Elvetetnétek a gyermeket, ha kiderülne hogy fogyatékkal élő lenne? (beszélgetős fórum)

Ja, érdekes, ahogy mondod...

De miután egy beteg állatra akármennyit költöttem, és közben rájöttem, hogy úgysem segíthetek rajta, továbbra is szenvedni fog, simán elaltathatom. Senki nem kövez meg érte. Sőt azt mondják, jót tettél neki, megrövidítetted a szenvedését.

Ezek után nem igazán értem, hogy jön ide a beteg állat.

Nézzük más oldalról!

Te szeretnél élni teljesen magatehetetlenül, kiszolgáltatva, még ha nagyon szeretnek is? És ez nem bátorság kérdése. Talán egy szellemileg teljesen elmaradott gyermeknek könnyebb, Ő nem biztos, hogy érzékeli annyira a saját helyzetének drámaiságát. De az aki felfogja, és a saját szenvedése mellett, ami valjuk be nem elhanyagolható, még pluszba látja a szülei szenvedését is. És itt nem az áldozatokra kell kapásból gondolni. Mert hát sokan azzal támadnak, hogy a szülő sajnálja magát, az elvesztett átlagos életét. De nem, itt nem erről van szó. Hanem a gyermek látja, hogy a szüleinek milyen nagy lelki fájdalmat okoz, hogy szenvedni látják. és így válik egy ördögi körré.

Nyilván a határt nehéz megszabni, de mikor egyértelmű, nem csak egy kétes laboreredmény a bizonyíték, akkor számomra nem kérdés. Mert francba azzal, hogy Nekem milyen életem lenne, az nem számít egy Anyának abban a helyzetben, szerintem ez az utolsó ami eszébe jut, de belegondolva a Gyermekének a szenvedésébe, ami előtte áll, és amitől ő most megmentheti... Mert itt már számomra inkább megmentés, mintsem gyilkosság.

Megint más, ha nem veszik észre, vagy később történik valami, az nem ide tartozik.

Ettől függetlenül, aki mégis a megtartás mellett dönt, messze nem tudom hibáztatni, mert ez nem egy olyan dolog amit logikusan átgondol az ember és dönt. Az érzelmek mindig is erősebbek, szinte képtelenség átlépni rajtuk, itt már csak az a kérdés, hogy melyik irányba viszi a szülőt.

Másfelől viszont egy kívülálló, aki nem élte ezt át, az nem tudhatja, hogy ott, abban a pillanatban mit döntene.

Mint előbb mondtam, ott nem az elme dönt, hanem az érzelmek.

Nem lennék meglepődve, ha sokan pont ellenkezőképpen döntenének végül, ha ilyen helyzetbe találnák magukat.

Méltatlannak tartom azt, ha valaki nem képes elfogadni, hogy nem egyformán gondolkodunk, érzünk és élünk meg dolgokat.

Ebben a témában nem szabad vitatkozni, hisz nincsen min. Itt nincsen jó és rossz döntés!

Hogy dönthetnék más élete felett? Szerintem ebben az esetben nem csak megengedett, hanem kell is dönteni. (mindegy hogy végül mit döntök)

Ha a mai világba törvényileg is megengedett, hogy valaki szándékosan MÉRGEZZE cigarettával, alkohollal, droggal a gyermekét, csak mert nem képes lemondani holmi gyarló élvezetről, akkor azt hiszem, hogy semmiképp sincs joga a másiknak ilyen döntésbe beleszólni, mint amiről eddig beszéltünk, és hibáztatni a szülőt a döntése végett.

Attól függ, hogy milyen mértékű fogyatékosságról beszélünk.

Teljesen leépült, mozgásképtelen, középsúlyso értelmi fogyatékos gyereket nem tudnék bevállalni, igen vállalom, hogy magam miatt sem, de nem hiszem, hogy a gyereknek is 30-40 év vegetálás a kiságyban lenne az élet, amiért érdemes volt megszületni.

Csúsztatás, hatásvadászat.

Senki nem "kérne a szíved alatt mendéket", itt egy petesejt és egy hímivarsejt találkozásáról van szó, ezek közül egyik sem kér semmit, hanem találkoznak beindul a biológia és a sejtosztódás.

Nem "ölne meg" senki senkit. Nem "venné el az életét", hanem nem engedné megszületni.

Nem ugyanaz. Amit te írtál, az hatásvadászabb és drámázósabb, amit pedig én, azok a puszta tények.

Nem, magam sem engednék megszületni egy olyan fogyatékossággal rendelkező magzatot, ami megfosztja az élet teljességétől, mint a fórumindítóban leírt esetben.

Én értem a Te hozzá állásodat is. De nem szabad elítélni mást azért mert nem vállalne be egy szellemileg -testileg fogyatékkal születendő babát.

Lássuk be egy gyermek a mai világban nagyon sok pénzbe kerül, egy beteg értelmi vagy testileg fogyatékkal élő, vagy egyszerre mindkettővel születendő baba meg még többe, de nem ez a fő mozgató amiért sokan nem vállalják. Az is igaz hogy legtöbben azért küzdenek hogy akár egy! egészséges babát feltudjanak nevelni tisztességesen.Szerintem egy szülő sem kíván gyermekének olyan életet amiben nem tud 100% egészségesen nehézségek nélkül felnőlni.

Arról nem is beszélve hogy a legtöbb főleg a súllyos fogyatékkal élő soha nem lesz képes ellátni és eltartani magát soha. Ezért senkit nem szabad elítélni mert nem hajlandó így életet adni egy nem egészséges babának.

Szomszédságunkban van egy fogyatékkal élő gyerekek számára fent tartott iskola, napi szinten látom a gyerekeket.Azt írod sokkal több szeretetre képesek,lehet, szerintem meg nem ismernek mást a felnőttektől mert eleve sokkal több figyelmet türelmet törődést igényelnek.. Azonban viszont látom hogy mennyire agresszívebbek is tudnak lenni, hisz értelmi képességük ezt nehezebben vagy egyáltalán nem tudja felfogni. Közvetlen ismerősünk középső lánya 20 éves és még egy 2 éves szintjét sem éri el,nem tud kommunikálni, magatehetetlen testileg is. Ki kíván ilyen életet gyermekének, kinek élet az ilyen?Szerintem sem neki sem pedig a szülőnek nem élet az ilyen.

Minden elismerésem annak a szülőnek aki mindent megtesz egy ilyen speciális igényekkel élő emberkéért. De nem mindenki képes erre.

Mi sem vállalnánk be így egy babát pedig kicsit több mint 1 éve küzdünk az elsőért.

A nővérem 2. kislánya 7 hónapra született. Agyvérzése volt,a tüdeje fejletlen. Reménykedtem,h meghal. Tudom,gonosz vagyok,de testi- és szellemifogyatékos lett volna. Elkapott valami fertőzést a kórházban,2 hét után meghalt!

Ha ezeket előre tudta volna a nővérem, elvetette volna,hiszen az első kislánya is még csak 9 hónapos volt. Nem szánt volna neki olyan életet,h háttérbe szorítsa a második miatt,aki ugye,folyamatos odafigyelést igényelt volna!

Aztán szült még 3 egészséges gyereket.

Édesapám egyik kollégájánál szellemileg visszamaradott gyerek született. A szülők évekig szenvedtek, hogy mindent meg tudjanak neki adni. Nem tudtak sehova elmenni, mert valakinek mindig a gyerekkel kellett maradni, és rengeteg pénzre volt szükségük.

A gyereket néha láttam, és amikor a szemében néztem, tudtam, hogy ő is tisztában van a helyzettel, és mennyire rosszul érinti ez. Láttam a szemén, amikor bekakilt, hogy mennyire szégyenli magát, de a szülők nem tudtak mit tenni, pelenkázni kellett.

Aztán egy nap apuka lelépett, mert nem bírta. Anyuka egyedül maradt a gyerekkel.

Nem tudom, ha korábban tudta volna ezt, megtartotta volna a gyereket?