Damu Roland ítélete (beszélgetés)
Te sárga kártyás vagy?
Ezt most halál komolyan kérdezem.
Ja, és ha Timea belekeveredett akármibe, akkor most lehet verni, meg erőszakolni?
Ja, hogy nem volt nemi erőszak? Honnan tudod? Ott voltál?
Iszonyat, hogy milyen ostoba vagy.
Ez még mondjuk nem lenne baj, ha nem osztanád az észt, és nem viselkednél úgy, mintha kreténekkel lennél körbevéve.
Ha meg kicsit utánanéznél a dolgoknak, és nem csak a Frizbiből tájékozódnál, tudnád, hogy azért, mert a hüvelyben nincsenek sérülések (no, ezt nem találtak az orvosok),attól még jogi értelemben a nemi erőszak megtörténhet.
Az meg, hogy valaki több nőt agyba főbe ver, meg bezár, az belefér ugye?
Egyébként, csak hogy tudd, az embercsempészetbe keveredés jelen esetben nem az jelenti, hogy a kofferjében megbújó 17 kínait akarta átcsempészni a határon, hanem hogy odaadta a barátnőjének az útlevelét (mert annak lejárt, és nem volt ideje megcsináltatni), hogy azzal utazzon külföldre. Ezzel jogi értelemben embercsempészetet követett el, hiszen tiltott határátlépéshez segédkezett.
A nemlétező nemi erőszaknál meg gondolom ott voltál.
Medve anyám.
Nagyon remélem, hogy megkapja a méltó büntetését. Nem tartom soknak a 6 évet pláne mivel visszaeső.
Számomra érthetetlen Esztergályos művésznő kifakadása, azért mert szerinte Damu jó színész még lehet sz@r ember és miért ne ítéljék el?!
Tévedés ne essen!Nem sajnálom Damut!Sőt megvetem!De miért kell 2 fórumot indítani!Sajnos nem lesz attól jobb egy nőnek sem ha itt megvetjük a "férfi" tettét,vagy pocskondiázzuk!A BARÁTNŐJÉNEK PEDIG AZ ELSŐ POFON UTÁN KELLETT VOLNA OTTHAGYNIA!
Az élcet nem vettétek észre az előző hsz-ben.
Hogy miért fontos? Mert olyan témát feszeget, ami mindennapos és nincs rá megoldás, legalábbis eddig...az emberek a homokba dugják a fejüket.
Nap, mint nap erőszakolnak meg, bántalmaznak nőket, akik nem tehetnek ellene semmit. Jogszabály nem védi őket, a többi ember pedig még ráadásul őket mocskolja, bántja azért, ha ki mernek állni magukért.
Engem mélyen megérint a téma, mert nem szeretem sem az erőszakot, sem az igazságtalanságot, sem azt, ha valaki büntetlenül követ el gazságokat.
Az, hogy most reflektor fénybe került ez a téma, ez Damu Rolandnak köszönhető.
A baj az, hogy a nemi erőszaknak általában nincs szemtanúja, nehezen lehet bizonyítani, és vagy hisznek az áldozatnak vagy nem..
Folyton az áldozatot bántják!
Barátnőm nővérét diszkó után hazajövet megerőszakolták. Többen!
Úgy találták meg az árokparton.
A rendőrnek volt POFÁJA, már bocsánat, megkérdezni, hogy miért volt rajta kihívó smink és ruha.
Azonosította az elkövetőket, akik egyhangúan azt állították, hogy ő is akarta.
Nem kaptak semmit.
A lány azóta depressziós és fél kimenni az utcára. Még halványan sem él benne az a vidám, mosolygós lány akit ismertem.
Visszatérve a témára. Szerintem megérdemelte.
További ajánlott fórumok:
- Több százezres gyerektartásdíjnál milyen ítéletett hoz a bíró?
- Mit gondolsz a videóban Damu Roland viselkedéséről?
- Birósági itéletek!Mennyire tartod igazságosnak?
- Több mint 60 napja nem tudom az ítéletet
- Alkotmányjogi panasz megszakítja az ítéletet?
- Nem tudok ítéletet mondani azokról a személyekről, akik...