Ezt így lehet neki? (beszélgetős fórum)

Én úgy tudom, hogy 18 éves korig köteles eltartani, utánna nem!

Amúgy én ott is hagynám, biztos nem élnék vele együtt tovább, milyen anya az ilyen?

Szerintem ha befejezted a sulit, keress magadnak egy munkahelyet és albérletet, jobban jársz!

Ne akarj vele élni, mert pokollá teszi az életed! Ha munka mellett tudsz akkor tovább tanulhatsz! Remélem megtalálod életed párját és vele boldogan fogsz élni, de soha ne tegyél ilyet a gyermekeiddel!

Én is ezért olvasgatok itt, mert először nem értettem!

Egy 20 éves nő ha még tanulni szeretne, legalább segítsen édesanyjának amiben tud.

Elmosogatni, rendet tartani maga után a lakásban.

Legalább!!!

Én ilyet soha nem hangoztatnék még viccből se!

Ha "50 évesen még otthon lakna" esetleg céloznék rá, de az se biztos! Anyagi támogatást én se kaptam sajnos nem minden szülő tud adni a gyerekének. Ez még a kisebb baj a nagyobb, ha érzelmileg sem tud adni.

Sajnos nem lehet babánk, mondjuk adtak 1% esélyt neki, de hát lássuk be, az nem sok. Én is hallottam olyat, amikor akár 42 évesen fogant meg az első gyermek, de azért ez ritka, szóval nem ringatom álomba magam. Megpróbáljuk élni az életet, aztán ha jönni akar mégis, akkor jön, de nem stresszelek már miatta. Eleinte persze nagyon bántott a gondolat, de el kell fogadni a helyzetet, ez van.

Mindenesetre tetszik a gondolkodásod, én is ilyen anyuka lennék, szerintem. :-)

Ez lenne az egészséges gondolkodás, az igazi anyaszerep, szerintem is! Én is így képzeltem, ha nekem majd gyerekem lesz. Sajnos az élet közbeszólt, s nem mutathatom meg, milyen anyuka lennék, de most már nem bánkódom emiatt sem.

Én a férjemmel érzek ilyeneket, hogy minden finomat megosztok vele, csak neki legyen nasi, neki adom a széttört csoki nagyobb felét, úgy, hogy ő ezt észre se vegye, mert amikor felfigyel rá, akkor mindig kicseréli, de szerintem ez az igazi, önzetlen szerelem egyik apró kis jele! :-)

Ez szinte hihetetlen! Én mindent megtennék agyerkemért, direkt jól esik, ha segíthetek neki bármiben. Sokkal szívesebben veszek neki ruhaneműt, mint magamnak,mert szeretem, ha csinos.

Ha eszem valami finomat, és ő noncs ott, nem is esik annyira jól, ha őt nem tudatam megkínálni. Ha elutazunk a férjemmel, sajnáljuk, hogy azt a szép valamit ő nem láthatja. ha kirakatokat nézek, egy -egy cuccról az jut eszembe, milyen jól állna neki, s sajnálom, ha nincs éppen annyi pénzem, hogy megvehessem. Az apja is így van vele. mondjuk szerintem néha kicsit terhes is neki, hogy ő minden gondolatunk, de szerintem sokkal jobb helyzetben van, mint te szegénykém! Nagyon sajnállak4 A mi lányunk már a saját családjával él. komolyan első gondolatom volt, hogy de szívesen magamhoz vennélek, de persze ez butaság. meg kell tanulnod megállni a saját lábadon. Drukkolok Neked! Majd te megadod mindazt a saját gyerekednek, amit Te nem kaphattál meg. Persze addig még sok küzdelem vár Rád!

Bocsi, de az adatlapod szerint már nagykorú vagy.

:-)

A félelem teljesen természetes érzés. Minden újtól fél az ember. Egy új iskola, egy új állás, új lakás, új lakótársak. ebbe semmi szokatlan nincs, szóval nem vagy egyedül.

Amúgy sejtem, tudom, hogy az a legrosszabb a lelki terrorba, hogy az ember kezdi elhinni, amit mondanak. De meg kell cáfolni! Bizonyítsd, magadnak, hogy életerős vagy, és lehetsz boldog, nélküle is!

Sajnos szomorú, hogy ez megtörténhet, de sokan lehetünk még hasonló helyzetben, csak nem tudunk egymásról, mert mint én is, mások is biztosan titkolják. Annak idején én is szégyelltem, meg ugye attól féltem, hogy intézetbe dugnak, és akkor bármi más, csak oda ne, mert arról nagyon sok rosszat hallani. Én azon voltam, hogy ezt mindenképp elkerüljem. Próbáltam a tanárok figyelmét nem felkelteni magamra, tanultam rendesen, majdnem mindig kitűnő tanuló voltam, vigyáznom kellett, hogy ne romoljak, mert ugye az is feltűnő lett volna, pedig néha alig maradt erőm a tanulásra, de csinálni kellett, s nem gondolkodni. Jött az egyik nap a másik után.

A kérdésedre konkrétan a válasz, igen, lehet neki. Megcsinálhatja. :-(

Sajnos nagyon nehéz a lelki terrort kézzel fogni, büntetni, de gondolom, nem is arra gondoltál, hogy feljelentenéd. Szóval nincs esély ezzel szembe, mint lelépni. Felesleges szembe szállni, szerintem nincs értelme, fogd magad és költözz el! Vedd magad körbe barátokkal, haverokkal, majd ők nyújtanak lelki támaszt számodra. Ez a jótanácsom, ha megfogadod! Többen egy albérletbe amúgy is könnyebb boldogulni, és nem lesz uncsi, sokat tanulhattok egymástól, s idővel a lelki békédet is visszanyered. Az a lényeg, hogy csak előre nézz, sose vissza!

Nagyon sajnállak, hogy ilyen helyzetbe kerültél. De hidd el, van kiút! Én vagyok rá az élő példa!

A szüleimtől, amióta csak az eszemre emlékszem, azt hallottam, hogy egy becsúszott gyerek vagyok, nem kellek senkinek. Igaz, engem nagyszüleim pártfogásba vettek, mert kisgyermekként sem költöttek rám a szülők, pedig akkor ugye kötelességük lenne. Se ruha, se játék, semmi, osztálykirándulásra sose fizettek be. Sajnos 14 éves voltam, amikor a nagyszülők meghaltak. Azóta dolgozom, igaz, eleinte még "otthon" laktam, de nem mostak rám, nem kaptam kaját, a tanszerekre is magam kellett összedolgozni a pénzt. A lelki terror azonban olyan elviselhetetlen volt, hogy 16 évesen inkább önként távoztam. Kiskorúként sokkal kevesebb lehetőségem volt, mint neked, nagykorúként, csak feketén dolgozhattam, esténként, mert nappal rendesen suliba jártam, szakközépbe, ahol erősen titkoltam helyzetemet, mert nem akartam intézetbe menni. Nem volt könnyű, most mégis itt vagyok, lakással és autóval, igaz, hatalmas adóssággal, de boldog házasságban élek jelenleg.

Az ilyen embereknek nem tudom, minek gyerek, de ezen kár gondolkodni. Sose tudnék szüleimnek megbocsájtani, hiába kérnék, mondjuk nem is kérik. Elveszett gyermekkor, kamaszkor, semmit nem úgy éltem meg, mint más családban élő társaim. Nem volt lehetőségem továbbtanulásra, mert egyszerűen örültem, ha annyit keresek, hogy megéljek. Rendszerint tanszerre is alig futotta, ezért felettem járó tanulóktól kéregettem tankönyveket. Míg osztálytársaimnak az volt a legnagyobb problémájuk, mit vegyenek fel az esti bulira, nekem sokkal komolyabb gondjaim voltak. És mégis megcsináltam! Úgy, hogy nem kallódtam el, becsülettel dolgozom!

Mindenképpen lépjél le otthonról, nem szabad ott maradnod. Meglátod, jobb lesz neked. Én legalábbis egy pillanatra sem bántam meg, hogy annó megléptem!

Nem tudom kedves Évike régebben milyen viszonyban voltál anyukáddal, de nagyon furcsán viselkedik veled szemben fogalmam sincs, hogy miért nem örül annak, hogy tanulsz rendesen, szorgalmasan neharagudj, de neki teljesen elment a józan esze vajon miért bánik veled úgy, mintha nem is léteznél? Gondolon nincs hova menned, mert történetesen, ha lenne egy rendes rokonod, aki befogadna tégedet, akkor egy kicsikét könnyebb lenne. Fogalmam sincs mitől robbant ki ez a szikra. Arra nem gondolt, egyszer az életben kire fog majd támaszkodni, ha ápolásra szorul és kire fog támaszkodni akkor talán te is mellőzd őt.

Ez a szülő és gyermek közti kapcsolat romlása engemet mélységesen felháborít. Szegénykém nagyon sajnállak próbálj megnyugodni tudom nem könnyű

Szurkolok neked sikerüljön valami ésszerű megoldást találni. Szerettettel üdv.Ágnes

lehetni,lehet,mondhat akármit. sajnos. felnőttember.

Nagyon sajnálom.Igazán. És ez így nem természetes, de sajnos,előfordul ilyen is,hisz látod. a saját bőrödön érzed...

Szerintem - nem tudom,mikor végzel,de húzz el minél előbb,mert ez,ha nem is gondolja komolyan,nem is tenne ki komolyan,megmérgezi a lelked!

Figyi,nincs olyan családtag,nagynéni-nagybácsi,nagymama, stb... akinek elmondhatnád,és akihez költözhetnél??!

Azután szépen meló,kereset,és abból már egy albit ki tudsz fizetni,ha mást nem egy szobát,együtt helyes fiatal emberekkel...

Nagyon sajnálom,ami veled zajlik.Szerintem minél előbb lépj egy nagyot. Talán - ha még lehetséges - azután anyáddal való viszonyod is rendbe jönne...

Amúgy: ha anyád hajlandó rá,azért kifaggathatnád a szüleiről, az ő édesanyjával való viszonyáról... mert ott lehet a kutya elásva. És talán később meg is bocsájthatsz anyádnak, ha megérted,miért viselkedik ilyen borzasztóan...