Érdemes harcolni érte? Nagy szerelem, szeretet (volt)... (beszélgetős fórum)
akkor legalább te érted a gondolatom!
A sajnálatodból nem kérek. Tök jó az életem. Éppenséggel te panaszkodsz itt. Amúgy nem értem, miért teszegetne próbára embereket "a Jóisten". Ráadásul miért épp egy gyerekkel? Azt hittem a gyerek is ember. Egyébként megcsinálni tök könnyű, nem hinném hogy kell hozzá "a Jóisten".
Nem értem a választ. Most miért nem mentek együtt sehova? Ő nem akarja? Mit mond, miért nem akarja?
Az itt írok csak segtíteni próbáltak neked!!
Miért rájuk haragszol??
Úgy látom te tényleg nem akarod irányítani az életed. Végül is ez is egy elgondolás. Csak aztán nehogy gyere a hoxára panaszkodni, ha a sodrás nem arra visz amerre remélted. Ó, várjunk csak...
Látom nem vagy vallásos. Erre nem reagálnék. Sajnállak az életed miatt.
Hármasban csináltátok a Jóistennel?
Igen, nyilván mi csináltuk, nem védekeztünk. Persze, ez a biológia. Meg a Jóisten...
Már pedig én akkor is hiszem :) Majd ha megkeseredett negyven éves "nyanya" leszek, és sokat éltem, akkor majd ráérek okoskodni és bölcselkedni. Húsz évesen még csak a szívem után megyek. Aztán ki tudja, hátha...
Szerintem nem fogja érteni, mire célzol. De nekem tetszik :-)
d azért nektek is van közötök a gyerekhez ugye?
nem az ajtó előtt találtátok...
Mondjuk inkább úgy, hogy realista vagyok. Csalódtam én is, viszont én tanultam az esetből. És ami még lényeges különbség köztünk: én mások eseteiből is tanulok.
Miért hiszi azt mindenki, hogy ami az esetek 99,9%-ban rosszul végződik, az majd pont nála fog jól végződni?
nagyon materialistán fogod föl a dolgod. Téged biztosan nem kevés csalódás ért az életben, ha más sorsán élcelődsz. Még tudok, és akarok hinni. Szeretem, szeret. Mindketten elrontottuk. A gyereket meg igenis ajándéknak, próbatételnek, köteléknek, jelnek vagy akárminek tekintem.
"A miénk nem az a szokványos kapcsolat."
Mindig minden nő ezt írja a kapcsolatáról. Üres, semmitmondó kifogás.
"ez a sorstól vagy Jóistentől vagy akárki mástól odafentről volt egy próbatétel"
Könnyű a természetfelettire kenni a dolgot. Mert hát az nem lehet, hogy csak szimplán vége lett. Vagy hogy én saját magam rontottam el valamit. Vagy ő. Neeem, biztos egy próbatétel a sorstól, és ha kibírjuk akkor nyerünk egy kétszemélyes wellness hétvégét egy négycsillagos szállodában.
igen. A miénk nem az a szokványos kapcsolat. Titokban találkozgattunk, aztán mikor eldöntöttük, hogy fölvállaljuk egymást, hogy normális párként élünk, eljárunk, együtt élünk, szeretjük egymást, jött a baba. Gondolom, ez a sorstól vagy Jóistentől vagy akárki mástól odafentről volt egy próbatétel. Amit nem biztos, hogy kibírunk... Talán ez az oka...
Tudod az okát? Biztos, hogy arra kellene keresgélni.
nekünk is vannak külön programjaink, sosem szoktam érte szólni. a gond csak ott kezdődik, hogy nekünk CSAK külön programjaink vannak...
Én is szoktam sárkánykodni, de a férjem olyankor rám szól, hogy gyagyás vagyok és vigyorgunk egyet:) Nem szokott az anyjához menekülni, én sem menekülök, ha valami nem tetszik, hanem megbeszéljük. Van, hogy kiabálva kezdem, de hamar (legfeljebb 2 mondat után) már normális a hangnem. Én is bezárva érzem magam néha, sőt már a baba nélkül nem tudunk megmozdulni, mert mindig én kellek neki.
A szülinapján dolgozni fog. Talán most elmegyünk a hétvégén együtt. El szokott menni nélkülem, vannak külön programjai.
Ha vannak szüleid, akik támogatnak, tudnak néha vigyázni a porontyra, akkor hagyd a francba a részeg disznaját. Kétlem hogy javulni fog a helyzet, ha már most elegetek van egymásból.
Szerintem természetes, hogy "dilizel", és nem vagy megkattanva. Lehet, h túlreagálsz dolgokat, de annak is megvan az oka. A hiszti valóságos, csak kérdés, hogy azon a területen jelentkezik-e, ami tényleg a probléma? Ha látnál más kiutat, és mernél lépni, akkor nem így reagálnál. Ez emberi. :)
(Írok privit.)
Mondta, vagy jelezte? Nos, nem. Azt állítja, így szeret, ahogy vagyok. Csak ne dilizzek azért, mert ő hajnali negyed 6kor mászik haza részegen egy átbulizott éjszaka után. Ő csak nyugalmat akar. Persze, megértem én. De én meg nem tudok nyelni.
Hogyan tudnál érte harcolni? Mondta vagy jelezte, hogy azt szeretné, ha másmilyen lennél? Ha igen, és neked is szimpatikus/elfogadható az, akkor kezdj el megváltozni. Ha nem -- akkor is érdemes megváltozni, de a saját elvárásaidnak megfelelően. Gyerek mellett biztosan nem könnyű, de ha már megvan rá a vágy, akkor alakulni fog a környezeted is. Esetleg hallgass/olvass önfejlesztő anyagokat és kezdj el tanulni - bármit, csak edzd az agyad, foglald le magad, találj kihívásokat.
nem dehogy félre értetted.
de ahogy így lereagáltad lehet hogy mégis igazad van.
"Egyébként jól megvagyunk-meglennénk. . . ha nem jönnének rám a folyamatos idegrohamok amiatt, mert egy diploma nélküli senkinek, egy kivénhedt anyukának érezném magamat, és nem kezdenék el csapkodni, dobákozni, kihajigálni a párom ruháit a szekrényből."
gyes betegségre nem gondoltál még?
az állandó igénybevételt nehéz ám kipihenni.te 24 órás szolgálatban vagy.
a pihenés hiánya sok stressz az hogy folyamatosan topon legyél...
de mindegy.
veszed a lapot ahogy akarod.
Vagy őrült vagy, vagy hazudik. Próbáld meg kideríteni, melyik az igaz :-)
Azt mondja, ez nem így van. Mindenhova eljön velem szívesen. Szülinapozni mégsem engem hívott. Velem csak itthon, a 4 fal között...
"megjelenni nem hajlandó velem sehol"
Akkor mégis mire számítasz?
Ok. Szóval én vagyok az elmebeteg, mert teljesen normális emberi igényim vannak. Vettem a lapot :)
lehet nincs is semmi baj a kapcsolatotokban.
nézesd meg a pajzsmirigyedet,én arra tippelnék hogy inkább ezek hormonális jellegű dolgok.ne aggódj megesett már pár kismamával.nőgyógyászod és endokrinológus tud segíteni. a háziorvosod ad beutalót.:-D
Van egy párkapcsolatom, van egy kisfiunk. 20as évim elején járó lány vagyok. Szükségem lenne néha a kimozdulásra. Anyukám elvállalná a babát, ha a párommal szórakozni akarnánk menni, csakhogy ő nem akar. Velem... Mással igen. A szülinapját szórakozóhelyen akarja ünnepelni. Nélkülem, nélkülünk. Bekattanok itthon, barátaim nincsenek, mindenki elfordult tőlem, mert az én koromban még "nem szoktak szülni", mert olyan fiatal az ember lánya. Egyébként jól megvagyunk-meglennénk... ha nem jönnének rám a folyamatos idegrohamok amiatt, mert egy diploma nélküli senkinek, egy kivénhedt anyukának érezném magamat, és nem kezdenék el csapkodni, dobákozni, kihajigálni a párom ruháit a szekrényből. Azt hiszem, a mostani hétvége volt az utolsó csepp a pohárban. Elment dolgozni, de valószínűleg költözik délután haza az anyjához. Szeretem őt, de irritál, hogy ő csak az anyukát látja bennem, megjelenni nem hajlandó velem sehol. Ti mit tennétek? Engedjem el? Van értelme együtt maradni? A gyereknek jó apja, és nekem is rengeteget segít a háztartásban.
További ajánlott fórumok: