Fel lehet ezt valaha dolgozni... Ezek után normálisan élni? (beszélgetés)

Ilyen nem történt velem, de természetesen velem is történt olyan, amire nem voltam kíváncsi és felzaklatott, pl. amikor megfogták a fenekemet, vagy elővette a farkát a mellettem ülő férfi, vagy amikor le akarták tépni a nyakamból a láncomat, és még sorolhatnám.

És ezzel kapcsolatban írtam azt, hogy jobb ha megbízható társasággal jár az ember, hiszen akár rosszabb is lehetett volna ezekből, ha nem olyanokkal vagyok, akiknek fontos volt, hogy mi van velem.

Ha olyankor történt, amikor csak lányok voltunk együtt, akkor jó volt közösen bosszankodni, szidni az anyját annak, aki valamelyikünket zaklatott, mert tudtuk, hogy a másik is komolyan gondolja, átérzi a helyzetünket, velünk van.

És a szüleinkkel is megbeszélhettük, mert ők sem leszidtak minket, hanem velünk voltak.

Minden orvosi papír és más dolgok ellenére a bíróság szerint erőszak nem tőrtént.

Hetekkel ezelőt is megtalált... Szerintük ott nem tőrtént bűncselekmény.

Két bíró szerint sem bűnös mind a kettővel láttam ahogy összemosolyog, nevetgél...

Sajnálom!

És a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény?

Igen, sajnos tapasztaltam én is, hogy sem a rendőröktől nem kap segítséget senki, és a lelkisegély vonal sem ér semmit. Ezekkel csak dobálódznak.

Itt is kibeszélheted magadból, ha az segít, bár szerintem nem. Nekem csak az segítene, ha egy olyan emberrel beszélhetném meg, aki velem van. Egy ilyen beszélgetés ugye arra jó, hogy nem magadban hurcolod, nem őrlődsz, hanem valakivel együtt tudsz sírni, szitkozódni, dühöngeni, stb. A megkönnyebbülést ez adja.

Én ezért javasoltam a szüleidet.

Nagyon rossz, ha nőkkel akarod megbeszélni az átélteket. Hiszen bárkinél sebeket téphetsz fel. Nem jó irány, inkábbmég nagyobb sokk leeht aki átélte. Jó lenne tudni, mi van a barátnődel, aki megkínált - lehet, hogy aljas módon?! Valakinek kérésére?

Nálad sem szeretnék sebet feltépni, de a gyógyuláshoz szükségs lehet. Hidd el, egy vadidegennel jobban megbeszélheted. Ha elmondod a családodnak, te ismered a szüleidet. Szörnyűlködnek, hibáztatnak, sajnálnak, vagy leszidnak miért nem szóltál akkor? Meséld el nekik,(ha tudod szorongás, sírás, sokkos állapot nélkül, vagy szörnyű átélések közepette)? De akkor az is lehet, hogy naponta hallgathatod tőlük, milyen ostoba voltál, vagy, hogy tehetted, hogy nem szóltál, stb. vagy elküldenek pszichológushoz. Herce-hurca. Vagy egy vadidegen pszichológus, vagy a "Nőkért valamilyen egyesületet kellene felkeresni és azon belül vannak akik meghallgatnak, türelmesek és segíthetnek. Te döntesz.

Szerintem semmi rosszat nem írtál. Én sem jöttem rá a kezdetén, miről is van szó.

Így már más ..sajnos 😕😟

Aki a narancslét adta a gyerekkori barátnőm volt. Valószínű igen ő rakott bele valamit. Nem ittam volna bele ha nem a barátnőm adja!

Nő vagyok és férfi zaklatott, hogy miként nem írom le. Sajnos nagyon kevésre emlékszem szinte semmire. Néha rémlik pár képkocka de szinte minden kiesett aznap estéről. Tudom, hogy zaklattak mivel előtte nem éltem nemi életett... De ezt hagyjuk.

Másnap reggel egy férfi mellett ébredtem akit hetekkel előtte kedvesen visszautasítottam. Őt és a "barátnőmet" is feljelentettem.

Szüleimmel gyerekkoromban sem tudtam megbeszélni soha semmit. Ezt pedig nem tudom, hogyan is mondthatnám el nekik...

Valamit nagyon félre értettetek!

Nem hibáztatom a fórumindítót!

Fogalmam sincs mit értettetek abból, amit írtam.

Kérdeztem, mert nem sikerült rájönnöm a fórumindító nemére, arra sem, hogy miért nem emlékezett semmire, arra sem, hogy honnan tud a zaklatásról, és arra sem, hogy a barátnő hová lett.

Klassz, hogy nektek ennyi nformáció elegendő volt, és mindent tudtok.

Amit javasoltam: beszéljen a szüleivel erről, ne járjon egyedül szórakozni, hanem mindig ismerősökkel menjen, olyanokkal, akikben megbízik, illetve sose hagyják egymást el.

Ha szerintetek ez rossz ötlet, akkor adjatok jobbat a telefonszámokon kívül, ahol semmit nem tudnak segíteni.

Hát erre a litániára kár volt időt szánnom.

Csak forognak bennem a gondolatok, nehéz megfogalmazni.

Bárkivel, bármikor megeshet. Ne szégyelld magad érte, nem te vagy a hibás.

Talán a vigasz csak annyi lehet, hogy sokkal rosszabbul is járhattál volna.

Próbálj meg erre gondolni, és sok sok pozitív élményt magadba szippantani.

Tudom! És sajnálom, hogy nem tudok segíteni. Az én gyerekem nekem elmondja a gondjait is és a sikereit is.

Ezért javasoltam a szülőket. Én mindig azt mondom a gyerekemnek, hogy nekünk fontos, hogy vele mi történik, mi segíteni akarunk neki, így nekünk elmondhat bármit.

Bízok benne, hogy a szülők többsége ilyen, esetleg a fórumindító szülei is, és akkor van kinek elmondani legalább.

Én nem fogok neked dicsekvéssel kevert kioktatást írni.

Azt javasolnám, hogy hívd fel a Nane segélyvonalat (06-80-505-101), vagy valamilyen másik hasonlót. Akkor bontod a vonalat, amikor akarod, anonim... mindenképpen beszéld ki magadból, ne erjeszd magadban.

Gyűlölöm ezt a rendszert, undorító, áldozat-hibáztató...

Lehet, hogy nincs ötletem, de kérdezni szeretnék.

Az írod, hogy a barátnőd adta a narancslevet, így elfogadtad és utána semmire nem emlékszel.

Azaz a barátnőd elkábított? És ki zaklatott? A barátnőd? Vagy férfiak? Te férfi vagy nő vagy?

Hogy zaklattak? Ha nem emlékszel semmire, akkor honnan tudod, hogy zaklattak? Amikor feljelentettél valakit, akkor az ki volt? A barátnődet jelentetted fel?

Én még egy olyan világba jártam szórakozni, amikor nem volt ennyire elterjedt a kábítószer, de ugye lány voltam, így sosem mentem egyedül. A barátnőm mindig velem volt és még valaki/valakik. Felváltva a bátyáink, mármint vagy az én bátyám, vagy az övé, valamint csak olyanokkal mentünk tesók nélkül, akiket már régen ismerünk, ismerte a családunk, stb., azaz megbíztunk bennük. Ránk úgy vigyáztak ezek a fiúk, mint a saját szemükre. És se mi, se a kisérőink nem ittunk sosem annyit, hogy ne tudjunk magukról, de persze azért néha előfordult, de sosem hagytunk magára azt, aki így járt, hanem vele maradtunk, haza kisértük. És egyébként minket mindig valaki a lakás ajtóig kisért.

A gyerekemet is ilyennek nevelem, azaz csak bontatlan italból iszik, és csak annyit, hogy tudjon magáról. Megtanulta, hogy a társaság mindig együtt van, senkit nem hagynak el, stb.

Sajnálom azokat a fiatalokat, akiket err nem tanítottak meg.

Ja, igen! És mesélj a szüleidnek. A szüleid veled vannak! Ha normálisak, akkor nekik is az a legfontosabb, hogy neked boldog életed legyen, azaz nem fogja őket ez hidegen hagyni, és segítenek kilábalni ebből a helyzetből/hanguatból, stb.

Egyébként, velünk még mostanában is megesik, hogy összeszedünk egyedül fetrengő fiatal lányt/fiút a földről, felhívunk valakit a telefonjáról, megvárjuk amíg érte jönnek, vagy elkisérjük, hogy ne történjen vele még valami.

Jobbulást!

Szereteidnek szerintem mond el nyugodtan.

Pszichológus is jó ötlet. Mielőbbi gyógyulást kívánok!

Mindenképp pszichológust keress, ha nem megy a csoportterápia, mondd meg neki, hogy nem tudod bevállani, mert képtelen vagy megnyílni mások előtt.

A fickót ahol tudod tiltsd le.

Ha nem tudod elkerülni, próbálj határozott és kemény benyomást kelteni.

Elhiszem, hogy nagyon nehéz, de erősebb vagy, mint gondolnád!

(Nagyon friss regisztráló vagyok előre is bocsánat ha valamit nem jól csinálok.)

Látom sok itt a hölgy így szeretnék tanácsot kérni esetleg hasonló dolgot átélt nőkkel beszélni. Nagyon részleteket nem akarok elmondani így csak röviden leírom.

Több mint egy éve egy bulin zaklattak. Mielőtt valaki kérdezné nem voltam részeg, egy pohár narancslét ittam amit a barátnőm adott ide így nyugodt szívvel ittam meg, bár nem kellett volna.

Ezek után alig emlékszem valamire. Másnap miután összeszedtem magam és leesett mi tőrtént feljelentést tettem de nem kapott semmit, szomorú de azért nem mert pénzel elintézte...

Hetekkel ezelőtt megtalált sajnos megint...

Ismét feljelentettem de szerintük nincs szó büncselekményről. Nem tudom bizonyítani...Jelenleg orvoshoz járok, hogy feltudjam dolgozni és normális életet tudjak élni de nem megy. Orvos tanácsára hasonlót átélt nők csoportját ajánlotta de nem merek elmenni mert szemtől szemben nem tudok eről beszélni...

Mit tegyek még? A családom sem tudja...Tudják nincs velem valami rendben de azt nem, hogy mi a baj. Úgy érzem nem értenének meg... Első lépésként talán mondjam el nekik?