Emma születése - klasszikus szüléstörténet "happy end" nélkül (beszélgetős fórum)

Szia. Többször is rápillantottam a fórum címére, napok teltek el, nem akartam elolvasni. Nem akartam átélni egy fájdalmat. De valami mégis oda húzott.

Együtt sírtam veled. Végig gyomoridegem volt, mikor olvastalak. És együtt értettem meg veled, hogy milyen a belenyugvás. Az elengedés. Egy más állapot.

Köszönöm neked, hogy elmesélted. Sírok érted. Emmáért.

Rettenetesen megrázott, mert olyan átéléssel mesélted el... szívem szakad, hogy ilyet kellett megélned.. Minden angyalbabáért és minden összetört szívű édesanyáért szomorkodok. Kívánom, hogy tarthass a kezedben hamarosan egy gyönyörűséges kicsi babát.. Gondolatban úgyis naponta meg fogod ölelni a te Angyalkádat..

Az írásod kibillentett a napi rutinomból. Valahogy másképp nézek az én idáig is imádott, csodás két gyermekemre..

Kívánok megnyugvást és békét a szíveteknek. Szép családi életet, szeressétek nagyon a kisfiatokat.

Kedves Edina!

Nekem is ez a keresztnevem :-)

Köszönöm a verset, nagyon szép.

Az én utam még hosszú, bár már eltelt 5 hónap, még nem értem a végére.

...tényleg nem ejtett hibát, sejtem, miért kaptam ezt a sorsot. De tanultam belőle, és remélem, jóvátehetem, amit hibáztam.

Ebbe most kicsit belehaltam. Zokogok. Én 3 éve szültem meg a halott kisfiamat, igaz, hogy én "csak " 20 hetesen....

Kívánok Nektek nagyon sok erőt, kitartást!

Drága clouddancer!

Nem kell megjátszanod magad. Kérd meg a kolléganődet, hogy érdeklődjön másnál baba dolgokban. Talán nem is tudja, hogy ezzel rosszat tesz. Én azt tapasztalom sokan nem is merik felhozni. Úgy tesznek, mintha nem is történt volna semmi. Pedig történt. De nem tudják, hogy én hogy állok hozzá. Én elkértem Istentől a gyász idejét. És egy hónapban határozta meg. De nyilván ehhez az is hozzátartozik, hogy én hívő keresztyén vagyok. Én folyamtatos kapcsolatban vagyok Istennel, Krisztuson keresztül. És van egy csodáltos verse Túrmezei Erzsébetnek, amit bemásolok ide neked. Egy kedves testvérnő olvasta fel nekem a kórházban és a Tiszteletes asszony is ezt választotta a temetésre. Szeretettel: Edina

Túrmezei Erzsébet:

Nem ejt hibát.

Ha különösnek, rejtelmesnek

látszanak Isten útjai,

ha gondok ösvényébe vesznek

szívem legdrágább vágyai,

ha borúsan búcsúzni készül

a nap, amely csak gyötrelmet ád...

egyben békülhetek meg végül:

hogy Isten sosem ejt hibát.

Ha tervei igen magasak,

s irgalma kútja túl mély nekem...

ha a támaszok mind inognak,

ha nincs erő, nincs türelem,

s tekintetem sehol célt nem lát

vaksötét, könnyes éjen át...

egy szikrácska hit vallja mégis,

hogy Isten sosem ejt hibát.

És ha szívem megoldatlan

kérdéseknek betege lett,

mert elkezd kételkedni abban,

hogy Isten útja szeretet...

minden elfáradt sóvárgásom

békén kezébe tehetem,

s elsuttoghatom könnyek közt is:

Ő nem ejt hibát sohasem.

Azért csend szívem! Engedd múlni

a földi múló életet!

Majd a fényben látni, ámulni

kezdesz: Ő mindig jól vezetett!

Ha a legdrágábbat kívánja,

a legsötétebb éjen át

menekülj a bizonyosságba,

hogy Isten sosem ejt hibát!

Drága "aidaeva"!

Kérlek ne haragudj a ezért a megszólításért, de azt hiszem, ha most látnálak azonnal megölelnélek.

Olvasom a történetedet és potyognak a könnyeim. Mélységesen együtt érzek veled. Néhány héttel azután, hogy a kis Emmátok megszületett, megszületett a mi kis Emőkénk is, 2015.12.18-án. A 37. héten. Neki is épp olyan volt a haja, hosszú barna, mint az idősebb nővérének. Sőt, pont úgy nézett ki, mint az elsőszülött lányunk. Az én férjem nem ért hozzá, csak sírt....katona viselt háborúkat megjárt férfi ember, szíve szakadt meg harmadik kislányának élettelen csöpp testét látván. De az Úr megsegített bennünket. A tiedhez hasonlóan nagyon rövidre szabta a szülés/születés idejét, de a legnagyobb kegyelem, hogy épp olyan szívesen emlékezem vissza erre a szülésre, mint a két előzőre. Épp ilyen békességet éreztem...az Isten békességét, amely minden értelmet felül halad. Döbbenten hallom és olvasom azóta a mienkhez hasonló történeteket...és mindegyik olvasásakor vagy hallgatásakor, minden elvesztett gyermekért és veszteséget ért anyáért, apáért, "nagy" tesóért, csavarodik a szívem...még akkor is ha tudom, az Úr adta, az Úr vette el. Imádkozom értetek és ezzel az igével vígasztallak, amivel engem is vígasztalt Isten: "Mert csak én tudom, mi a tervem veletek -így szól az úr -békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. " (Jeremiás 29,11) A kis Emma és a kis Emőke él! Csak egy rövid időre, 40-50 évre kell most megválnunk tőlük, de az örök élet reménysége vagy épp bizonyossága segít ezt az időt megélni nélkülük. S aztán az örökkévalóságban majd újra találkozunk. Szeretettel gondolok Rátok! Edina

Le a kalappal elotted.En nemtudom ilyen helyzetben mit mondanek a lanyomnak.

Kivanok neked egy egeszseges pici babat es kitartast,erőt,hogy feldolgozd a fajdalmat!

Azt hiszem,ez minden Kismama legnagyobb,kimondott-kimondatlan félelme :(

Erre szavak nincsenek,mielőbbi vigasztalódást!

Én is megtapasztaltam, bár én"csak" 9 és 13 hetes magzatot veszítettem el.Utólag tudom mondani,hogy mindennek oka van,a sok veszteség után az élet bőségesen kárpótolt.

Ezt kívánom Neked és a családodnak is ismeretlenül bár,de tiszta szívemből!

Végig olvastam, végig sírtam...mintha ott lettem volna, láttam minden pillanatot, éreztem a fájdalmat, és éreztem az elfogadást, a szeretetet...

Részvétem nektek... :(

Gyönyörűen fogalmaztál, átjön minden gondolat, érzés.

Csodálatos vagy, hogy így végig csináltad.

Tanulságos volt számomra.

Szívből kívánom a legjobbakat Nektek!

Őszinte részvétem! Zokogtam minden szónál amit olvastam! Példaértékű ahogy ezt viseled! Az én picilányom aki 2014 októberében született 0-ás apgarral született, de őt megtudták menteni. Igaz az első hét nagyon kritikus volt. Ugyan mára már teljesen jól van, "csupán" siket lett teljesen, de implantot kapott és ma már idestova 3 hónapja elkezdett hallani. Szóval egy picit elvesztettünk mi is, de gyönyörű, vidám, okos picilányt kaptunk aki korán megtapasztalta a halálközeli élményt. Mindezek ellenére amin átmentünk ezeknek a történéseknek oka volt. Megtanultam elfogadóbb lenni, kitartani, mindennek a jó oldalát nézni, tisztelni és ha lehet akkor mégjonbban becsülöm az elsőszülött lányomat hogy ő egészségesen jött a világra és a férjem kitartását, szeretetét, szerelmét!

Kívánok neked sok erőt, Emma szeret és mindig büszke lesz rád és a családjára! Bár nem ismerlek de ahogy leírtad ezt a cikket egy csodálatos embert ismertem meg!

Sajnos őszintén részt tudok venni a fájdalmadba.Csodálatosan megirtad a cikket és őszintén örülök,hogy te eljutottál oda,ahova sokunknak,csak évek múltán sikerült:Az elfogadásig!Gratulálok!És szivből kivánom,hogy mihamarabb jöjjön a gyermekáldás.Persze,ha ti is úgy akarjátok.

Dióhéjban én is elmesélném a történetem,ha megengeditek.2012.június 30.án közölték a 30.terhességi hétben,hogy a kisfiamnak leállt a pici szive.Nekem is meg kellett szülnöm.Más nap július 1.én 14:30kor 17,5 óra vajúdás után meg is lett a testecske,amit én nem néztem meg.Nem bánom.Kaptunk fél év türelmi időt.Én azonnal neki akartam látni a baba "gyártásnak",de a férjem közölte,hogy nincs rá felkészülve.Depressziós lettem,de elmúlt.A tragédiánk második évfordulóján pozitivat teszteltem,majd 28 napra rá művileg meg kellett szakitani a terhességet.Akkor én csak abba tudtam kapaszkodni,hogy a kicsink szólt,hogy jönni akar.Az óta kiderült,hogy a génmutációim miatt nem tudtak életben maradni a magzataim.Most vagyok a várandósságom 23.hetében és szinte minden nap rettegésben telik,annak ellenére,hogy kapom a terápiát.Igyekszem pozitivan gondolkodni és nem bevonzani a "bajt".Tanulság?Azt tanultam,hogy van,ami felett nincs hatalmunk.Türelem!Soha semmit nem biztam a véletlenre.Most kénytelen voltam.Türelemből nekem kevés jutott,hát szereztem.

Kitartást kivánok mindenkinek,mert meg lesz a gyümölcse!!!

Talán segíthetek: 34 évvel ezelőtt az utolsó hónapban velem is megtörtént. Akkor még ultrahang sem volt. Nem tudtuk, hogy a kicsi fiú-e vagy lány. 4 éves lányom nagyon várta a kistestvért. A szobájában ott volt előkészítve a kiságy. Először én is azt hittem, csak alszik, elfáradt. Augusztusi meleg volt. Nem tudom leírni, milyen nehéz volt. Ráadásul megmagyarázni egy kislánynak, hogy a testvére a pocakból miért nem él...

Rá egy évre az elvesztett kislányom helyett kaptam egy fiút. Így kellett lennie. Ma már felnőttek mind a ketten. Elfelejteni? Nem is kell. De továbblépni igen.

Nagyon sajnálom!Szörnyű,hogy ilyen dolgok megtörtennek!Kivanom,hogy a következő baba egeszsegsen megszülessen!

Megkerdezhetem a tesó mennyi idős, Ő hogy viselte?

Én biztos vagyok benne hogy Emma nagyon büszke rád!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Példaértékű a hozzáállásod.

Őszinte részvétem.