Ha Gyesen/Gyeden lévő kismama terhes lesz, és a Gyes vagy Gyed ideje alatt szül, milyen járulékokban részesül az utolsó szülést követően? (tudásbázis)
Elbeszélünk egymás mellett. Csak tényszerű akartam lenni.
Dehogy zavar az, ha egy kismama keresőképtelen és ezért kiírja az orvos. És természetes, hogy ilyenkor választhat, hogy visszamondja-e az éppen folyósított juttatást és igényli-e a keresőképtelenség időszakára járó táppénzt.
Csak azt jeleztem, hogy ha a kismama egészséges és nem indokolt, akkor a táppénz nem egy választható valami, mint ahogy sejtetted (ha nem ezt tetted, akkor félreértettem és elnézésedet kérem). A terhesség nem betegség.
Mint ahogy egy "nem kismamának" sem opció, hogy kiírassa magát csak azért, mert már nem akar egy adott cégnél dolgozni, de még nincs másik munkája és ha táppénzre megy jobban jár, mintha felmondana. De annyira nem vagyok naív, hogy ne tudnám, hogy sokan megteszik és nem is tudják, hogy igazából ez nem csak morális, hanem jogi kérdés is. Persze, ha tudnák sem biztos, hogy másként döntetnének.
Csak azért bátorkodtam tényszerűen megjegyezni, hogy mi a pontos helyzet, mert nagyon rögzödött az emberekben, hogy "kiveszik" az éves szabadságot és "elmennek" táppénzre, holott a tény az, hogy a munkáltató kiadja az éves szabadságot (jó, a 25% felett a munkavállaló rendelkezik) és kiírja az orvos betegállományba azt, aki keresőképtelen.
A másik pedig az, hogy tudom, hogy sokan szűkös anyagi körülmények között élnek, de erre nem megoldás az, hogy a közösből többet vesznek ki, mint amennyire jogosultak, mert ennek az lesz a következménye, hogy majd a jogos részre sem marad fedezet...
Azt pedig kifejezetten nagyra értékelem, hogy idődet beáldozva, segítesz a kismamáknak eligazodni.
ne haragudj, hogy megkérdezem, de szerinted miért lenne táppénzcsalás, ha egy 7-8-9 hónaspos terhest az orvos táppénzre vesz? Nekem semmi, de tényleg semmi bajom nem volt a terhességem alatt, még csak sokat sem híztam, de az utolsó hetekben, főleg amikor 35-40 fok volt még létezni is nehezemre esett!!! Nem tudtam aludni, 200 méter megtétele után bekeményedett a hasam, és beledagadt a lábam a cipőbe. Hát ha valaki ebben az állapotban nem keresőképtelen, akkor nem tudom micsoda?!
És a tapasztalataim azt mutatják a környezetemben, pedig van frissen szült, terhes éppen elég, hogy én vagyok a ritka kivétel! Soknak hamar kinyílik a méhszája, magas a vérnyomása, a cukra, és van akinél ezek együtt! Szerinted ők táppénzcsalók? Én nem gondolnám!
Kedves Tereza!
Igen szoktuk tájékoztatni Őket.
Miért lenne táppénz csalás?
Az orvos veszi keresőképtelen állományba.
Egyébként a TB szakértő is ezt javasolja.Így járnak jobban a kismamák.
Szerinted az minek minősül kórházak esetében,hogy a kismamát az utolsó hónapban papíron befektetik a kórházban természetesen otthon lehet a saját lakásán,így a kismama csak annyiban károsodik,hogy 10%-al kevesebb lesz a kórházi ápolás idejére a táppénze a kórház viszont nem megy csődbe.
Te nem sajnálod a minimálbérből élő kismamákat 2-3 gyermekkel?
Elnézést kérek tőled,hogy próbáltam segíteni a kismamákat.Ha téged zavar többet nem teszem.
Üdv:Pirko
Kedves Pirko!
Nagyon köszi az eddigieket, de még mindig nem látok tisztán. A keresőképtelen állományom 8-as kód szerint (ha jól tudom, ez a terhesség) 2006. június 20-tól kezdődött. Ez, ha igaz, nem betegszabadság volt, az tudtommal egy egész más kategória. Szóval igazad lehet, és a 2005. évi bérem alapján kaptam a juttatást.
De mit és mennyit kapok, ha idén megszületik a kistesó?
Nagyon köszönöm a válaszaidat!
Win
Kedves Win!
A 2 év folyamatos biztosításban töltött idő a jogosultsághoz kell.Az irányadó időszak pedig a szülés napját megelőző év január 1-től december 31-ig.lenne,ha lenne,de ha nincs 180 naptári nap biztosításban töltött idő ebben az időszakban,akkor a szülési szabadság első napját megelőző időszakban kell visszaszámolni 180 naptári napot.
Ha te 2006.07.20.szültél és előtte 30 napot voltál táppénzen akkor 2006-ban nem is volt 180 napi béred így gondolom a 2005-évi béred után kaptad a TGYÁS.Ha csak nem betegszabin voltál még júniusban végig.
Egyébként a TB most már annyira bonyolult,hogy szinte nincs két egyforma eset.Nagyon nehéz általánosságba válaszolni ha nincsenek konkrét dátumok.
Ha valamit kihagytam kérdezzél.
Üdv:Pirko
Nincs mit köszönnöd.
Én se értek ehhez a dologhoz, mint szerintem a legtöbb kismama.
Ezért is jó, ha van aki segít nekünk.
Köszi Pirkó.
Mi se tudjuk,h. mikorra jöjjön a következő baba, ezért is informálódunk.
A mai világban pedig kell.
Tinendo!
Köszi!
Szerintem akkora zavar van a szoc. ellátások terén, hogy egy rutintalan, "pénzre vágyó" kismama csak a fejét kapkodja! Főleg, ha nem a la natur csak egyszerre 1 csemete után szeretné, ami jár(hat) neki, hanem pl. gyed v. gyes alatt szeretné a következő bébit.
Egyetértek win-nel.
Azért is nyitottam ezt a topicot, hogy talán valaki szakmabeli fel tudja világosítani a kismamákat,h. mi jár neki, h. mikor érdemes szülnie,h. jól jöjjön ki anyagilag.
Mi is nagy utánajárás után szeretnénk csak bevállalni a következő babát,h. azért az anyagi helyzetünk se legyen kedvezőtlen.
Ne haragudj, hogy zaklatlak a kérdésemmel. Bár kicsit szakmabeli vagyok, bevallom, jobban szertném olyantól hallani az autentikus választ, aki nap mint nap ezzel foglalkozik, és úgy látom neked ez a szakmád.
Tehát: az irányadó számítási időszak, ahol meg kell lenni a 180 nap bizosítási jogviszonynak a szülést megelőző két év, ha jól tudom. Ez a szülés NAPJÁTÓL visszaszámított két év, vagy a szülés NAPTÁRI ÉVÉT megelőző két év?
Ennek fényében pedig kérdezném, hogy járok a legjobban, ha 2006. július 20án szültem, előtte 30 napot voltam táppénzen, a TGYÁS 2007. január 3án lejárt és még idén szeretném megszülni a következő babát?
Még egyszer elnézést kérek, hogy zaklatlak, de nagyon fontos nekem, mert az anyagi helyzetünk hadd ne mondjam hol áll...! De gondolom nem kell ezt magyarázni senkinek, aki hasonló cipőban jár, hogy mennyit tud számítani, akár 3-4ezer forint is!
Nagyon köszi!
"Ha a kismama a GYED alatt lesz terhes,és magas a szerződés szerinti bére, és a GYED 180 bérezett napból lett megállapítva, ill. fel tud éledni a kedvezmény szabály, akkor érdemes a GYED-et visszamondani, és táppénzre menni a következő szülésig."-
én arra lennék kiváncsi,h. mi a helyzet akkor, ha az első baba előtt munkaviszonyból mentem szülni, és a 2. baba a GYED ideje alatt fogan majd meg, de jóval a GYED lejárta után azületik meg a kistestvér, akkor mi jár a 2. baba után?
Tereza!
Szerintem ezek a kérdések nem arról szólnak,hogy indokolt-e vagy sem az orvos által engem keresőképtelennek nyilvánítani,hanem arról,hogy hogyan,és miből fogok megélni a 2 év TGYÁS,GYED alatt.Egyébként mi Társadalombiztosítási ügyintézők mindíg szoktuk javasolni a kismamáknak,hogyan járnak jobban anyagilag.
Üdv:Pirko
"érdemes a GYED-et visszamondani, és táppénzre menni a következő szülésig"
Azért megjegyzem, hogy ez nem opcionális. Valaki nem táppénzre megy, hanem az orvos kiírja, amennyiben indokoltnak ítéli meg...
Ha GYED,GYES alatt érkezik a kistestvér.
Ha a kistestvér beleszületik a GYED-be, GYES-be, 0 bérezett napja lesz a kismamának. Ekkor a testvér után folyósított TGYÁS, GYED alapja a szerződés szerinti bér lesz. De ha a szerződés szerinti bér magasabb, mint a minimálbér kétszerese, akkor a TGYÁS, GYED alapja nem lehet magasabb a minimálbér kétszeresénél.
Ha a kismama a GYED alatt lesz terhes,és magas a szerződés szerinti bére, és a GYED 180 bérezett napból lett megállapítva, ill. fel tud éledni a kedvezmény szabály, akkor érdemes a GYED-et visszamondani, és táppénzre menni a következő szülésig.
Zita 9770!
Ők passzív jogon voltak gyeden a munkaviszonyuk megszünését követően.
Hááát....:)))
De nem panaszkodom, végül is mi vállaltuk, hogy jöjjenek.:) Igaz, nem terveztük őket, de elfogadtuk, hogy minket választanak szülőknek.
A pénz meg nem boldogít. Bár, jó lenne, ha lenne..:)
Én is így gondoltam, h. csak a Gyes jár.
Csak nem voltam benne biztos.
Neked elég nehéz lehet 3 gyereket így felnevelni. :((
Csatlakozom, szerintem is csak a gyes fog járni, legalábbis én is csak azt kaptam. Nekem majdnem 3 év van a gyerekek között, eleve gyesen voltam, mikor született a legkiseeb, s utána is a gyes járt csak, mert nem volt ugye a 180 nap munkaviszony. Az anyasági egyszeri segély persze volt, a csp-t is újra kellett igényelni, immár 3 gyerekre.
Ha elmúlik a gyerek 3 éves, de még mindig nincs meg a 180 nap munkaviszony a következő szülés előtt, szerintem akkor is csak a gyes jár alanyi alapon, hiszen a gyednek lenne alapja a 180 nap. Legalábbis két éve még tuti így volt.
pirkó ez biztos?
én passzív gyeden voltam, gyes alatt szültem, és a második kisfiammal végig csak gyest kapok.
És akkor mi a helyzet, ha lejárt a Gyes az első babával, de én már terhes vagyok a másodikkal, mondjuk félidőnél járok?
Akkor is csak a Gyes jár a 2. babára?
Ha nem vagy Gyesen se már akkor gondolom dolgozni fogsz.Ha dolgozol és szerzel új irányadó időszakot 180 napot akkor az lesz az új szülésednél az alap.
Ha nem dolgozol sehol akkor csak alanyi jogon Gyesre leszel jogos.
KÖSZIKE:)))
A Tiéd is fenn van:)))
További ajánlott fórumok:
- Hogy tudhatom meg, hogy a munkáltató fizeti-e utánam a kötelező magánnyugdíjat és egyéb járulékokat?
- Kell 2 helyen egyszerre fizetni az adókat és járulékokat?
- 4, vagy 6 órás bejelentett munkaviszony mellett nem kell fizetnem a vállalkozói járulékokat?
- Könyvelésben mit jelent az ÁFA átvezetése, járulékok átvezetése? Miért kell?
- Ha a magánvállalkozó bejelentett 30 napra (határozott idejű munkaszerződéssel)a fizetésből levont járulékokat hova kell befizetni?
- Rehabilitációs járadék - őstermelői jarulékok