatok 32 évig?

Az én gyerekem is közel 30 éves már és már nem velünk tölti a szabadidejét, még sem vagyunk magányosak...

7. fincsi5 (válaszként erre: 1. - Mamó)
2018. júl. 27. 20:15

Nem tudom, hol laktok, ha városban, vagy közel hozzá, menj nappal "csak úgy', sétálni. Ülj le egy parkban, menj be 1-1 nagyobb üzletbe, nézz körül. Az is lehet, megtetszik valami, de ne ez legyen a cél. Örülj, hogy gondtalanul sétálsz, nézelődsz.


Nappal töltődj, és az este már nem is lesz olyan unalmas.


Amit nem ajánlok; az az unalomból való sütés-főzés.

2018. júl. 27. 20:09

A fórum címe Házasságban EGYEDÜL. Nem az, hogy nem tudsz magaddal mit kezdeni. Voltaképpen kereshetsz uj hobbit, barátnőt, elmehetsz hazulról, de attól még a probléma megmarad: házasságban élsz, egyedül.

Nem inkább a férjeddel kellene közös programot szervezni, elutazni, kirándulni... ? Bármit, ami új, nem megszokott, és mindkettőtöket kimozdít ebből a semmilyen helyzetből?

2018. júl. 27. 19:54
Vagy ülj te is gép elé netezz, olvass, tornázz, barátnőzz, kézimunkázz, találj valami hobbit. 32 év házasság után kell is egy kis külön egyedüli kimozdulás.
4. PöttyösPanka (válaszként erre: 1. - Mamó)
2018. júl. 27. 19:53
Elindulni a legnehezebb. Ha arra rá tudod venni magad, utána könnyebb lesz.
3. kisj
2018. júl. 27. 19:50

Egyszerűen fogod magad és elindulsz otthonról.

Nem értem, hogy neked ebben mi a probléma?

Menj és szellőztesd ki a fejed:)

2. globus (válaszként erre: 1. - Mamó)
2018. júl. 27. 19:02
Nem értem az ok-okozat összefüggést. Miért robbanna a bomba, csak mert nem jársz el hazulról? Vagy te lettél nyugdíjas, emiatt nem jársz közösségbe? Férjed otthon van, idáig tiszta :)
2018. júl. 27. 18:58

Lassan eljön a 32. házassági évfordulónk, kirepültek a gyerekek és egyedül vagyok. Ha régen ezt valaki nekem mondja, szembe nevetem / röhögöm, pedig így lett. Esténként egyedül vagyok, mer férjem dolgozik, vagy "dolgozik" a számító gépe előtt.

Ez még nem lenne probléma, de valahogy nem tudom magamat rávenni arra, h kilépjek a régi, megszokott időbeosztásból, elmenni valahova, mert keresek én programot, lehetőséget, körbe nézek, de amikor eljön az idő mindig találok valami okot, ami miatt mégsem mozdulok.

Viszont, ha előbb-utóbb nem teszem meg, fel fog robbanni a bomba, vége a házasságnak.

Tudnátok valami segítséget mondani, hogy tegyem magamat mobilabbá? Vagy van valami tapasztalatotok?

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook